sziku69 legújabb interaktív játéka a történetírásosdi. Bővebb információkat itt találtok, itt bővíthetitek a történetet: [link].

Eddigi történet #715-ig)

Alapsztori

Feri állásinterjúra akar menni Pestre. Holnap indulna. Már össze van készítve a holmija az utazáshoz. Egy kis faluban lakik az alföldön. Délután 5 óra van. Már nagyon várja az utazást! Felhők gyülekeznek az égen. Hatalmas vihar készülődik. Elkezd szakadni az eső. Villámlással, és tojásnyi jegekkel jön az égi áldás.
Sajnos Feriéknél a tető néhány helyen beszakadt! Mi lesz holnap? Elutazik így vajon?

Folytatás

Feri csípőre vágott kézzel állt a verandán, nézte az udvaron olvadozó jéggolyókat, miközben fogai közt szitkokat morzsolt szét.

- A francba, az nem lehet hogy holnap ne menjek el, mert ilyen lehetőségem mégegyszer nem lesz - mormolta maga elé. - Miért mindig mindent én... van egy bátyám, de minek... egész nap csak lustálkodik... - Feri bosszúsan csapott a levegőbe. Majd azzal a lendülettel megfordult, hogy elinduljon beszélni a fejével, de szembetalálta magát édesanyjával, aki épp akkor lépett ki az ajtón.
- Holnap elmegyek, ha törik, ha szakad!
- Akkor ezt beszéld meg a bátyáddal, fiam, mert a tetőt ki kell javítani! - mondta az anyja erélyesen.
- Nem csinál az semmit - dühöngött a férfi. - De rendben, édesanyám, átmegyek a Péterékhez, úgy tudom, nekik van otthon bontott cserép - folytatta higgadtabban.
- Köszönöm fiam - válaszolt az édesanyja.

Feri nem sokat teketóriázott, az idő szorította, hisz egy-két órája maradt sötétedésig. Úgy döntött, hogy inkább csomagol a reggeli utazásra, a tető javítását pedig a testvérére hagyja. Összepakolt, mindent átnézett, majd lefeküdt aludni. Egész éjszaka forgolódott, nehezen tudott elszenderedni, hisz holnap utazik, és most édesanyja is neheztel rá a tető miatt. Furdalta a lelkiismeret, így reggel szinte megszökött a házból, csak a kapufélfától köszönt el.
A hidegtől borsózott a háta, próbált a szebb jövőre gondolni, amit eltervezett. A vasútállomásra is negyed órával korábban ért ki, mint tervezte, ahol összefutott egy régi cimborájával. A barát érdeklődött a hogyléte felől. Feri elmondta, hogy nem érzi magát túl jól, mert a tetőt kellett volna megjavítania, de inkább lusta bátyjára bízta, mert neki Pestre kell utazni, egy állásinterjúra. A barát meghallgatta, biztatta az állással kapcsolatban. Feri krákogott, aztán elcsukló hangon ennyit mondott: mondd meg édesanyámnak, hogy én már nem is jövök vissza. Aztán sarkon fordult, és felszállt az éppen beálló vonatra.

Nem tudott elaludni, egész úton zakatolt az agya. Arra sem figyelt, hogy az állomások nem úgy jönnek, ahogy kellene Pest felé. Amikor úgy érezte itt az már be kellett volna érnie, megkérdezte a kalauzt, hogy mi történt. A kalauz nem értette a kérdést.

- Milyen Pest? Ez a vonat Pestről jön, és Debrecenbe tart.

Feri teljesen kétségbe esett, most mi lesz?! Lakik ugyan Debrecenben egy régi falubeli barátja, de Ferinek a pesti munka mindennél fontosabb volt, ezért mielőbb vissza kellett fordulnia a következő állomásnál, ami Hajdúszoboszló. Hajdúszoboszlón fogta magát és leszállt a vonatról, konstatálta, hogy a következő vonat Pestre majd csak 2 óra múlva indul, neki pedig 3 óra múlva az interjún kéne lennie. Nagy erőfeszítésbe telt, hogy uralkodni tudjon indulatain, de mégis megpróbálta higgadtan átgondolni a helyzetet. Nem ment neki, az erek egyre jobban kidülledtek a halántékán. Eszébe jutott, hogy van még egy időpont 2 órával később, gyorsan megkereste a telefonját.

