2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

2011. júliusi teker(g)éseim

Írta: | Kulcsszavak: 2011 . júliusi . bicajozásaim

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Néhány szóban leírnám az idén júliusi bicajozásaimat, ha fényképeztem, akkor mellékelem, illetve a Sportypal tracket is linkelem, ha készült ilyen az útról. Az írás apropóját az adja, hogy jó pár, bingázással töltött év alatt ez a hónap volt az, amelyikben a legtöbbet (~2100 km-t :Y ) bicajoztam, ebből több, mint 900 km-t szki-vel, akivel a bringás topikban találkoztam, és hamarosan közös tekerések hoztak össze jobban bennünket, mint a szimpla fórumos ismeretség. Ezúton is köszönet neki a közös túrákért :R
A hónap mindjárt egy 306 km-es, Zalaegerszegtől-Zalaegerszegig (ha úgy tetszik, háztól-házig) tartó Balaton kerüléssel indult. Erre nem térnék ki most már részletesebben, egy címlapos bejegyzésben írtam róla.

07.07. A Balaton-kerülés után az első hosszabb utam Vas-megyébe vezetett. Szeretek errefelé tekerni, útbaesik egy jó 10 km-es kerékpárút Bagod-Zalalövő között, és utána is egész jó aszfalton, erdők között bicajozhatok. Ezen az úton azonban kissé elszámoltam magam, mind a távolságot, mind az erőnlétemet illetően, vagy inkább az akkor kezdődő kánikulát nem vettem figyelembe. A teljes táv végül 132 km lett, amit elég nyögvenyelősen teljesítettem. Előzetesen olyan 100 km-rel kalkuláltam, ennek megfelelően készültem műzliszeletekkel, ami aztán kevésnek bizonyult, és az út végére rendesen eléheztem. Erre még rátett a hőség, és valószínűleg a túl kevés alvás is. Ennyire még talán sosem vártam, hogy végre hazaérjek :N (a Sportypal track csak a zalalövői kerékpárút elejéig tart, ott kilőttem a telefont, mert féltem, hogy nem bírja hazáig. Én is alig bírtam :DDD )

07.10.-én, vasárnap volt egy köröm Zala megye északabbi részén (95 km, a változatosság kedvéért most az út elejéről nincs track, nem bírtam kivárni, amíg talál műholdat a gps, menet közben indítottam a trackelést) Itt már jobban felkészültem, meg persze nem is mentem akkorát, összeségében egy kellemes vasárnap délutáni tekeréssel gyarapodott a bringás-napló :))

07.12. A kissé balul sikerült 7.-ei bicajozás során mentem egy darabig (Csörötnek és Szentgotthárd között) egy talán "Rába-menti kerékpárút" elnevezésű útvonalon, ami nem volt ugyan különálló kerékpárút, mint pl. a zalalövői, amolyan Balaton-körút módra kitáblázták a közutat. Ezt az útvonalat céloztam meg 12.-én, csak éppen Csörötnektől az ellenkező irányba, Körmend felé kanyarodva. Csákánydoroszlóig követtem a táblákat, innen Pankaszon keresztül a zalalövői kerékpárúton jöttem haza, újabb túratervvel, hiszen a kitáblázás, és az "Rába-menti kerékpárút" (nekem csak az marad :D ) még folytatódik Csákánydoroszló után is. 123 km lett a teljes táv, track szokás szerint készült (még ha nem is a kapuig) fényképzni most sem álltam meg sehol.

