2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Cities Skylines: túl az egymillión

    Idén márciusban a 13 főből álló, kis finn stúdió, a Colossal Order óriásit robbantott a Cities: Skylines nevű alkotással, amely hatalmas sikereket ért el mind szakmabeliek, mind pedig a játékosok körében. Először a negyedmilliós mérföldkőnél adtak bejelentést, majd a félmilliós lépcsőnél is.

    A svéd Paradox Interactive és a finn Colossal Order a mai napon büszkén jelentette be, hogy a Cities: Skylines-ból már egymillió példányt adtak el a megjelenés óta, ami március 10-én volt. Ezt a mennyiséget tehát mindössze 35 nap alatt érték el. A bejelentést a hivatalos Twitter csatornán és a fórumon lehet megtekinteni.

    huskydog17 9 éve 0

  • The Vanishing of Ethan Carter: szűk negyedmillió eladott példány

    A kis, 8 főből álló lengyel The Astronauts nevű fejlesztőstúdió tavaly szeptemberben adta ki első játékukat, amely a The Vanishing of Ethan Carter nevet viseli. A program igencsak sikeres lett, hiszen mindössze 24 óra alatt visszahozta a teljes fejlesztési költséget, azaz nyereségessé vált. A megjelenéstől számított első hónapban a csapat 50.000 db eladott példányt tűzött ki célul, amiből 60.000 darab lett. A következő cél az volt, hogy fél év alatt negyedmillió legyen az eladott példányok száma, itt viszont 235.000 darabot sikerült elérni, ami ugyan egy kicsit alulmarad az elvárttól, de még így is nagyon szép teljesítmény és a csapat ezzel is nagyon elégedett.

    A fejlesztők jelenleg a játék PS4 verzióján dolgoznak, amit az év közepén szeretnének kiadni és amint az elkészül, jó eséllyel Mac és Linux verzió is napvilágot láthat majd.

    huskydog17 9 éve 1

  • A Codemasters húsvéti ajándéka

    Április elsején a brit Codemasters bejelentette, hogy a 2011 tavaszán megjelent Dirt 3 játékból teljes mértékben kiirtották a Games for Windows Live minden porcikáját. A program innentől a Steam kliensből minden további külső szoftver nélkül működni fog. Sokan jogosan április tréfának hiték a dolgot, de szerencsénkre nem erről van szó.

    A brit stúdió a hosszú várakozási időt azzal próbálja kompenzálni, hogy a játékhoz valaha megjelent összes DLC-t most ingyen adja a játékosoknak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a GFWL-mentes Dirt 3 egy új steam bejegyzést kapott, ez Complete Edition néven található az adatbázisban és minden DLC-t tartalmaz. Ezt a kiadást minden olyan játékos ingyen megkapja, aki korábban rendelkezett egy eredeti Dirt 3 kópiával, akár steam-es, akár dobozos kiszerelésben is. Előbbinél a Complete Edition-t automatikusan hozzárendelik a játékos Steam fiókjához, míg az utóbbi esetében a kulcsot manuálisan kell aktiválni a Valve kliens szoftverében.

    Folytatás...

    huskydog17 9 éve 3

  • Új képek, trailer és megjelenési dátum érkezett az ETS2:Scandinavia-hoz

    A cseh SCS Software múlt hét szombaton új információkat tett közzé az Euro Truck Simulator 2 legújabb és egyben legnagyobb DLC-jéhez a Scandinavia-hoz. A fejlesztés már a végső fázisba lépett, azaz a tartalom elkészült, jelenleg a hibák javítása zajlik. Az új tartalmak mellett a programozók a saját fejlesztésű Prism3D grafikus motor futószalagját is módosítják, hogy gond nélkül tudja majd kezelni a teljes bejárható területet, valamint cél az is, hogy a képkockasebesség jóval stabilabb legyen. Ez utóbbi jelenleg is problémát okoz a legtöbb játékosnak, főleg nagyobb városokban vehető észre, amikor is a program sebessége drasztikusan leesik. A frissített motortól a fejlesztők e téren is javulást várnak. Érdekesség amúgy, hogy a Scandinavia DLC elkészítése több időt és erőforrást emésztett fel, mint az alapjáték.

    Az új kiegészítőcsomaghoz egy friss videót is közzétettek:

    A Scandinavia kiegészítőcsomag megjelenési időpontja: 2015. május 7.

    Végezetül következzen néhány friss, gyönyörű kép az érkező játékból:

    Folytatás...

    huskydog17 9 éve 4

  • Szintet lépett a Shadow Warrior

    Az egykori, 1997-es FPS játékhoz a 2009. április 1-jén megalakult, lengyel Flying Wild Hog nevű fejlesztőstúdió egy kiváló remake-t alkotott, amely nem csak látványban és fizikában, de játékélményben is a földbe döngölte a legtöbb AAA címet. A játék nagy sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Steam-en rendkívül pozitív besorolást kapott, mivel a több, mint 6.200 felhasználói értékelés 95%-a pozitív. Az újragondolt Shadow Warrior 2013. szeptember 26-án jelent meg, vagyis másfél évvel ezelőtt, ennek ellenére azonban a lengyelek a napokban egy teljesen új, hatalmas méretű javítócsomagot adtak a játékosoknak, amely kb. 5,7 GB-ot nyom.

    A nagy méret nem véletlen, ugyanis a játék szívét képező Road Hog Engine grafikus motort teljes egészében újraírták. Krzysztof Narkowicz vezető motorprogramozó a csapatával több, mint egy éven keresztül hegesztették az új motort, amire már nagyon égető szüksége volt a játéknak, ugyanis az előző verzió DirectX 9-re épült, ami miatt óriási sebességhátrányt szenvedett el. Az ősrégi API miatt óriási volt a CPU többletterhelés és egyéb hátráltató tényező, melyek egy nagy kéziféket jelentettek a másodpercenkénti képkockák számában.

    Folytatás...

    huskydog17 9 éve 1

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.