Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Vers estére 79. (Fejes István: Titanic)

  Fejes István: Titanic

  Az égostromló Titanic
  Már fekszik a tengerfenéken.
  Az ég pedig áll mostanáig
  Örök magasban, tiszta kéken,
  A nap, ki Gröndland jéghegyét
  Szegezte a merész hajónak,
  Mosolygja, hogy nem volt egyéb
  A Titanic sem, mint egy – csónak.

  Pedig nem is tombolt vihar,
  A részeg orkánok pihentek:
  A bősz habok tornyival
  Csatájuk sem volt mennyköveknek.
  Álltak a lég hullámai.
  Forgószél örvénysírt nem ásott,
  Mégis a Titán, bár mai,
  Ott van, hol az ős óriások.

  Nos, ember, mit csodálod ezt?
  Mit állsz a parton megriadva?
  Erőidet ezerszerezd,
  És ölts gyémántpánczélt magadra!
  Fel, feljebb még az árbóczot,
  Edzettebbé hajód aczélját!
  Előre nézz, hagyd a romot,
  Hogy új hajód kivívja czélját!

  De akkor is, ha nő erőd,
  Ha mint ma, több lesz milliszor.
  A gőgös czímet letöröld
  Hajódról, melylyel együtt úszol.
  Nincs óriás, csak a nagy ég.
  S alatta a mélységes tenger,
  De kicsi volt és kicsi még
  A tenger és ég közt az – ember!

  (Vasárnapi Ujság, 1912. május 26.)

  ^Clown 12 éve 0