2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

BlackBerry Bold 9780 - érintőkijelző nélkül

A kíváncsiság vezetett: vajon hogyan teljesít egy okostelefon érintőkijelző nélkül 2014-ben?

[ ÚJ TESZT ]

Történet

Volt egyszer egy RIM

1984-ben egy Mike Lazaridis nevű fiatalember - miután a diplomakiosztó előtt halasztást kért a kanadai Waterloo-i Egyetemről, ahol villamosmérnöki és számítástechnikai kurzuson vett részt - egy barátjával, Doug Freignnel megalapította a Research in Motion nevű céget, azaz a RIM-et. Ebben az időszakban jelentek meg Észak-Amerikában az első valóban hordozható mobiltelefonok, amelyek már nem táskaszerű hordozhatóságot, hanem annál jóval kompaktabb, hordozhatóbb (valóban mobil) méretet jelentettek.

Forrás: gizmag.com

Lényegesnek tartom, hogy az időszakot el tudjuk helyezni magunkban a kor technikai szintjének megfelelő helyre. Ebben az 1984-es évben a frissen alapított RIM első terméke egy olyan eszköz volt, amely szöveges adatok vezeték nélküli továbbítására volt alkalmas. Létezett tehát már ekkoriban a beszéd mobil eszközök közötti átvitelének lehetősége, Lazaridist - és a RIM-et - azonban már ekkor a szöveges üzenetek érdekelték elsősorban. A frissen alapított cég megalkotta tehát a Budgie-t, amely képes volt szöveges tartalom vezeték nélküli továbbítására és megjelenítésére egy televízió képernyőjén.

A Budgie (Forrás: engadget.com)

A források az eszközt nem nevezik pénzügyi sikernek, a 100 legyártott darabból körülbelül azok felét adták el, de bevezette a szakmai köztudatba a márkanevet, és a vállalat megindult az ismertté válás útján. Ezt követő története során a RIM kitartóan és elsődlegesen a szöveges kommunikáció továbbításának fejlesztését tartotta szem előtt, és ebbe az irányba fejlesztett. Termékeik elsősorban szöveges üzenettovábbításra kihegyezett személyi hívók voltak:

Mindkét kép forrása: engadget.com

Telefonálni azonban - még - nem lehetett velük. A kétezres évek elején azonban a cég úgy döntött, ideje ezen változtatni.

Forrás: engadget.com

A 2002-es évben megjelenő, fent látható Blackberry 5810 volt a cég első készüléke, amellyel mobiltelefon-hívást lehetett lebonyolítani. A termék láthatóan követni igyekezett az eddigi fejlesztési irányt, és elsősorban mint szöveges üzenettovábbító eszköz kívánt megfelelni a piacon. Telefonálni csak úgy lehetett vele, ha a felhasználó a képen látható fülhallgatót használta, ugyanis beépített mikrofonnal és hangszóróval, ami a beszédet közvetítette volna, nem rendelkezett.

Bár a mai szemmel megmosolyogni való a készülék, érdemes megállni nála egy pillanatra. Mind az eddigi fejlődés egyes szakaszai, mind az 5810 jól mutatják a kanadai vállalat filozófiáját. Ez a cég elsősorban üzleti felhasználóknak gyártott - és véleményem szerint gyárt a mai napig - kommunikációs és személyi asszisztens eszközöket. Az eszköz kezelőfelületén naptár, üzenetek, telefonkönyv, teendőlista ikonjai láthatóak, melyek egyértelműen kategorizálják a készüléket üzleti felhasználásra. Ekkoriban jómagam egy Nokia 3410-et, majd egy Ericsson T65-öt használtam emlékeim szerint, melyek elsősorban telefonok voltak ezzel az eszközzel szemben, melyet inkább neveznék PDA-nak, mely termékkategória akkoriban még létezett.

A RIM ezt követően egymás után adta ki üzenetkezelésre és üzleti funkciókra kiválóan passzoló mobiltelefonjait, mígnem beköszöntött 2007 januárja, amikor egy tornacipős zseni bemutatta azt a mobiltelefont, ami az iparágat a mai napig meghatározza - ez volt az iPhone. Ekkor a RIM elaludt. Valószínűleg úgy gondolták, hogy ezt az átmeneti hóbortot átvészelik az üzleti eszközök képzeletbeli trónján, és minden visszatér a rendes kerékvágásba - nem így történt. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de a vállalat valószínűleg nem ismerte fel, hogy az üzleti eszközök piacán meglévő dominanciája piaci értelemben kisebb előny, mint olyan terméket gyártani, mely mindenkinek szól (nemcsak az üzleti szegmensnek), ezáltal sokkal szélesebb piacot céloz meg. Voltak különböző próbálkozások (pl. BlackBerry Storm), azonban nem igazán váltottak ki piaci visszhangot a riválisok ellenében, melyek közé időközben az Android rendszerre épülő telefonok is beálltak.

Ez a piac 2010 év utolsó negyedévére (amikor iPhone-ból 14 milliót adtak el egyetlen negyedév alatt, ez az iPhone 4 időszaka) már félreismerhetetlenül mutatta, hogy az érintőkijelzős okostelefonoké a jövő. Ebben a negyedévben jelent meg a RIM Blackberry 9780, mint az érintőkijelző nélküli okostelefonok utolsó mohikánja.

Az azóta eltelt időben sok víz lefolyt a Niagarán, és a cég életében is sok változás történt. Nevet változtattak (RIM helyett BlackBerry), újragondolták termékskálájukat, új operációs rendszerre váltottak, sőt vezetőt cseréltek. A cég jelenleg úgy látszik jó úton halad afelé, hogy maga mögött hagyja a 2011-12-es katasztrofális éveket, amikor a szakmai elemzők szinte kizárólag a cég temetéséről, felvásárlási lehetőségeiről cikkeztek.

A cikkemben ismertetett készülék, a BlackBerry 9780 a cég hőskorának utolsó, nem érintőkijelzős Bold készüléke, és véleményem szerint a vállalat életében egy időszak lezárását jelenti. Ekkor a gyártót még RIM-nek (és nem BlackBerrynek) hívták, és még a régi szemléletnek kellett megfelelnie.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.