Gondolataim:

Mint azt tudjuk, minden elrontott párkapcsolatból való kilépés után a megoldatlan problémák ott maradnak a levegőben megoldásra várva. Ha egy újabb kapcsolatba lépünk visszük magunkkal a megoldásra váró batyunkat. És ezt még súlyosbítja, ha a váltásra nem hagyunk időt, akkor az összes reakciónk csípőből fog jönni. Az összes a Kedves által elkövetett apróságot, úgy toroljuk meg, mintha az előző párunk csinálta volna.
Nekem szerencsémre csak a light batyum maradt. ( Úgy gondolom, ami lehet, hogy nem igaz)

A lecke:
Most egy újabb feladat van, amit nem tudok megoldani, vagy nem látom magát a problémát.
Józanul átgondolva az utóbbi. Remélem, egyszer eljutok oda, hogy meg fogom látni a fától az erdőt. Mert egy pár dologra rájöttem magamtól. Ugyanolyan kapcsolatban élek, mint előtte. Ismét megmondják, hogy mit hogyan kell csinálnom, és mikor. Aktivizálják bennem a megbántott, sírástól hüppögő, csínytevő gyereket.
„ Gondolkodj el rajta, hogy mit nem csináltál jól! ”
Ha tudtam volna, hogy mi nem jó, akkor nem csinálom meg, mert tudom, hogy fájdalmat okozok. A helyzetet látom, a megoldást is kigondoltam. Én üzenet: „Ne kellejen gondolkodnom, mond te meg, hogy mit csináltam rosszul!! Nekem ez kisgyermeket sarokba szorító, tipikusan „vallató” szülő monológja.
Semmi hatás, az-az de: Tombolás.
Ilyenkor viszont ülök, és nem tudom, hogy ezzel megoldottam, vagy sem a dolgokat. Én elmondtam, az ellenreakció meg van rá. Valami törik, az energia elveszik, és az egyensúly beáll. És nézem a kapcsolatot, mint egy nagy lassan olvadó hóember, csak olvad, olvad……

Mi a vége a megoldott problémának? Ha a kapcsolatom összes problémáját megoldottam, mi lesz? Élek boldogan, vagy mennem kell tovább, a többi problémákért. Tudom, hogy ezt is én választottam. Tudom, hogy csak én tudom a választ, legbelül. És azt is tudom, hogy ezeket csak én oldhatom meg.
De most, akkor mi van? Amikor az ember az oly sokszor hallott problémákba ütközik? Amikor azt játssza, amit a nagyok régen? „Te nem dolgozol eleget a házban.” „A nőnek az a feladata………”
Bár én úgy érzem, mindent megcsinálok, amit meg tudok. Persze sajátosan, az én tempómban, és akkor, amikor kedvem van. Mert én így élek. Nem erőszakolom meg a világot, mert tudom, hogy akkor magamnak ártanék. Hiába törném magam, csak szélmalomharc lenne. Mert, mint tudjuk a szellemi világban, nem szabad erőszakoskodni, mert annál rosszabb! Csak rá kell gondolni, és elengedni. A Csodálatos elménk végzi a dolgát, mint egy jó titkárnő. Beütemezi a feladatot, és elintézi előre a hozzávalókat. Csak össze kell állítani a végén remekművet. Legyen ez csekk befizetés, bevásárlás, vagy bármi.

Persze maradnak el nem intézett ügyek, és ezeknek meg is vannak a büntetései. De ezt az ember tudja is. És az ilyenekért kapott megrovás nem is fáj annyira. Bár elég rosszul tud esni, mert ugye az igazság fáj a legjobban. És a tükör kegyetlen, még ha nem is torzít, akkor is. Abban látod magad, a tényleges valódban.

