Pár perce értem haza a szeptember 22-i európai autómentes nap jóvoltából megrendezett Critical Mass biciklis felvonulásról. Mindenekelőtt tisztáznám, hogy nem egy "autós", hanem egy "biciklis" ember vagyok, van egy szép single-speed/fixi kerékpárom (az agyon két fogaskerék is van, ergo cserélhető a dolog), van rajta két fék és lámpa is (igaz, ez fixis körökben nem túl menő), mindenhova azzal megyek, még BKV-bérletet sem veszek, nem térülne meg. Autóm nincs, a jogosítványt most csinálom, nem húzok egyik irányba sem, a véleményemet pedig most osztom meg a tisztelt olvasókkal.
A Critical Mass egy évente kétszer megrendezett biciklis felvonulás, véleményem szerint afféle erődemonstrációja a két keréken közlekedő budapesti lakosoknak, eredeti célja az, hogy a főváros vezetését rávegye arra, hogy biciklizésre valóban alkalmas körülményeket teremtsenek. A biciklizés pozitívumait valószínűleg felesleges sorolnom, az autónál környezetbarátabb, rövidtávon, városban pedig gyorsabb közlekedési mód, mely ráadásul meg is mozgatja az embereket, épp ezért hozzájárul az egészséges életmódhoz. Egyértelmű, hogy nem az autót kiváltó közlekedési módról van szó, nem értek egyet azzal, hogy a városból (mint "olyanból") ki kell tiltani az gépkocsikat, valószínűleg kevésbé lenne működőképes a társadalom, ha reggel a kiflit biciklivel tolnák a pékségbe, ahogy valószínűleg az sem lenne túl jó, ha a mentős biciklin érkezne a szívrohammal küzdő beteghez. Mindettől függetlenül hangsúlyozom, hogy a biciklinek komoly helye van a városi közlekedésben, több európai nagyvárosban is jártam már, ahol érdemben lehetett autózni és biciklizni is - természetesen egymás mellett, a "másik oldalon" lévőkkel szemben megfelelő tiszteletet tanúsítva. Budapesten nem feltétlenül vannak megfelelő körülmények, de bizonyos helyeken azért akadnak korrekt bicikliutak is. Engem leginkább a gyalogos és bicikliút névre hallgató részek zavarnak, ezeken a biciklis nem tud elég gyorsan menni, a gyalogosok pedig folyamatosan életveszélyben érezhetik magukat, plusz problémásak bizonyos bicikliút szakaszok is, vagy az aszfalt nem megfelelő minőségű, vagy sok a csatornafedő, vagy meg-megszakad az út, utóbbi talán a legidegesítőbb, egyszerűen nem lehet tudni, hogy az ilyen helyeken mi a megfelelő és szabályos közlekedési mód. Ettől függetlenül számomra tökéletesen biciklizhető a város, a szabályok betartásával is. Persze nem mindenki huszonéves, van, aki nálam jobban fél, lassabban megy, számára valóban csak egy átfogó bicikliút-hálózat jelentene megoldást.
Sok biciklista viszont máshogy gondolkodik, mint én. A mai felvonulást látva megkockáztatom, hogy többen vannak azok, akik velem ellentétes véleményen vannak, mint azok, akik hozzám hasonlóan látják a dolgokat, bár az valószínűbb, hogy a hangadók kerülnek ki a másik táborból. Azok táborából, akik úgy hiszik, hogy a biztonságos biciklizést nem feltétlenül lehetővé tevő városi körülmények kvázi felmentik őket a szabályok betartásának kötelezettsége alól; "nekem nem kellett KRESZ-t tanulnom", lehet hallani sokszor, és nem, itt nem a futárokra gondolok, ők tudnak annyira együtt élni a forgalommal, hogy ne zavarjanak senkit. A KRESZ-tudás hiánya viszont látszik a biciklisek egy részén. Természetesen megértem azokat, akik a járdán bicikliznek (ahol egyébként nem szabad), ha elférnek és az autók között nem tudnak menni a felgyűrődött aszfalt miatt, mondjuk. Azt viszont nem tudom megérteni, hogy miért kell a járdán harminccal száguldozni, miért kell lecsengetni a babakocsis hölgyeket, netán engem, aki a járdán tolja a biciklijét, mert az a szabályos. Megértem, hogy este át lehet menni egy-egy lazább piroson, ha nem jön senki, nem értem viszont, hogy miért kell ész nélkül betekerni egy nagy kereszteződésbe, ezzel hirtelen mozdulatokra kényszerítve az autósokat. Nem lehet ugyanis azzal védekezni, hogy a biciklis csak magát veszélyezteti: akit ütött már el bringás, az tudja, hogy ez nem kellemes dolog, arról nem is beszélve, hogy az irányváltásra kényszerített autók nagy károkat tehetnek másokban is. Ugyanezt kellene figyelembe venni a részegen biciklizőknek is.
