Az utóbbi időben szerencsére már egyre gyakrabban jönnek hírek az egyik legjobban várt játékomról: a Diablo3-ról, emiatt egyre több régi emlék tört felszínre bennem, amit meg szeretnék osztani:
1996-97 környékén kb. 13-14éves voltam, de már vagy 6-8éve rajongtam a pc-k iránt. Sógorom számítástechnikával foglalkozott (foglalkozik) és mindig vártam nagyon, hogy hazajöjjenek hozzánk, mert az ország túlsó felén laknak nővéremmel. (részben amiatt, hogy amikor ha épp nem dolgozik a gépen, én bitorolhassam :) ) Ekkor nekem egy 486dx2-es gépem volt, kb 8megabyte edo rammal és egy zöld-fekete hercules monitorral, neki meg egy jóval komolyabb pentium rendszere, hozzá 15"-os svga képernyő, jóval nagyobb háttértárral, rammal meg mindennel. Általában ha nem dolgozott, rávetettem a gépre magam és bújtam a különböző újságmellékleteket játékok után.
A Diablo is így került elő.
Többször is feltelepítettem, mire ténylegesen elkezdtem vele játszani, mert először csak autós játékra vágytam, (a diablo névről pedig a lamborghini ugrott be mindig) a játék indítása után pedig gyorsan rájöttem mindig, hogy ez nem az. Kb. a 3. eset után viszont adtam a játéknak egy esélyt. Először szinte azt sem tudtam, hogy mit kell benne csinálni és vagy fél órán keresztül Tristram-ot jártam a harcos karakteremmel (ami annyira azért nem is nagy terület), szépen lassan rájöttem, hogy a kovácstól lehetne pénzből különböző jobbnál-jobb fegyvereket venni, a boszorkánytól pedig varázsitalt/tekercseket/könyveket. A mászkálás után "nagy nehezen" viszont lejutottam a katakombákba, ahol pár perc alatt bele is futottam az első csontváz ellenfelekbe. Szépen lassan rájöttem, hogy ha rákattintok az ellenfélre, akkor a karakterem megüti az éppen aktuális fegyverrel. Ha pedig az ellenfél eltalál, akkor én sebződök tőle.
Többszöri elhalálozás után jöttem rá, hogy mi az a karakterlap/kelléktár és nem szabad 0-ig leengedni az életerőt. Átvizsgáltam minden felnyitható ablakot a képernyőn és utánanéztem, hogy mi micsoda lehet. Teljesen "megvilágosultam" és így már esélyük nem volt a demó verzióban bejárható területen portyázó alacsony szintű ellenfeleknek. :) Közben teljesen rabja lettem a játéknak a hangulata miatt. A hideg futkározott először a hátamon a játék sejtelmes zenéje és sötét látványvilága miatt. Rengetegszer végigjátszottam a demót és közben csak álmodozhattam, mikor lesz olyan gépem, amin gond nélkül menni fog a játék.
Kb. bő 1 év kellett is hozzá: ezalatt elüzleteltem egy köztudottan hibás decket volt osztálytárssal egy 14"-os mono vga monitorra. Nyári munkát vállaltam, amiből összejött egy 4.3-as quantum fireball és még sorolhatnám. Kb. 1év kellett hozzá, hogy a fent leírt rendszert egy 486dx4+32mbyte sdram+4megás pci-os 2d-kártyára cseréltem. Ezen már el tudtam játszogatni a teljes verzióval. Majd amikor kis ráfizetéssel a 486-os rendszert egy p100-ra cseréltem, akkor már gyönyörűen futott és napokat eljátszottam vele.
Meghatározó játék volt számomra a Diablo. Nem volt bonyolult, csak egy egyszerű hack 'n slash, kis rpg-s beütéssel. Viszont nekem pont az egyszerűsége és változatossága miatt tetszett. Nem lehetett 2szer ugyanúgy végigjátszani. A pályák folyamatosan újragenerálódtak, a karakterek is máshogy sikerültek mindig, arról nem is beszélve, hogy a küldetéseket is véletlenszerűen adta be a játék. Azt nem is említve, hogy a felszerelés is mindig máshogy alakult. Nem egyszer előfordult, hogy ébredés után azonnal rávetettem magam a játékra és alig bírtam abbahagyni, míg a "rettegés urát" meg nem öltem.
