személyes bejegyzések
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2010-06-20 21:36 |
Hozzászólások (8)
Jóval ezelőtt voltak kisebb-nagyobb élményeim a Linuxszal, ezen belül is többféle disztrót próbáltam ki, de aztán szép lassan abbahagytam, mivel egyrészt a Windowst jobban ismertem, másrészt elég sokat játszottam. Mostanában - egész pontosan a Linux Mintről szóló írás óta - megint eljátszadoztam ezzel a gondolattal, ám nem sok időm volt arra, hogy a Linuxszal is foglalkozzak. Pár napja viszont rászántam magamat - és főleg az időmet -, hogy feldobjak egy disztrót a gépre. Korábban már megnéztem a legújabb Mintet VirtualBoxban, és elég meggyőző volt a sebessége és a használhatósága, így az Ubuntu helyett erre esett a választásom.
Előszöris, el kellett döntsem, hogy mire akarom használni a rendszert. Úgy gondoltam, hogy már nem akarok tesztelni meg buzerálni mindenféle beállítást, csak egy stabil rendszer kell a hétköznapi feladatokra - internetezés, pdf nézegetés, szövegszerkesztés, multimédia -, ami hozza a Win 7 sebességét, és lehetőleg annál gyorsabban indul el. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a Linuxot a merevlemez legelejére teszem, viszont ehhez mindkét partíciót arrébb kellett mozgatni. Ezzel el is ment jópár óra, pedig ez csak egy 500-as vinyó, és több, mint 100 giga szabad helyem volt...
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2010-06-20 00:33 |
Hozzászólások (24)
Csak engem idegesít, hogy újabban a Tecsőn levő videók minőségét szarabbra is lehet állítani az eddigieknél? És ez csak az egyik fele a dolgoknak. A másik meg az, hogy eddig volt két beállítási lehetőség: szar netem van, add a gagyibb minőségűt; a másik meg: gyors netem van, mindig a jobb minőségűt töltsd le. Ezzel szemben (pár hónapja) mi van? Az első opció megmaradt, a másodikat meg kicserélték arra, hogy mindig olyan minőségű legyen a videó, amekkora a lejátszó is. Igen ám, de a lejátszó a legtöbb esetben kicsi, és én kell nagyobbra állítsam, ergo a szar minőségűt (360p) tölti be. Erre meg most itt van a 360-as mellett a 240-es is!! Oké, hogy mobilnet, 3G meg tökömtuggya milyen netkapcsolat, ami esetleg forgalomkorlátos, de ha én jó minőségben akarom megnézni a videót (apropó: 480-nál a hangok lényegesen jobbak a 360-asnál, de a 720 és a 480 közt nincs ekkora különbség), akkor ne kelljen állandóan a 240-es opciót kerülgetnem a kurzorral! Ráadásul megjelent a 240-es opció mellett a Settings gomb is, tehát vagy óvatosan bóklászok a felnyíló menüben, vagy - főleg HD videóknál - ezerrel kattintgatok a minőségállító gombra, amíg nem abban a minőségben tölti be a videót, amiben szeretném látni. Ez nem nagy mutatvány, csak egy bökkenő van: időigényes.
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2010-05-23 01:58 |
Hozzászólások (13)
Az előbb láttam három videót, majd' beszartam a röhögéstől. Kicsit érdekesen közlekednek Dubaiban 
videó1 (lehet, hogy be kell lépni vagy regisztrálni kell hozzá)
videó2, videó folytatása
Na, ha nálunk is ilyen lenne a közlekedés...
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2010-01-23 12:10 |
Hozzászólások (2)
Hogyan tudnám rendesen feltelepíteni a monitor XP-hez készült driverjét Win7 alá? Nem TFT monitor, tehát itt számít a képfrissítés, ami a Win alapbeállítása szerint elég szar, és változtatni sem tudom. Megpróbálkoztam a driverrel, de semmi változás nem történt, nyilván mert XP-hez adták. Szóval... hogyan tudnám rávenni a monitort (meg a Win-t), hogy 1152x864-ben ne 75 Hz-en működjön, hanem 85-ön? 75-ön vibrál és kifolyik tőle a szemem, 85 Hz-en semmi baja sincs (ezt csak 1024-es felbontásban tudtam ellenőrizni - XP-n, driverrel 100 Hz-en ment ezen a felbontáson -, és tökéletes képe volt).
