Üdv!!

Előszó:

Már az első cikkemben is megemlítettem, hogy én igazából a punkosabb zenéket kedvelem, így a cikkeim nagy része (konkrétan az eddigi 3) csak ilyen stílusú. Azonban ez a zene csak egy szűk réteg igényeit elégítik ki, és mivel ez egy közösség, így mindenkinek jót kell, hogy adjak. Ehhez viszont az kell, hogy ti adjatok tippeket, hogy mi legyen a következő, vagy az azt követő cikkem tárgya. Így érkeztünk el a mai tesztünk alanyához. Már létezik belőle egy másik változat is, de az egy kissé hoszabb és mindenre kiterjedőbb (ezt pozitívumnak szántam tényleg nagyon teljes és kifejtős cikk, Metallica fanoknak pedig egyenesen kötelező, KATT és olvasd el). Ezzel le is lőttem a poént, így hát akkor...:

Metallica: Death Magnetic

Bandatörténet:

A Metallica-t 1981-ben alapította a dán származású dobos, Lars Ulrich és az énekes-gitáros James Hetfield Los Angelesben, miután újsághirdetések útján találkoztak[3]. Az elején rögzített „Hit the Lights”-on Lloyd Grant volt a gitáros. Mivel szükség volt egy állandó gitárosra, újsághirdetést adtak fel, amire Dave Mustaine, a Panic zenekar gitárosa jelentkezett. Néhány hónappal később kiadtak egy teljes értékű demót, No Life Til Leather címmel, amire felfigyelt a szakma. Ekkor csatlakozott hozzájuk a basszusgitáros Cliff Burton, aki nem akart Los Angeles-be költözni, így a banda áttette székhelyét San Franciscóba.
1983-ban New York-ba utaztak Jon Zazula hívására, ahol a Megaforce-szal, Zazula lemezkiadójával írtak alá szerződést. Érkezésük után pár héttel kirúgták Mustaine-t alkoholizmusa és problematikus magatartása miatt és Kirk Hammett, az Exodus gitárosa lépett a helyére. Mustaine sem hagyta abba a zenélést, megalapította a Megadeth-t.
1983 végén jelent meg első albumuk, a Kill 'Em All, amely mintául szolgált későbbi lemezeikhez is, építve Hetfield erőteljes énekére és Hammett dallamos gitárszólóira. Az albumot amerikai és európai koncertkörút követte. Egy évvel később már Flemming Rassmussen producerrel közös munkájuk gyümölcse volt a Ride the Lightning, ami bebizonyította, hogy a Metallica nem csak egynyári zenekar. Ezen az albumon hosszabb számok kaptak helyet, sokkal kifinomultabb volt zeneileg, mint a Kill 'Em All. Egyik kiemelkedő számuk a „Fade to Black,” egy lassú, bensőséges dal, amiben az öngyilkosságról elmélkednek. A dal előzménye, hogy a zenekar előtt sorra megoldhatatlannak tűnő akadályok tornyosultak, például ellopták a Kill 'Em All felvételéhez használt felszerelésüket is. A „Fade to Black” hagyományt indított el, ilyen stílusú daluk lett később a „Welcome Home (Sanitarium)” és a „One”, amihez első videoklipjüket forgatták. Ezek a lassú, befelé forduló dalok különböztették meg a Metallica-t a többi thrash metal zenekartól (Anthrax, Slayer, Megadeth).
Miután 1984-ben leszerződtek az Elektra Records-szal, elkezdték következő albumukat felvenni. A Master of Puppets 1986-ban jelent meg, a Billboard listáján a 29. helyet érte el[4]. Sok rajongójuk szerint ez a legjobb munkájuk, és néhány kritikus szerint ez „minden idők legnagyobb thrash metal albuma”.
Még ebben az évben összehoztak egy európai turnét Ozzy Osbourne-nal. Szeptember 27-e fekete betűkkel íródott be az együttes krónikájába: Svédországban, Ljungby tartományban a csapat busza megcsúszott, felborult és Cliff Burton életét vesztette[6]. Az ő befolyása meghatározó volt a csapat zenei fejlődésében, lehetetlen volt elképzelni a Metallica-t nélküle. A többiek végül Burton emlékére nem adták fel és 40 jelentkező közül Jason Newsted lett az új basszusgitáros. Rövidesen turnéra indultak, majd kiadtak egy EP-t Garage Days Re-Revisited címmel, ami nagyrészt Ulrich garázsában készült. 1988-ban felvették az …And Justice for All-t, az együttes egyik legösszetettebb szerkezetű lemezét. Az albumról több olyan dal is akadt, amit nem játszottak koncerteken bonyolultságuk miatt. Az amerikai listákon 6. lett az album és egy Grammy jelölést is kaptak a legjobb Metal/Hard rock kategóriában. Ekkor készítették első videoklipjüket „One” című számukhoz. Kritikusok szerint az …And Justice for All mérföldkő a metal történetében. Sok szakíró (és a Metallica) szerint elválasztotta a hard rockot a bluestól, amit a Mötley Crüe vagy a Poison nem tett meg.