A legfőbb probléma viszont az, hogy a biciklisek a Critical Mass hatására az autósokban látják az ellenséget. Sőt, inkább a főellenséget. Pedig az autósok mindig korrektek velem, nem akarnak letolni, nem dudálnak, nem bőgetik a motort, azaz néha igen, mondjuk kétnaponta egyszer, de lássuk be, sok a primitív ember, ez nem annak függvénye, hogy ki mivel közlekedik. Persze, a bicikliútra is gyakran ráparkol egy-egy drágább nyugati autó, de azok a rokkant parkolókban és a tilos helyeken is megállnak, nem a kerékpárosokkal akarnak kiszúrni. Az egyetlen veszélyes kaszt a taxisoké, ők bizony leszorítanak, dudálnak, anyáznak, de ugyanezt teszik akkor is, ha gyalogosként "lelépek" eléjük egy zebrára, ahol mondjuk nincs lámpa. Egyszerűen ilyenek. De nem az autósok, sőt, a BKV-buszok sem. Ők tapasztalatom szerint csak közlekedni akarnak, ugyanúgy, mint én. És szerencsére el is férünk egymás mellett - szó szerint is. Arról nem is beszélve, hogy a bicikliutak hiánya nem az autósok "hibája", hanem legfeljebb a mindenkori városvezetésé.
Ezzel pedig el is értünk a történet kiindulópontjához, a mai felvonuláshoz. Húztam a szám, de gondoltam, hogy kigurulok, hátha megváltozik a véleményem a biciklin közlekedő társaimról. A kiírás szerint az egész Nagykörút volt a helyszín, bárhol lehetett csatlakozni, be is álltam a sorba a Rákóczi téren, az Astoriánál lakom, az volt a legkönnyebben megközelíthető. Kiábrándultam. A két sávból egy egészet elfoglalt a biciklis tömeg, ez az autómentes napon gond nélkül bele is fér a dologba, az viszont egyértelműen nem, hogy pár biciklis "csak azért is" elven bement az autósok sávjába is, hogy csigatempóban tekerve hergelje őket. A döbbenetes dolog pedig az volt, hogy ezt rajtam kívül senki sem tette szóvá, de mivel utána elég furcsán néztek rám (és mi is lassan mentünk), felmentem a járdára és toltam a bicóm. Így jobban meg tudtam nézni a tömeget, akik között sokan kurjongattak, kiabáltak, csengettek és speciális dudákkal zajongtak, úgy éreztem magam, mintha legalábbis egy csatába indulnánk, pedig erről szó sincs. A szervezők persze próbálták fegyelmezni a tömeget, de ezt nem sikerült maradéktalanul megtenniük. Így ment ez egészen a Deákig, ahol aztán nagy ujjongatás közepette megtörtént a bicikliemelés (ami látványos és oké dolog), majd jött az Eye of the Tiger, ismerjük a szöveget: Don't lose your grip on the dreams of the past / You must fight just to keep them alive. Meguntam, hazajöttem.
Hogy szerintem mit ért el az idei Critical Mass? Semmit. Azaz valamit igen, csak marhára nem azt, amit kellett volna. A cél nyilván az lett volna, hogy megmutassuk, mennyien is biciklizünk, ergo szükség van megfelelő körülményekre. Hogy mit mutattunk meg? Azt, hogy rengeteg közöttünk az olyan, aki képtelen a szabályok betartására, aki direkt hergeli az autósokat és gyalogosokat, mert ez legalábbis menő, vagy nem tudom. "Divatbiciklisek", sörrel a kezükben, ezen az egy napon két kerékre pattantak, mert ez milyen jó közösségi megmozdulás. Csak épp az én szavam nem jutott el senkihez, pedig én valóban tekerek napi harminc kilométert, mert közlekedem és szeretek is biciklizni. Viszont a téma körül forgó beszélgetések során tényleg meg tudom érteni azokat az autósokat, akik az ész nélküli biciklisekről panaszkodnak. Magam is látom őket.
Bocha
U.I.: a bejegyzés tematikájába nem fért bele, de muszáj megírnom. Kora délután egy sajtótájékoztatóra tekertem, Rózsadomb, Margit-hídon át. Itt ugye a felújítás miatt egy keskeny sáv van a gyalogosoknak, a bejáratnál kihelyezett táblák egyértelműen jelzik, hogy nem szabad biciklizni. Gáz, hogy nincs külön sáv a bringásoknak, de akkor sem szabad. Ennek megfelelően toltam is a cangát, aminek a következménye az lett, hogy biciklisek tucatjai tekertek el mellettem, úgy öt majdnem el is sodort, páran még le is csengettek. Az utolsóként mellettem elmenő lányka még be is szólt, amit már nem viseltem el, egy szóba sűrítettem az egész véleményem arról, amit a tisztelt olvasók ebben a bejegyzésben találhattak.
