Legszívesebben Mefisztó rondójával kezdeném Gounod Faustjából: „Eladó az egész világ!” (Aranyborjú fennen trónol, mindenki hitvány pénzt imád!)

Az előző írásomhoz érkezett hozzászólások alapján határoztam el, hogy folytatom a témát. Meg azóta bele-bele pislantottam a hirdetésekbe is... Megmondom őszintén, kicsit meghasonult állapotban fogok neki az írásnak :)

Amikor meglátom egy hét éves, féltégla nagyságú kommunikátor hirdetését, amit úgy kínálnak N97 minit megszégyenítő áron, hogy szinte új, alig volt használva, ez a készülék korának egyik legkiválóbb és legkorszerűbb darabja, töltő van hozzá, de ha kell, a fülhallgatót és az adatkábelt is összegereblyézik valahonnan, nem tudom, hogy bosszankodjak, amiért ennyire hülyének néz az illető másokat, vagy vállat vonjak, szíve joga akár aranyárban is kínálni az old timerét, legfeljebb nem veszik meg …

Ugyanezt érzem, amikor a 10 évvel ezelőtt valóban az egyik legkurrensebb, azóta legendává avanzsált üzleti telefont sikeres Vaterás tranzakcióra hivatkozással a reális piaci érték tízszereséért hirdetik meg.
A rizsa persze megy hozzá, ez még most is telefon, sokan adnának még ennél többet is érte, mert ez egy leg-leg-leg volt.

A helyzet az, hogy több olyan készüléket fel tudnék sorolni a Nokia háza tájáról, aminek hallatán sokan azt mondjuk, hú, nekem is volt, micsoda készülékek voltak azok akkor!
Nokia 5110; 3210;3310; 6320; 6230i…

Vegyük példának rögtön az 5110-et: kellemes vonalvezetésű volt, az a méret, amit még éppen zsebre lehetett tuszkolni, de kézbe véve érezted, hogy telefon van a kezedben; egy töltéssel 7-10 napig is kibírta. Nagyon szerettem azt a készüléket és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. De kinek kellene most negyvenezerért egy két normás, monochrom kijelzőjű készülék, aminek a tudása elenyésző a mostani készülékekhez mérten? Régiségnek túl fiatal, nosztalgiázni túl drága.

(Aki esetleg azzal vádolna, hogy divatbolond vagyok, a fogyasztói társadalom etalonja, az olvassa el a Rekviem egy operációs rendszerért" c. írásomat és a hozzászólásaimat. Van egy bizonyos arany középút, amin néha tanácsos megmaradni, bár magam is utálom a konvenciókat…)

Legyintenék is rá, ehh, kínáld, ahogy akarod; csak ne érezném magam úgy, hogy palira akarnak venni. Mert a hirdetéshez ott a link is, „megbízhatóságom!”, amiből kiderül, 5-7 év alatt 50-60 pozitív minősítést kaptál, 160 körüli hirdetésed jelent meg, vagyis Kós Károly szavaival élve „erősen köpeckedel”. Ha kisarkítom, évente 10-12 mobilt adsz el, vagyis megélhetésed része az, hogy mobilt veszel, cserélsz és eladsz. Ezzel sincsen semmi baj, te egy egyszemélyes használt mobil kereskedés vagy; csak ne írnál tenyérbe mászó szövegeket ahhoz, hogy – mint fentebb írtam – régiségnek túl fiatal, nosztalgiázni túl drága kütyükkel próbáld embertársaidat megvágni.
De te mindenképpen és minél drágábban el akarod adni azt, amihez talán fillérekért jutottál hozzá úgy, hogy akkor fikáztad a portékát, földbe döngölted az eladót, most pedig ugyanazt a kütyüt az egekbe repíted…

Ha valahogy korrektebbül fogalmaznád meg a hirdetést és ennek szellemében argumentálnál… gyűjtők figyelmébe; ma is hibátlanul működik, akár tíz éve; aki ezt szereti, meg tud őrülni érte… stb., akkor egy szót sem szólnék. Így viszont – s ezzel szerintem nem vagyok egyedül – Móra Ferencet idézve (Az ember feje nem füge) „mézet köpsz, testvér, de epe bugyborékol benne”.

Ehelyett ilyeneket olvasni:

„Új Nukimuki kommunikátor eladó! A készülék még fóliás, utoljára Little Big Horn-nál adtak le vele füstjelzéseket Reno őrnagynak, hogy azonnal vonuljanak vissza! A billentyűi nem aranyozottak, de majdnem 14 karátos aranyszínűek! Egy bicigli dimangót tudok vele adni tőtőnek, de ha gyorsan tekered, akár fél nap alatt feltölti az akksiját és utána két óra hosszat bírja készenlétiben! A doboza nincs meg, mert az indiánok elvitték Custer tábornok skalpjával együtt, de ha komolyan érdekel, bele tudom csavarni egy korabeli újságba! A tábornok akár 140 000 dollárt is adna érte, de neked megszámítom ugyanennyi forintért!! Elsősorban priviket várok és ne offoljátok szét a hirdetésemet, hogy ez drága, mert amerikai üzletemberek még most is ilyeneket használnak! Ha neked nem éri meg, az a te bajod, akkor vegyél feleennyiért egy sz@r androidost vagy egy f.stalicska Lumia 900-ast!”