1991-ben a Metallica című lemezük (közismertebb nevén a „Fekete Album”, mert a borítója fekete és nincs rajta semmilyen szöveg, csupán halványan a zenekar logója és egy szintén halványan látszódó kígyó) tovább bővítette zenei horizontjukat. Az új producer, Bob Rock hatására a dalok rövidebbek lettek, így eladhatóbbakká váltak, hiszen a rádiók is szívesebben játszanak rövidebb számokat. Megjelenése után hetekig vezette a világ zenei listáit[7], 15 millió példányt adtak el belőle. Elnyerték érte a Grammy és az MTV/American Music Awards díjakat. Az album nagy siker volt, a Metallica végleg mainstream zenekarnak mondhatta magát. Ekkor kezdték a régi, magukat becsapottnak érző rajongók megvádolni őket azzal, hogy eladták magukat. Közel három évig turnéztak az „Egy este a Metallica”-val című koncertsorozattal, azután a Guns N' Roses-zal közösen. 1992-ben a Metallica részt vett a Freddie Mercury emlékkoncerten, és James Hetfield még el is játszhatott egy számot a Queen-nel , a Stone Cold Crazy-t. Majd 1993 őszén úgy döntöttek, hogy egy időre visszavonulnak pihenni és nekikezdenek egy új albumnak.
1995-ben tértek vissza a zenéléshez. A Load (1996) szakítást jelentett a Fekete albummal, tömör hangzású, erőteljes. 14 szám kapott rajta helyet, így ez a leghosszabb albumuk. A Reloadon (1997) a nyaktörő metal futamokat blues-os hangvétel váltotta. Hetfield hangjának minden eddiginél nagyobb szerep jutott, és több dal (mint például a „Mama Said” és a „Low Man's Lyric”) mutatja a csapat vágyát a stílusváltásra. A Metallica kritikus és intelligens dalszövegei nem tűntek el, csak egy teljesen új és változatosabb stílusú csomagolást kaptak.
A Load és a Reload fordulópont volt a zenekar megjelenésében is. Levágatták a hajukat, az albumok borítóira Anton Corbijn készített vitatott fényképeket: megbotránkoztató ruhákat viseltek, dohányoztak, konyakoztak, néha erőteljesen kisminkelve. Ezzel is próbálták a régi rajongókat visszacsábítani.
A változásokkal a Load és a ReLoad több rádiós slágert tartalmazott, mint például a „Fuel”, „Until it Sleeps” és a „The Memory Remains.” A csapat thrash metal rajongótáborát ezzel sikerült végképp elriasztani. A Metallica szerintük már nem metalt játszott és eladták magukat. A régi rajongók helyébe újak léptek, egyesek szerint a Load a legjobb albumuk.
1998-ban kiadták a új albumukat Garage Inc. címmel, ami egy két 2 CD-s feldolgozáslemez. Többek között a Mercyful Fate-től, vagy a Queen-től játszanak számokat. A második lemezen a teljes Garage Days Re-Revisited rajta van, ami ekkor már ritka, csak gyűjtőknél megtalálható lemez volt, és több B-oldalas dal, egészen 1984-től kezdve.
1999. április 21-22-én vették fel a San Francisco-i szimfonikusokkal közös 2 éjszakás előadásukat a Berkley Színházban Michael Kamen karmester közreműködésével. Két új dal is íródott az eseményre, a „No Leaf Clover” és a „-Human”. A felvételt S&M címen adták ki 1999 novemberében CD-n, videokazettán és DVD-n.
2000-ben mutatták be a Mission Impossible 2 című filmet, amihez a csapat írt egy betétdalt, az I Disappear-t. A számhoz videoklip is társult, ami a Metallica történetében a legdrágább költségvetésű videoklip volt.
2001-ben kilépett a bandából Jason Newsted, ekkor kezdtek pletykák terjengeni a csapat feloszlásáról. Nem kezdtek el új basszusgitárost keresni, hanem Bob Rock-ot kérték fel a kisegítésre, aki elvállalta a feladatot.elkezdték felvenni a St. Angert. 2003 júniusában végül kiadták nyolcadik lemezüket. Az album a slágerlisták első helyén mutatkozott be, az együttes egyik legagresszívabb lemezének tartják. Az előzőektől eltérően nem volt tökéletesre csiszolva, nyers hangzásúra sikeredett. Sokan kritizálták ezért és az érzelmileg túlfeszített dalokért, továbbá a gitárszólók hiányáért. Ennek ellenére a lemez Grammy-díjat kapott, ez a csapat hetedik ilyen elismerése.
2003 elején új taggal bővültek, Robert Trujillo lett a basszusgitáros, aki korábban a Suicidal Tendencies-ben és Ozzy Osbourne együttesében játszott. 2003-2004 során két hosszú koncertkörutat tartottak: Summer Sanitarium Tour 2003 és Madly in Anger with the World. Az utóbbi, a Godsmack-kel közös, egy évig tartó koncertsorozat szinte minden állomását rögzítették és a livemetallica.com-on árusítják.
2006 nyarán a Master of Puppets album 20 éves évfordulója alkalmából a nyári Escape from the Studio turnén lejátszották a teljes albumot. A turné után a csapat ismét stúdióba vonult, hogy a 2007 elejére datált új albumuk munkálatait folytassák. 9 stúdióalbumuk 2008 közepén jelent meg Death Magnetic néven.

