Előzmények

Innét, a szerelem szó nálam nem azt jelenti, mint azelőtt, de nemcsak a szerelem, hanem az egész életem átértékelődött. Ezt egymásnak köszönhetjük, ezért a tisztelet egymás között a mai napig él és élni is fog.
Ezúton, 19 évesen szeretnék köszönetet mondani Bacsisnak és Forras2-nek valamint Tibinek, Vahurnak és Stuxinak, a legjobb barátaimnak, akik tartották bennem a lelket, mikor már azt hittem, minden remény elveszett…

Így ért véget, A lány, aki átformálta az életem c. írásom, amit még 2009 márciusában publikáltam. Miért írtam meg anno? Nos, egy, az életemben jelentős szakaszát zártam le ezzel, amiből nagyon sokat tanultam. Miután megjelent az írásom, és másnap olvastam a hozzászólásokat, szó szerint éreztem, hogy „elfogy” rólam, az évek óta terhelő érzelmi nyomás. Végre elértem a célomat, érzelmileg független lettem, és évek után nem kötődtem, vagyis nem szenvedtem az érzelmek miatt. Ezt az állapot, nem tartott túl sokáig.

Megbeszéltük, a haverokkal, hogy szombat este egy kicsit lazítunk, egyben megünnepeljük nagyon jó barátom (Stuxi) partnerének 18. születésnapját, és elmegyünk bulizni egyet.
Március 21. 03:00-kor tettem fel az írást, és aznap este mentünk el szórakozni. Nem tudom, hogy ez a sors iróniája, vagy szimplán véletlen, hogy miután, sikeresen rendeztem a belső kérdéseimet, megtalálva a belső egyensúlyt; összejöttem egy lánnyal, de ez még a szórakozóhelyre vezető út alatt! A lányt, nevezzük, mondjuk Nikinek. Elfelejtettem megemlíteni, hogy Niki, az előbb említett jó barátomnak a hugicája, úgyhogy nagy volt a meglepettség mind Stuxi, mind az én részemről. Nagyon jól telt az este, majd mikor hazavittek, és búcsút vettem Nikitől, feltett nekem egy kérdést: „Komolyan gondoltat a ma estét, vagy csak alkalmi volt ez az egész?” Gondolkodóba estem, körülbelül 2 másodperc erejéig. Ha most igent mondok, megint nem tudom mibe vágok bele, újra érzelmi káosz, lehet, hogy 2 hét múlva jön a szakítás, és újabb gyötrelmes hónapok következnek, amibe már beleuntam az évek folyamán. Közben átvillant az agyamon, hogy a régóta dédelgetett álmom válhat valóra, ami csak egy szavamba kerül. Ezek után hangzott a válaszom:

„Igen komolyan gondoltam” - majd megcsókoltam.
Utólag, kiderült, jól döntöttem, hisz Niki tényleg komolyan gondolta, mert régóta tetszettem neki, csak ez nem került a felszínre, annak ellenére, hogy régebben találkoztunk, és ismertük is egymást.
Aki ismeri a történetem „előzményeit” az rádöbbent, hogy egy nagyon régi álmom vált valóra. Párkapcsolat, amiben nem korlátozott, sem más embere háttérmunkája, se a távolság, se semmi.
Maga az érzés leírhatatlan. Elmondhattam, hogy boldog vagyok. Tanulmányaim is újra javultak, ennek eredménye az érettségiben is mutatkozott. Ragozhatnám a végtelenségig, hogy milyen csodás, amikor az ember eléri egy régóta dédelgetett álmát, legyen az kézzel fogható (autó ház stb.…), vagy éppen megfoghatatlan. Nagyon jól működött kapcsolatunk, féltékenység, bizalmatlanság meg sem fordult a fejünkben.

Mindenki tudja, hogy a távolság nem tesz jót, egy párkapcsolatnak. Ez akkor villant át az agyamon, amikor engem Győrbe, őt, pedig kb. 250km-re levő intézménybe vették fel. Nem vagyok egy szívbajos típus, de okozott egy-két álmatlan éjszakát, amikor azon a 250 kilométeren elgondolkoztam. Optimista eredmény született. Hétvégente tudunk találkozni, megcsalásra nem kerülhet sor (részemről), mert ha más lány felé kacsintgatok, akkor az azt jelenti, hogy nem vagyok szerelmes. Szerelem nélküli kapcsolat, nem tarthat sokáig, csak csalódást és fájdalmat okoz a másik félnek. Nem is beszélve a lelkiismeretről, mert hogy én egy „jól sikerült este” után nem tudnék a kedvesem szemébe nézni az is biztos. Tapasztalataim szerint, a kortárs fiatalságnak más erről az álláspontja, de ebbe inkább ne menjünk bele.

