2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Végeztem :)

    Ma volt az államvizsgám és a diplomamunka védésem. Mindkettő ötös lett. Ezennel okleveles fizikussá lettem :)
    A két tétel, amit sikerült kihúzni: Rácsrezgések (szilárdtestfizika) és Számítógép-hálózatok. Kicsit nehezen ment, mert a tanár urak nem voltak kíváncsiak a levezetésemre így kicsit lassan ment, de meglett.

    Köszönöm szépen a segítséget Mindenkinek és azoknak is akik szurkoltak ma Nekem. Külön köszönet illeti a szüleimet és a barátnőm családját, akik befogadtak tegnap estére.

    greenity 11 éve 75

  • Vizsgadrukk

    Másfél nap van vissza a tanulásból, kellőképpen előjött a vizsgadrukk :O Sok sikert a sorstársaknak :)

    greenity 11 éve 18

  • Tea

    Számomra a tanulás lassan szertartássá alakult. Zene, tea, kávé, kakaó ezek kellenek hozzá (néha film). Az italokban egy a közös: a tej. Amikor nagyon tanulnom kell, vagy különösen figyelnem, akkor a tejes teához fordulok.
    A kollégiumban mindig hülyén néztek miatta, de ezzel tudtam egész éjszaka fent maradni, a kávé, energiaital, ilyesmik nem hatottak. A tejes tea viszont csodákra képes, legalábbis nálam :)

    Nem csak tejes teán élek, amikor nincs különösen nagy szükség az agyamra, akkor mindenféle gyümölcsteák, zöld teák, fehér teák fordulnak meg a kancsóinkban. Ebben a tanévben talán nem is volt olyan, hogy a kolis konyhapultunkon nem várt ránk 1 kanna tea :)

    greenity 11 éve 18

  • Nem gondoltam volna

    Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen mély gyűlöletet vált ki belőlem. Olyan mélyet, hogy én, aki mindenkinek segíteni próbál és szánt szándékkal nem okoz fájdalmat soha, késztetést érzek arra, hogy ezt viszonozzam valahogy, a módszert is megtaláltam. Remélem addigra leszek annyira higgadt, hogy nem teszem meg.
    A csalódásomat, amit ez az embernek nevezett élőlény okozott azt hittem, már nem lehet tetézni. Lehet.. Nem túl sok olyan dolog van, amivel ki lehet hozni a béketűrésből, talán csak az, ha a családomat hurcolják meg. Most ezt történt. Ez az ember, akit szinte családtagként szerettünk, hirtelen pálfordulással ellenséggé lett. Nem volt neki elég, hogy fájdalmat és álmatlan éjszakákat okozott, most még be is szennyezi a szüleimet. Ő, akiért annyit tett a családunk. Ez a köszönet. Nem érzek iránta mást, mint mély gyűlöletet, remélem enyhül és lassan elmúlik, nem akarok lealjasulni az ő szintjére.

    greenity 11 éve 18

  • Túlzott segítőkészség

    Ahogy telnek a tanévek ismerem meg az összes hallgatót és viszont, valamiért mindig kapcsolatba kerülök az elsősökkel, vagy van egy-két ismerős eleve, és az ő barátaikat ismerem meg az évfolyamról, vagy épp dolgozatot íratok, vagy órát tartok nekik szívességből.

    Ma elhangzott egy olyan mondat, amiről azt gondoltam, sosem fogom kimondani:
    "Abba kéne hagynom a mindenféle jött-mentnek való segítést."

    A záróvizsgák és a védések közeledtével egyre több alsóbb éves talál meg azzal, hogy segítsek. Ezzel alapvetően nincs baj, hiszen szeretek segíteni, és szoktam is. Ha kell korrepetálok, néha TO-s néninek is elmegyek stb.. Azonban most úgy érzem kezd az egész átmenni kihasználásba, bár ők még nem tették meg azt, amit hajdani csoporttársam, akinek a kedvéért nem scanneltem be több száz oldalt vizsgára készülés közben és ezt édesanyám emlegetésével honorálta. (Ő több jegyzetet nem kapott.) Mégis, kicsit kezd sok lenni.

    Minden nap van egy-két olyan ember, akinek a segítségemre van szüksége, akár tétel kidolgozásra van szükség, akár csak információra a vizsgáról, oktatóról, szabályokról.
    A hiba az én készülékemben található: nem mindig tudok segíteni, mert nem mindenki tanított és nem volt mindenféle vizsgám, stb.... ilyenkor meg úgy érzem, hogy valamit rosszul csináltam.

