2016. május 24., kedd

Gyorskeresés

flymi blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Tavaszi hardver nagytakarítás és végül egymás mellett a két "öreg 70-es"...

    A mai napot a gépem portalanításának szenteltem. Meg is lett az eredménye, minden csillog-villog.
    A ventilátorok lapátjaira ragadt főleg a kosz, szűrőket kimostam, de a hűtőbordán is szépen megült, elég látványos a fekete bordákon a szürke por.
    Nem készítettem előtte/utána képeket, nem akartam, hogy bárki is szörnyülködjön rajta, bár szerintem nem volt vészes.

    A GTX 770-et sem szedtem szét, csak a venti lapátokat pucoltam meg, meg kifújtam a kis porcicákat, nem is kellett több. Kicsit féltem, mert elég törékenynek tűntek a lapátok, de óvatos voltam, nem is történt semmi baj.

    Az élvilágítás ledszalagját újra forrasztottam és a két drótot zsugorcsővel elszigeteltem egymástól, majd adtam rá még egy védő borítást, harisnyázást nem kapott.

    Végül a Gainward GTX 570 Phantom és a Gigabyte GTX 770 Windforce 3 egymás mellett, szerintem szép látvány.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 7 napja 0

  • Gépház modding tervek (nem sketchup!)

    Végre valahára most már lesz egy kis szabadidőm és elhatároztam, hogy nekilátok a már korábban eltervezett 3 gépház moddingnak. :C
    Szépen apránként fogok haladni, egy év alatt szeretném behúzni a három tervet teljesen készre.
    Hozzátenném, hogy senki ne számítson high end vizes, több gpu-s csodákra! Egyszerűen csak van egy tucat ötletem, amiből szeretnék hármat megvalósítani.

    Az első egy casemod lenne és egy film lesz a témája. Ahogy nézelődtem, ennek a filmnek a kapcsán még nem született mod, úgyhogy jó eséllyel az enyém lesz az első (csak el ne kiabáljam).
    Nem, nem mondom meg melyik film, de aki nagyon kutakodni akar, adtak ki a film nevén/címén egy gépházat is és akkor most nagyon sokat segítettem. Kérem nem tippelgetni a hsz-ben, köszi! ;)

    A második szintén egy casemod lesz. Hasonló feldolgozásban már készültek korábban is modok, de ennél nem is kell semmi komolyra számítani. A gépház (ami nem is igazi gépház) adva van, csak néhány csavar, ventihely kivágás, festés lesz. Ezenkívül plexit meg tartóelemet kell beledobálni és már készen is van. Ez ilyen low cost casemod lesz, de reményeim szerint nem lesz szemet bántóan randa...

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 1 hónapja 0

  • Jól kezdődik ez a hónap! Újabb retro hardverek jó sok képpel!

    Az előző hónap meglehetősen döcögős volt hardver-beszerzési fronton. Valószínű a következő is ilyen lesz, vagy rosszabb, de fő az optimizmus! (Ha valaki tudja tudja melyik lábosban, az szóljon!)

    Három csodás példány érkezett még hozzám így március utolsó hetében. Lássuk hát, mik kerülnek a polcra:

    Az első egy komoly s478-as hűtő, név szerint egy Asus Star Ice.
    Nem, nem áprilisi tréfa! :N
    Annyit érdemes tudni róla, hogy egy böszme nagy jószág, minden tartozékával (még az eredeti paszta is megvan). Sajnos nem egészen azt kaptam amit akartam, mert bontatlanként volt hirdetve, de láthatóan már volt használva. Erre utal a folt a talp felső részén és egy méretes ujjlenyomat felül a bordán, valamint az egyik oldalán alul igencsak ramaty állapotban lévő műanyag tok.
    Ezektől eltekintve pormentes és jó állapotban van, ráadásul elég ritka is.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 hónapja 7

  • Márciusban is érkeztek hardverek... AGP gyűjtemény bővítés és egyéb apróságok.

    Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Örülök, hogy ismét sikerült szert tennem néhány hardverre, de annyira azért nem, hogy elmenjek mellettük néhány becsmérlő szó nélkül...

    Medion GeForce4 MX460

    Szép is, jó is. Sajnos az előző, vagy még eggyel korábbi tulaja úgy gondolta remek ötlet lenne ráragasztani a bordát a GPU-ra. :W

    A következő VGA a "márkatárs" MSI GeForce4 MX440

    Szép is, jó is, Hynix chipes. Sajnos a hűtése egy az egyben kuka. Látszik, hogy egyrészt deformált és karcos a venti fölötti burkolat, másrészt maga a ventilátor is be van állva, szerintem még az a csöpp nyák is sérült, amennyire belelátni.

