2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Ableton Live - Frissítve az első zenével! :)

    Na hát sikeresen beújítottam egy 19 colos Philips LCD monitort és így ismételten használni tudom az asztali gépemet. Ennek az egésznek pedig azért is van jelentősége, mert hosszú idő után végre el tudtam kezdeni ismerkedni az Ableton-nal. Régóta tervbe van már véve és egyre több ember zeng ódákat róla, úgyhogy eljött az idő, hogy én is nekiessek.

    Az első nap az alapokkal való ismerkedéssel telt. Úgy vélem ezt az akadályt sikerrel vettem. Kezdem átlátni a kezelőfelületet, az első szárnypróbálgatásokon is túl vagyok. Elsősorban nem Live Act-ra szeretném használni a programot, hanem zenék/remixek/mixek/mashupok készítésére. Próbálkoztam is valamit nyomkodni balra, jobbra, párom szerint annyira nem is lettek szörnyűek ahhoz képest, hogy pár órája ismerem csak a programot.

    A jelenlegi tudásom annyi, hogy a meglévő .wav sample gyűjteményemből dobáltam össze valami alapfélét és próbáltam hallgathatóvá tenni. Sajnos itt jöttem rá, hogy amilyen elemre szükségem lenne, az pont nincs benne a packban, tehát szeretnék valami segítségfélét kérni ezen a téren is. Hol találhatok sample gyűjteményt mondjuk house és trance kategóriában? Kellene nekem valami kis sejtelmes loop a vokál alá, ami kicsit feldobja a hangzást, de nem is veszi el a figyelmet róla. Valami pad vagy piano loop is jó lenne, de ilyesmim nem nagyon van.

    Folytatás...

    The DJ 14 éve 32

  • Napi kocka poén

    Egy kis angol tudás nem árt hozzá :)

    (Kattintásra megnövök!)

    Mi rendszergazdák már csak ilyenek vagyunk :D

    The DJ 14 éve 3

  • A nő, mint webszerver

    Biztos volt már, biztos sokan ismerik, de nekem új volt, és jókat kacarásztam rajta :D

    A nő mint webszerver. Hibaüzenetek és értelmezésük:
    -400 Bad Request - a férfi a randira virág nélkül érkezett
    -401 Unauthorized - férjnél van
    -402 Payment Required - gyertyafényes vacsora
    -403 Forbidden - El a kezekkel!
    -404 Not Found - Ma a barátnőimmel bulizok!
    -405 Method Not Allowed - Hátulról nem engedem!
    -406 Method Not Acceptable - Nem veszem a számba!
    -407 Proxy Auth. Required - Meg kell kérdezni anyámat!
    -408 Request Timeout - Tudod, hogy mióta nem hívtál???
    -409 Conflict - Ki volt az a szőke nő, akivel tegnap láttalak?
    -410 Document Removed - El akarok válni!
    -411 Length Required - Miii? Ezt nevezed te hosszúnak???
    -412 Precondition Failed - Miiii? Nincs nálad óvszer???
    -413 Request Entity Too Large - EKKORA nekem be nem fér!
    -415 Unsupported Media Type - Neeem, négyesben szó sem lehet róla!
    -500 Internal Server Error - menstruál
    -501 Not Implemented - még sosem feküdt le senkivel
    -502 Bad Gateway - ...fúúúúj, sós!
    -503 Service Unavailable - Fáj a fejem!
    -504 Gateway Timeout - Ennyi?

    The DJ 14 éve 10

  • Kitárult a világ, avagy lávollak eBay

    Nemrég járt itt a postás, hozott is nekem valami levélnek tűnőt. Gyermeki izgalommal próbáltam elolvasni a feladó nevét: "Wai Wong...Shin...Shon...goku, Thai-chi... mindegy is" - gondoltam. Mindössze ennyi (no meg a borítékszerű valamin csücsülő Hongkong post felirat) biztossá tette, hogy az a kis tárgy érkezett meg, amit alig egy hete rendeltem meg az eBay-ről.