07.14.-én ismét egy szki-vel közös túra következett, cél a kistolmácsi tó. Örömmel mondtam igent az invitálására, amúgy is terveztem egy túrát Kistolmácsra, legalább nem egyedül megyek. 2-re beszéltük meg a találkozót Söjtörön. Élénk észki szélben, nagyon jó időt tekerve értem Söjtörre, elindultam hát Tófej felé, tudtam, hogy szki onnan érkezik. Errefelé neki nem volt ilyen szerencséje a széllel, szembe kapta azt a szelet, ami engem idáig röpített. Ezután viszont már hátszelünk volt, jó tempóban tekertünk a tóig, az útbaeső emelkedőket a hátszél segítségével könnyedén hagyva magunk mögött. A bázakerettyei temetőnél kicsit mgijeszettem szki-t :))
Elég jó tempóban gurultunk lefelé, ő ment elől, így nem láthatta, amikor én a temetőnél megálltam, hogy vizet eresszek magamnak. Nem tudta, mi történhetett velem, miért maradtam le tőle, vissza is fordult, nem estem-e el a nagy gurulásban.A tónál elidőztünk kicsit, szki úszott is egyet, belefért egy sör és egy jégkrém is az időnkbe. Visszasétáltunk a forrásig, amely mellett el is jöttünk odaúton, csak éppen akkor még azt sem tudtuk, hogy itt forrás is van :N

A forrás.

Megtöltöttük a kulacsokat friss, jéghideg vízzel, és az út nehezebbik, szembeszeles hazafelé tartó része következett, természetesen az emelkedők itt sem maradhattak el. A szembeszél ellenére jó tempóban mentünk Csömödérig. Itt szki elköszönt tőlem, egyedül folytattam a küzdelmet a szembeszéllel, és a több km hosszú enyhe emelkedővel Petrikersztúron keresztül. Kerek 120 km-t rögzített a sportypal ezen az úton, ráadásul olyan útvonalon, amerre még nem jártam.

07.16. Ismét egy kis vasi kiruccanás, egy kellemes szombat délutáni bringázás, ismert, és már többször is bejárt utakon. Nem indult túl jól a kerekezés, még el se hagytam zeget, már láttam egy elsőkerékenátfordulást.....jött lefelé a srác egy lejtős részen, aztán csak bumm, már feküdt is. megálltam megkérdezni, jól van-e, meg egy másik bicajos is megállt, aki az ellenkező irányból jött. közben befutott egy rendőrautó is 3 rendőrcsajszival, akik persze azzal kezdték, ivott-e, aki esett. aztán meggyőzték, hogy inkább ne bicajozzon haza, jobb lenne mentőt hívni, mivel rendesen leverte a fejét, pontosabban a homlokát a szeme fölött, eléggé vérzett is. Akár agyrázkódást is kaphatott.
Vasvár felé aztán letértem egy erdei útra, és megnéztem a vasvári sánc kapuját, a hazaút némi széllelküzdősen, de ezen kívül eseménytelenül telt, össztáv 95 km.

A vasvári sánc kapuja.

07.17. Élénk déli szélben kezdtem a mai, dél-zalai utat, aminek egy részét ugyanaznap szki is megtette a Vadására tartó bicajozásán :D A szokásos zalalövői kerékpárút után a nagyfernekági emelkedő következett, majd eltekertem egészen Rédicsig a 86-oson. Helyenként igazán balkáni útviszonyok vannak, sokszor nem tudtam eldönteni, azért olyan rossz az út, mert éppen most javítgatják, vagy csak annyira leromlott már, de mostanában nem tervezek arrafelé újabb túrát, az tuti. Ezen az utamon találtam Belsősárdon az első olyan temetőt, ahol nincs (vagy csak én nem vettem észre :B ) kút, vagy csap, vagy akármilyen vízforrás.

Egy darabka történelem...

Készült kép a határátkelő régi épületéről, aztán Lenti (ahol a "szokásos" módon, egy régi repedezett járdát kitáblázva csináltak minimális ráfordítással "kerékpárutat"), majd Nova felé vettem az utamat, az eddig szembetámadó szél segítségére is számítva :) Hát, nem volt akkora segítség, mint reméltem, de sebaj, 128 km azért így is bekerült a bicajos-naplómba.

