Szeretném előrevetíteni, hogy blog-bejegyzéseim nem hagyományos IT értelemben vett beszámoló, adatokkal, számításokkal, hanem egy átlag-user szemszögéből írja le szubjektív tapasztalatokat.

Apple sztorim tovább gyűrűzik megállíthatatlanul. Furcsa, de valahogy sose gondoltam volna, hogy csatlakozni kívánok majd a rajongók népes táborához, illetve hogy beszámolókat fogok írni a különböző almás élényekről. Ez így is maradt félig meddig, azonban távolról továbbra is szemlélődöm, és gyüjtöm a tapasztalatokat szorgosan a Ti és jómagam okulására.
Tehát a korábban már beszámoltak alapján egyre jobban kezdett bennem realizálódni az addig elfogadhatatlan tény: van élet a windows nélkül is. Az elképzelést tett követte, és elkezdtem utánaolvasgatni az apple-el kapcsolatos dolgoknak, meg hogy mi is azaz oesiksz. A dolgok számos információs csatornán keresztül folytatódtak, és mint okos közgazdász (aki bejárt marketing előadásokra is), tudom, hogy az egyik (ha nem a) legjobb reklám, az ún. ‘szájról szájra’ terjedő reklám, vagyis amikor (+18 Felnőtt tartalom!) a faluban Kati néni elmeséli Mariska néninek az esti 7-es rózsfüzér után a templomból hazamenet, hogy Zoli bácsi ‘zseblámpája még mindig jól működik’... (+18 OFF)

A történet fonalát 2008. augusztus 23-án vesszük fel újra.
Az indoklásom igen rövid: ekkor szereztem be ugyanis az egyik hazai té-pontban a saját iPhone-omat.
Emlékeimre lassan vékony porréteg rakódik, megnehezítve ezzel a visszaemlékezés folyamatát, de annyi még megvan, hogy valami irtózatos majomparádét követően sikerült kishazánkba is berobbantani az alma (akkori) legújabb üdvöskéjét. Volt ott minden, Tillatilla meg páncélautóból elővarázsolt almacsomag- de úgy, hogy még urigeller is belepirulna.
Nálunk nem volt olyan nagy ereszdelahajamat,hogy a hazai almabohóc (és/vagy önjelölt maces alfahím) handrás is kilátogasson 27 nappal a ceremónia előtt a helyszínére tábort verni, mindenesetre akadt egy srác, aki 7-15 órát állt sorba azért, hogy elsőként neki legyen az országban 3G-je. Ellenben amikor megkérdezték, hogy mit érez,a Kárpát-Medence első szifonjúzereként, aki hivatalos viszonteladótól vásárolt iPhone-al hasíthat kishazánk 3G-s szupersztrádáján- közönyösen annyit mondott: nem akartam első lenni, csak szerettem volna megkapni a telefonom. (nyilván- a szerk.)

Az iPodommal tehát tökéletesen meg voltam elégedve. Akkoriban (de talán még manapság is) nagynak számító memóriának hála majdnem minden zenémet magammal tudtam hurcolni, sőt akadtak filmek is, amiket megnéztem rajta. Egérmozi volt, de a célnak megfelelt. És szépen lassan meggyőzött. Igen,igen jó vásárt csináltam. Sok pénz volt, de tényleg megérte minden forint. Ezzel együtt lassan de biztosan szívodott belém, hogy inkább hajlok az apple termékek felé.
Amit hozzá szeretnék tenni, hogy bennem nem alakult ki valahogy az a sokatok által emlegetett felsőbbrendűségi érzés, mint a legtöbb apple tulajban. Pedig nem nagyon volt elterjedt akkor még az iPod, (ahol jártam, mindenki rohant megfogdosni) és nyilván lehetett volna villogni, de nekem valahogy nem volt ilyen késztetésem.
Tehát inkább visszautasítanám, azt, hogy az összes mac-es felsőbbrendű.

A helyzet az, hogy szerettem volna kiegészíteni a korábbi postomat, ugyanis teljesen pártatlan és objektív véleményt szeretnék publikálni.

Kezdjük a legfájdalmasabb pontnál: az ár.
Sajnos nem emlékszem egészen pontosan, mennyibe is került de 2005 környékén olyan 70ezer körül tudtam beszerezni. Igen, hetvenezer HUF. Kedves Olvasó (remélem nem csak reményeimben létezel...), mielőtt lendületből lépnél ki az ablakból, kérlek böngéssz tovább. Mint már korábbi bejegyzésemben írtam, probálom az "Apple-jelenséget" más szemszögből vizsgálni.
Nos tehát hatalmas pénz. De sajnos máris egy unalmas történettel kell hogy megszakítsam- a véleményem szerint amúgy egész izgalmas-sztorit:
' A legelső közgázas előadásom első húsz perce: a sivatagi gyémánt példája. A képlet nagyon egyszerű: vegyünk egy emberkét, aki a sivatagban kóborol már több napja. Vajon melyik alternatívát választja a jóságos közgazdásztól: egy vödörnyi gyémántot, vagy egy vödörnyi vizet. Szerintem mindenki számára egyértelmű hogy egy vödör vizet. Amennyiben ezt a kérdést mondjuk Brémában tesszük fel neki, nyilvánvaló, hogy a gyémántot választja. Ezzel a példával csupán azt szemléltettük, hogy egyénileg változik az a kérdés, hogy kinek mi a fontos, és ki miért hajlandó adott esetben többet fizetni. Van akinek milliókat ér egy 1937-es képregény, viszont másnak csak gyújtósnak jó a hideg moszkvai télen...'

