Sose gondoltam, hogy lesz olyan történet amit meg tudnék írni úgy istenigazából, de a mai élményem mindenképp meg kell, hogy osszam Veletek.


Csütörtök. Rendelős nap. Előre összeszedett iratok alapján megy a rutin. Talán fél kilenc lehetett, amikor munkatársam leküldött a raktárba, hogy nézek meg Neki egy tételt van-e készleten.

Leérek, jegyzetelek, minden OK. Ismerős teherautó áll meg a parkolóban. Hegesztéstechnikai partnerünk IVECO-jából rég nem látott ismerős száll ki. Egyszerű, alföldi bácsi, jó kondícióban 60 év körül. Megbeszéljük az időjárást – elmagyarázom neki, hogy sajnos az autóm csillag-garázsos és lefagyott teljesen; mondja az nem baj legalább nem megyek neki a garázsajtónak – átadom az árút, majd megkérem fáradjon fel velem az irodába, megírom a szállítólevelet.

Leülök a gépem elé, de mielőtt elindítanám a számlázót közelebbről megnézi a háttérképemet és az öreg egyszer csak megszólal: „Bijosokk… na az azért már kemény” Összenézek munkatársammal, majd ránézek az öregre. Először azt hittem rosszul hallok. Majd elkezdi magyarázni, hogy neki a Doom3 és kiegészítője volt a határ, inkább a MOH sorozatot (…érted, vágja az öreg, hogy sorozat…), a COD 2-t …(mondtam Neki, hogy már van 4 is…), meg a FarCry-t preferálja inkább; utóbbi játéknak lelkesen várja a folytatását. Elmeséltem Neki, hogy már van Crysis meg minden, cserébe nagyon peckesen elmagyarázta, hogy neki most olyan gépe van (…simán: két magos proci, két giga ram, két videokártya, bár pontos paramétereket nem tudott; de kár…) ami biztos megbirkózik vele.

Még beszéltünk pár szót, de nem is igazán emlékszek mire annyira ámulatba estem… Az egész annyira spontán volt és őszinte. Eszembe jutott, hogy lehet én is ilyen „kisöreg” leszek és büszkén mesélem majd az akkori fiataloknak, hogy most toltam végig az UT2030-at.

Majd a kisöreg megkapta a papírját és elment. Cimborámmal jót mosolyogtunk, majd újult erővel vágtunk bele a napi teendőkbe.