Egérkés mese

- Úgy fázik a talpam! - Mondta egy kisegér, és ugrándozni kezdett.
Hallotta is, látta is az eseményt egy cica, és vigyorogva úgy döntött, hogy sovány vacsorája a kisegér lesz.

Ugrott egy nagyot, de addigra a kisegér már tovább ugrándozott. Nagyon mérges lett a cica, és bizony kajakra vette a dolgot.
Némi célját tévesztett ugrándozás után lehuppant a cica a fenekére, és keservesen sírni kezdett, miközben a gyomra hatalmasakat korgott.

A kisegér le se tojta volna a cicát, de meghallotta az éhség hangját, és nagyon megsajnálta. Tudta mit jelent éhezni, így a cica elé ugrándozott, és megszólította.

- Te cica, meg akartál engem enni, de én nem haragszom. Segítek neked, tudok egy jó kis raktárt, ahol mindenféle kaja van.
- Az jó! - Mondta a cica, és elpirult. Nagyon szégyellte magát, hogy a kisegér életére tört, mégis tőle kap segítséget.
- Vigyél oda, kérlek, már nagyon éhes vagyok.
- Mutatom az utat, de csak ugrálva tudok menni, mert fázik a talpacskám. Lassan fogunk haladni.
- Az is gond, öcskös? - Mondta a cica, és mancsát a földre tette, hogy a kisegér bele tudjon huppanni.

A cica úgy ment, mint egy pincér. Mancsában csücsült a kisegér, de nem mint kaja, hanem mint útmutató szövetséges, és mindig mondta, hogy merre kell menni.

A kenyérke dicsérete

A kenyérke tényleg megérdemli a becézést. Ha kenyered van, mindened van. Nem ismerek jobb illatot, mint a sülő kenyérke illatát. Valami csodálatos.

Anno mi is sütöttünk itthon párszor kenyérkét. Este bekovászoltam, lányomra a "könnyebbik" feladat hárult. Korán kelt, és dagasztott, csak dagasztott. Mikor én keltem, a tészta már pihent egy kosárban, konyharuha alatt.

És eljöve a pillanat...
Sütő begyújt, hadd melegedjen.
Formázás, tepsibe vele, lányom kiváltsága volt vágásokat ejteni a tészta testén. Nyomi a sütőbe.

Idővel terjengeni kezdett a mámoros illat, és rohantunk a konyhába, hogy a sütő üvegén elemlámpával bevilágítva gyönyörködjünk a büszkén dagadó élet láttán.

Betetőzött a mámor. Kész volt a kenyérke, már ki lehetett nyitni a sütő ajtaját, ki lehetett venni a kenyérkét, vizes kézzel megsimogatni, gyönyörködni benne.

Egészségtelen, meg minden, de soha nem bírtuk ki. Keresztet rajzolt rá a lányom a késsel, és levágta az egyik sarkát. Négyfelé vágta, a többire konyharuha. Vittük a forró koncot, és élveztük azt, ami keveseknek adatik meg. A saját sütésű kenyérke illatát, ízét.

Lusta voltam főzni, így kibontottam egy sólet konzervet. Lábosba kotortam, szokásomhoz híven kevés vizet engedtem a konzervdobozba, meglötyböltem, és irány vele a lábos, egy csepp se vesszen kárba.

Khm...
Vagy a lábos túl nagy, vagy a sólet kevés.
Mindegy alágyújtottam, hadd melegedjen.

Egy gondolat bánt engemet...
Mi lenne, ha...

A gondolatot tett követte.
Bőségesen felengedtem vízzel a kaját, amúgy is sós.
Három apró macskapöcsű paprikát morzsoltam a melegedő sóletbe. Ez még nem minden, pucoltam egy öklömnyi krumplit, apró kockákra vágtam.

Felforrt, nagyon jó. Krumplit bele, de hamar!
Most kinek dirigálok? Ja, hogy magamnak? Engedelmeskedem, már kotrom is bele a krumplit.

Nem kell ebbe még valami?
Mi van itthon? Fodros nagykocka.
Miért ne? Még vizet! Na, így már cirka jó lesz. Tészta marékra, bele. Na, még egy kicsit...

