12 év 51 mobil, mikor lesz már vége...?
Életem első mobilja, amit használtam céges volt, 0660-as előhívószámmal Nokia és gigászi nagyságú, próbálgattam megkeresni, hogy mutassak róla képet, de egyelőre nem találtam. Ez 1994 tájékán volt kb.
De hadd beszéljek első saját mobilomról , amit kedves és szeretett öcsémtől kaptam ingyen és bérmentve, pedig akkoriban nem lehetett egy olcsó cucc.
Ericsson GH198-as féltégla, miniatür kijelző. Nyár volt éppen, rövidnadrág, öv nélkül, zsebbe betesz, gatya majdnem lecsúszik rólam. Nyomogattam éjjel –nappal, de ha jól emléxem a telefonálás irdatlan drága volt, igy aztán nem sokat használtam. Még asszem ez is 0660.
Volt még Ericsson-ból egy A1018-om, egy T10-m is ebben az időben kb.
1996-ban egy kereskedelmi céghez kerültem és nem sokkal utána megkaptam életem negyedik mobilját, (teljes magánhasználat, igy magaménak érezhettem) egy Nokia 3110-est. nem keverendő össze a jóval utána megjelent 3110-el 
Ez még jó 3 – 3,5 cm vastag volt pici, kb 2 cm-es antennával a tetején. De azért ez már más volt mint a többi. Asszem itt kezdtem „bekattanni?” Mert rövid idő után már nem felelt meg a szine. És hát láttam valakinél, hogy ugyanez a telefon olyan külsővel rendelkezett, mint a luxusautók rózsafaberakásos műszerfalai. Megszereztem, majdnem egynegyede volt a telefon árának. Késöbb



cikkek


