2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • PEN2k9 4. Nap

    Késve bár, de megtörve nem. Itt a negyedik és egyben utolsó nap rögtönzöt gyors beszámolója néhány képpel tarkítva. Nem sok kedvem volt menni, egyik zenekart sem ismertem. Amelyiket meg igen azt egyáltalán nem szerettem, szóval az egész olyan ha már megígértem akkor kimegyek alapon zajlott. Hívtak ugyan sörházba de oda elvből nem megyek többet.

    Szóval az ÁRKÁD bevásárlóközponttól gyalog indultam a rendezvény helyszínére, a Pécsi Bőrgyárba. Odafelé még rám köszönt egy nagyon mosolygó lány akiről azóta sem tudom, hogy ki volt. Felteszem abban a pillanatban Ő sem volt biztos abban, hogy kicsoda. Ezután már rutinosan léptem a sajtószobába ahol összeraktam a gépet és elindultam képeket készíteni. A nagyszínpadon éppen a Firewater játszott. Elsőre nem is gondoltam, de hihetetlenül jó zenét csináltak. Egész nap nem bírok leállni vele, csak ezt hallgatom, olyan hangulatot varázsoltak a később színpadra lépő Quimby elé, hogy ha Ők leülnek és semmit sem csinálnak akkor is tombolt volna a tömeg, de a Quimby még fokozni is tudta. A kollégák panaszkodtak is, hogy bepárásodtak az objektívjeik. Szerencsére én korábban ott voltam így ez engem nem érintett. A két zenekar közötti időben még összefutottam néhány ismerőssel, beszélgettem kicsit, kimentettem egy lányt egy részeg karmai közül egy kegyes hazugsággal miszerint segítenie kell nekem szórólapokat osztani.

    Folytatás...

    Sir Riccio 15 éve 0

  • PEN2k9 3. Nap

    Azért a harmadik nappal kezdem mert az első programja nem tetszett csak jegyért mentem ki, a másodikon pedig technikai okok miatt csak korlátozott ideig és korlátozott lélekbeli jelenléttel vettem részt. Ó az a vodkamartinis kokotél :D

    Szóval tegnap este már nagyon készültem a Suhancos koncertre. Be kell valljam korábban soha nem hallgattam a zenéjüket, csak Fankadelit ismertem a társaságból, de nekem az Ő neve garancia volt arra, hogy rosszat nem fogok hallani. Nem csalódtam. Kőházy Úr valami olyasmit képvisel amire nagyon-nagy szükség van. Aggódtam, hogy nem fogok kiérni mert találkoztam útközben rég nem látott ismerősökkel, de szerencsére késtek. Kiérve még elég kevesen voltak, de valahogy megtöbbszöröződött az emberek száma mire kiértem a sajtószobából, pedig nem voltam bent túl sokat. Épp annyit, hogy összeraktam a technikát. A sátorhoz érkezvén egy rakás türelmetlen embert találtam, mindenki hallani akarta már Fankáékat. Megérte várni. Előrementem a színpad és a kordon közé. Kicsit kisebbségérzetem is volt mert a többiekkel ellentétben nekem nem volt akkora teleobjektívem amivel orrba vághattam volna a zenészeket a sátor túlsó végéről. Na nem mintha szándékomban állt volna, csak az objektívek méretét próbálom érzékeltetni.

    Folytatás...

    Sir Riccio 15 éve 0

  • Nemhallodbeszélemhello?!

