Le szeretném írni, hogy hogyan tudott még úgy is megszívatni a MÁV, hogy külföldön élek…

2010. március 30-án tartottunk haza Velencéből Ljubljanába. A vonat 21:20-kor indult Venezia S.L. állomásról, viszont kb. 1 óra utazás után a kocsinkban elment az áram teljesen, vak sötétség lett. Nagyon nem zavart a dolog, legalább tudtam pihenni egy kicsit. Később mikor az olasz-szlovén határra értünk és felkeltettek a határőrök (Schengen, igen!). Ezután megpróbáltam keresni egy WC-t, és mivel a kocsinkban nem volt áram (sötétben nem olyan jó ilyen dolgokat csinálni), gondoltam próbálkozok máshol. A következő kocsi az utasellátó volt, ahol ki volt írva a WC-re, hogy „csak személyzeti”. Tovább indultam, de elém ugrott egy kis hölgy, aki közölte (magyarul persze), hogy innen nincs tovább, mert nekem nincsen jogom a fekvő- ill. alvóhelyes kocsikba mennem.

Ha már így „elbeszélgettünk” megkérdeztem tőle, hogy nem-e tudja, hogy mér nincs áram a kocsinkban? Erre közölte, hogy valószínűleg ki fogják venni azt a kocsit, de ő semmit nem tud.