    Folytatás...

    greenity 11 éve 52

  • Jószándék

    A Penny-ben olyan akció van, hogy 5000 Ft felett az akciós kuponnal 500 Ft kedvezményt kapunk. Fizetéskor megkérdezik, hogy van-e kuponod, ha nincs, akkor adnak egyet és levonják az 500 Ft-ot. Szerintem ez egy elég normális húzás a részükről :)

    greenity 11 éve 4

  • Kocka barátok

    Történt egyszer, hogy nem tudtam bekapcsolni a laptopom. Eddig is nehezen tudtam bekapcsolni, nem is tudtam miért.
    Ma viszont annyira nem tudtam, hogy már a sírógörcs kerülgetett. Aztán elkezdtem szépen lebontani hátha csak az érintkezés nem ment. Tévedtem. Eszembe jutott, hogy mi van, ha a csatlakozó csúszott csak ki. S láss csodát tényleg.
    Elgondolkodtam: 3-4 éve ilyenkor nem álltam volna neki szétszedni, csak néztem volna, hogy most mit is. Így még inkább örülök neki, hogy kocka barátaim vannak :) elég sok gépet szereltünk szét együtt és össze is raktuk. Most már nem esem kétségbe, ha valami ilyen történik :)

    greenity 11 éve 4

  • Richard P. Feynman

    Nem tehetek róla, mondhatjuk azt is, hogy Feynman professzor nélkül nem lennék ott, ahol vagyok.
    A véletlenek összjátéka, hogy megtaláltam a könyvét és lettem aki lettem, mániákus :)

    greenity 11 éve 0

  • Riport

    Az egyetemi TV egy bemutatókisfilmet készít a Z generáció számára. Az intézetről engem választottak, hogy miért és hogyan, nem nagyon tudom, talán nem is lényeges. A bemutatóban 2-3 perces bevágások lesznek a riportalanyokról.
    Kicsit kacifántosan indult a dolog: délután 2-re beszéltük meg, ami számomra azt jelentette, hogy 10 óra környékén el kellett induljak busszal, ami azt jelenti, hogy itthonról olyan fél 10 körül indultam. Elvoltam könyvtárba mentem, beszélgettem, tanultam, amikor telefonáltak, hogy hát akkor ők inkább háromra jönnének. Ha ezt előre tudom, tudtam volna indulhattam volna 1 óra környékén az állomásról.
    Sebaj, találtam társaságot a másodévesek között.

    Újabb nehézség: hol legyen a riport? Végül az egyik tanárnő beengedett a laborjába, már csak a beállás a mikrofon, a púder és hajrá. Az egész beszélgetés nem volt több, mint 10 perc. Igyekeztem intelligensen válaszolni. Tulajdonképpen még élveztem is a dolgot, pedig rettegtem tőle.

    A helyijáratos busznak köszönhetően (1 járat kimaradt) nem értem el a korábbi buszom, újabb fél órát vártam, mire buszra kerültem. Mire levehettem a cipőt már eltelt 10 óra azóta, hogy felvettem.

    Talán megérte, talán nem, mégis, ennyi időt fel tudtam áldozni erre, hátha még haszna is lesz :)

    greenity 11 éve 7

  • Megkerült Doctor Who részek?

    A Doctor Who Hungary arról számolt be, hogy az eredeti sorozat számos epizódját találta meg a BBC, az ötvenedik évforduló alkalmából be is mutatják őket :C

    greenity 11 éve 0

  • Pozitív gondolatok

    Hírhedten negatív tudok lenni. Én vagyok az, aki vizsga előtt iszonyatosan kiakad, hogy nem, nem fog menni, a végén mégis egy ötössel távozik a helyszínről. Csoporttársnőm, amikor még volt, rettentőmód utálta ezt a dolgot.
    Most,hogy a felvételim nagyon nagy részben múlik az államvizsga jegyemen, ez halmozottan jön elő. Főleg, hogy ha nem vesznek fel az egész megtervezett jövőm borul, és csalódást okozok mindenkinek a környezetemben.
    A barátaim és a családom viszont mélyen hisznek abban, hogy sikerülni fog minden. Ez viszont befolyásolja a hangulatomat és kevésbé félek. Kicsit optimistább vagyok a vártnál. :)

    greenity 11 éve 12

  • Rejtély

    Alapszituáció: témavezetőm Budapesten, én Kaposváron.
    A rejtély: Miért kell lemenjek az egyetemre, Pécsre ahhoz, hogy Skype-n beszéljek a témavezetőmmel. Mindezt egy oktató Skype-fiókján keresztül...
    Emellett: mindhármunknak van saját Skype fiókja....

