Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szántóvető paraszt...

Most éppen nem szántott, nem is vetett, de hogy paraszt volt, az biztos. Most éppen széles mozdulatokkal kaszált. Időnként széles mozdulatokkal felnézett a Napocskára, aki bronzvörösre festette az ég alját. Várta, hogy lebukjon a Napocska, de mivel az nem követett el semmi törvénybe ütközőt, hiába várta. Mivel nem a parasztról szól a mese, egy időre el is búcsúzunk tőle.

- o -

Félig hanyatt feküdt az álmodozó szemű lány a fűben. Ölében kedvenc nyuszikája, aki szorgalmasan rágott, hogy ne nőjön túl nagyra a foga. A nyugovóra készülő Napocska bronzvörösre festette a lány egyébként is bronzvörös haját. Gondolt egyet, és a nyuszika bundáját is bronzzal vonta be. A közeli fán lévő fészekből kíváncsian leste őket egy madárka. A Napocska őt is bronzvörösre festette.

A lány álmodozó szemekkel elaludt, békésen pihegett. Álmodott rétet, kis patakot. Ölében a nyuszika szorgalmasan rágta az elérhető füvecskét.
A lány nem láthatta, hogy egy koldus közelít. A nyulacska láthatta, csak nem érdekelte a dolog. A Napocska jótékonyan bronzvörösre festette a koldus ruháját. A madárka kíváncsian leste, mi is fog történni.

A koldus tisztes távolságban lehuppant a fűbe, és gyönyörködött a látványban. Ugyanis a nyuszika olyan szorgalmasan rágott, hogy körülötte elfogyott a füvecske. Nem esett kétségbe, szorgalmasan rágni kezdte az álmodozó szemekkel alvó lány ölében a ruhát. Akkor sem hagyta abba, mikor egy limuzin törte meg a csendet.
A Napocska bronzvörösre festette a limuzint, a sofőrt, aki készségesen nyitott ajtót, és a gazdag embert, aki a limuzinból kikászálódott.
A gazdag ember nem látott még ilyent. Kérte bársonnyal bevont kispárnáját, amit a sofőr azonnal hozott, és leült a koldus mellé. A Napocska nem mulasztotta el bronzvörösre festeni guvadó szemeit. A kispárnát is festette volna, de rajta ült a gazdag ember. A kismadár egyre kíváncsibb lett.
A lány álmodozó szemekkel aludt, a nyulacska szorgalmasan rágott, a koldus meg bámulta őket, ahogy a gazdag ember is. A kismadár meg mindenkit kíváncsian nézett.
Egy idő után unalmas lett, ahogy a nyulacska szájából lógnak a ruha cafatjai, miközben szorgalmasan rág.

A gazdag ember szóba elegyedett a koldussal. Érdeklődött bankszámlája felől, meg hány palotája van, meg hol vannak nyaralói, ilyenek. A koldus nagyot nevetett, és elmondta, hogy számára a szabadság többet ér, mint a vagyon. Akkor fekszik és kel, amikor akar, akkor eszik, amikor kap, oda megy, ahova akar. Ezt a szabadságot fel nem adná semmi pénzért. A Napocska bronzvörösre festette a szabadságot.

A madárka kíváncsian nézte, hogy a nyulacska már az álmodozó szemmel alvó lány tangájánál tart, és szorgalmasan rágicsálja. A lány álmodozó szemekkel azt álmodta, hogy csúcs ez az érzés. A Napocska bronzvörösre festette a tanga maradványait.

A gazdag ember megirigyelte a koldus szabadságát, és rá akarta tukmálni a vagyonát. A koldus csak legyintett, láthatólag nem volt meggyőzhető.
A gazdag ember intett, a sofőr ugrott. Susmutoltak valamit, aztán a limuzin elrobogott. A Napocska bronzvörösre festette a felszálló port.

A Holdacska sehogy nem értette, már az ő műszakja következett volna, ezért kilesett a látóhatár mögül. Vállat vonva húzódott vissza, és csitította a csillagokat, akik már rohantak volna sziporkázni.

Jött ám a limuzin, és kiszállt belőle egy közjegyző, meg két verőlegény. A kétkezi munkások kezelésbe vették a koldust. Szegény könyörgött már, hogy hadd legyen ő a gazdag, a gazdag meg vegye át az ő szerepét. Ezt gyorsan írásba is öntötték, a Napocska meg az írást öntötte bronzba. A gazdag ember -aki már nem volt gazdag ember- boldogan csatolta le aranyóráját, és kaján vigyorral húzta a koldus -aki már nem volt koldus- csuklójára. Nem kellett már senkit tönkretennie, nem kellett már senkit kizsákmányolnia, nem nyomasztotta a vagyon. A madárka kíváncsian nézte, ahogy a Napocska bronzvörös színre festi a nem nyomasztást.