A történet valahol ott folytatódik, hogy az ismerősöm kütyüjének megtapicskolása után elhatároztam, hogy én márpedig veszek egyet és utána alkotok róla véleményt. Mivel elég lassan sikerült összegyüjtenem az iPodra valót, ezért volt időm utánajárni a dolgoknak.
Az első amit olvastam róla a “don’t steal music”-elv. Ez akkoriban nagyon egyedinek tűnt, és nem is nagyon tudtam elképzelni, miért is tennének ilyet. Ma már világos, saját zeneboltjuk helyét készítették elő-vagyis kísérletetet tettek rá.

Valójában próbálták elhitetni velünk, hogy ők, elkötelezetten kiállnak a zenészek mellett, és elítélik az illegális fájlcsere-berét, de tulajdonképpen a saját zeneboltjuk számára alakították ki az ideális körülményeket.
Vásárolnunk kell eredeti zenei tartalmakat, ugyanis azt nem tehettük meg, hogy csak egyszerűen ráhúzom egy másik gépre csatlakozva a zenéket az ottani iTunes könyvtárból, hiszen akkor törölte az okos kis iPod az addigi zenéinket.(nekem sikerült egyszer) Persze lehetett okoskodni, de eléggé körülményesen lehetett megoldani a dolgot.
Tehát a lényeg: ne töltögess, ne másolgass, inkább vedd meg tőlünk pár centért, albumborítóstól, mindenestől. Agyafúrt, nem?

Az Apple-el való komolyabb megismerkedésem egészen az iPod 2001-es októberi bemutatásáig nyúlik vissza.
Szerettem már akkor is zenét hallgatni, nagyon is. De akkoriban a hordozható zenelejátszók piaca leginkább a discman-ekre szűkült le, esetleg a walkmenekre. Merevlemezes mobil zenelejátszó eszköz nagyon kevés volt. Jómagam egy csodálatos ezüst színű sony discmann-el büszkélkedtem, amelyben volt ún. rázkódáscsökkentő mód is. Azokban az időkben (1999) egy ilyen kütyü elképesztő menő volt. Kevesen ismerték, vigyáztam is rá, mint a hímes tojásra, olyannyira, hogy a mobilitásából fakadó előnyeit csak lakáson belül használtam ki legtöbbször, nehogy baja essen...

2002-ben azonban megismerkedtem az egyik amerikai nyaralásából hazatérő barátom által az Apple hordozható lejátszójával. Nem nagyon értettem, miért is jobb ez, és valahogy olyan problémásnak tűnt, hogy hogyan is kerül rá a sok zene arra a kütyüre. Ő viszont állította, hogy a tengerentúlon egy discman már csak olyannak van, aki nagyon elavult nézeteket vall a mobil zenelejátszókkal kapcsolatban.

Előre szeretném bocsátani, hogy nem áll szándékomban semmi féle flame-et, vagy bármilyen sárdobálást előidézni.

Sokszor hallhattad már, hogy mielőtt belekortyolsz egy pohár borba, gondolj bele abba, hogy milyen sok ember fáradságos erőfeszítéseinek gyümölcsét élvezed abban a pillanatban. Unalmas, rongyossá ismételgetett közhely, ráadásul nem is csak a megerjedt szőlőitalra igaz. Ha elmerengsz egy pillanatra, akkor rájössz, hogy az az eszköz, ami előtt üldögélsz, (és böngészed soraimat) milyen sok ember (tudós, feltaláló, stb.) áldozatos munkájának gyümölcse. És maga az iparág (már nem is egy iparágról beszélünk ) is számos tudományt foglal magában. Nem csak műszaki megoldásokról beszélhetünk, hiszen a számítástechnika és a mobilkommunikáció meghatározó szerepet tölt be az oktatásban, hétköznapi életünkben, munkánkban. Számos egyéb iparág is csatlakozott a fejlődésbe, hiszen a nyersanyagok, alkatrészek készítői számára kardinális jelentőségű akár egy AM-OLED kijelző elterjedése, vagy egy újfajta processzor. Munkahelyeket teremt, egyre újabb és újabb feladatok elé kerülnek a műszaki vállalatok hiszen fogyasztói igények egyre csak növekednek.