Mai napont történt velem a következő eset, a kék/fehér gazdaságos boltban. Mint szinte minden nap, ma is kislattyogtam ebédszünetben a fent említett „hangárba”, Posta, ügyintézés miegymás, volt tennivaló.
Mikor belépek a vevőtérbe konstatálom, hogy nincs kézikosár, namondom, jól kezdődik. Egy 500kilós bomba sem csinál akkora rumlit, mint ami a ott fogad. Átépítés van de sebaj, az üdítős sort nem érinti, nekem pedig folyadékot kell vételeznem, mert a végén még kiszáradok. Tehát kosár sehol, sasszézok a szétrámolt termékek között, felkapom a napi ital-adagomat és tiplizek kifele. Mondanom sem kell, a „Ha ön előtt két vevő várakozik, új kasszát nyitunk” –életérzés valahogy nem rántotta magával a hely vezetőit. Annak ellenére hogy elég sok kassza nyitva volt (bár még bőven akadt szabad pénztárgép) alig haladtak a sorok. Tudom hogy valahol el kell kezdeni, de mostanság nagyon sok az amatőr DIÁK-kitűzővel ellátott pénztárosnövendék, akik az egyszerűbb pékárut sem tudják felismerni/megkülönböztetni, ezért szép lassan feltorlódtak a vásárlók, aminek következtében egyesek fejében -bár többnyire kimondatlan, de mégis sejthető- kusza szitkozódások fogalmazód(hat)tak meg.
Nah mindegy (rátérek a lényegre), állok a sorban, kezemben szorongatom a „kétlittyós” üdítőmet, nem sietek sehová (az egy órás kajaszünetből még bőven van vissza), a kassza előtti szalagon hegyekben áll az árú, de nem idegeskedek, van még időm bőven. Körülöttem lévők idegei pattanásig feszültek...bipp...bipp...csipognak a pénztárgépek, ekkor egy halk hangot hallok: „Csak az üdítő lesz?” Feleszmélek és észre veszem, hogy az előttem álló középkorú nő nekem szegezi az előbbi kérdést. „Igen”-válaszolom meglepetten. „Menjen csak nyugodtan elém, nem sietek”. Ezen meglepődtem, hisz a szalag kassza felőli oldalán (ami mellett szintén egy idősebb hölgy strázsált, ergo márcsak ketten voltak elöttem) szintén dugig volt, várhatóan nem két perc lesz, mire kikeveredhetek a boltból. (Eközben a „kisdiákunk” a bankkártyás fizetés műveletét hajtotta végre...szó se róla, akkor egész jó részidővel, csak arra kellett kicsit várni, hogy a gép kiköpje a bizonylatot) Naszóval, vissza a középkorú nőhöz. Első meglepettségem utáni reakcióm a „Köszönöm szépen, annyira nem sietek, Ön is csak a sorára vár”, de Ő csak erősködött, s ekkor jött a második meglepetés, „Én sem sietek, nyugodtan jöjjön elém”. Ez a mondat az idősebb hölgy száját hagyta el. Majdnem padlót fogtam, ilyen létezik MA, magyarisztánban? Mindenki ideges, mindenki menekülne, erre az elöttem álló (nem egy, mindjárt két!) vásárló maguk elé engednek? Tudom, csak egy tétel volt nálam, gyorsan végeztem, de ilyen még nem történt velem. A meglepettségem után, pillanatok alatt kikerestem a pénztárcámból az üdítőre valót (pont annyit), hogy egy századmásodperccel se töltsek a kasszánál több időt a kelleténél, ne húzzam a már mögöttem álló vevők idejét, hamár ilyen rendesek voltak) Pillanatok alatt végeztem, vagy 10 percnyi toporgás helyett...hihetetlen, létezik ilyen? Mindenki „poziciót akar fogni”, mindenki helyezkedik (nem csak a sorbanállásra gondolok), és ebben a helyzetben egyesek még másra is figyelnek? Lehet hogy van még remény, akadnak még EMBEREK?
Szerencsém volt, én egy időben kettőre is ráakadtam....

...és ebédelni is maradt időm!