Tudom bizonyos értelemben lerágott csont, de más értelemben nagyon is időszerű..ha nem egyre időszerűbb a téma.Először Bocha mester írására bukkantam rá, mégis Vikthor számomra nem teljesen pártatlan gondolataival kezdtem az olvasást és rájöttem, hogy a két írás számos olyan problémát nem boncolgat ami miatt többek között idáig jutottunk, és amihez szeretném hozzátenni a saját kis észrevételeim. Már látom, hogy ez az írás igazán provokatív lesz, olyan témákat érintve amikről nem nagyon beszélünk és biztos lesznek olyanok akik egyet értenek velem, de talán még többen akik nem vagy megvetnek eme gondolatokért.

Talán nem túlzás, hogy az igazi modern embereket a férfiakat és a nőket is egyaránt egy külön fajnak lehetne tekinteni..és ez nem diszkrimináció. Csak tény. Sok minden vezetett el idáig minket, ezek egy részére viszont talán nem elhamarkodott kijelenteni, hogy szükségszerű.
Nem értek egyet Vikthor azon elképzelésével, hogy a nőknek a fakanál és a pelenka mellett van a helyük. Nagyon nagyot változott a világ és ez a folyamat azóta is tart sosem áll meg, nekünk is alkalmazkodni kell hozzá.Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit is szeretne és milyen sorrendben. Ez így lenne a legdemokratikusabb és egyben a leghelyesebb. Ellenben manapság nagyon kevesen tudják, hogy igazán mit is szeretnének az életben, és ez alatt nem az anyagi javakat értem, hogy szeretném ezt és ezt a gépet (kockuljunk), vagy azt a házat illetve autót. Az érzelmi életre, a lelki harmóniára gondolok.
Viszont nincs honnan ezekre szert tenni, mert egyre kevesebben tudnak bármi értékelhetőt átadni az utánunk következő nemzedéknek.

Óriási probléma és majdnem minden baj visszavezethető egy fő indokra, a szeretethiányra. Ez egyre növekvőbb probléma..mi emberek egyszerűen elfelejtettünk szeretni. Ez a folyamat régóta tart, már az előttem levő 2-3 generációval ezelőtt is jelentős volt a probléma, az én korosztályom, a 20-as éveket élők között is súlyos, az utánam következőknél viszont egyenesen kritikus. Gondoljunk azokra a fiatal és felelőtlen lányokra, akik teherbe esnek és jobb esetben elvetetik, rosszabb és kegyetlenebb esetben megölik, de igazán katasztrofális helyzetben megtartják és elméletileg felnevelik magzataikat. Nincs bennünk felelősségtudat, hogy az élet nem játék, hogy a másik élete még inkább nem az, hogy nem mindegy milyen ember lesz belőle. Remélem, hogy csak én látom sötéten a világot, de úgy érzem, hogy hamarabb leszünk agresszívak mint, hogy legyen a másikhoz egy normális szavunk. Tisztelet persze az egyre fogyó kivételnek.

Eme kis bevezető után láthatjuk, hogy bár ez csak egy példa volt a sok közül, a mai emberek és gyerekek helyzete ebből a szempontból nem könnyű, az én időmben sem volt az és előtte sem. Szóval a gyereknek valahonnan el kéne sajátítania azokat a dolgokat amiktől elméletileg ember lesz az ember és gyógyírt találnia a szeretethiányára.
Ez rendkívül összetett probléma.Mert vannak szülők, ahol a gyermek mindent megkap, de csak akkor igazán ha olyan lesz amilyennek a szülők szeretnék. Ezen szülők többsége meg van győződve róla, hogy ő tudja mi kell a gyermekének és ezt véghez is viszi ha törik ha szakad. Tipikusan jellemző példa mikor zongoraórára íratja be akkor is, ha a gyerkőc mindenáron táncolni akar. Ezek a szülők a saját gyermekükben akarják megvalósítani mindazt, ami nekik nem sikerült. Más szülők elfoglaltak sokat dolgoznak mindent megadnak csemetéiknek csak azt nem amire igazán szükségük van, időt szeretetet, törődést.

Sorolhatnék még számtalan egyébb szituációt, a lényeg ugyanaz.Szeretethiányosok vagyunk felnőttek és gyerekek férfiak és nők egyaránt.
Mivel a lélek ápolására egyre kevesebb idő és erőfeszítés marad na meg sokszor lehetőség sincs rá, így maradnak a külsőségek. Itt jön képbe az önmegvalósítás a mások általi megfelelés, a valahová tartozás az érzések és élvezetek keresése illetve hajszolása, hogy valahogy ki lehessen tölteni a lélek ürességét. Sztereotípiáknak próbálunk megfelelni vagy épp ellenkezőleg eltörölni a konvenciókat és élvezni az életet, egyre több lehetőség adott az életben, sokszor nem tudunk mit kezdeni ekkora szabadsággal. Itt jön a képbe a média ami oly sokaknak ad valami féle támpontot ezekhez a dolgokhoz, többször nem megfelelőeket és természetesen a fogyasztói társadalom kialakításában is nagy szerepe van. Manapság mi számit jobban az esetek többségében? Az ember szíve, lelke (amit úgyis elrejt a világ és mások elől álarcokba bújik, hogy ne ismerjék, hogy védekezni tudjon az őt ért támadások miatt)esetleg a teste vagy a pénztárcája, a kocsija, a háza..az egész egzisztenciája? Az előttem levő nemzedék is egyre nagyobb hangsúlyt helyez ezekre a dolgokra, mit várunk akkor a fiatalabbaktól? Hiszen ők rólunk vesznek példát..de nem a kevés kivételről hanem a többségről sajnos a fogyasztói társadalom birkáiról. Így lesz egyre természetesebb a "carpe diem", a "kiélés" az, hogy a modern nők egy része elvárja, hogy ne csak szép legyél de gazdag is.

Mielőtt megkapom a hím soviniszta jelzőt a férfiak se különböznek semmiben, sőt mi akik a teremtés koronáinak szeretjük vallani magunkat, legalább ugyanennyire hibásak vagyunk ebben ha nem sokkal jobban. Mert sok nő csak egy éjszakára kell, a test a fontos sokszor rövid és hosszú távon egyaránt és nem a belső. Persze hosszú távon több test kell ehhez az állapothoz.
Természetesen álszent dolog lenne azt hangoztatni, hogy a külső nem számít..igen is számít mindenkinek más az igénye..illetve alapértelmezetten más volt, de "hála" a médiának itt is meghatározó szerepkört betöltő helyzetének és azoknak akik könnyen befolyásolhatóak ez ügyben itt is jönnek az "ideálok". Ugye ismerős a szőke, kék szemű...? Szóval nem tudni ki kezdte és valószínűleg nem is fog kiderülni, de nem is ez számít. Húspiacnak kezdtük nézni a másikat árúnak, tulajdonnak és nem embernek szellemi és lelki társnak.

Divat lett minden a lázadástól az öngyilkosságokon át az önjelölt prófétákig, a zenei stílusoktól kluboktól egészen a vallási hovatartozásig és a nemi identitásig. Mindenki keresi a helyét. Alapvetően ezoterikus világszemléletem van, de nem akarok "téríteni", így ezen nézeteimre nem akarok nagyon hivatkozni, de számomra sok olyan dologra is találtam magyarázatot, amire másképp nem. Szerintem ez a folyamat úgysem mehet a végtelenségig, főleg mert vagy elpusztítjuk saját magunkat vagy változunk...

Egyenlőre ennyire futotta..folyt köv.