Kész.
Még hűl, de megkóstoltam. Szakácsművészetem egyik remekének tartom. Ragyogóan harmonizálnak az összetevők, és eltűnt az extra sós íz.

Sok lett, legalább holnapra is marad.

Kakaska mesék

Tararapp, tiriripp, mondta a kakaska, és jól beleugrotta magát a folyóba.

Volt ám ottan egy cápa, méghozzá édesvizi. Hú, gyerekek, nem volt neki foga már annyi sem, mint egy kezemen az ujjam.
Favágó voltam, csak kirúgtak, mert már nem volt mivel megfogni a fejszét. No most képzeljétek el.

Mérges lett a cápa, gondolhatjátok. Szájában a kakaska, de nem tudta megrágni. A kakaska pedig már bánta, hogy butaságot csinált.
Szólt is szépen a cápához.
- Te éngem nem tudol megenni. Engedj el, és én becsületemre megtöltöm a hasad.

A cápa elengedte szépen a kakaskát, aki tartotta a szavát. Hozott egy betonmixert, a csövet a cápa szájába dugta, és ráeresztette a nyomást. Tele is lett a cápa gyomra hamarosan...

- o -

Tararapp tiriripp, ugrándozott a kakaska, mert jó kedve volt. Aztán rájött, hogy ezt már mondta, és mivel nem akarta ismételni önmagát, azt kukorította, hogy tiriripp tararapp.

Nem nézett a lába elé, és nagyot esett. Semmi baja nem lett, viszont eltöprengett azon, hogy ha fogai lennének, akkor huhú, de csúnyán járt volna.

Tényleg, miért nincs fogam, gondolta a kakaska, akkor még férfiasabb lennék, és megtámadhatnám a kutyát is. Ez bosszantó!

Képzelt riport

Kedves hallgatóink, helyszíni közvetítést adunk. Női napozó mellől jelentkezik riporterünk. Át is adjuk neki a szót.

Tyuhú, manuskáim, nőcikéim, és kiccsákók, kisluvnyák, ilyent még nem pipáltatok. Ugrál egy csákó a nudi napozó kerítésénél, hogy lásson is valamit, ne csak a szagokat érezze.
Hoppá, hoppá, valamivel szájba verték. Kopogósan köpködi a fogait, megjegyzem nem ritmusra.

Elvonszolta potrohát a csávó, de már ténfereg is vissza. Kezében dorongot szorongat, képesnek nem túlzottan nevezhető felén mintha egy kis rosszallást látnék felfedezni. Szóval pipa, de nagyon.

Vannak ám itten bizti őröcskék is. Azért a kicsinyítő képző, mert picikék, aranyosak, és nagyon édin törölgetik könnyeiket, miközben kegyelmet kérnek a dúvadként fújó ellentől.

Győzött az igazság, lehet fellebbezni. A csákó átlépi a térdelő bizti őrcsiket, és egy rúgással forgáccsá változtatja a napozó ajtaját.

Beront, de hajj, milyen bőszen! Egyik bunkója a kezében, a másik a gatyájában mutat irányt neki.

De jaj, kedves hallgatóim, rossz helyre tévedt szegény pára.
Mondjuk ez csak nézőpont kérdése. A melegek örültek, hogy az ő napozójukat szerencséltette...

Állítólag megtörtént eset.

Egy fószer rendszeresen betért egy drogériába óvszert venni. Volt a személyzet közt egy bögyös kis szőke, utazott is rá a fószer, fűzőcskézte rendesen.

Elege volt már a szöszinek, néha sírdogált is.
Megtudta a főnöknő is a dolgot, és ravasz tervet fundált ki.

Jött a fószer újfent, látták a kirakat üvegén át.
A szöszi pálinkával öblítette ki a száját, hogy piásnak tűnjék.

Óvszer a fószernél, megvette, fűzőcske indult.
A szöszi eljátszotta a könnyűvérűt, és szinte belökdöste az ablaktalan, sötét raktárba a csábítót. Lerángatta róla a ruhát, és követelte, hogy óvszert használjanak. Ahhoz is ragaszkodott, hogy feküdjön nyugodtan a fószer hanyatt a padon, nincs taperolás.

