2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Asus ROG Sica(-rio) - A megfizethető bérgyilkos

Juareztől Medellínig sem találni ilyen specifikációkkal és árral rendelkező fejvadászt.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Asus ROG-resszív evolúció

Az Asus 2006-ban kezdte el az első ROG (Republic of Gamers) márkajelzésű hardvereit gyártani, kifejezetten a PC-s játékostábornak. Nyilván ezekhez a hardverekhez és perifériákhoz „prémium” árcédulát tűzött, mint ahogy teszi ezt sok másik gyártó is. Eleinte VGA-it és alaplapjait spékelte meg ezekkel az extrákkal, viszont ahogy a gamer szubkultúra egyre nagyobb teret hódított, úgy lett értelme kiterjeszteni a ROG plecsnit a manapság már óriási piacot jelentő perifériákra is.

Néhány nem túl sikeres egérkísérletük után, mint pl. az Asus ROG GX800, GX850, GX900, GX950, valamint a 2013-ban megjelent GX1000 Eagle Eye, talán sikerült belátniuk, hogy ha valóban a komolyabb játékosokat szeretnék megcélozni a rágcsálóikkal, akkor figyelembe kellene venni az igényeiket, elvárásaikat.

Az első próbák egyikeként érdemes megemlíteni a 2014 júliusában bejelentett egerüket, a Gladius-t, amiben már egy tisztességes optikai érzékelőt és egy sokak által szeretett formát mutattak be. Egyik leghasznosabb innovációjuk a foglalatba helyezett mikrokapcsolók a főgombok alatt, ami azt eredményezte, hogy a leggyakrabban meghibásodó alkatrészt a felhasználó mindenféle szaktudás nélkül ki tudta cserélni.

Nem sokkal a Gladius után 2014 nyarának végén láthattuk második profibb egerüket, a Strix Claw-t. Itt nem adták meg a mikrokapcsoló cseréjének lehetőségét, viszont már gyárilag minőségi japán Omron D2F-01F kapcsolókat kapott. A nevéből azt hihetnénk, hogy a claw grip, vagyis a karmos fogást használó játékosokat célozza meg. A név viszont megtévesztő lehet, ugyanis csak a strix nevű bagolyfélének a karmáról nevezték el.

Ezzel a felállással jelenleg úgy nézett ki az Asus profi egér szériája, hogy volt már egy nagyobb klasszikus formájú (3.0) palm grip egér, egy szintén nem kicsi, bár más formájú tömzsibb rágcsáló, de a kicsi és könnyű fingertip kategórián még tátongott egy betömendő lyuk.

Ezt a lyukat hivatott betölteni a 2015 februárjában beharangozott Asus ROG Sica. A kis cincogó gyakorlatilag az előző két egér vegyítéséből és kicsinyítéséből jött létre. Megkapta a kapcsolók cserélhetőségének lehetőségét a Gladiustól, valamint belepakolták a Strix Claw szenzorát, mindezt egy kicsi, könnyű, kompakt 3 gombos egérkébe.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.