Telefonon elmondta, hogy a tegnap esti vihar miatt (tetőjavítás, egyebek) csak későbbi vonattal tud Pestre utazni, ezért ha egy mód van rá, a második időpontra kérne meghallgatást. A titkárnő nagy nehezen belement, hogy a későbbi időpontra érjen oda, azzal a kitétellel, hogy kezdés előtt fél órával érjen oda, különben tekintse semmisnek az egészet. Feri nem tehetett mást, és belement az alkuba. Megvárta a vonatot és imádkozott, hogy a BKV miatt nem késsen el. A vonaton átgondolta az éppen nem irigylésre méltó helyzetét, és elhatározta, hogy a pénzből, amit keres, küld majd édesanyjának is. Ez egy kicsit megnyugtatta a lelkét, egy kicsit el is szunyókált. Hirtelen ébredt fel, a Keleti környékén járt már a vonat. Gyorsan összekapta magát és átgondolta, hogyan tovább.

Órájára nézve megállapította, hogy nincs sok ideje, taxival kell menjen a meghallgatásra. Leszállt, keresett egy taxit, de pechére épp elment mindegyik a placcról. Vidéki emberként, egyszer járt csak a fővárosban, még gyerekkorában, az iskolai kirándulás alkalmával. Kissé elveszve érezte magát emiatt, de új életet akart kezdeni, és ezért a város idegensége most nem igazán zavarta. Nagy nehezen odaért a meghallgatásra időben, úgy érezte, most jön a neheze. Tulajdonképpen az utolsó pillanatban érkezett, épp Őt szólították be. Volt egy kis hányingere, de megpróbált határozottnak mutatkozni, és hangosan, artikuláltan köszönt. Talán egy kicsit túl hangosan is: a bent ülök összerezzentek a férfi mély hangjától. Természetesen visszaköszöntek, majd a főnöknek látszó férfi hellyel kínálta, és megkérte, hogy beszéljen magáról, szakmai múltjáról. Feri válasz helyett egy érdekes kér(d)ést tett fel a főnöknek: beszéljen inkább ő!

A főnök nem tudta mire vélni a dolgot, de azért elkezdett beszélni. A főnök eleinte lassan, nyögvenyelősen mesélt, de aztán belejött a történetmondásba. Feri felhasználta az időt, hogy észhez térjen. Miután a főnök befejezte igen hosszú monológját, Ferire pillantott.

- Most Ön jön, ne tartsa vissza magát - mondta, és tekintetét Ferin tartva hátradőlt székében.

Mivel eddig a csak kifejezéstelen tőmondatokban kommunikálni képes környezete számtalanszor kritizálta fantáziadús, csapongó beszédstílusát, ezért Feri igyekezett egyszerűen, mégis választékosan fogalmazni. A főnök nyugodtan hallgatta Feri beszédzuhatagát. Bár utólag rájött, hogy nem kellett volna annyit beszélnie a tehenük évszakonként változó tejhozamáról, összességében úgy érezte, hogy sikerült jó benyomást keltenie. Megérzése nem volt alaptalan, ám a főnök nem őt gondolta a legjobbnak arra a munkára. Miután befejezték a "beszélgetést", a főnök azt kérte várjon kint.

Feri kiment, vett egy cappucinot a büfében, és nyugodtan elkortyolgatta a belvárosi iroda apró teraszán. Azt gondolta, hogy ez az állás az övé lesz és minden rendbe fog jönni körülötte. Ettől a gondolattól teljesen felvillanyozódott, és... megéhezett. A büfében lévő előrecsomagolt szendvicsek nem voltak bizalomgerjesztőek és Ő inkább anyja csülkös bablevesére gondolt - még éhesebb lett. S mivel édesanyja messze volt, más lehetőség hiányában a sarki kifőzdébe tért be. Az illatok csiklandozták az orrát, nyáltermelése beindult és ő szorongatta az utolsó ezer forintját a zsebében. A kiszolgáló lány nagyon kedves volt, mosolygott, Ferinek helyből jobb kedve lett. Bableves helyett inkább egy nagy adag zölborsófőzeléket fogyasztott el egy pár sült virsli társaságában. Csendben elfogyasztotta az ebédet, közben a lányt figyelte. A lány hosszú, áfonyalekvár színű haja gyönyörűen keretezte bájos arcát és világoskék szemét.

