2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

10 éves PC-t napjaink játékaira

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Az AMD közel 10 éves platformja két processzorával végre bemutathatja, hogy mit tud néhány mai játék alatt.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Az AMD a K8-as architektúrát nagyon eltalálta, olyannyira, hogy ha az óta nem is, de azzal rendesen odatette magát az Intellel szemben.

Még 2003-ban lett bemutatva, és a rengeteg újítást hozott magával. Ilyen volt például a Hyper Transport busz, ami a korábbi Front Side Bust váltotta, továbbá a K8-as CPU-kkal kezdődően a memóriavezérlő már a CPU-ba költözött, de a Desktop CPU fronton is a K8 hozta el elsőként a 64 bites utasítást.

Főleg a cikk miatt fontos megjegyeznem, hogy az AMD, a kifejezetten szerver piacra szánt Opteron CPU-it is a K8-as architektúrára alapozta. Ezek voltak az AMD első szerver processzorai, amiket az Intel Xeon-jai ellen küldött harcba.

Az első Opteronok még a K8-as architektúra megjelenésekor, 2003-ban kerültek piacra, és a Socket940-es tokozást kapták. Természetesen ezek még 1 CPU maggal rendelkeztek, s csak úgy, mint az asztali Athlon64-es társaik, DDR1-es memóriavezérlővel rendelkeztek, ám, míg az első Athlon 64-ek (A Socket 754-es tokozásúak) még csak 1 csatornás memóriavezérlővel voltak megáldva, addig az Opteronok a kezdetektől fogva támogatták a Dual Channel memóriakezelést.

Nekem mindig is szimpatikusak voltak az Opteron CPU-k, főleg a Socket939-es tokozásúak, mert azok lényegében bármilyen asztali alaplapban is működnek.

A 28. születésnapomra egy jó barátomtól kaptam egy MSI K8N Master2 alaplapot, aminek az a különlegessége, hogy ötvözve lettek a Workstation és a kifejezetten játékosoknak szánt tulajdonságok, egy alaplapon.

Már akkor elhatároztam, hogy készítek egy cikket a platformról. Ez már lassan egy éve volt, azért csak most készültem el vele, mert az alaplappal voltak gondok, de erről majd később.

Az alaplap 2 CPU foglalatot biztosít a S940-es tokozású processzoroknak, amik mellé 6 db memória foglalatba pakolhatunk akár 12 GB ECC DDR1 memóriát. Hardcore játékos gépet is faraghatunk az alaplap köré, hiszen az alaplapon lévő Nforce 2200PRO Chipset 2 db 16X-os PCIe foglalatot biztosít, amelyekbe 2 db Nvidia kártyát is használhatunk SLI módban.

Ekkor a PCIe foglalatok 8X-os sávszélt biztosítanak kártyánként, igaz ez még manapság is nagyjából kiszolgálna 2 csúcskategóriás kártyát, az akkori kártyákról nem is beszélve. Ráadásul az alaplap még nemi túlhajtási funkciót is kínál, bár nem ezzel a lappal fogok folyékony nitrogénes extrém tuningolni, de némi pluszt ki lehet szedni majd a leendő processzorokból.

Mint, ahogy írtam, gyengéim az Opteronok, és ez egy igen jó alaplap a számukra, így hát elhatároztam, hogy faragok valami tuti kis konfigot belőle.

Elsőként a CPU-k terén néztem körbe. Mivel az AMD dobott ki 2 magos CPU-kat is ugyanebbe a foglalatba, és az alaplap is támogatja azokat, így nem volt kérdés, hogy 2db 2 magos CPU kerül a rendszerbe.

Sikerült is két Opteron 280-ast vennem, melyek az Italy magra épülnek, órajelük magonként 2,4 GHz, 90 nanométeres csíkszélességgel készültek, és 2005-ben kerültek piacra.

Memóriából 4X1 GB-ot tudtam pakolni az alaplapba, mert ennyi volt itthon, igaz még voltak 512-es modulok, de a 4X1 GB+2X512MB egyrészt nem hozott volna annyi pluszt, ráadásul eléggé instabillá vált a rendszer tőle.

VGA-ból is igyekeztem abból a korból választani, így a még 2007-ben piacra dobott Geforce 8800 Ultra VGA-t választottam. Ne felejtsük el, hogy a kártya a G80-as GPU-t kapta, amit még 2006-ban dobott piacra az Nvidia.

Gondoltam, hogy írok a konfigról egy kis bemutatót, s mivel játékra hegyeztem ki a vasat elsősorban, így hát játékokkal fogom tesztelni.

A tesztet úgy képzeltem el, hogy miután vannak 1 magos Opteronjaim is, így a tesztelt játékokat lefuttatom 1 magos CPU-val, azaz egy Opteron 254-gyel aminek órajele 2,8 GHz. Illetve egy Opteron 280-assal, azaz 1 CPU-val, de 2 maggal, és 2 CPU-s felállásban is, azaz 4 maggal is. amik 2,4 GHz-en jártak a teszt alatt.

VGA-ból az lett volna a király, ha még egy 8800 Ultrát be tudtam volna rakni a rendszerbe, és SLI-be csapathattam volna, de sajnos nem állt még egy kártya a rendelkezésemre, viszont a minél nagyobb teljesítmény elérése érdekében az egy szem Geforce 8800 Ultra 612MHz-es mag és 2160MHz-es memória órajelét 700/2300MHz-re módosítottam.

Még mielőtt elkezdeném bemutatni a játékteszteket, szeretném kiemelni, hogy az alaplap, mikor hozzám került, teljesen működésképtelen volt. Aztán ki lettek cserélve rajta a kondenzátorok, amiknek hála az alaplap többé-kevésbé működőképes lett.

Az a kisebbik gond, hogy az elsődleges IDE csatorna, és az alaplapi hangkártya teljesen működésképtelen, ám, valami oknál fogva, az 1 magos Opteronokkal is instabil a gép, pedig többel is próbáltam. Van, hogy már a Windows betöltésekor lefagy, vagy kékhalálozik a gép. Persze azért sikerül egy-egy játékot elindítani. Az már egy külön érdekesség, hogy ha nagy nehezen elindul egy játék, az addig fut, míg ki nem lépek.

E miatt volt néhány játék, amit 1 CPU maggal nem sikerült letesztelnem

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.