Reményekkel, tervekkel együtt csaptam bele a nyári szünetbe, vagy inkább a nyári munkámba. Nikivel együtt dolgoztam, és ez nem maradt következmények nélkül. Nyomot hagyott a kapcsolatunkban, nem éppen szép emlékeket. Ha ritkán látják egymást a szerelmesek, az nem tesz jót egy kapcsolatnak. Nos mi pont a ló túlsó felére estünk, hiszen szinte éjjel-nappal együtt voltunk a nyár folyamán. Augusztus közepe volt, és mi még mindig nagyon jól elvoltunk, de a végzet csak nyakon csípett bennünket. Szinte beton alapokon állt a kapcsolatunk, ennek ellenére 2 hét alatt nullára íródott. Elhidegültünk egymástól, egyre ritkábban beszélgettünk egymással telefonon esténként, egyre kevesebbszer találkoztunk munkaidőn kívül. Így állt a helyzet, iskolakezdés előtt 8-10 nappal. Sok választási lehetőségünk nem volt, szakítás volt a végeredmény.

Még mindig szerettem, de – életemben először – nem a szokásos lelki összeomlás következett, mint régebben egy szerelmi csalódás után. Ez egy újabb leírhatatlan érzés volt. Hiányzott az ölelés, a csók, a szeretet, következő pillanatban, meg egyáltalán nem. Kavarogtak bennem a gondolatok, de nem voltam se ideges, se, bánatos, se semmi. Pont ellenkezőleg. Nyugodt voltam, holott legbelül, ép ésszel fel nem fogható dolgok tömkelege zajlott. Nem egész fél nap alatt, ez a zavarodott, de nyugodt, csalódott, de boldog, szerelmes, de passzív időszak lezárult.
Nem telt el 24 még óra, a szakítás után amikor, a gólyatábor felé tartó vonaton ültem. Hasonlóan éreztem magam, mint amikor feltettem a Dóris írásomat a Logout-ra még március 21. hajnalán. Egyetlen egy nap alatt túl tettem magam a dolgon, pedig ez volt életem első beteljesült, 5 hónapig tartó kapcsolata. Egy mondat jutott eszembe ekkor: „A lány, aki átformálta az életem” Ez a lelki mutáció, olyan volt, amit a mai napig nem értek, nem úgy, mint „Dóris korszakomban”, ahol vissza tudtam következtetni, hogy mi miért történhetett legbelül. Itt hiába kerestem az ok-okozati viszonyokat, elvesztem a paradoxonok sűrűjében. Végül nem feszegettem tovább a témát, elfogadtam azt úgy, ahogy van. Nem volt bennem tehetetlen düh, fájdalom, szeretethiány, féltékenység, mint általában egy emberben, ha „kidobják”.
A gólyatábor úgy telt, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Buli és alkohol a köbön. Nagyon jól éreztem magam és sok új barátot szereztem.

Beindult az egyetem, és még az első napok egyik estéjén jött egy SMS. Feladó: Niki. Egyből éreztem, ez nem egy „sima” kis szöveges üzenet lesz. Nem is volt az. Ezt követően egy elég hosszú telefonbeszélgetés következett, ahol feszegettük a témát, hogy mi lenne, ha újra kezdenénk. Niki telefonja lemerült, amíg nem hívott vissza addig beszéltem Forras2 cimborámmal, aki mondta, hogy ne próbáljak neki még egy esélyt adni. Ha már ide jutottunk egyszer, hogy legyen vége, akkor, ha utána újból összejönnénk, az már nem lenne 100%-os kapcsolat. Teljesen igaza volt. Ezek után újra kezdeni, hogy egy fél ország választ ketté minket, ráadásul mindegyikőnk új közegbe került; amit szerintem, nem kell részleteznem, hogy miért baljós.Hosszas beszélgetés után döntöttem. Döntésemben befolyásolt, a naivságom, és az elmúlt szerelem utolsó foszlányai.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!