Ekkor toppant be a titkárnő, aki tájékoztatta, hogy tovább jutott az első körből és holnap várják vissza három órára a következő selejtezőre, amely már német nyelven fog zajlani. Ez a hír nem tett túl jót Feri lelkivilágának, nem igazán volt jó a német nyelvtudása. Ellenben az jóleső érzéssel töltötte el, hogy a titkárnő még a sarki kifőzdébe is utánament. Az viszont korántsem tetszett neki, hogy az égiek elválasztották őt a lánytól. Elkezdett azon gondolkodni, hol fog aludni? Egy fillérje sem maradt. Nem volt más hátra, gyalog indult megkeresni Karcsi bácsiékat. - VIII. kerület, Dankó utca 10, állt a cetlijén. Még az utcáról visszanézett, de a lány már nem volt ott, mivel hátrament, hogy a szakszerűtlen tárolás következtében ráborult áfonyalekvár utolsó nyomait is kimossa a hajából.

Miután megkérdezte egy taxistól, hogy merre induljon a Dankó utca felé és elindult, azon morfondírozott,hogy a holnapi német interjút miként tudná elblöffölni. Útközben felhívta Karcsi bácsit is, de sajnos nem vette fel a telefont. Rossz érzés fogta el ettől és félt, hogy szállás nélkül marad éjszakára Budapest azon nem túl biztonságos területén. Amíg sétált tovább próbálkozott a telefonálással, végül valaki felvette. Egy ismeretlen nő szólt bele, aki körül óriási hangzavar, szirénázás volt. Vagy 10 percbe került, mire sikerült megérteniük egymást. Mint kiderült, Karcsi bácsit épp a Baleseti intézetbe szállítják stroke gyanújával és a hölgy pedig az ápolónő volt a mentőben. Feri nem tudta eldönteni, hogy mi legyen, bemenjen Karcsi bácsihoz, vagy inkább kódorogjon tovább az utcán. Végül úgy döntött, hogy nem zavarja a többieket, inkább kint marad, és körbesétálja a várost. Éjjel már nem volt olyan jó kint, de inkább kint maradt, mint Karcsi bácsit zaklassa. De hideg volt és mégis nekiindult a kórház felé, meggyőzte magát, hogy bizony a kórterem előtti folyóson nem zavarja az öreget és talán még Katival is összefut. Kati, igen, húúú de rég nem látta már, van vagy tíz éve....akkor még kislány volt. Azóta felnőtt, csodaszép lány lett belőle. Elgondolkodott a dolgon, és már nem is fázott annyira, de érdekes módon Katira gondolva a kifőzdés lány arca lebegett a szeme előtt. Azon morfondírozott, hogy másnap visszamegy hozzá és elhívja randira, ha felveszik, ha nem.

Közben odaért a nagy, ormótlan épülethez és odatoppant a betegirányító pulthoz, érdeklődve Karcsi bácsi után. Elmondták neki, hogy még mindig vizsgálják, de az állapota kielégítő, viszont egy darabig kezelni fogják. A 215-ös kórteremhez irányították, de amikor belépett, sehol sem látta Karcsi bácsit. A nővérkétől megtudta, hogy 1 perce vitték át Karcsi bácsit az intenzív osztályra, ahova viszont tilos belépnie. Leült egy padra és eltöprengett az életén. Itt ül, pár forintja van csak, Karcsi bácsi lakásának kulcsa elérhetetlen számára, még azt sem tudja, hol fog aludni. A kórházban fog aludni, látja lelki szemei előtt, legalább nem az utcán. A biztonsági őr szertefoszlatta reményét, felszólította, hogy távozzon az intézményből. Erre Feri nemet mondott, az őr nem kis meglepetésére. Közölte, hogy a nagybátyja itt van, és tudni szeretné mi van vele.

Nyílt az üvegajtó, s fiatal lány lépett a kórház előcsarnokába, csinos arcán feszült aggodalom látszott. Bongyori, szőke haja és nagy, barna szeme volt: Feri konstatálta, hogy Kati befestette a haját. Feri közeledett Kati felé, aki ügyet sem vetett rá. Köszönt a lánynak, de az csak értetlenül nézett rá először, aztán amikor eljutott a tudatáig, hogy kivel találkozott, így szólt, erős cinizmussal a hangjában.