07.18. Egy régen gyakran megjárt, mostanában kissé elhanyagolt útvonal következett a mai napon, némi esővel, egy nagyon szép szivárvánnyal, 82 km-es teljes távval.

Élőben sokkal ragyogóbb egy szivárvány.

07.19. Ma került sorra az "Rába-menti kerékpárút" Csákánydoroszló utáni szakasza. Körmendig követtem a táblákat, egy későbbi bicajozás keretében talán még azt is kiderítem, van-e tovább.....De a mostani kerekezés során Körmenden hazafelé kanyarodtam. Tervbe van véve egyébként ennek a túrának egy olyan változata is, amikor majd Katafa-Nádasd-Vadása tó útvonal lesz a hazaút. De azért ezzel a "rövidebb" hazaúttal is 103 km lett a vége.

07.21. Ismét Vas-megye....Őriszentpéter, aztán Pankasz-Viszák, itt egy darabid Nádasd felé, aztán megfordultam, és hazakarikáztam. Össztáv 114 km, semmi extra :))
07.23. Egy régóta tervezett túra valósult meg a mai nap, Zánkára mentünk a 24 órás maratonra, találkozni a Ph!-s csapattal! Természetesen bicajjal, oda-vissza :K
Az, hogy reggel készülődés közben már hallottam, hogy esik, meg se lepett. A tervezett indulás előtt 10 perccel bekapcsoltam a sportypalt+gps-t, mire elindulok, biztos talál műholdat. Nem talált. Vártam egy kicsit, még mindig semmi, úgyhogy elindultam. Útközben már hamar megvolt a műhold, pár száz méter hiányozhat a track elejéből, emiatt még nyugodtan alszok :D
Következő: kiérek a városból, 5:35 körül, még nincs egészen világos, amúgy is felhős, gondoltam bekapcsolom a hátsó lámpát. Milyen hátsó lámpát? Azt, amelyiket leszedtem tegnap délután, és nem tettem vissza? Ja, azt....sebaj, mindjárt teljesen kivilágosodik, addig már elleszek lámpa nélkül.
Aztán: elérek félútra Bakig (ott találkozunk szki-vel) lenyúlok a kulacsért. Milyen kulacsért? Azért, amelyiket szintén otthonhagytam? Oké, mi jöhet még?
Szerencsére Zalaszentmihályon, ahol Cathfaern csatlakozott, már nyitva volt a bolt, vettem egy ásványvízet, kulacs helyett meg jó volt a palackja. Csak egyszer esett ki a kulacstartóból, hazafelé...
Aztán már csak egy kicsit esett, amíg elértünk a Balaton-kerülőre, ott összefutottunk belaazallat-al, négyesben folytattuk az utat. Persze az eső hamarosan megeredt megint, és onnantól kb. 3 órát mentünk esőben, hát mit mondjak....nem igazán tetszett, na.

Itt már megszáradtam :D

11 óra körül állt el, mire Zánkára értünk, majdnem meg is száradtunk, sőt, némi napsütésben is volt részünk. Megpróbáltam felhívni gery03-at (csak az ő számát találtam meg az adatai között) hol vannak, de nem volt telefonközelben.
Elmentünk pizzázni, utána lementünk a kikötőbe, itt hívott vissza gery, megbeszéltük, hol találkozunk, és visszaindultunk a csapathoz. Végül is megtaláltuk őket, beszélgettünk is egy kicsit, aztán hazaindultunk. Béláék a vonatot választották, mi szki-vel a tapolca-sümeg útvonalat. Még ettünk egy fagyit, meg vettünk ásványvizet, és tűz haza! Nagyjából hátszelünk volt (ez is ritka ) egész jól jöttünk, a hazaúton kétszer kaptunk pár perces esőt. Természetesen itt is jópár emelkedőt kellett legyűrnünk, de egyik sem volt vészes, tartani tudtuk a Zánka után kezdett jó iramot. Sümegen még megálltunk a temetőben vizért, ettünk pár müzlit, és 1/4 8-ra haza is értem. Öszesen 205 km-t tekertem ezen a napon, szki még többet, sőt ez a sümeg-tapolca hazaút neki elég nagy kerülő volt.