    Maga a kártya rendben van. Konkrétan nem is ezt szerettem volna megvenni, de az eladónak már nem volt meg az az Asus, amit én korábban kinéztem és kifizettem. Így mérgemben ezt választottam, vesztemre.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 hónapja 3

  • Újabb alanyok a gyűjteményben (hűtők)

    Hét csodaszép darabbal bővült 2016 elején a már amúgy is elég népes s478-as hűtő gyűjteményem.
    Lássuk mik érkeztek:

    Scythe Ninja Plus Rev. B.
    Senkinek nem kell bemutatnom a Scythe hűtőit. Így vagy úgy, de már mindenki hallott róla, találkozott vele, vagy látott egyet. Dobozos, minden tartozéka megvan hozzá, makulátlan állapotú és kicsivel a piaci ár alatt sikerült beszerezni, ami azért nagy szó, mert az univerzális lefogatásának köszönhetően az ára is jól tartja magát.
    Ez a hűtő bármilyen 478-as forrófejű CPU-t képes lehűteni egy jó légkavaróval, az egyszer biztos. Érkezett hozzá egy ventilátor is, de sajnos be van állva teljesen.

    Zalman CNPS7700 AL-CU
    Egy újabb hűtő gyártó, aminek a nevével biztosan mindenki találkozott már.
    Majdnem minden megvan hozzá. Tiszta, a lamellák nincsenek "összegyűrve", elhajolva, ami pedig sűrűn elő szokott fordulni. Nem ragoznám tovább, szép is jó is.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 hónapja 23

  • Hétvégi billentyűzettakarítás... (Csak erős idegzetűeknek!) Úgyis rákattintasz, tudom. ;)

    Semmi extra. Egy csavarjúzó, egy picsesz, egy bibis ujj és a ráfordított idő.
    Tudom, ritka dzsuvás volt, de a szappanyos meleg víz csodákra képes!
    Beszéljenek a képek helyettem:

    Előtte:

    Szétszedés közben:

    Gondoltam kicserélem a ledeket, de ez nem lett volna olyan egyszerű, így maradtak a gyáriak...

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 hónapja 6

  • Hervisbe szóló kupon vihető ingyé'!

    "Az Erzsébet-utalványok beváltásakor a Hervis kupon felhasználója 15% kedvezményben részesül egy tetszőlegesen kiválasztott termékre. A kupon beváltható minden magyarországi Hervis áruházban. A kedvezmény más akcióval, kedvezménnyel nem vonható össze és online vásárlás esetén nem érvényes. A kedvezmény kerékpárokra nem váltható be. A kupon 2016. február 28-ig érvényes."

    Azért csak most, mert most találtam meg a Bözske utalványok mögött... :B
    Légyszíves privátba írj ha kell! Nem viszem sehova, költségedre postázom vagy érte jössz.


    Blogbejegyzés 4 hónapja 0

  • Hív a vasút, vár a MÁV!

    Érdekelne, hogy ki tudja betéve az összes forgalmi utasítást és azok függelékét betű szerint... Természetesen álmából felébresztve. ;] :DDD
    Asszem seggelhetek egy darabig és lehet még az se lesz elég.

    Blogbejegyzés 4 hónapja 55

  • Alkatrész tisztítás levegővel

    vs.

    Mit javasoltok számítógép alkatrészeinek levegővel való gyors tisztításához/kifújatásához? Hosszú távon megéri befektetni egy mini kompresszorba vagy a flakonos sűrített levegős megoldás a nyerő?

    ITT néztem a kompresszorokat.

    Blogbejegyzés 5 hónapja 29

  • Felmondás a munkahelyen picit másképp...

    Már rég megszületett az elhatározás, hogy ha nem képesek a jelenlegi munkahelyemen megbecsülni a munkám, ha nem képesek kifizetni a túlórákat, ha továbbra is eltüntetik a szabadságaimat, akkor az első adandó alkalommal váltok. Továbblépési lehetőség a cégnél úgysem volt, ismerősön keresztül viszont sikerült egy állami céghez beadni az önéletrajzom azzal az előnnyel, hogy az a paksaméta tetejére kerül majd.

    Így is lett, hívtak, hogy lehet menni egy beszélgetésre, onnan majd orvosira és még az idén átvesznek. Pontosabban csak az idén vesznek át, szóval siessek a felmondással.
    A mostani melóhelyen a "hogy mertél felmondani, mikor tudod, hogy nincs helyetted ember?" volt az első reakció a felmondásomra, meg a "miért, nincs itt jó helyed?" szöveget kaptam. A közvetlen főnököm nem akart elengedni a 30 nap felmondási idő letelte előtt, de a munkáltató elvileg belement. Legalábbis a HR-estől ezt az infót kaptam.

    3 napot kellett várni a munkáltató válaszára ( :F ), mert nem volt elérhető. (Na persze)
    Azt az infót kaptam telefonon, hogy addig ne is vigyek be semmiféle felmondási papírt a céghez, amíg a HR-es nem beszélt a nagyfőnökkel. Egyébként sem tudtam bemenni, mert itthon lábadoztam táppénz miatt, de ha nagyon kellett volna, el tudtam volna juttatni hozzájuk.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 hónapja 171

  • Help pls! Mik ezek az izék??