Lecke 2

Amikor a másik fáradt, és tőled próbál meg energiát kicsalni egy kis veszekedéssel. Mert fogáspont az van, bármit bármikor lehet találni. A gyakorlott „energia tolvajok” csípőből tudják, hogy itt a pillanat. Persze lehet hazudni- „Én megcsináltam.” ,de ez nem visz előbbre.
Mert hazug embert hamarabb……….. És ez még súlyosbítja is a dolgokat. Nem elég az el nem végzett munka bűne (büntetése), hanem még a hazugság miatti lelki pofon is fáj.
Ilyenkor mit kellene tenni? Gyorsan megadni magam, mert úgy hamarabb szabadulok, vagy csatázni a harchoz gyakorlatlan, reszkető kézzel, esetlenül? Akkor mi a helyzet, ha a másik oldalon a szeretett Kedves van? Mert akit szeretsz, az ellen, hogyan lehet háborúzni? Vagy ez csak nekem gond? Túl jó vagyok erre a világra, és a homlokomon az van, hogy üssetek?
Senkinek nem akarok lelkiismeret furdalást okozni, mert nem ezért írom ezeket a sorokat. Csak úgy, amolyan terápiás, és gondolatébresztő céllal. Ahogy szaporodnak a betűk, úgy könnyebbül meg a lelkem. És jönnek a felismerések:
Gondolom Anyám is így próbált hatni rám gyerekként. Ordítva, és bűntudatot ébresztve bennem. Mert azt tudta, hogy erejénél fogva, ha megüt, akkor kárt okoz. És egy Anya szereti a fiát annyira (főleg, ha egyke), hogy ne bántsa, mert az a lelkének rögtön nyilvánvaló rossz dolog. És ugye a lelkiismeret furdalás jelzi, hogy bizony ez nem jó! De a lelki terrort nem egyből jelzi. Azt előbb fel kell ismerni. Ezért nehéz dolog ez. Ezért folyamodnak ehhez a megoldáshoz a szülők. A gyereknek meg ezt kell megoldani felnőttként egyedül, vagy segítséggel. (Pszichológus) Azt gondolom, hogy én is ezért választottam ezt a kapcsolatot.

Viszont társult mellé olyan dolog is, ami miatt talán tudat alatt, vagy nem tudat alatt, nem akarom megoldani a problémáimat. Mert félek attól, hogy a sikeres vizsga után lépni kell tovább. És akkor a szeretett ház, kutya, és minden elvész. A bizonyítvány kiosztásánál elvész a kedves, és vele a sok remény. De az állandó évismétlés is rossz. Egyre többen röhögnek a bukott diákon, és egyre többen nevetnek azon, hogy még itt tartok.
Igen megérett a gondolat. Fel kell vállalni a felelősséget a születés előtti döntésemért. Én írtam alá a forgatókönyvet, és kezdtem el forgatni az alapján az életem filmjét. Bizony meg kel tenni a szükséges lépéseket. Meg kell oldani a feladatokat most, és minél hamarabb!
Fel kell nőni, és rezzenéstelen arccal kell harcba szállni. Persze ügyelve arra, hogy ne én rokkanjak meg a dolgok súlya alatt. Akkor nem lesz miért szidni engem, és bűntudatot ébreszteni bennem. Viszont az egyensúly kérdése is itt van. Mennyi az elég, és mikortól lesz sok. És miért vállaljak én annyit. Mert ugye az emberek lusták, én is. ( Aki nem így gondolja, az magának is hazudik.) És bizony, ha látja a legtöbb ember, hogy történnek a dolgok nélküle is, akkor bizony nem mozdul meg egy kicsit sem.
Akkor mi a megoldás? Volt már próbálkozás a papíron való vezetésre, hogy ki- mit csinált. Ez nem volt jó, mert az ember vagy csinálja, vagy dokumentálja. A lelkiismeret az előbbi lustaságos dolog miatt nem működik tökéletesen. És most újra előjött a probléma. Ma már külön szobában alvás van. Nem tudom mi lesz ennek a vége. Jó, hogy nincs gyerek, mert legalább neki nem kell szenvednie.

Szóval ez van: A 35 éves kicsi gyerek, és az élet.