A zánkai kikötő

07.26. A zánkai út másnapján még mindig tartott az esős, hűvös idő, így a vasárnap kimaradt, és sajnos még hétfőn sem volt igazán bicajozós idő. Legalábbis nekem nem, aki amúgy is elég finnyás vagyok az időjárásra, főleg így a szombati 3 órás esőbenbicajozás után. Pedig mentem volna, mert csak ~40 km hiányzott egy szép kerek szám, a 15.000 eléréséhez az össz.km számlálón. Kedden végre jó idő volt, és szélcsend! Nem akartam sokat menni, de azért mindenképpen fel akartam kerekíteni az össztávot az órában. Észak felé, Vasvár irányába indultam, és a környékbeli falvakat körbebicajozva, egy 75 km-es út során, a zalalövői kerékpárúton lett meg a 15.000-ik km a bicajban :))

Gyűlnek a km-ek.....

07.27. Szerdán megint vasi kerekezés következett, ami nem a táv miatt érdemel egy kis figyelmet, elvégre ezt az útvonalat is bejártam már többször, mindkét irányból, hanem azért, mert 29 fölötti átlaggal mentem, ami ekkora távon még sosem sikerült. Na nem mintha annyira hajszolnám a minél jobb átlagot, de most valahogy nagyon jól mentem, én magam is meglepődtem :DDD

07.31. Végül a hónap utolsó napján, ismét szki invitálására: Balaton-kerülés. Annyiban módosult az út a 2.-aihoz képest, hogy most fél 6-kor találkoztunk Bakon (illetve kicsit később, mert most szki késett kicsit :) ) Természetesen megint esőben indultam, de aztán elállt, mire Bakra értem. Később még megeredt egyszer, de talán csak egy órát mentünk esőben. Most már kicsit rutinosabban mentünk, Badacsonyban például nem másztuk meg a hegyet, hanem egyszerűen elgurultunk alatta a 71-esen, illetve a Sport utcát is kihagytuk Balatonszepezden, ami megint csak egy felesleges mászás a Balaton-körúton. Badacsonyban vettünk vizet, ezután már csak Zánkán, a tábor bejáratánál álltunk meg, fél 10-kor :Y Igaz, fél órával korábban indultunk, mint amikor a 24 órásra mentünk, de ilyen tempóval akkor se késtük volna le a rajtot, az tuti :)) Még a fagyis se volt nyitva, pedig terveztünk egy fagyit enni itt, a múltkori is jólesett. Mire tovább indultunk, persze előkerült a fagyis csajszi is, de nem akartunk itt már több időt eltölteni.

Így nem is látszik olyan nagynak :D

Most is Kenesén álltunk meg pizzázni, szégyenszemre nem tudtam megenni a pizzámat :B Pedig kellett volna a kalória, mint később kiderült...Ezúttal nem keveredtünk el, megmásztuk a kenesei emelkedőt, és a "Balaton fölött" tekertünk sokáig. Gyönyörű panoráma tárult elénk a legmagasabb pontról, jóformán egész tavat beláttuk, megérte az emelkedőket megmászni.