Ja igen, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem... a monitorom típusa Samu SyncMaster 795MB. A Samsung honlapján persze csak XP-hez való driver van fent...
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-12-29 20:25 |
Hozzászólások (2)
Előszedtem a jó öreg Empire Earth nevű játékot egy kis unaloműzésre, viszont támadt egy kis gondom: nem tudom, hogy hogyan lehet a maximális létszámot feljebb tornászni. Annyit tudok, hogy ha építek egy faluközpontot vagy micsodát (Settlement, aztán Town Center), akkor 5-tel nő a maximális létszám. Viszont még tegnap, amikor játszottam a mostani kb 220 helyett sokkal több volt a limit, pedig talán nem is építettem új központot, csak a legelső volt meg. Valaki tudna ebben segíteni?
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-12-23 12:40
[link] Végre 
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-12-19 02:22 |
Hozzászólások (19)
Már ezelőtt is gondolkoztam azon, hogy le kellene cserélnem a tápban levő ventilátort, mert néha elég hangos tud lenni, de csak nemrég léptem a tettek mezejére. Azaz, csak léptem volna, ha...
Az egész vagy két hete kezdődött, amikor elmentem egy számtech boltba egy megfelelő (Coolink Swif2 120P) ventilátort venni. A boltos srác mondta, hogy csak rendelni tud, egy hét múlva kapnám meg. Rendben. Visszamentem egy hét múlva, ventilátor sehol. Kis telefonálgatás, utánajárás, kiderült: a nagyker nem tud szerezni. Rohadt jó, hiába vártam egy egész hetet. Megnéztem két másik boltban is, hátha sikerül, de egyik helyen sem volt, sőt az egyikben még nagy boci szemekkel is néztek rám, mint valami élienre, hogy "ventilátort akarsz cserélni a tápban???????"
Tiszta sor, az eladó teljesen hülyére vett, rohantam is kifele a boltból. Aztán megtörtént az, amit igazából el szerettem volna kerülni pont a kézbesítési idő miatt: webáruházból rendeltem egyet. Ez múlt hét csütörtökön történt, szintén egy hétig vártam, mire megjött postán a csomag, de végülis ideért. Úgyhogy, a lényeg: ma este végre sikerült kicserélnem a ventilátort a tápegységben.
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-12-14 00:22 |
Hozzászólások (6)
Ezennel én is folytatom a ma esti agymenés-sorozatot. Nem, nem vágtam körmöt, nem értem el a buszt (biciklivel?), ellenben élve hazaértem este 10 óra körül. Nem fagytam le, nem ütött el senki, nem ugrott rám valamelyik panellakásban tenyésző vérebnek csúfolt palotapincsi, nem jött velem szembe egyetlen zombi sem és nem vadásztak le orvlövészek a Borbíró téri 14 emeletesek tetejéről. Mission accomplished, élve hazaértem a mai napon is 
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-11-27 16:46 |
Hozzászólások (21)
Most olvastam egy hírben, hogy családi tragédiához vezetett az, hogy a kocsiban a gázpedál beakadt a szőnyegbe. Az egészből egyetlen dolgot vontam le: soha nem lesz automata váltós kocsim 
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-10-01 22:04 |
Hozzászólások (9)
A cím sokatmondó, ezért inkább elkezdem elmesélni a legelejéről a dolgokat. Másodéves villamosmérnök hallgató vagyok a Debreceni Egyetemen. Nem tudom, hogy máshol ezen a szakon milyen kötelező - nem szakmai - tárgyak vannak, de nálunk van egy olyan, hogy Vállalkozás-gazdaságtan.