Óvszer a helyén, manus hanyatt, de akkorra már a szöszi odébb húzódott. Átvette a helyét a nyugdíjas korú, egyébként magányos takarító néni. Alapos munkát végzett, aztán felkapta a köpenyét, és felgyújtotta a villanyt. Közölte a fószerrel, hogy erre az óvszerre a vendége volt, és odadobott neki egy százast.

Azóta nem látták a manust a környéken.

Kóstolhattam volna, mégis meggátolt benne valami. De hogy is volt?

Kinyitottam a levélládámat, és már tudom, hogy a szemetet nem szabad azonnal megmarkolni, és kidobni, lehet benne fontos küldemény is.
Most például egy MATÁV-os, mit nem mondok, T-izés levelet várok, mert lemondtam a telefon vonalat, amelyet anno egy havi fizetésem árán vásároltam meg. Más téma, talán erről is írni fogok.

Aha, egy boríték. Lássuk. Bélyeg nyemám, viszont virít pirossal a feladó, mely szerint MIRAGE-DEPO Kft a küldő. Szintén pirossal virít, hogy FONTOS INFORMÁCIÓ.

Általában szemétben végzi az ilyen küldemény, de elvarázsolt hangulatban lévén magamhoz vettem, és otthon egy pohár paradicsomlé társaságában felvágtam a boríték tetejét.
Jé, egy SZEMÉLYES MEGHÍVÓ.
Majdnem könnybe lábadt a szemem, hiszen van még valaki, vannak valakik, van cég, van Kft, aki(k), amely gondol rám, törődik velem bús magányomban.
Na nézzük.
Kávé kóstolás, új termék, és ha elmegyek a termékismertetőre a Harmat utca 129-ben található Hotel Seni Stúdiumba, megízlelhetem a csodát. Ez még nem minden, tutkó ajándék egy kis kávé otthonra, és hogy meg is tudjam főzni, egy kávéfőzőt is kapok.
Jól hangzik, olvassunk tovább.

Ma leszólított egy kódis. A szokásos hablaty, nincs kaja, udvarlás bőszen.

Belemarkoltam a zsebemben lévő apróba, és a kezébe nyomtam vagyonkám elenyésző töredékét.
Anno filléreket jelentett az apró, ma már a kétszázas is az. Volt a markomban kétszázas is, tudom. Összességében valahol négyszáz és ezer Forint közötti összeget adóztam a szegénység oltárán. Tettem ezt tiszta szívvel, gondolván szerény vacsorát biztosítok egy szerencsétlen, lecsúszott embernek.

Ami következett, arra nem számítottam.
Ahogy megkapta a pénzt a fószer, már nem is léteztem számára. Köszönöm semmi, unottan bámulta az érméket. Selejtezett. Két darab ötforintost elhajított, a többit zsebre vágta, és elment.

Megdöbbenten álltam, és ha valaki kérdezett volna valamit, biztos nem tudok válaszolni. Öklömnyi csomó volt a torkomban. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem. Mintha fájtam volna tetőtől talpig, de nem fizikai fájdalommal.
Talán a lélek fájdalma volt.

Te aljas mocsok!
Isten adja, hogy légy az, aminek mutatod magad! Egy tarháló kódis, aki nem tudja, hogy lesz-e vacsorája. Jól sejted, azt kívánom, hogy ne legyen!

Nem horgászom, de ez nem jelenti azt, hogy nem szórakoztat a dolog.

Ül a pecás méla csendben, meredt szemmel lesi az úszót. Néha csalódottság, néha remény látszik az arcán.
Hoppá, megrezdül az úszó. Most kóstolgatja a hal a csalit. A pecás izmai görcsbe rándulnak, nyakán az erek kidagadnak. Ekkor egy aljas fráter kavicsot dob a vízbe, ami ugyan hullámokat gerjeszt, de az úszó megnyugszik.
Nem én követtem el, de láttam már ilyent.

Olyan is volt, hogy küszködött a pecás, húzott, eresztett, a fene se tudja hogy hívják a zsinór feszítését, engedését. Ha tudta, serényen csévélte fel a zsinórt, szemeiben lázas öröm, fanatikus hit. Végül kifogott egy mocskos bakancsot...

