Egy élet... ami ma éjjel szertefoszlik... tartalmas volt, telve szeretettel és szenvedéssel, egy élet, mely nekem adta a Páromat. Egy élet, amely sohasem volt egyszerű, de mindig azon volt, hogy a szeretteinek a legjobbat adja. Nem ezt érdemelte. Ezt kapta. AZ élet nem igazságos. Miért is lenne az. Semmi sem az. Nem tudom, miért sírok, hiszen igazán nem ismerhettem, nem engedte AZ élet, hogy megismerjem. Legalább a halála , a távozás percei legyenek fájdalommentesek, Mi nem felejtjük. Ma éjjel, egy élet véget ér. Egy elhaló sóhaj, s nincs tovább. Remélem így lesz, ha már szenvedéssel teli volt az élete, legalább a halála legyen egyszerű, nyugodt, észrevétlen...

Nem mertem meglátogatni, féltem a halált. Ugy látszik, már csak rám várt, én voltam az, kit még szeretett volna látni. Most sikerült erőt vennem magamon, nagymamámat nem búcsúzhattattam el, mert féltem, Tőle sikerült. Keserédes öröm ez. Nem vigasztal. Ritka az, ha anyóst siratnak? Szerintem nem.

Nyugodj békében.