Panoráma

Legurultunk, és folytatódott az egyforma balatoni falvakban a gyalogosok kerülgetése, bicajosok előzgetése :D (bennünket egész úton senki sem előzött meg :N ) De előtte még Siófokon volt némi "kalandban" részünk (részem). Éreztem, hogy furán megy a bicaj, szóltam szki-nek, hogy álljunk meg, valami nem jó. Megnyomogatom a hátsó kerék gumiját, tökéletes....Na, ilyenkor mi van? :F Oké, továbbmentünk, pár száz méter után esett csak le, hogy az elsőm lapos :DDD
Felpumpáltam, hátha nincs nagyobb baj, de persze nem tartott sokáig. Megálltunk, belsőcsere, éppen pumpálom a kereket a minipumpával, megáll mellettünk egy 25 év körüli hölgy (megérdemli a megszólítást, nagyon rendes volt) talán az anyjával sétált, és felajánlott egy műhelypumpát, mivel pár házra laktak innen.Természetesen elfogadtam, és némi szerencsétlenkedés után azért sikerült 8 bart belepumpálni a gumiba. Megköszöntük a sgítséget (és köszönöm utólag is, még egyszer :R ) és továbbindultunk.
Balatonbogláron végre a fagyizásra is sor került, aztán eseménytelenül hagytuk magunk mögött a kilométereket, Fenyvesig, ahol (akárcsak az első körbetekerésnél) egy kék(?) kútnál álltunk meg vízért, és bekapni néhány müzliszeletet.

A Balaton parti kék(?) kutak egyike.

A legközelebbi említésre méltó dolog a szembeszél, amit Sármellék után kaptunk, amikor befordultunk a 76-oson a 75-76-os főutak kereszteződésében lévő körforgalom felé. Meg is jegyeztem, ha ilyen szelem lesz még Baktól hazáig, az utolsó 13 km lesz a legszenvedősebb....
De aztán nem az lett, hanem a Zalaapáti utáni emelkedő. Itt éreztem a meg nem evett pizza hiányát (de lehet, hogy az is segített volna, ha az előző "egészségügyi" megállásnál bekapok két müzliszeletet, még mindig maradt) alig bírtam feltekerni. De azért felszenvedtem magam, utolértem szki-t is nagy nehezen, következett a "szokásos" pacsai temetői vízvételezés, gyors müzlicsámcsogás, aztán már csak a baki búcsúzkodás, és az utolsó 13 km maradt. Szerencsére a Sármellék után tapasztalt szembeszélnek nyoma se volt, friss erőre kapva még belehúztam egy kicsit, 28-32 között jöttem, egy helyen őz szaladt át előttem az úton.
Már Egerszegen az egyik lámpánál (mint utóbb kiderült) az egyik munkatársam ért utol autóval. Másnap meséli, hogy a felesége kérdezte tőle, ez milyen kismotor? Kicsit félrevezette az elég erős hátsólámpa meg a 30 fölötti sebesség :))

Ez hát a júliusi bicajozásaim története, és ha ennyi nem is jön össze minden hónapban, azért én csak gyűjtögetem a km-eket továbbra is :))

Hozzászólások

(#1) fpeter07


fpeter07
veterán

A holnapi kötelező olvasmányom is megvan!

(#2) Thunderzolee

Szerintem meg rakd ki címlapra, nagyon jó. :K

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#3) szki


szki
őstag

:Y :R :C
Jó volt olvasni a túrákat! Jó sokat tekeregtünk a nagyvilágban!
Ha vége a kánikulának, akkor nekilódulhatunk újra egész napos túráknak!

(#4) fpeter07


fpeter07
veterán

07.27. Szerdán megint vasi kerekezés következett-nél nem működik a track. Pont ezt szerettem volna megnézni. Egy ilyen írás nem érdemel hibát!

(#5) rétisün válasza fpeter07 (#4) üzenetére


rétisün
veterán

javítottam, köszönöm hogy szóltál :R

war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!

(#6) Toomy


Toomy
senior tag

Nagyon jó volt olvasni az élményeiteket! Én mindig ostoroztam magam miután tekertem egy nagyot, hogy mennyi látnivaló lett volna útközben. de mérlegelnem kellett, hogy távot akarok menni vagy nézegelődni. Általában a párommal vissza is mentünk oda kocsival is amit nagyon szerettem volna újra látni :K

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.