2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!

    Kipattant az agyamból egy szép napon úgy 3 éve hogy én teherautó sofőr szeretnék lenni. Elkezdtem összegyűjteni rá a majdnem 400ezer forintot ami ahhoz kellett hogy ne csak a kicsi kocsinkat vezethessem hanem valami szebb darabot is.
    Épp nézegettem az autósiskolákat, hogy melyiknél is veselkedjek neki a dolgoknak mikor jött a hideg zuhany. A korhatárt felemeltél 18-ról 21 éves életkorra. Több mint fél évig a péntek szombat estéim úgy teltek el, hogy telefon csörög bocs nem tudok menni. Felemelő érzés volt a tudat hogy hány jó szalonnasütést és beszélgetést hagytam ki.
    Munkahelyek jöttek mentek szám szerint 2 :) de nekem még mindig jöttek az apró szikrák, hogy én kiszeretném próbálni ezt a műfajt.Teltek múltak a napok hetek hónapok majd egyszer csak eljött az idő, hogy megszerezzem azokat a kötelező papírokat, hogy egyáltalán elmehessek suliba.
    Ez a menet kezdődik az orvossal aki ugyanazokat a vizsgálatokat megcsinálja mégegyszer csak épp drágábban és 10 év helyett 5 évre adja meg a 2.csoportú orvosi igazolást.

    Folytatás...

    fesii 10 éve 12

  • munkáltatói képzés?

    Egyből bele a közepébe ;]
    A tehergépkocsit tervezem letenni (c kateg)
    Eddig úgy gondoltam, hogy kiperkálom azt a majdnem fél millát, de most olvastam, hogy a munkáltató az adójából leírhatja a képzés %-át amit egyébként amúgy is kikéne fizetni csak így nem az apeh-nak megy hanem a képzésre..
    A munkáltatóm egyébként fuvarozó cég de vannak mellék munkakörei is na abba vagyok én. :)
    Valaki esetleg volt már hasonló cipőbe? Szerintetek hogyan tudnám kicsit előnyösebb helyzetbe hozni magam azzal szembe akit csak felkell venni és nem kell taníttatni...
    Tanulmányi szerződést csak a legvégsőbb esetbe akarok.. Előbb benne lennék egy olyanba, hogy a felét állom a másik felét ő hamár egyszer ő leirhatja az adóból csak ebben az esetben a munkáltatómnak semmi előnye nem származna sőt gondolom nem kevés papírmunkával járna.
    Tudom jön a kérdés,hogy mért nem akarok tanulmányi szerződést. Azért mert ha úgydöntenek, hogy én mucsaröcsöge és Bátortenyere között járjak egy hónapos fordulokkal akkor én tudjam neki aztmondani, hogy nem, és erre ne legyen lehetősége az orrom alá tolni a szerződést, hogy ezzel te megszeged akkor fizess...

    Folytatás...

    fesii 10 éve 6

  • app küzdelem

    Ott kezdődött az egész, hogy volt egy szombathely nevezetű app ami a google play szerint nem volt kompatibilis az én kis minimmel... :((
    Na ez nálam elfogadhatatlan, hogy nem tudok kipróbálni valamit ami engem érdekel. (Depressziós tudok lenni amikor ilyen dolgok nem akarnak összejönni :) )
    Fejlesztőkkel nem volt kedvem beszélgetni illetve nem a telefont se akarom b@sztatni.
    Kis google keresgélés után találtam rá egy progira. Az alkalmazás segítségével asztali környezetben próbálhatjuk ki, milyen is az Android, milyenek az androidos appok.
    Első ránézésre tetszik egy két programot már kipróbáltam vele app tesztelésre szerintem tökéletes.
    BlueStacks letöltése
    Ja és mellesleg istenkirálynak érzem magam mivel a környezetembe mindenki aztmondta, hogy ilyen program nincs :P
    Ha esetleg más is hasonló problémákkal küzd ajánlom figyelmébe ezt a kis progit!

    fesii 10 éve 1

  • Kártya vagy készpénz?

    Hogy érdemes manapság fizetni? Kezd elég kusza lenni a dolog.
    Ha kártyával fizetek valahol ott van tranzakciós adó ha jól tudom. Ha a siratófalhoz megyek ott a bank von le bizonyos összeget de akkor most melyik is éri meg jobban?
    Kártyám otp junior

    fesii 11 éve 28

  • Mennyi az annyi?

    Az érdekelne, hogy egy mai c kategóriával rendelkező kamionos mennyit visz haza egy hónapban? Gondolkozok, hogy elkezdem de a számok elég horrorisztikusak.

