Másnak életében egyszer sincs ilyen szerencséje, én kétszer is élveztem a helyzetet.
Anno a lányok még szoknyában, vagy ruhában jártak, kevesen hordtak nadrágot.
Az első eset akkor történt, amikor még tizenéves korszakom második felének elején jártam. Kamasz voltam, na, csak finoman fejeztem ki.
Sétáltunk egy (a szó nemes értelmében vett) barátnőmmel, amikor halkan sikkantva a derekához kapott.
- Te Solyka, elszakadt a bugyimban a gumi!
A megoldás ésszerű, és egyszerű volt. Átfogtam a derekát, rámarkoltam a bugyija korcára, és úgy sétáltunk haza, mint a szerelmesek. Annál is inkább tűntünk szerelmeseknek, mert Éva hozzám bújt, a nyakamat átölelve jött mellettem. Nem mert elengedni, mert tudta, hogy talán huncutságból elszaladok, és kicsit messzebbről nézem küzdelmét a rakoncátlankodó bugyival.
Békében hazaértünk, csapó, felvétel vége.
A második esetben már a menyasszonyom derekán szorongattam a bugyikorcot. A helyzet annyiból komplikáltabb volt, hogy villamossal kellett hazamenni, és át is kellett szállni. Az emberek nem értették, hogy miért van még a fel- és leszállás közben is a derekán a kezem, ráadásul nem tenyérrel, hanem ökölbe szorítva.
Békében hazaértünk, csapó, felvétel vége.
Mit mondjak, bennem megvolt a jóindulat. Ajánlatom az volt, hogy vegyék le a hűtlen alsóneműt. Érdekes módon ez ellen mindkettőjük tiltakozott, ma sem értem, hogy miért. Végtére is jó sorsuk úgy döntött, hogy majd én, a grál lovag, kimentem őket kínos helyzetükből. Megtettem, nem kellett csalódniuk. Az persze más, hogy könnyezve röhögtem, és nagyon élveztem a dolgot. Időnként lejjebb engedve a kezem lazítottam a bugyi feszülésén, ők meg vagy sápadva, vagy vörösödve szorongattak, és könyörögtek.
Ha már itt tartunk, még egy bugyis történet.
Feleségem (akkor már az volt) barátnőjének polgári esküvőjére mentünk. A néhai Hunyadi mozinál szálltunk le a 35-ös buszról Kispesten. Marikám a vállára kapta a táskáját, amit akkor még retikülnek neveztek. Fura volt, hogy néznek az emberek, és senki sem volt szomorú. Még ma is látom a bajusza alatt huncut mosollyal ránk néző munkásőrt.
- Menj csak. - Mondtam, elengedtem feleségem kezét, és lemaradtam egy lépéssel.
Érthetővé vált az emberek érdeklődése. Marikám a retiküljével a szoknyáját is felhúzta, így a kék virágos bugyiba csomagolt fél feneke szabadon ringott.
Eszembe jutott, elmeséltem.