    Igen, onnan. Már jó ideje, hogy tudom mi az és mire szolgál, de mindig úgy voltam vele, hogy nem kell az nekem, és amúgy is, itthon mindent megtalálok ami kell. Kicsit olyan helyzet ez, mint mikor a falusi gyerek először megy fel Pestre és kapkodja a fejét mint vasorrú bába az elektromos viharban. Kitárult előttem a világ, amikor elkészítettem a PayPal számlámat, sikeresen hozzárendeltem a bankkártyámat. Hosszú idő után végre először úgy igazán elkezdhettem nézelődni az eBay-nak nevezett valamin. Ha már annyian használják és itthon is egyre több helyen futok bele, akkor csak van ott valami, ami miatt megéri.

    Folytatás...

    The DJ 14 éve 24

  • Sorozat ajánló - Misfits

    Bármilyen meglepő is, de ezen bejegyzésemben egy sorozatot szeretnék ajánlani :) Jómagam már hardcore módon űzöm a különfélébbnél különfélébb sorozatok megtekintését, de csak két nappal ezelőtt ismerkedtem meg a címben említett angol alkotással.

    Ez a jelenleg még csak egy évadból (6 részből) álló scifi-thriller-horror-vígjáték-dráma keverék kellemes felüdülést nyújtott a mostani uborkaszezonban, és az sem véletlen, hogy kevesebb, mint 2 nap alatt ledaráltuk párommal a 6x50 percet.
    Az alapsztori elsőre talán még nem is tűnik annyira izgalmasnak, de higgyétek el, az! A fiatal bűnöző főhőseink éppen a kötelezően kirótt közmunkájukat végzik, hisz nem éppen szentül élték az eddigi életüket. Azonban hirtelen ijesztően beborul az ég, méteres jégdarabok kezdenek potyogni, összezúzva autókat és majdnem őket is. Hőseink menekülni kezdenek, de hiába. Villámcsapás éri őket, de szerencsére egy karcolás nélkül megússzák. A vihar elmúlik, mindenki elfelejti a dolgot és minden megy tovább a régiben. Vagy mégsem?

    Folytatás...

    The DJ 14 éve 2

  • Hangtalan gép, kis fogyasztással

    Mire is használható napjainkban egy alacsony fogyasztással rendelkező, hangtalan, kis méretű masina?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 14 éve 53

  • Új szerzemény - HTC Diamond

    Eljött ez is végre...hosszú évek után lecserélhetem szegény köhögő K550i-t és helyette olyan mobil érkezett, amelyik egy egészen más szintre emeli a telefonok fogalmát (számomra). A megjelenésekor sokan kritizálták a lassúcska szoftver, a kevés memória és a gyenge akku miatt, de ezek közül mára már mindegyik probléma megoldható, ha az ember kicsit is ért hozzá és van türelme játszadozni. A lassú szoftver és kevés memória ellen könnyű tenni: Cserélj romot! A gyenge aksiidő sem gond már, létezik nagyobb kapacitású akkumulátor.

    Szóval most elégedett vagyok, mert itt csücsül előttem a fekete gyémánt szépség. Gen.Y R5.5-ös rommal és sok-sok okossággal. A sebességre semmi panaszom nem lehet, a belassulásra még esélye sincs, mert 3 óránként lefut a CleanRam és kipucolja, ami nem kell. A 4 GB-os belső tárolóra másolhatok bármit, amit szeretnék, az IGO8-al és a beépített GPS-el még eltévedni se tudok. A netezés sem gond többé. Wifi bekapcs, Opera elindít és mehet a menet. A Youtube videókkal sincs gond, sőt, más videókkal sem, a TCPMP lejátszóval bármit megnézhetek, még a feliratos sorozataimról sem kell lemondanom. Tömérdek program, rengeteg beállítás, ámulatba estő grafikai felület és kezelés. Megtaláltam a telefont, ami hozzám való!