- o -

Volt pár olyan írásom kedvenc játszóteremen, amelyeket talán átültetek személyes blogomba. Ha nem küldtök el a csudába, akkor elképzelhető, hogy lesz folytatás.

Talán valami baj lehet náluk. Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Idáig minden rendben volt, de valami megváltozott, és ez nem tetszik.

Először is a Netbank felülete az, ami szúrja a szemem. Túlcsicsázott, a "rongyos régit" jobban szerettem, sokkal áttekinthetőbb volt.
A másik dolog az, hogy a (szerintük) szép új felület mögött kevesebb a tartalom. Megfosztanak attól, hogy átállíthassam a bankkártya készpénzfelvételi, valamint az átutalási limitet. Mire fel? Nincs jogom saját pénzeszközeim felett rendelkezni?

Utaltam volna, húzós volt az összeg. A boga Úr Istennek nem ment, és miután nem boldogultam a limit átállításával sem, bementem a közeli fiókba.
Hamar sorra kerültem, és a hölgyre semmi panaszom nem lehet, készséges és kedves volt.
Kezébe adtam a sorszámot, személyimet, előadtam sirámom. Érdekes, a kártyámat nem kellett lehúzni, pedig régebben muszáj volt. Könnyebbítésként fogom fel.
Kedélyes csevegés közepette átállította a hölgy az utalási limitet az általam meghatározott értékre, és közölte, hogy minden rendben, máris élő, otthon a székből már utalhatom is a húsos összeget.

Külön bekezdés.
A hölgy kedves mosollyal kérdezte, hogy kérek-e hitelkártyát. Határozott nem volt a válaszom mosolyba burkolva.
Megköszöntem tevékenységét, elköszöntünk egymástól.

A CB* udvarban jártam, egészségügyi sétának is megfelel. Erős buszmegállónyira van, nem gond egyelőre.
Betértem az áruházba, hogy vegyek pár dolgot, amire szükségem van. Fizettem, eksün vége.

Mit mondjak, elég sivár a környezet, meg sem közelíti a F*mily-Center hangulatát. Viszont lehet rácsodálkozni egy boltocska kirakatában szebbnél szebb órákra, és ha ott járok, meg is teszem. Az eladó hölgy nagyon kedves, és khm... csinos! Csak szemtelenül fiatal. Na mindegy, beszélgettünk pár mosolygós szót, és készséggel elmondta, hogy a P*lice órák úgy húsznál kezdődnek. Szerintem mindkettőnknek jobb napja lett, hogy találkoztunk. Burkoltan udvaroltam, és ez tetszett neki, mint ahogy nekem is, hogy örömöt okoztam számára.
Van még valami GSM is, annak is mustrálgatom a kirakatát, ha ott járok. Semmi nem csábít, de a férfiak már csak ilyenek.

Az üvegajtó szárnyai készségesen tárultak ki előttem. Végeztél? Köszönjük, hogy itt voltál, menj békével.
Kiléptem, pár lépés után cigi elő, rágyújtottam.

Szeretem őt, számomra ez a zene, nem a tuc-tuc, bár mindenevő vagyok.

Alanis Morissette - Ironic

Ez a verzió volt az, amelyet legelőször láttam. Azonnal kedvencemmé vált.

Aztán megjelent a "dedós verzió". Hatalmas élmény volt.

Végül ez.

Hun vót, hun nem vót, vót eccör egy fejsze. Gazdát keresött, osztán mikó tanálni vélt egyet, hát belesimút a tenyeribe.
Mög is tréfáta, szálkát nyomott néki.

Dühöngött a fijatal gazda, híjnye, de még mennyire. Pöködte a tenyerit, miután kipickáta a szálkát.
Rítt is kicsinykét, de asztat mán nem a fejsze mián, annak örült. Bánattyának oka az vót, hogy nem láthatta szerelmetes párját, mer takarták őtet a fák, osztán hejába leskelődött vón az ablakábul, nem látott átal a szomszéd tanyába.