    Üdv!
    Szeretnék segítséget kérni az alábbi bigyók beazonosításához! Előre is köszönöm a segítséget! :R





    [L:/dl/upc/2015-12/487689_20151201_163724.jpg](IMG:/dl/upc/2015-12/487689_20151201_163724.thumb.jpg)(/IMG)[/L]

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 hónapja 14

  • Melyik telefont válasszam?? (erősen alsó középkategória)

    Sajnos nem kaptam semmilyen választ a "melyik okostelefont vegyem" topicban, úgy látszik 100k alatti készülékeket nem használ ott senki...

    Új, olcsó droidos készüléket keresek, tűrhető üzemidővel (>2000mAh), minimum 5MP kamerával és 1GB memóval.
    Függetlent vagy telenorost 32-35e környékén, az sem baj ha dual sim-es. Telenornál vállalati csomagban venném.
    Nem nagy a keret, de telefonáláshoz, időnként netezéshez, ritkán fotóhoz kellene. Játék pécén, telón maximum szókereső...
    Páromnak Ace4 van már egy éve, a Galaxy Core Prime ahogy olvastam hasonló paraméterekkel rendelkezik, csak a kijelzője harmatosabb, viszont az akksija picit erősebb. Lenovo A6000 van még ilyen árban, erről nem találtam mobilarénás tesztet, de nagyjából hasonló mint a Samu.
    Sony E4G is a látótérben van, de annak már borsosabb az ára picit és a szolgáltatónál nem kapható, csak a régebbi és kicsit gyengébb E4, igaz pár ezressel a megszabott keret alatt kifutó modellként...

    Várom az épületes jó tanácsokat a vásárlással kapcsolatban! :R

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 hónapja 20

  • Mount & Blade II Bannerlord megjelenés?

    A kérdés, hogy hol és MIKOR?

    Az első rész jó volt, valódi újdonság!
    A Warband még jobb, komplexebb, teljesebb játékélményt nyújtott. Viszont voltak idegesítő bug-ok és hosszabb idő után ez is parkolópályára került.
    A With Fire and Sword számomra csalódás volt, talán ezért sem szereztem be a Napoleonic Wars címűt.

    Ez a második rész viszont még jobbnak ígérkezik, mint az első kompletten, legalábbis a beharangozó videók, valamint a TaleWorlds honlapjának leírása alapján.
    Jó lenne karácsonykor már ezzel tolni, de vannak fenntartásaim a megjelenés időpontját illetően...

    Blogbejegyzés 7 hónapja 3

  • Ez nem ház, ez lakótelep! NO1 gépkuckó minden igényhez!

    A tegnapi napon, mint általában amikor több időm van és nem felejtem el, rá szoktam keresni a neten azoknak a gépházaknak a listájára, amik az általam támasztott kritériumoknak meg kell feleljenek.

    -Fordított alaplapi tálca, a betekintő ablak a jobb oldalon van.
    -Jó szellőzés.
    -Tágas, könnyen szerelhető.
    -Legyen számomra pozitív a megjelenése.
    -Nem használok vízhűtést, mégis akár arra is alkalmas legyen.
    -Minőségi anyaghasználat, ne ilyen nyeklik-nyaklik példány, ne vágja el az ütőerem sorjás rész.

    Amik lecsúsztak a dobogóról:

    Majdnem jó alany, de sajnos a mérete nem elég nagy és hát nem csábított el ezzel a vérpistike kinézettel:
    -Gigabyte Luxo M20

    Szintén a majdnem jó kategória, ráadásul végre egy olyan ház, ami vízszintesen is fogad ATX méretű lapot, de a szélessége jóval meghaladja a lehetőségeimet az elhelyezését illetően:
    -Cooler Master Haf XB

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 hónapja 2

  • Újabb alanyok a gyűjteményben

    Újabb alanyok érkeztek a korábban bejegyzett gyűjteménybe. A jövevények közül egyik-másik igen príma darab, van amelyik kicsit mókolt, de összességben elégedett vagyok ezekkel a régi-új cuccokkal. Lássuk hát!

    VGA-k:

    Palit Daytona GF FX5900XT AGP8x 128MB TV-OUT DVI AGP 8x Video Card NA-5900x+TD12
    A neve csak egy dolog, hangja egyáltalán nincs, külön tápcsatis, hibátlan gyűjteményi darab. Ha elmondanám mennyiért vettem el sem hinnétek! (Occsó volt! ;) )
    Igazából szóba sem került az MX440-eken kívül, hogy más is vitrinbe kerül, de mivel kell egy kártya ami pariba van a P4 3,0 GHz Northwood-al, így érkezett hozzám ez a VGA és jelenleg is ez van bepattintva az AGP foglalatba.
    Egyenlőre nem bántanám, de lehet hamarosan a hűtő alá kell kukkantani, új pasztát adni nekije, meg a ventilapátokat kell még áttörölgetni. Úgy gondoltam eladom itt aprón, de tetszik nekem ez a VGA. :K

    Frekvencia chip / memória: 390/700 MHz
    Memória: 128 MB

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 hónapja 0

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.