Össze szeretném szedni, hogy mi miatt tetszett meg ennyire a játék. A zenéje valami mesteri: Tristram-ban és a pincerendszerben is. A játék hangulatához ez rengeteget hozzátesz nálam. A főellenfelek is egytől-egyig nagyon hangulatosak: ott van Butcher, ami már az első szinteken könnyen derékba tudta törni a kisebb karakterek pályafutását. King Leoric pályáját is mindig nagyon vártam, hogy beadja a játék. Lazarus küldetése is nagyon jó volt. Főleg, hogy itt egy nagyon jó átvezető videóval is megfűszerezték a dolgot. A sok-sok nevesített bossról nem is beszélve, akik teljesen véletlenszerűen bukkantak fel és esetleg jó eséllyel egyedi tárgyakat is elejthettek.
(Íme egy kép a játékból, hát a grafika mai szemmel nézve már elavult, de itt nem is ez számít szerintem.)
Mindent összevetve az egyszerűsége, hangulata és véletlenszerűsége miatt lett ez az a játék, amit bármikor elő tudok venni újra és hosszú órákra le tud kötni. Ritka az ilyen játék. Általában, ha sokáig játszok egy játékkal, akkor hosszú időre csömöröm lesz tőle és elő sem tudom ilyenkor venni. Arról meg nem is beszélnék, hogy az elmúlt 11-12évben "örök lakó" a Diablo+Hellfire a vincseszteremen. Egyszerűen nem tudok ráunni. A mostani gépemen már a Crysis is elszaladgál, de mégsem köt le, hanem inkább egy 13-14éves játékkal játszogatok 640x480-as felbontásban, 256 színnel :) (most csak játszogatnék, mert 64bites win7 béta alatt grafikai problémáim vannak sajnos a játékkal, amit még nem oldtam meg)
Még annyit tennék, hozzá röviden, hogy mi nem tetszett igazán a 2. részben és mit várnék el a Diablo3-tól: a Diablo 2000-es folytatásában az nem tetszett igazán, hogy lineáris lett nagyon és nem maradt meg a küldetések véletlenszerűsége. Emellett a végjáték főleg Baal+1-2 hely tisztogatásából állt. Emellett a tulajdonságoknak nem volt akkora szerepe, mint a Diablo1 esetében. Viszont nagyon tetszett, ahogy a 2. részbe áthozták az 1. rész karaktereit: Warrior->Diablo, Sorceror->Summoner, Rogue->Blood Raven.
Az új karakterek viszont szintén nagyon jók lettek a 2. részben, hiába nem lett mind személyes kedvencem. Annyit tudhatunk előre biztosan, hogy a barbár vissza fog térni kicsit megöregedve a folytatásban. (...sokak örömére)
Szeretném, ha a 3. részben a 2. rész általam említett "hibáit" orvosolnák. Lehetnének mondjuk olyan küldetések, amiket többször is meg lehetne csinálni, vagy esetleg minden újrakezdésnél véletlenül generálódnának. Ezekből mondjuk tárgyakat/pénzt lehetne főleg kapni, nehogy a hardcore játékosok a folyamatos elvégzésével hatalmas előnybe kerülhessenek "casual playerekkel" szemben. A nehézségi fokozatokat is át lehetne variálni, ha véletlenszerű/ismételhető küldetések lennének. Szeretném, ha mondjuk akármikor át lehetne lépni nightmare/hell fokozatokra az előző befejezése nélkül is, ha már elég erős a karakter/elég tapasztalt a játékos. Jó lenne, ha a 3. rész lenne számomra a 2. olyan játék, amire nem tudok ráunni a változatossága miatt.
Köszönöm a végigolvasást, nem vagyok még valami rutinos író, ez szerintem érződik is nagyon, de úgy érzem, nagyjából leírtam, amit gondoltam. :) Remélem mások is kedvet kaptak most egy kis nosztalgiához.
