Egyébként nem támogatom a nem fizetős dolgokat.
Azért nem semmi, ha valaki már odáig jut hogy követelje a bebörtönzését, legalábbis az operációs rendszerek és a szoftverek terén:
A számítógépek az ötvenes években kezdtek elérhetővé válni a kutatók számára, és egészen a nyolcvanas évekig elzárva maradtak a tömegek elől. Ekkoriban a kutatók közösen használtak egyegy gépet, és mindent megosztottak egymással. Az egyes intézetekben dolgozók pedig gyakran adták át egymásnak a fejlesztéseiket, így akkoriban az informatika fejlődése nagyon hasonló volt ahhoz, ahogy ma a nyílt forráskódú modell működik – azonban ekkoriban ezt még senki sem hívta így.
A szabad szoftver mozgalom szellemi atyja és megalapítója, Richard M. Stallman 1971ben kezdett el dolgozni a legendás amerikai tudományos egyetemnél, a MIT-nél Stallman a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó részlegnél dolgozott, ahol a kor egy legendás számítógépét, a PDP10est használta. A gépen egy ITS (the Incompatible Timesharing System – Inkompatibilis időosztásos rendszer) nevű operációs rendszer futott. Stallman egyike volt azoknak a programozók, akik a rendszer továbbfejlesztésén dolgoztak.
A nagy számítógépek köré tömörülő közösség azonban a nyolcvanas évek elejére összeomlott. A Digital befejezte a PDP10es fejlesztését, és az intézetnek új gépek után kellett néznie. A kor modern gépei, mint a VAX vagy a 68020as saját operációs rendszerrel rendelkeztek, azonban ezek nem voltak szabadok – már ahhoz is alá kellett írni egy titoktartási szerződést, hogy egyáltalán egy futtatható másolatot kapjanak. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy tilos segíteni a másiknak. Megtiltották a közösségek együttműködését, az új szabály pedig így hangzott: „Ha segítesz másoknak, kalóz vagy. Ha bármilyen módosításra lenne szükséged, könyörögj nekünk, hogy csináljuk meg.”
A fejlesztők jelentős része beállt a sorba, és elfogadta az új játékszabályokat. A korábban élő, aktív közösségeket szétverték. Richard Stallman számára ez komoly morális dilemmát jelentett. Számára egy ilyen szerződés elfogadhatatlan volt. Felmerült benne, hogy elhagyja az informatika területét, azonban ez azt jelentette volna, hogy veszni hagyja a tudását. Ezért tovább gondolkodott. A kérdés az volt, hogy tudna-e olyan programot írni, ami újraélesztené a korábbi közösségeket.
A válasz kézenfekvő volt: operációs rendszert kell fejleszteni. Ez a legfontosabb szoftver ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni használni egy számítógépet, és ez az, amire minden más is építkezhet. Stallman 1984ben elhagyta a MITt, hogy az új projekt jogilag teljesen független legyen az intézménytől, és munkához látott. Így született meg a GNU projekt. A szabad szoftver születése
jelentése (GNU's not Unix – a GNU nem Unix). Winston professzor, a MIT mesterséges intelligenciát kutató laboratóriumának vezetője megengedte ugyanakkor Stallmannek, hogy továbbra is használja az egyetem infrastruktúráját. Stallman ekkor fogalmazta meg a szabad szoftverek alapelveit:
A program szabadon használható, bármilyen célra.
•
A programot mindenki szabadon módosíthatja, igényei szerint.
•
Hogy ez a gyakorlatban is megvalósulhasson, a forráskódhoz
biztosítani kell a hozzáférést.
A programot bárki továbbadhatja, akár ingyen, akár pénzért.
•
A program módosított verziói szintén szabadon terjeszthetők, hogy
•
a közösség is részesülhessen a fejlesztésekből.
A megfogalmazott elveket azonban jogilag is értelmezhető formába kellett önteni: így született meg a GPL (General Public License), vagyis az általános nyílt licenc, amit ma a legtöbb nyílt forráskódú program használ. A licenc garantálja a fenti elvek sértetlenségét, és egy biztonsági kitétel is belekerült. Ez kimondja, hogy a módosított programnak továbbra is GPL licenc alatt kell maradnia, ha pedig valaki ilyen kódot épít a saját alkalmazásába (legyen akár az csak pár sornyi), akkor a teljes forráskódot ki kell adnia, a GPL licenc feltételeinek megfelelően. Ez biztosítja, hogy senki ne tehesse meg azt, hogy egy nyílt forráskódú programot továbbfejleszt, majd bezárja a kódot, így visszatartva a fejlesztéseit a közösségtől.
Ekkor kezdődött meg a ma is ismert első szabad szoftverek fejlesztése, mint amilyen például a GCC fordító (ami ma is szinte minden nyílt forráskódú program alapja), vagy a GNU Emacs. A legfontosabb szabad szoftvereket támogató alapítvány, az FSF (Free Software Foundation)5 1985ben alakult meg. 1987ben megszületett a Bash shell, vagyis az a szöveges terminál, amit jól ismerhetünk a Linuxból. A fejlesztés jól haladt, és 1991re szinte minden alapvető fontosságú elem elkészült. Már csak egyvalami hiányzott – egy kernel, vagyis rendszermag.
Ekkoriban kezdett egy finn egyetemista egy saját projekten dolgozni – ő volt Linus Torvalds, a Linux kernel atyja. Linus 1991. augusztus 25én az alábbi levelet küldte a Minix levelezőlistájára:
„Üdvözletem minden minix felhasználónakEgy (szabad) operációs rendszeren dolgozom (csak hobbi, nem lesz olyan nagy és professzionális, mint mondjuk a gnu) a 386/486 AT kompatibilis gépekre. Áprilisban kezdtem dolgozni rajta, és most már kezd szépen alakulni. Örülnék, ha visszajeleznének azok, akik szeretik vagy utálják a minixet, mivel az én operációs rendszerem arra emlékeztet valamennyire (hasonló felépítésű fájlrendszer (praktikus okokból) többek között)."
Vagyis adott volt egy kernel, alkalmazások nélkül, és egy alkalmazásgyűjtemény, kernel nélkül. Hamarosan a GNU projekt és a Linux egymásra talált, és megszületett a GNU/Linux. Az első Linux disztribúciókra sem kellett sokat várni: 1992 közepén jelent meg az SLS, vagyis a Softlanding Linux System, amely már tartalmazta a Linux kernelt és az alapvető eszközöket, köztük egy TCP/IP stacket és az X Window grafikai rendszert. A Debiant pedig 1993. augusztus 16-án jelentették be.
A többi már történelem.
Forrás:
toros: Az Ubuntu világa.
“Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.” Thomas Jefferson