    Még egy kijelzővédő fólia és egy gyári bőrtok kell és egy jó ideig ismét nem kell telefonvásárláson törnöm a fejem :)

    Folytatás...

    The DJ 14 éve 2

  • Hitachi Deskstar (T7K500) tulajokat keresek!

    Ezen okból: [link]

    Ha valakinek van ezen szériából HDD-je, akkor legyen olyan kedves és írjon neked valamilyen formában, ugyanis kellene egy kép a HDD elektronikájáról, pontosan arról a kis kiégett diódáról [EZEN] a képen. De akár az is megfelelne, ha valaki bediktálná a diódán szereplő számokat, hogy meg lehessen állapítani, hogy menthető-e az én modellem. Ha minden igaz, akkor nem csak a 320-as HDD elektronikáján szerepel ez a chip, hanem az 500-as és a 750-esen is.

    Persze, ha valakinek komplett elektronikája van, akkor az is jöhet.

    Előre is köszönöm :)

    The DJ 14 éve 7

  • Tutti-frutti kérdés...avagy az energiaital monnyon' le!

    Párom szereti az energiaitalt. Nem kicsit, nagyon. Ez nem is lenne baj, de mostanában már annyi rosszat hallok róla, hogy kezdek megijedni az általa elfogyasztott mennyiség mértékétől. Ez a tegnapi este folyamán kb. 4 doboz volt, de már az előbb is hallottam sercegni egy üveget.

    Azt mondja ő csak az ízéért issza, mivel imádja ezt a szénsavas tutti-frutti ízt. Próbáltam már mondani neki, hogy nem egészséges ekkora adagokban és mérsékelje már egy picit, de nem hallgat rám. Megegyeztünk abban, hogy ha találok neki valami olyan tutti-fruttis, szénsavas löttyöt, ami kivételesen nem energiaital, akkor azt fogja vedelni és nem ezeket.

    Szóval segítsetek. Létezik ilyen egyáltalán? Ha igen hol és milyen néven? Felvásárolom az egész készletet neki és legalább sikerül valami kevésbé egészséges dologról leszoktatnom :)

    The DJ 14 éve 41

  • Minden igazi Linuxos ezt használja!

    Root joggal a bőrbetegségek ellen.

    The DJ 14 éve 5

  • Szerencsétlenségeim gyűjteménye

    Bizonyára mindenkivel megesett már, hogy egyes napokon úgy érezte, hogy jobb lett volna, ha fel sem kel. Na nekem szinte minden napom ilyen :D

    Sokszor olyan dolgok történnek velem gyors egymásutánban, hogy már-már azt hiszem, hogy egy tragikomédia főszereplője vagyok. De olyan gondolat is átfutott már az agyamon, hogy az egész élet olyan, mint a Sims. Én csak egy irányítható kis figura vagyok és valaki valahol nagyon arra hajt, hogy én idegileg/testileg/lelkileg totális csődbe jussak. No de elszántan küzdök a felsőbb erők ellen és bármi is történik, nem adom fel.

    Most pedig következzen a lista azokról a dolgokról, amik miatt eme bejegyzés írásába kezdtem:

    Miért van az, hogy...

    ...mindig akkor nincs szabad helyem a gépen, amikor septiben fel kell másolnom/le kell mentenem/töltenem valamit?
    ...mindig akkor merül le a telefonom/megy el a térerő/szakad meg a vonal, amikor épp fontos/céges hívást bonyolítok le?
    ...mindig akkor fogy el a WC papír a WC-ben, amikor a dolgom végeztével nyúlnék a tartóhoz? (természetesen a bontatlan csomag 5-10 méterrel odébb van)
    ...mindig akkor van lezárva a benzinkút, amikor már csak pár kilóméterre elegendő üzemanyagom van? ("Ááá semmi gond, mindjárt ott vagyunk a kúton és tankolunk." Aha, na persze :) )

    Folytatás...

    The DJ 14 éve 18

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.