A történet folytatása innen

..késésben vagyok, irány az iskola. Miközben pakolok a táskámba, valami eszembe jut. A szekrényemből kiszórok mindent, és legalul van egy doboz, benne az apám fegyverével, amit megfogok és beteszek a táskámba...
Beérek a suliba, egyszer csak a „barátaim” állnak elém. Tomi kettőt előre lép, szemtől szemben állunk.
Nyújtja a kezét felém:
„Haver… Ássuk el a csatabárdot, ne haragudj…” Gyanús vagy nekem, nem csak te, a többiek is. Vajon tényleg észhez térítették őket? Véget ér a hányadtatásom? Vége lesz ennek az egésznek, és újra Barbimmal lehetek? Az angyalommal, aki életet hozott szívem kopár világába?
Nyújtom a kezemet.
Megránt és kinyitja gyors a szekrényem ajtaját, amit lefejelek, újra a röhögés és szitkozódás hallatszik.
Ekkor eszembe jut, hogy mit álmodtam. A táskámat beteszem a szekrénybe, ügyelve arra, hogy ne lássa meg senki a dobozt és ahogy előveszem a fegyvert. A tárat teszem éppen a fegyverbe, amikor a szekrényajtó izomból a kezemnek csapódik. A fegyver kiesik a kezemből a földre, ahogyan a kezemhez kapok, ami valószínűleg eltörhetett a nagy erejű ütéstől. Istókot látom meg az ajtó mögött, aki kéjesen röhög a látottakon, majd közelebb jön, megfogja a fejemet és hozzávágja a szekrényhez. Elvesztem az eszméletemet és leesek a földre.

Köszönet Ipse89 -nek a történetért! Tetszett, de mivel a végét én máshogy oldottam volna meg, így leírom az én történethez illő befejezésemet is. Remélem lesz, akinek tetszeni fog.

A következő történet kitalált, semmi köze a valósághoz, az esetleges hasonlóságok, egyezések csupán a véletlen műve.

A Penge c. film híres zenéjét hallom. Ébresztett a telefonom, ki is nyomtam hamar. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, majd szépen összeáll a kép. A veszprémi kollégiumban ébredek, csütörtök van, mennem kell a suliba. Rosszkedvűen ébredtem fel, mint mindig, sokat nem tudtam gondolkodni, hogy, mit is jelentett az álmom, hiszen, az irodalomfogalmazásomat még át kell néznem, mert ma van a leadás napja.
Szokásos reggeli teendők, mosakodás, öltözködés, majd reggeli a kollégium étkezdéjében. Felszállok a helyi járatra. Beállok a csuklóba, majd várom, hogy a busz elvigyen a pályaudvarig. Egy nagyobb fékezés közepette éreztem, hogy hatalmas lökést kapok hátulról, előre estem majd kiterültem a padlón. Oltári kacaj hallatszik hátulról.
„Mi van, te paréj nem bírsz kapaszkodni?”- Istók lökött fel, ki más lehetett volna.