    Na ez is megvolt. Megvolt a tavaszi bevásárlás ami olyannyira jól sikerült, hogy útközben tesóm vett egy Grande Punto-t is. Nem volt vicces dolog hatkor kelni, autózni 2,5órát odafelé 2,5-et vissza aztán alvás nélkül menni bulizni és zenélni. Na de sebaj, miután elfogyasztottuk a friss zsákmányt, ami egyébként félliter vodkában és 1 liter fanta narancsban realizálódott magunkhoz vettünk még némi bacardicola-t és elindultunk Szeszgyárba. Odaérvén még lecsorgott 1 kis jäger és épp megvolt az alaphangulat. Egészen jó kis settet sikerült összevágnom hirtelen, de sajnos egy időre muszáj volt félbeszakítani mert Dani barátom a buszmegállóba vágyott. Gyorsan leszállítottam és átadtam Dórinak a srácot majd rohantam vissza, hogy folytassam a settet. Nem tudok tracklistával szolgálni, de ha megkapom a felvételt akkor ebbe a postba fogom linkelni. Miután átadtam a fejhallgatót WHITEy-nak Color felé vettük az irányt, ott még táncoltunk kicsit, még néhány képet is lőttem, 2 körül pedig mentem Krisztihez, akit sikerült felébresztenem, tőle ezúton is bocsánatot kérek. Reggel rohanás haza a grande-t takarítani. Eseménydús hétvége és még van belőle néhány óra, amit aktív edzéssel és Amerikai Fater részek nézésével fogok tölteni.
    Jóccak'

    Sir Riccio 15 éve 0

  • A Szomszéd Macskája "Monnyonle"!

    Ez a nayavajás dög állandóan megszivat. Miután Krisztike felkelt és elment suliba én még vagy 1órát döglöttem és próbáltam aludni, közben pedig rájöttem, hogy csak fél háromtól van órám. Úgy döntöttem, hogy a fennmaradó időben kimegyek a kertbe hátha betéved valamilyen szép élőlény amit érdemes lesz fotózni. Ebben nem is tévedtem. Jött is nem is egy, hanem mindjárt két feketerigó. Mikor már éppen elég közel értem ahhoz, hogy 55mm-en is lehessen értelmes képet csinálni egyikőjükről, az egyik bokorból kiugrott az a rohadék macska de szerencsére nem sikerült elkapnia a rigót, helyette inkább nagyot koppant a kerítés fémoszlopán. Eléggé meglepte, hogy a madár mögött egy 130centi magas vasoszlop van, de hát kell neki rigóra vadászni, pláne akkor amikor én azt fotózni akarom. Sajnos lemaradtam a pillanatról amikor a macska és a rigó még közel voltak egymáshoz, pedig az is egy érdekes kép lett volna. Na de sebaj, ez a piszok úgyis mindig itt ólálkodik lesz még alkalom hasonló képek készítésére. Apropo, hogy a fenébe tud egy méhecske 1/500-ad másodperc alatt bemozdulni?
    Szép napot!

    Sir Riccio 15 éve 1

  • Mi a fu*k?!

    Rég nem írtam már személyes bejegyzést. Ennek az az oka, hogy levegőt venni nem volt időm az úgynevezett "tavaszi" szünetben. Szinte minden nap fotóztam, lassan 5ezer expo körül jár az alig három hónapos gépem. Csináltam egy ismerős leányzóról portfoliot vagy legalábbis valami ahhoz nagyon hasonlót. Majdnem 30 óra utómunka van a képekben, szóval úgy tessék nézni őket. Vásároltam egy Metz vakut ami nagyon jól teljesít, akkor is megmarad ha veszek egy nagyobbat, csak kell majd egy olyan talp hozzá ami fényérzékeny és slave vakuként is elvillantja. Lassan-lassan készülget az új oldalam is de még se domain se tárhely. Ha valaki tud olcsó és jó .hu domain regisztrátort az ne titkolja a linket, tárhelyfelajánlásokat, illetve bármilyen egyéb támogatást szívesen fogadok, ugyanis nagyobb zoomátfogású (mondjuk 18-125mm) képstabilizátoros normális AF motoros objektívre gyűjtök. :DD

    Kellene lassan valami olyan munka is ami fizet is, mert a bulifotózás nem, a HÖK meg csak elég keveset fizet, a technikát meg csak fejleszteni kell a fenébe is. A pénzről jut eszembe, hogy már a harmadik levelet kapom a BURSA HUNGARICA ösztöndíjjal kapcsolatban. Vicces, az elején megítélték, aztán jött egy levél, hogy "srryecsémdemégse" most meg megint, hogy mégis. Kedves emberek ezek, csak eldönthetnék, hogy akkor most mi a rosseb van.

    Folytatás...

    Sir Riccio 15 éve 20

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.