„Anyagi okok miatt eladóvá vált egy Deltaforce 2 mobil. (Én ugyanis 500 Ft-ért vettem, de 68 ezerért akarom eladni!) Aki látta a Szakasz című filmet, tudja, miről van szó, Barnes őrmester meg Tex, a géppuskás is ilyet használt, hogy „brávósziksz, brávósziksz jelentkezz, vétel!” A gombjai birgeli terepszínűek. Az antennája még most is nagyon jó, csak egy vietkongos levágott füle van rászorulva! Egyedül csak anyukádnak nem ajánlom bevásárláshoz, mert van vagy 25 kiló! Egyébként a hülyének is megéri 70 ezerért! Csak arra kell vele vigyázni, hogy koordinátákat néha tévesen továbbít, mert Wolf hadnagy is ilyennel adta le a sz@r tűzparancsot, amire ráment egy pár embere!”

De ne csak az eladókkal legyünk szigorúak. A többségében korrekt hirdetésekben gyakran olvasható: „Csak kp!! Csere nem érdekel!”
Ennek ellenére az első 5-6 hozzászólás gyakorta ilyen:

„Szia! Csere erre? link”
„Helló! Cicamica vagyok, ha Tatabányán laksz, elcserélhetnénk az én rózsaszín hátlapos Cuncinnon 23-amra!”
„Ödönke vagyok, van egy garis Pájszer 36 pédéeffem, érdekel cserére?”
„Hi, van egy vazelin új Vejnemöinnen 500-om, még kalevalázik is, + kápé, érdekel?”
„Ulceroza 45 vírussal, gyomortükrözéssel érdekel-e? Még anyám réklijét tudnám rádobni!”
„Háj, Rézmájer Tóni vagyok, ha találkozhatnánk egy kapu alatt este, ha bevágok egy nagyot a szemed alá, ideadod egy gyufásdobozért meg 20 forinttért?”

Az előző írásomra érkezett hozzászólások alapján megemlítem, hogy a feladott hirdetések gyakran pontatlanok, gyakran lényeges információkat mellőznek és azt tükrözik, még az eladó se tudja, mit akar eladni:

„Eladóvá serdült a lányom meg a Samseg 488-as mobilom. Még két év gari volt rajta két éve, de még az eredeti elő-hátlap van rajta. Olyan függő, amilyet te akarsz, a haveromnál elintézzük a sufniban. Az 45 ezer, a teló csak kettő, de anélkül nem eladó!”

„Eladó asszem Makaó Dzsunka Klasszik telóm a hozzátartozó két evezővel, de lehet, hogy vitorla is van rajta. Asszem, hogy droidos, de lehet, hogy buda vagy szimbijános. Nemtom, milyen függő, én triplaszimmel használtam, de majd megnézed, ha megvetted tőlem 100 ezerért. Beszámítani csak mélyen övön alul tudok.”

„Van egy ződ vagy leginkább piros mobilom, ami lehet, hogy vezetékes, mert tárcsafék is van rajta. Sajnos én is használtan vettem, jó rá is b@sztam vele, mert az előző tulaj belevágott egy baltát és nem tutta kivenni. Nekem az mondták a szervizeldében, hogy az idegsebészeten ingyen is kioperájja az aggyuntus úr, de egyébként a telón minden jól működik. Adok hozzá egy tartalék baltanyelet is kétezerért, egyébként az egész cuccost nyolcért már viheted. A személyes átadást mellőzném és a posta is akadály.”

A hozzászólások szerint ha valaki megadja a megbízhatóságát, az elegendő az előre fizetéshez. Nekem ezzel kapcsolatban változatlanul erős kétségeim vannak. Tételezzük fel, az eladó tényleg olyan korrekt, mint Sir Lancelot. Megkapja a lóvét és futva elindul a postára feladni a telefont, azonban ekkor váratlanul ráugrik a hatos villamos. Nagy valószínűséggel nem fogja utolsó leheletével azt hörögni: „Ezt a telót aggyák mán fel Mószeres Mihálynak, a címét mingyá ideírom vérrel a mejjkakasomra! Péz van a zsebembe!”

Szóval bonyolult kérdések ezek a ki bízzon kiben és először. Ez nem úgy van, hogy az nyer, aki először üt és nagyot… Persze, az élet tele van kockázattal és gyakran ösztönökre, intuíciókra kell hallgatni. Aztán vagy-vagy…

Minden esetre, egyes hirdetéseket elnézve, a 21. században nem lenne előnytelen, ha kommunikációs és marketing alapfogalmakat már az általános suliban tanítanának. Akkor talán gyanakvóbbak lennénk és kevésbé hinnénk el bizonyos dolgokat.
Jobban mögéje látnánk a bárgyú reklámoknak és talán másként értékelnénk a televízió műsorok fontosságát – de erről majd legközelebb.