2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

A nagy életmódváltás.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"Eljött az idő. A doki megkongatta a vészharangot. Nagy a túlsúly, jöhetnek a betegségek, rövidebb élet stb... Tudom, hogy meg kell tennem, amit csak lehet, hogy kisebb legyen a súlyom.
Súlyom: 126,5 kg volt a 0. napon. (Magasságom: 180 cm.)"

A fenti bejegyzés lassan két éves. Úgy érzem, hogy sikerült a megfelelő módon egy elfogadható mederbe terelni az edzést és a kajálást. Hétközben szigorúan tartom a hús-saláta-zöldség-magok-tojás-túró-fehérje+zab kombóhoz. Hétvégén van egy kisebb (ésszel elvégzett) CH betöltés, amit meg kell tenni, hogy bírjam az edzéseket a következő héten.

Minden hétköznap 3:50-kor kelek, letolom az előírt edzést. (Hétvégén 6-7 körül.) Meló után vagy futás vagy tekerés, éppen ami elő van írva. (Minden hónap elején kinyomtatom a hűtőre az előre elkészített edzéstervet, amit naponta frissítek, így nyomon tudom követni a fejlődést.) Itt meg vannak jelölve az esetleges versenyek is, amikre neveztem, szóval egy kis motiváló hatása is van a felkészülésre.

Nagyon bejött ez az életforma, mivel sokkal könnyebb így az élet. Határozottabb, jobb kiállással rendelkezek mint előtte. A korai kelés ellenére jobban tudok nap közben koncentrálni. Egy olyan embernek mint én, akit a célok vezérelnek, ez egy hatalmas fegyver. Van értelme minden reggel felkelni, mert minden nap egy kicsit jobbnak kell lenni, mint tegnap.

A fórumon nagyon sok segítséget kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, nélkületek nem lenne ugyanaz. :R

Lassan 2 év után, jelenleg 81 kilósan.

1 év utáni előtte-utána hasonlítás. :)

BÁTORSÁG, MENNI FOG NEKED IS, BÁRKINEK SIKERÜLHET!

Hozzászólások

(#1) Rabbitf_24


Rabbitf_24
őstag

17. nap.
Súlyom csökkent 5,5kg-al. Jobban bírom a cégben a lépcsőzést, az edzések ellenére tele vagyok energiával. A korai kelést a bringázás miatt még szokni kell... :)

(#2) rw-ultra


rw-ultra
tag

Kitartást hozzá!!!

*http://www.youtube.com/watch?v=ZTu0yvlI8MA*http://jelvenyem.hu/gar/index.html*

(#3) Rabbitf_24 válasza rw-ultra (#2) üzenetére


Rabbitf_24
őstag

Kössz! :R

(#4) Rabbitf_24


Rabbitf_24
őstag

23. nap.

119,5kg voltam reggel (-7 kg). Tekeréssel már 1,5x több kalóriát tudok elégetni, mint a legelső napokban.

[ Szerkesztve ]

(#5) rw-ultra válasza Rabbitf_24 (#4) üzenetére


rw-ultra
tag

Az szép, gratula!
Fel ne add!!!

*http://www.youtube.com/watch?v=ZTu0yvlI8MA*http://jelvenyem.hu/gar/index.html*

(#6) Rabbitf_24 válasza rw-ultra (#5) üzenetére


Rabbitf_24
őstag

Nem áll szándékomban! :) Köszi.

(#7) rw-ultra válasza Rabbitf_24 (#6) üzenetére


rw-ultra
tag

Na azé' :)
Nincs mit.

*http://www.youtube.com/watch?v=ZTu0yvlI8MA*http://jelvenyem.hu/gar/index.html*

(#8) Wictor válasza Rabbitf_24 (#4) üzenetére


Wictor
senior tag

Levetett kilóid jó áron felvásárolnám! :D Szép munka! Nekem meg híznom kellene, de sehogy nem megy, már egészségtelenül soványra fogytam. (175-52)

(#9) eddie17


eddie17
addikt

Nagy kitartást hozzá! :R Nincs lehetetlen! ;)

(#10) Beri válasza Wictor (#8) üzenetére


Beri
addikt

Mennyi idős vagy te ehhez?

eladó Aromamizer RDTA V1

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.