Diszkográfia:

-Kill 'Em All
-Ride the Lightning
-Master of Puppets
-Garage Days Re-Revisited
-…And Justice for All
-Metallica
-Live Shit: Binge & Purge
-Load
-ReLoad
-Garage Inc.
-S&M (San Francisco Symphonic Orchestra & Metallica)
-St. Anger
-Death Magnetic

Tagok:

-James Hetfield - ritmusgitár, ének
-Kirk Hammett - szólógitár
-Robert Trujillo - basszusgitár
-Lars Ulrich - dob

Death Magnetic:

"A zenei világnak van egy sor halottja, akiket a rock'n'roll mártírjainak is nevezhetünk. Tudod, Bon Scott, Layne Staley, Phil Lynott… Egy rakás ember, aki elbukott menet közben, és valahogy nekik akartunk ezzel emléket állítani. Vannak emberek, akiket nem lehet megállítani ezen a lejtőn, egyszerűen vonzza őket a halál, mint egy mágnes. Sokan eleve kerülik a halál témakörét, pedig mindannyian elmegyünk egyszer. De van egy másik aspektus is. Több dalban is előkerülnek halálközeli élmények, és úgy vesszük, hogy a Metallica is közel járt a véghez, a halálhoz."

(James Hetfield)

Nagyon más. Nagyon érzelmes. Nekem valami ilyesmi jutott az eszembe. bár lehet hülyeség. Ismerem a Metallica számainak a többségét és az albumaiknak a 'légkörét', de ez most valami egészen más. Mindeki aki meghallja, hogy Metallica, akkor, ha még életében nem hallott tőlük számot, nem látta őket sehol sem, még akkor is tudja, hogy kik ők és milyen zenét játszanak. Nem keverik össze semmivel, nem lesz belőlük többszöri szóbeszéd után sem Matyi és a hegedűsök, vagy Zámbó Jimmy (itt kérnék bocsánatot minden kedves Jimmy fantól, nagy ember volt, hatalmas respect neki:D). Őket nem lehet máshogy nevezni: ők a Metallica. Nem is nagyon tudnám ezt már hova fokozni, de újból és újból ez van bennem: MÁS. Ez nem egy megszokott Master of Pupetts. Ez csak egy sima Death Magnetic. Ha meghallgatod, minden további Metallica ismeret nélkül nem fogod érteni. Itt érezned kell azt a változást, amin végigmentek a fiúk. Minden nehéz időszak, keserves megpróbáltatás és hatalmas siker van beletuszkolva 74 és fél perc, tiszta rockzenébe. És tényleg más. Sokkal érzelmesebb, sokkal dallamosabb. Megfelelő arányban érvényesül benne a szöveg és ritmus egyaránt, minden kiegészíti egymást. A számok precízen vannak egymás után rakva. Nincs hiány, nincs kiesés, nagyon teljes az egész. Nekiállhatnék és beszélhetnék 2 sort minden számról, de minek. Erről nem lehet. Ahány ember, ahány oldal, annyi érzés és annyiféle megállapítás. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy tetszik-e amit hall avagy sem. Viszont 2 szám mellett mégsem mehetek el szó nélkül. Ez pedig a The Day That Never Comes és a The Unforgiven III. A The Unforgiven III már a harmadik fajta 'átdolgozása' vagy újraértelmezése egy adott témának és nagyon javuló tendenciát mutat. Sokkal érzelmesebb, jobban hat az érzésekre, magával ragadja az embert. Feküdj le az ágyra kapcsold be a zenét, majd csukd be a szemed és zárj ki mindent az elmédből. Csak a zenére koncentrálj és akkor átérzed, megérted és megszereted. A The Day That Never Comes-ról pedig csak annyit hogy a cím mindent elárul. 3 perc zene után 4 perc tiszta dob és gitár szóló. Mint a szívverés, nagyon ütős és nagyon attraktív.

Számlista:

1. That Was Just Your Life
2. The End Of The Line
3. Broken, Beat & Scarred
4. The Day That Never Comes
5. All Nightmare Long
6. Cyanide
7. The Unforgiven III
8. The Judas Kiss
9. Suicide & Redemption
10. My Apocalypse

Összegzés:

Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak ide, mekkora a létjogosultságuk, de most 10 milliárd féle összegzést találhatnék. Én azonban csak nevetek egyet és:

Metallica 4ever

Linkek:

- The Day That Never Comes
- The Unforgiven III
- Nothing else Matters (S&M)
- All Nightmare Long

(forrás: Wikipédia)

folyt. köv...