A nyulacska szorgalmasan harapott egy nagyot. A lány álmodozó szemekkel sikoltott, felugrott, és kitépve öléből a nyulacskát, jól földhöz vágta. Tompa puffanás hallatszott, amit a Napocska rögtön bronzvörösre festett, mint ahogy a nyulacska szorgalmas ájulását is.
A lány álmodozva kapta szemérme elé a kezét, de miután látta, hogy csak férfiak vannak a közelben, kezeit inkább csípőre vágta. A kíváncsi madárkát nem vette észre. A Napocska bronzvörösre festette a lány szemérmét.

A Holdacska ismét kilesett a horizont mögül, aztán némi reklamálás után visszavonult.

A koldus -aki már nem volt koldus- megelégelte a dolgot, és bevágódott a limuzinba, amely személyzetestől együtt elindult vele egy új, egy kegyetlen jövő felé. A Napocska most nem tudta, mit is festhetne bronzvörös színre.

A meseíró ebben a percben átült a fotelbe, hogy igyon egy kávét. A mesehősök elképedve néztek össze. Még a koldus -aki már nem volt koldus- is visszajött összenézni.
Erre nem számítottak. Most hogy lesznek megírva? A gazdag ember -aki már nem volt gazdag ember- harákolt, majd köpött egyet. A koldus -aki már nem volt koldus- gyakorlott mozdulatokkal törölte le ruhájáról a nyálat. A lány elunta az ácsorgást, és lehuppant a fűbe. A nyulacska elfogadható pózban lévén nem mozdult, csak kíváncsian nézte a kismadarat, aki ebben a percben inkább álmos volt, mint kíváncsi. A Napocska örült, hogy nem kellett semmit bronzvörösre festegetnie. Nem tartott ez az állapot örökké, közeledett a meseíró. A koldus -aki már nem volt koldus- pánik szerűen elhagyta a helyszínt, a többiek felvették az előző pózt, és újra beleélték magukat szerepükbe.

Szóval a nyulacska szorgalmas ájultát látván a gazdag ember -aki már nem volt gazdag ember- érezte, hogy eljött az ő ideje. A sors akarata, hogy életében először jót tegyen. Hasmánt vetette magát a nyulacskára, hogy ajkaira tapadva, szájból szájba lélegeztetve keltse életre a szorgalmas állatkát.
A nyulacska szíve gyorsabban kezdett kalapálni, testét új érzések öntötték el. Érezte, hogy eljött életébe az igazi, az egyetlen férfi. Kívánta, hogy ez a férfi tegye anyává, senki más. Aztán sanyarúan döbbent rá, hogy ő bizony baknyúl, és inkább szorgalmasan feléledt.

A lányka álmodozó szemekkel emelte keblére kedvenc nyulacskáját, aki szorgalmasan rágicsálni kezdte a domborodó ruhát. A Napocska bronzvörösre festette a dombort, amit a kismadár kíváncsian nézett.

A lány álmodozó szemekkel megfordult, és elindult iránt. Írnám, hogy torony, de fogalmam sincs, volt-e abban az irányban. Ment, egyre távolodott, aztán eltűnt a bronzvörös fényben. Csak onnan lehetett tudni, hogy még ott van valahol, hogy egy álmodozó sikítás, és egy tompa puffanás hallatszott a messzeségből.

A kismadár nem látott már semmit, amire kíváncsi lehetett volna, így gyorsan lefeküdt. Korán kellett kelnie, hogy éhes fiókáit megszoptassa.

A gazdag ember -aki már nem volt gazdag ember- a hátára fordult, és valahogy nem élvezte a szabadságot. Nézte a bronzvörös világot, nagyot sóhajtott, és azt mondta: micsoda giccs!

A Napocska ezt meghallván sértődötten tért nyugovóra. A Holdacska kikukucskált, aztán helyére ballagott, és intett a csillagoknak, akik rohantak az égre sziporkázni.
A gazdag ember -aki már nem volt gazdag ember- még látta, ahogy a Holdacska igyekszik mindent ezüstre festeni, aztán korgó gyomorral elaludt.

- o -

A paraszt széles mozdulatokkal vakarózott. Széles, akarom mondani hosszú volt a mai nap számára. Aztán széles mozdulatokkal vállára csapta kaszáját, és elindult hazafelé.