Ám ha Isten fejszét ad, nem véletlen teszi.
Megpöködte markát a legény, osztán nagy igyekezettel aprította kifelé a fákat, míg el nem ájult. Eszméltében hideget érzett a homlokán, ami vizes ruha vót, ajakán meg forró csókot. Bizton tuggyátok, szerelmetes párja istápolta.

Még maradott fa, ami takarhatta vóna a kedvest, de asztat mán meghagyták. Nem köllött a lyánykát mán a fáknak takargatni. A legényhez kőtözött, osztán még jó is vót, hogy az ipam-napam nem látott el hozzájuk.

Eredetileg a veszett fejsze nyeléről akartam mesélni, de így alakult. Maradjon is így...

Egy frekventált kórháznál dolgoztam. Öten voltunk sofőrök, és az udvaron lévő különálló épületecskét bitoroltuk, mint tartózkodót, öltözőt, még zuhanyozónk is volt. Ideális állapot.

Ha kint hagytam a fizetésem az asztalon, nem lopta el senki. A nagy öltözőkben annál inkább dívott ez a nemes szokás, a lezárt szekrény sem volt akadály.
Irigyeltek is minket, sokan akartak hozzánk "költözni", de vagy mindenki, vagy senki alapon fityiszt mutattunk nekik. Nincs hely, passz.

Valamely jóakarónk elintézte, hogy nálunk is fertőtlenítsenek. Nem örültünk neki. Jött is a puttonyos manus, nyomta a löttyöt mindenhova.
Másnap reggel ahogy nyitottam az ajtót, majdnem fellökött egy menekülő svábbogár. Belépve hullák sokasága fogadott. Nagytakarítás, mindenki részt vett benne.

Nem tudom, kinek az ötlete volt, egyik társam lefényképezte a csatateret, és a halomba söpört áldozatokat is. A fényképeket kiraktuk a faliújságra, miszerint ilyen állapotok uralkodnak nálunk. Eredményes volt. Többé senki sem akart hozzánk költözni.

Megjegyzendő semmi jel nem mutatott arra, hogy bogarasok lennénk. Azok voltunk, de megszűnt a rejtett probléma.

Nálunk továbbra sem volt lopás, ellentétben a nagy öltözőkkel, amelyeket rendszeresen fertőtlenítettek.

Mond valakinek ez valamit?
Nekem sokat, anyagilag is.

Még a múlt évezredben volt egy focimeccs, talán Azeri-Magyar. Moszkván keresztül kaptuk a műsort. Talán az oroszok gonoszsága, vagy technikai felkészületlenségük miatt sokszor megszakadt a közvetítés.
Ez volt az én szerencsém. Ugyanis a magyar szerkesztők klipekkel töltötték ki az elvesztegetett időt.

Egyszer csak megszólalt valami, amit még nem hallottam, megszűnt a világ, csak a zene volt, és én.
Talán ez volt az, kattints a képre:

A varázs elszállt, de kívántam, akartam, hogy tartson még, mert kívánom azt az édes kínt, amellyel ez a zene kínoz. A szerelemhez tudnám hasonlítani, amely fájóan édes gyönyör.

Volt már NET-em, időt nem kímélve kinyomoztam a forrást. Boltról boltra mentem, és kerestem a lemezt, vagy kazettát, amelyet kiadtak. Mondhatnám szégyen, mindenhol csodálkozva néztek rám, és vonogatták a vállukat.
Végül betévedtem a Rózsavölgyi Zeneműboltba, ahol pillanatok alatt el is költöttem a havi fizetésem harmadát. Egyszer élünk, és aki bolond, az is marad.

Hát ez meg ki a csuda?
Nem tudtam, most sem tudom, de elvarázsolt. Hirtelen tört rám az érzés, ahogy az egyik zenecsatorna háttér információként szolgáltatta a zenét.

Most sem tudom, hogy ki ő, de egy biztos. Örök élmény marad.

Egy kattintást talán megér a képre.

Nem is tudom.
Mintha anyám ringatna, ezernyi emlékszikrát, élményt éltem át. Pedig a szöveget nem is értem.

Sajnos a magyar reklámot nem találtam, így akit érdekel, élvezze a lengyel nyelv szépségeit. A képre kattintva omlik ránk a gyönyörűség.