Tanterv szerint csak 5. félévben kellene a tárgyat felvegyem, de mivel tavaly buktam fizikából (az a rohadt egyetlen pont...), ezért kevesebb tárgyat tudtam csak felvenni, viszont 20 kredit alá sem akartam menni, így felvettem a vállgazd-ot is. Az eredetileg kiírt időpont rendben is volt... a diákoknak. Ellenben a tanárnőnek nem, ezért átrakta az órát csütörtök délutánra, 2-től 6-ig. A gond csak az, hogy nekem csütörtökön déltől 2-ig Matek 3 előadás van, 2-től 4-ig meg matek gyak.
És most jön a nagy dilemma: melyik órára járjak be? Gyakon nincs névsor olvasás, vállgazd-on van egy jelzésértékű névsor (nem gáz, ha nem jársz be, de legalább tudja a tanárnő, hogy a rendszeresen bejáró arcokhoz milyen nevet társítson). Vállgazd tanárnő nagyon jófej, érthetően magyaráz, sokat poénkodik, mesél... tehát teljesen felébreszti az embert, ami a matek előadás után kifejezetten jól jön 
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-09-11 10:59 |
Hozzászólások (10)
Tegnap megérkezett életem első PDA-ja. Típusát tekintve LG KS20-as; az egyik haveromnak is ilyen van, ezért döntöttem így, hogy nekem is jó lesz ez a viszonylag kicsi, de teljesen használható méretű eszköz. Ég és föld a különbség az előző Samsung S5230-hoz képest. Azt két hónap alatt nagyon megutáltam, pedig úgy álltam hozzá, hogy legalább egy évet kibír nálam. Hát, nem így törtnt, és annyit elárulok, hogy főleg szoftveres hibák miatt. A végén már majdnem idegbajt kaptam, de mindegy, sikerült rajta nagy nehezen túladnom rajta, kész, halleluja.
Este átolvastam kb. minden cikket Mobilarénán, ami WM-mel foglalkozik, meg letöltöttem egy rakás szoftvert, hogy majd csak jó lesz belőle néhány. Egy valami kellene hozzá, de nagyon: egy memóriakártya. Sajnos nem kaptam hozzá, de sebaj, majd veszek egyet, csak kérdés, hogy hány gigás kártyát tud kezelni a telefon. A német nyelvű (nem tudok németül) kézikönyv szerint 2 gigát - legalábbis én ezt szűrtem le a sok érthetetlen szövegből.
Majd kiderül, havert felhív, én kérdezek, ő válaszol, én szívom magamba az infót, ő gyakorlott hacker, már a gyári wifi driver sem jó neki, mert nem lehet MAC címet változtatni rajta, meg mellesleg szerintem álmából felrázva és csukott szemmel is tud WM6.5-öt telepíteni PDA-ra. Majd meglátjuk. Addig is nyúzom a sima 6-ost, és próbálok megbarátkozni a számomra kicsit még mindig idegen kezelőfelülettel.
Szerző: Metalfan |
Dátum: 2009-01-10 02:14 |
Hozzászólások (11)
Nemrég olvastam egy hírt az ITCafén, amiben egy Linux-alapú, minimális tudású op.rendszerről volt szó. Elviekben néhány másodperc alatt bebootolt volna a rendszer, a gyakorlatban viszont inkább 20 másodperc alatt állt fel.
Ekkor támadt az ötlet, hogy mi lenne, hogyha kicsit faragnék a Linuxomon, mivel 99%-ban úgyis csak netezni illetve programozni szoktam. A maradk 1 százalékon osztoznak a pdf doksik, OpenOffice-alkalmazások, meg néhány hasonló kaliberű program. Windows XP-t már nagyon szépen beállítottam, finomhangoltam, most gyors, mint a villám, egyedül bootoláskor kb 7-8 másodpercnyi semmittevést nem tudtam eltüntetni. A Linux (jelenleg Fedora 10, de volt Ubuntum is jó ideig) kicsit lassabbnak tűnik, de nem vészes a lemaradása az XP mögött. Ellenben a Fedorát eléggé "túlsúlyosnak" tartom, vagyis szerintem elég sok programot ki lehetne szórni belőle, mert úgysem használom.