Bevezetőként mindenképpen megemlítem, hogy az esetek nagy többségében autóban ülve szemlélem a gyalogosokat, és csak viszonylag ritkán szlalomozok az életemért a "másik oldalon". Azt is őszintén állíthatom, hogy igyekszek szabályosan közlekedni, már ami a gyalogosokat illeti. Nem gázolok át köztük a zebrán, és babakocsis anyukákat, idős embereket általában akkor is átengedek az úttesten, ha még nem léptek le az átkelőhelynél.

Ma délután viszont gyalogosként szeltem át egy szimpla kétsávos utat. Előtte pénzt vettem fel ATM-ből, és menet közben próbáltam a bankókat belegyógyítani a tárcámba. Ettől függetlenül szétnéztem az úttestre lépés előtt, sőt, balról jött 3-4 autó, amiket – jó magyar szokás szerint – el kellett engednem már a zebrán állva is. Ezután elindultam, és amikor láttam, hogy szemből is rajtol egy hölgy, illetve a jobbról érkező autó megáll, folytattam bankjegyrejtő tevékenységemet. Azaz folytattam volna, mert a megálló autó dudált egyet. Meglepve pillantottam föl, és láttam, hogy az őszes hajú, őszes, rövid szakállú, 50 körüli férfiú nagyon mondja a magáét. Az is feltűnt, hogy közben engem néz, majd feldúltan mutogatni kezdett a szemére. Nem teljesen értettem, mit akar jelezni, arra gondoltam, az a gondja, hogy nem nézelődök végig átkelés közben. Lassítottam egy picit, majd széttártam a kezem, és alaposan artikulálva megkérdeztem, mi a baja?

Ugye mindenki ismeri azt a magyar szólást, miszerint "csehül állunk"? Nos, múlt héten Csehországban voltam, és körvonalazódik ott egy hasonló, "magyarul állunk" fordulat...

Frissítés 04. 06-án:
A helyzet javulása nem várható, viszont esélyt látok egy megszorítás spirálra.

– Hová költözzünk? – Kérdezte nemrég angol pénzügyi vezetőnk Párizsban.
– Ha a környező országokat nézzük, mindegy, mindegyik lényegesen kedvezőbb feltételeket biztosít a becsületesen dolgozó polgárainak. – Válaszoltam én.
– Hmm... – reagált szemöldököt ráncolva.

Ma kora este békésen bandukoltam a legnagyobb lányommal a gyógyszertár felé. Éppen a zebrán keltünk át, amikor a fél autójával ott (tudtommal szabálytalanul) várakozó hölgyemény, aki mögött elhaladtunk, elkezdte a szélvédőjét mosni. Nade nem ám egyet húzott a karon, hanem pumpálta izomból, egymás után hármat-négyet, pontosan addig, amíg a másfél méter széles, kis piros Ford Fiestájának egyik sarkától a másikig értünk. Jutott bőven a bőrkabátomra, az ingem nyakára, a hajamra, de még a pofámra és a szemem sarkába is.
Ezúton szeretném megköszönni, hogy nem szállt ki, és fektetett a motorháztetőre a teljes fürdetés kivitelezése végett.
Csak érdekességként fűzöm hozzá, hogy szélvédőmosás előtt én még menet közben is figyelni szoktam a járdán haladókra, sőt, a mögöttem guruló jármű távolságára is. Biztosan velem van a gond, mert nem úgy gondolom, hogy egyedül járok az utakon, és hogy a világ az autóm orrától a kalaptartóig terpeszkedik.

A címben szereplő képzavar egy másik zavarhoz, mégpedig az éppen aktuális halottak napi őrülethez kapcsolódik, igaz, csak áttételesen. Minden bizonnyal az a barátom is kölcsönözte valahonnan ezt a fordulatot, akitől én lenyúltam. Ne firtassuk, mert őszintén megvallva, jelenleg egy hatásvadász cím, semmi más.
A mai nap folyamán szerezett néhány tapasztalatom viszont korántsem vicces vagy hatásvadász, még annyira sem, amit az alkalom esetleg megengedne. A temetők közelében kialakuló zsúfoltság, és az ezzel szinte automatikusan járó emberi ingerültség szokványosnak mondható, de a mizéria sajnos nem állt meg ezen a szinten. Az egymás hegyén-hátán, kereszteződésben, járdákon, erdőn-mezőn parkoló autók, a virágárusok pofátlansága se újdonság, ahogy a lökdösődő, megemlékezősre legkevésbé hasonlító honfitársaink ábrázatának látványa sem.
Viszont számomra új volt a parkoló autók közt "szívbeteg kisgyereknek" pénzt tarháló "alapítványi kommandós", aki rövid magyarázkodásom után (miszerint csak visszaszaladtam az ottfeledett mécsesekért az autóhoz, a pénztárcám a feleségemnél hagytam, így ezúttal nem tudok adni) lesújtóan megjegyzi, hogy "szép dolog, mondhatom". Égett a pofám, pedig gyakran adakozok hasonló "alkalmakkor". Valószínűleg adtam volna ma is, ha tehetem, ám ehelyett magyarázkodni kényszerültem. Szemmel láthatóan hiába, talán a fukarok is hasonló szöveggel szoktak előállni...

Talán akadt pár ember, aki a fórumban a nevem alatt éktelenkedő nagy vörös "LOGOUT blog" linkre kattintott, és megkönnyebbült sóhajjal, avagy éppen szomorúan nyugtázta, hogy milyen kevés bejegyzést írok. A válasz egyszerű, gyakran van pár percem arra, hogy egy-egy rövid hozzászólást jegyezzek a fórumban, de egy átgondolt, valamiféle jelentőséggel bíró, egyéni szösszenethez a blogomban több időre van szükség. Amiből sajnos az utóbbi időben semmire sem jut elég.

Most azonban (a hosszú bevezetés után a témához kanyarodva) úgy alakult, hogy egy szállodában ülök, és ami ennél sokkal kevésbé meglepő, semmi dolgom nincs. Illetve ami van, az nem sürgős, és kedvem sincs hozzá. Az utóbbi szűk fél évben sajnos sok időt töltök külföldi utazással és különféle szállodákban, általában csak 1-2 éjszakát, néha többet is. A szállodai internet lehetőségekkel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném veletek megosztani.
Ugyanis ma már szinte minden szállodában van valami netezési lehetőség, ideális esetben nem csak egy gép a recepció melletti kis zugban, hanem LAN vagy WiFi a szobákban. Múlt héten például egy csehországi kisváros aprócska szállodájában találtam egy LAN kábelt, szépen feltekerve a radiátor csövére. Fizetni nem kellett a szolgáltatásért, vagy mondhatjuk úgy is, hogy az ár tartalmazta, bár maga az ár is korrekt volt (750 cseh korona egy éjszaka reggelivel a főtéren).

Itt a lehetőség, hogy eldöntsétek, írjak-e valaha valamit (persze ezen kívül) az újdonsült blogomra, illetve javasolhattok témákat.
Sem a buzdítást, sem a fikázást, se a témákat nem tekintem kötelező érvényűnek.
Tehát rajta. Illetve béta.