2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Nyári munka !

    Mint az már egy korábbi bejegyzésemben elmeséltem bontogatom a szárnyaimat, ami a munkát illeti.
    Itt a nyár és ismét kell valami munka, hogy ne csak a semmittevés eredményét a pár plusz kilót tudjam felmutatni nyár végére.
    Azt is leírtam, hogy korábban egy helyi diákszövetkezetnél dolgoztam, több kevesebb sikerrel.
    Mivel a nyári munkák megteltek (érettségi miatt csak későn tudtam nézelődni), nem volt mit tenni felkerestem az egyetlen embert, aki segíthetett. Ő nem más mint a közép iskolai tesi tanárom, ugyanis egy diákszövetkezetben közvetítő. Rá is írtam Facebook-on, és jó 2 hétre rá amikor már el is felejtettem az egészet írt, hogy akkor holnaptól lehet menni dolgozni. Mondanom sem kell, hogy meglepődtem.(A diákszövetség ahol most vagyok szegedi székhelyű, ami picit meglepő) Miután tisztáztuk a részleteket másnap el is indultam találkozni a tanárommal, aki bevitt a titkok kamrájába, khm a munkahelyemre.
    Szerencsémre a hely, csak 5 percre van biciklivel és a régi házunktól csak két percre (nem is tudom, hogy nem hallottam róla eddig).
    Mint az kiderült egy italnagykereskedésben lettem raktáros. Először úgy volt, hogy nekem kell összekészítenem a benti készletekből az árukat, amit kiszállítanak az üzletekbe (persze nem csak egyedül).
    Viszont változott a terv és a göngyöleges részre kerültem, ami mint kiderült az egyik "legkönnyebb" munka.

    Folytatás...

    h3lios 12 éve 12

  • Modderek figyelem !

    Tegnap a szabadidőmben azon gondolkodtam hogyan tudnék egy jó kis gépházat összedobni. Mivel nem szeretnék semmilyen korábbi megoldást másolni, ezért a kedvenc filmemből merítettem ihletet.
    A forma pedig egy csillagromboló:

    Mivel semmilyen tapasztalattal nem rendelkezek előbb a megfelelő ismereteket kell elsajátítanom. Még alap konfigot sem raktam össze, szóval van mit tanulni. Bár inkább a ház és a szerkezet kialakítása fogja a legfőbb gondokat okozni.

    A terveim a következő 2-3 évben: Megtanulni hegeszteni, hogy alumíniumból össze tudjam állítani a házat.
    A képen a piros vonalakkal jelöltem a vonalakat ahol a hegesztéseket kell elvégezni, a fekete részek pedig a lemezek lesznek.
    Terveim szerint a hajó közepén kap majd helyet az alaplap és a felépítmény alatt az olyan dolgok amelyek hely igényesek. Ilyen a Proci + a hűtője és a VGA kártya. A DVD író olvasó a hajó oldalán végig futó sávban kap majd helyet az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a merevlemez helyezkedik majd el. A toronyban kap majd helyet a power / reset gomb és az USB portok valamint a mikrofon / hangfal csatlakozó. A hajtóművek (3 db) Ledes Hűtőkből állnak majd, hogy a megfelelő hűtés is biztosítva legyen.
    Ha megoldható akkor zsanérokkal oldom majd meg, hogy az első felső burkolat nyitható / zárható legyen a könnyű szerelés érdekében.

    Folytatás...

    h3lios 12 éve 8

  • Az internet hátrányai...

    Ez a bejegyzés egyfajta felháborodottságot próbál elmesélni amit érezek az internettel, illetve az azt helytelenül használó gyökerekkel szemben.

    Számtalan fórum és blog követője vagyok és azt tapasztalom a legtöbb helyen, hogy a szerkesztők tulajok igyekeznek kommengenerátor cikkeket összehozni. Ilyen pl. a WP frissítési kálvária, ahol az esetek 90% -ban egymásnak esnek a tulajdonosok, de említhetném az Apple kontra Droid cikkeket is.
    Ez nem csak a technika világában van így, hanem a sportok világa is erről szól, név szerint a Forma 1.
    A konfliktusok alapja: Van egy hiba / szabályellenes elem az adott gyártónál / csapatnál és a tulajok / szurkolók a saját készülékük összes előnyét felsorolva fikázzák a másik dolgait.
    És ez megy hosszú órákon keresztül, sőt napokon, heteken keresztül ami már rohadtul unalmas.
    Tessék végre megérteni, hogy sem a sportokban, sem a technikában nem kell ellenszurkolni !
    Vagy a saját gyártó/rendszer mellett, de semmikép nem a másik ellen szurkoljunk. Mindenki ismeri a másik jó és rossz oldalait és nem kell további "csillió" karaktert elhasználni arra, hogy bebizonyítsuk milyen szar a másik ember cucca.

    Folytatás...

    h3lios 12 éve 4

  • Tombol a nyár !

    Ismét itt a nyár vele együtt a nagy hőség. Mivel ezzel a témával kapcsolatban számos olyan post és Facebook bejegyzés olvasható, ami nem több egy : "De meleg van !" -nál, ezért én igyekszem pár tanácsot leírni hogyan enyhíthetünk a szenvedéseinken !

    Sok féle megoldás létezik a hőség leküzdésére, de én a költségek szempontjából 2 szempontra bontanám ezeket. Mégpedig a viszonylag drága illetve az otthon is megvalósítható ráfordítást nem igénylőkre.

    Drágább megoldás:

    Értelem szerűen az ember kimegy a helyi strandra és ott egész nap sütteti a hasát és úszkál a "hideg" vízben, de ez néha nem jön össze, mert vagy nincs kivel menni, vagy épp nincs rá keret, mert 1 strandolós nap a pár 1000 Ft-os kategóriától egészen a csillagos égig terjedhet.
    De ha már erre adjuk a fejünket adnék pár ötletet !
    1. Igyekezzünk olyan strandot választani ahol az igényeinknek megfelelő kínálat található. Ez talán magától értetődőnek tűnik, de ha az ember már későn döbben rá, hogy ő bizony csúszdázni / labdázni akar a haverokkal, de nincs erre lehetőség, mert csak úszásra fenntartott medencéket talál az nem kis koppanáshoz vezethet.

    2. Ha sikerült kiválasztani a strandot látogassunk el annak honlapjára (már ha van ilyen), hogy milyen esetleges kedvezményekhez juthatunk hozzá, ha bizonyos időpontok után teszünk látogatást.

    Folytatás...

    h3lios 12 éve 10

  • Ezen besírtam !


    :DDD

    h3lios 12 éve 10

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.