Ady Endre rengeteg témát dolgozott fel műveiben. Kora tele volt tragikus ellentmondásokkal, buktatókkal. Ez a hangulat jelenik meg magyarságverseiben. Míg forradalmi műveiből az optimizmus árad, addig magyarságverseiben a pesszimizmus dominál.
Ady verseiben már az első versszakban - sőt, néha már az első sorban - kimondja a lényeget. Ennek legszebb bizonyítéka A kürtösök szava c. versében található: az egyes strófák tulajdonképpen csak részletezik az első igazát. Mindegyik versszakban megismétlődik a kürtösök riasztásának motívuma.
A szeretném ha szeretnének című ciklus magyarságverseinek már első darabja pontosan kifejezi a költő feszültségekkel, küzdelmekkel teli magyarságtudatát. Az Ond vezér unokája című művében a költő egyfelől azonosul népével, s annak hibáival, erényeivel. Másrészt viszont idegennek érzi a korabeli magyarságot. Ady magyarságának a tragikumát az a tudat okozza, hogy a vesztébe rohanó magyarsággal szemben ő az, aki világosan látja a nemzet igazi tennivalóit. Néha úgy érzi, hogy a magyar társadalommal már nem lehet mit kezdeni, a népet előbbre vivő harcot már nem lehet megvívni. Ennek ellenére magasrendű azonosságtudata miatt feljogosítva érzi magát arra, hogy kíméletlen hangnemben ostorozza népe hibáit és az ország elmaradottságát.
Érdekes a költő magyarságtudatának hullámzása:
„Halj meg már bennem, te civódó magyar,
Békétlen Koppány, hunn ördögök fia...”



cikkek