    Orvosi: 12500ft
    Pav 3: feljutni pestre 7000ft maga a vizsga 8300ft
    C kateg: 221700ft
    Gki:125000ft
    Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány kiadásának, cseréjének pótlásának a díja: 9 900 Ft.
    Ősszesen: 384400Ft

    Ez szerintem nem csak nekem mindenkinek rengeteg pénz. Jelenlegi melóhelyemen 100e ft körül keresek nyugdíjas melóval. De mivel fiatal vagyok így úgy vagyok vele, hogy én még pénzt akarok keresni ráérek majd 40-50 évesen valami nyugis helyre bekerülni és eltengetni szürke mindennapjaim.
    Tudom, hogy nagyon változó a fízetés egy kamionosnál de érdekelne a legroszabb és a legjobb eshetőség.
    Persze annak örülnék, ha azt is elmondanátok, hogy azér a pénzér mennyit kell dolgozni. ( a világot járom, Belföldön vagyok csak stb...)

    fesii 11 éve 1

  • Sandboxie bejelentkezési adatok védelme

    Nem szeretem amikor feleslegesen villognak a tűzfal vagy a vírusirtó ablakai. Így keresni kezdtem egy másik alternatívát, hogy böngésszek biztonságosan. Nálam a legfőbb kritérium, hogy mások ne férjenek hozzá adataimhoz, gondolok itt például a bejelentkezés adatokra.
    Meg is kaptam a választ próbáljam ki a sandboxie-t. Ebben a kis szösszenetben szeretném bemutatni kicsit megismertetni a nagyközönséggel.
    Az egész lényege, ha valamit sandboxie alatt csinálunk akkor azt csak ott láthatjuk.

    Miután letöltöttük és telepítettük a programot.
    Pár bemutató után ez a kép tárul elénk.

    Ha biztonságosan szeretnénk böngészni abban az esetben kattintsunk a Default Sandboxra jobb klikkel majd az izolált futtatáson belül kattintsunk a webböngésző futtatás lehetőségére.

    Folytatás...

    fesii 11 éve 2

  • Halálra ítélt de jól tolja. :)

    Youtube videó!
    Ti baromnak vagy barom királynak tartjátok? :)

    fesii 11 éve 13

  • Hitel avagy maradjon a bicikli?

    Elég régóta szeretnék egy saját autót,de eddig valahogy mindig minden fontosabb volt. (tévé,szgép,házimozi stb...)
    Szép télies reggeleken hazafelé hófuvásba jégen elcsúszva tekerve a melóból mindig elgondolkodok mért nem tudok egy nyamvadt kocsit venni.
    Mostanra "borult" el az agyam annyira, hogy azt mondjam nem érdekel mivan mivel jár nekem kocsi kell!
    Elkezdtem hiteleket nézegetni. Az autóhitel nem igazán tudom igénybe venni mivel az autó nem lehet 10évnél idősebb valljuk be nem sok olyan kocsit találni a piacon ami 10évnél nem régebbi és fél milla környékén van. :)
    Mivel eddig soha nem volt kölcsönöm néhány dologgal eléggé megtudnak lepni a bankok.
    Lehet más bankoknál is van ilyen de Budapest bank:
    Hitelfedezeti Biztosítási Szolgáltatás ez mért is jó nekem? Odaadok nekik havi 1300ft-ot de mire is?
    Következő a rögzített kamat vs THM. Most döntsék már el melyikkel osszak szorozzak, hogy mennyivel többet fizetek vissza,vagy randomra gondolnak egyet és ugrálnak közötte?
    De Raiffeisennél mondhatom a kamatlábot.
    Amit halottam hogy ha én 500ezer forintot felveszek akkor jó esetbe kapok kézhez 460-470ezret. Ez komoly? Még oda se adták de már lehúznak gondolom kezelési költség címszó alatt?

    Folytatás...

    fesii 11 éve 17

  • Hitachi Touro Mobile 2.5" 500GB usb3.0 külső HDD

    Vettem egy fentebb említett külső vinyót pár tesztet elvégeztem hátha kíváncsi rá valaki mit tud a masina. :) Meg engem is érdekel mit mondtok az adatokra mert mostanság nem vagyok tisztába milyen sebességek az elvártak...

    CrystalDiskMark USB 2.0

    CrystalDiskMark USB 3.0

    HD Tune Pro USB 2.0

    HD Tune Pro USB 3.0

    Hard Disk Sentinel Véletlen elérési idő USB 2.0

    Hard Disk Sentinel Véletlen elérési idő USB 3.0

    Folytatás...

    fesii 11 éve 5

  • Egy pályakezdő élete

    Nem akarok belevágni mindjárt a közepébe elkezdeném az elejétől. Általános iskolában foghatnám a rossz társaságra vagy a családi háttérre de baromság szimplán h@lye voltam így nem tanultam ennek következményeképp 8-adikba nem tudtam olyan helyre jelentkezni ami érettségit ad és érdekel is, így maradt a szakmunkás. Számítógép szerelő és karbantartónak vettek fel eltengettem éveimet és most meglett a szakmunkás vizsgám 5 érdemjeggyel . Amivel felmentést kaptam az ecdl vizsgára. Persze a pénzbeszedés az megy 8ezer forint ellenében odaadják a semmit nem érő papírt.
    Egy pár sörrel illetve haverokkal eltöltött este után úgy döntöttem,hogy most már kezdeni kellene valamit a butuláson kivül :DD
    Szombathelyi vagyok itt messze nincs annyi munkahely mint pesten de jobb a helyzet mint keleten...
    Nagy lendülettel neki álltam keresni az interneten álláshirdetéseket. Azonban ez elég gyorsan alább hagyott mivel a Szombathelyi munkáltatók ezzel nem nagyon foglalkoznak tehát ez a fajta munkakeresés felénk még nem oldható meg legalábbis baromi nagy szerencse kell hozzá.

    Folytatás...

    fesii 12 éve 6

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.