A manus pont a buszon fújódik fel. Kiváltó ok akár egy jó kis bableves is lehet. Segond, valakinél van Espumisan gyöngy, készséggel továbbítja a szenvedőnek az utazó közönség. Feltételezhetően benyeli a manus a kellő mennyiséget, ezt nem látjuk. Azt viszont igen, hogy inggombjai már nincsenek veszélyben, és mindenki megkönnyebbülten mosolyog.

Mi is a reklám szövege?
A gázok felszívódás nélkül távoznak.

Megnézném azt az utazó közönséget, amelyik mosolyogva veszi tudomásul, hogy egyik ismeretlen társuk épp megszabadul cirka ötven liternyi bélgáztól.

Anno volt egy írásom, amely híven tükrözi a gyermekek jogaival kapcsolatos véleményemet.

Már feledésbe is merült a dolog, ám volt egy újabb írásom, amelynek köze nem volt fentebb említett háborgásomhoz, ám chevron7 fórumtársunk belinkelt egy reklámot, amely láttán minden normális ember háta libabőrös lesz.
Tényleg kell ennyi jog egy gyereknek?

Avicularia fórumtársunk nem is tudta szó nélkül megállni a dolgot. Mit is mondott?
"párszor láttam már hasonló jelenetet itt svédben
tenni nem tudsz semmit,mert törvényileg még kiabálnod sem szabad a gyerekeddel
az az első,hogy óvodás korukban felvilágosítják őket,hogy kell a szüleiket feljelenteni,ha hozzá mersz érni
gyerekek sokszor azzal zsarolják a szüleiket,ha nem vesz meg neki valamit,akkor elmegy a rendőrségre és feljelenti ,hogy megverte
tudnék ezekről a dolgokról mesélni "

A szakácsok, főzni tudók el se olvassák ezt az ocsmány förmedvényt. Ártalmas lehet mentális egészségükre, és gátlástalan káromkodást válthat ki belőlük. Megjegyzem anyám nem tehet semmiről.

Nos, ott kezdem, hogy nem szeretek rántást csinálni, méghozzá két okból. Egyrészt macerás, másrészt újabb edény, meg fakanál, amit el kéne mosogatni.

Egyedül élek, valakinek pedig főznie kell. Az évek során megszoktam, hogy már én is vagyok valaki.
Megjegyzem tudok főzni, és rittyentettem már olyan halászlét, pörköltöt, gulyást, stb, hogy az egész pereputty megnyalta utána a tíz ujjamat.

Szóval a pénteki bevásárlásnál eldöntöttem, hogy karfiolleves lesz a mai, meg a holnapi vacsora, amely nálam a főétkezés ideje.
Karfiol egységárban, szupi. Kinéztem egy szép fehéret, gyere a kosárba. Két szemrevaló sárgarépa is követte. Hogy mit vettem még, azt takarja jótékony homály.

És eljöve az igazság, és a lustaság pillanata...
Rántás? Na ne már.

Íme a reklám rövidített változata. Sajnos nem találtam meg a teljes hosszúságút.

A helyzet az, hogy a kákabelű srác bemutatkozó látogatást tesz választottja szüleinél. Tudhat valamit, hiszen ott lapul zsebében a siker kulcsa.
A család láthatóan munkához szokott, így természetes, hogy bőségesen étkeznek.
Vagy mégsem erről van szó?
Ki a legény a gáton, ki tud sokat zabálni?

Érdekes próbatétel.
Ha képes a srác a családot örömmámorba hajszolni mértéktelen zabálásával, máris nyerő, övé a lány, meg a fele izé.

Én azért csendben megkérdőjelezem a dolgot.
Tényleg olyan jól állunk, hogy igényeiket meghaladóan ehet a család?
Tényleg ez lenne az igazi próbatétel? Mi van akkor, ha a srác zseni, jó állása van, de beéri kevéssel? Lemondhat a lányról?

Már eleve azt nem értem, hogy mit jelent a gyógyszer dobozán a 10000. Ja, hogy ezt vedd, mert ez tízezres?
Volt gyengébb is? Nem tudok róla. De ha volt, az hányezres volt?