    greenity 11 éve 18

  • Célkitűzés

    19 nap van vissza az államvizsgáig, egyre közelebb van és én egyre jobban félek.
    A fizikával nem lesz gond, azt hiszem, azt meg kell tanulnom, az informatika az neccesebb, van 1-2 tétel, amihez anyagom is alig van, de megoldom. A felvételi miatt muszáj ötösre vizsgáznom.

    A tanulás mellé bejött még valami: édesanyám fejébe vette, hogy nincs értelmes ruhám (fekete szoknya vagy kosztüm) az államvizsgára és a diplomaosztóra. Hát vettünk egy szoknyát, pöppet rövidebb lett, mint amire én gondoltam, de állítólag nincs vele gond... persze nem ő fog benne illegni-billegni egész nap... ezzel még nincs is gond, ahhoz, viszont, hogy tökéletesen álljon (ami nagyjából lehetetlen) szükség van némi alakformálásra, nem sokra, talán két hét alatt megoldható.

    Így tehát adódott két célom is, az első természetesen jóval fontosabb, de a kettővel talán könnyebben megküzdök, ha az egyikre figyelek, a másikra is talán :)

    greenity 11 éve 6

  • Most jön a neheze

    Tulajdonképpen ma megkaptam a konzulensi és opponensi véleményeket a diplomamunkámról. Mindkettő ötös. Úgy tűnik megérte dolgozni és köszönöm a lehetőséget és a segítséget. Már csak a védés van vissza, mivel a próbavédés jól sikerült, nem hiszem, hogy azzal gond lesz, majd addig még gyakorlom :)

    A nagy nehézség az államvizsga és a doktori felvételi lesz, de ha eddig ment, ezután is menni fog, szerencse, hogy a tanuláshoz kellően nagy fenékkel vagyok megáldva :)

    Várom a nyarat, még akkor is, ha esős lesz, egy kis pihenés mindenkinek jár :)
    Ha loccsantani nem lehet, akkor horgászunk :)

    greenity 11 éve 11

  • Ki irányítja az érzelmeinket?

    Elgondolkodtam azon, hogy az embernek vannak érzelmei, érzései és vannak gondolatai. A gondolatokkal nincs gond, azokkal megküzdök, az érzések jönnek mennek, nem lehet velük mit kezdeni, elég rövid életűek, egyszer csak megoldódnak.
    Az érzelmekkel viszont gondban vagyok. Az érzelmeim nagy részét nem szeretem, és nem tudom irányítani őket, ők csak úgy vannak. El tudom nyomni őket egy kis időszakra, felül tudom bírálni őket, ettől függetlenül vannak és elég zavaróak tudnak lenni. Néha jó lenne robotnak lenni és elhagyni ezeket, vagy csak tudni kikapcsolni őket, elég lenne az is, ha irányítani tudnám őket....

    greenity 11 éve 23

  • 1 hét 3 évad

    Sorozatfüggő vagyok, főleg Star Trek függő.
    Függőségem 2009-ben kezdődött amikor az akkori párom megmutatta. Ő imádja a sorozatot a mai napig. Akkor nem voltam annyira lelkes mint most, csak azért néztem, mert ő szerette, aztán az egész átalakult és szeretem . :)
    Tanulás mellett a Star Trek The Next Generation sorozatot nézem, 1 hét 3 évad, ebben benne van 2-3 olyan nap amikor nem voltam itthon.

    Persze ilyenkor nem csak a sorozatot nézem, hanem tanulok, olvasgatok stb., nekem nem megy a csendben tanulás.

    Elgondolkodtam, mennyi minden változott az életemben az elmúlt 5 évben és mennyit változtam én magam, a legtöbbet a barátaim hatására :)

    greenity 11 éve 7

  • Állapotautomaták?

    Egy kedves szaktársnak szüksége lenne némi anyagra az állapotautomatákról. Én nem nagyon tudok segíteni. Megköszönném, ha valakinek lenne ötlete, hogy merre keresgéljek :)

    greenity 11 éve 5

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.