- Szia, de jól nézel ki... zilált vagy, kócos, borostás... még jó, hogy eszedbe jutott Karcsi bácsi... egyáltalán mit keresel itt?

Feri meg sem tudott szólalni, mert a lány, még ennél is megdöbbentőbb módon folytatta az egyoldalú beszélgetést.

- Nem emlékeztem a nyomi kis arcodra. Megjegyzem, nem meglepő. Mondj már valamit, ne állj ott olyan sután! - förmedt rá a lány.
- Bajban vagyok, de ahogy látom, Tőled nem várhatok segítséget. Karcsi bácsival szerettem volna beszélni -mondta csendesen Feri.
- Hát, ahogy látod, ő nem tud segíteni, mit akarsz? - csattant fel a lány
- Látod hogy nézek ki, pénzem alig van, reggel állásinterjúra megyek, nincs hol aludnom, folytassam? - kérdezte Feri.
- Hadd ne lepődjek meg - szólt epésen Kati.
- Megtennéd azt a szívességet, hogy elszállásolsz, vagy aludjak az utcán? - kérdezte felindultan a férfi.
- Utóbbi, kedveském, utóbbi - a lány válaszára Feri alig bírt uralkodni magán. Végül mérgében fogta magát és otthagyta a nőt.

Keresett egy szinttel feljebb egy csendes kis padot, leült, arra gondolt, hogy holnap az állásinterjún mindent elkövet a siker érdekében, de ettől függetlenül, nem értette Kati hozzáállását. Gyorsan el is aludt. Ekkor Karcsi bácsit látta megállni a pad előtt, ahol feküdt, de olyan fura volt az egész. Mintha valamiféle fátyolban lett volna az öreg, ráadásul áttetszőnek tűnt.

- Ferikém, kérlek vedd pártfogásodba ezt a lányt, kicsit hirtelen a természete, de amúgy csupa szív -mondta.

Nem értette a helyzetet, Karcsi bácsi beszélt hozzá. A szavak többször is visszhangoztak a fülében, "vedd pártfogásodba ezt a lányt". Zihálva riadt fel, és még mindig a fülében csengtek Karcsi bácsi szavai. Úgy döntött, visszamegy Katihoz és megkérdezi miben segíthet. Futott vissza az alsó szintre, remélve, összefut ismét a lánnyal, és így is lett. Kati szemében rémületet látott, és nem tudta, hogy a látványa váltotta ki ezt a hatást, vagy...

- Feriii, apa meghalt! - mondta zokogva, miközben a fiú vállára borult.

Feri átölelte a lányt, hagyta hogy kisírja magát.

- Hagyják már el az intézményt! - reccsent szárazon a biztonsági őr hangja.
- Gyere, hazakísérlek - mondta Feri.
- Menjünk, nálam alhatsz, szegény Karcsi bácsi ágya üres - Kati hangja már tisztább volt, bár még könnyeit törölgette.

Már túl voltak az éjfélen, de elcsíptek egy éjszakai járatot szerencsére, amit Kati fizetett. Útközben megbeszélték, hogy Kati is elmegy az interjúra, és utána együtt elmennek a temetést elintézni. Lassan hazaértek az üres lakásba, Feri idegennek érezte magát. Reggel se voltak túl jó állapotban, de legalább hideg fejjel át tudták gondolni a történteket, felmérni a teendőket. Megreggeliztek, és elindultak az interjúra. Útközben beszélgetek, és kiderült, hogy Kata 3 évig élt Németországban, pár hónapja költözött haza. Ebben felbuzdulva tartott egy gyorstalpalót Ferinek és eldöntötték ő is megpróbálkozik az állással. Amikor beléptek a terembe, a főnök szeme megakadt Katin, és elmosolyodott.

- Kicsi a világ úgy látom! - mondta.

Feri nem szólalt meg, de kíváncsi volt a folytatásra.

- Igen, úgy tűnik - válaszolt Kati.

Kiderült, hogy az úriember a lány egyik tanárja volt a főiskolán, és a helyzetet kihasználva Kati elmondta, ő is pályázna az egyik állásra. A főnök rábólintott, kettejüket együtt hívta be az interjúra. A főnök elmondta nekik bent, hogy már csak az egyik állás maradt betöltetlenül, ezért mindkettőjüket nem tudja alkalmazni. Feri tudta, hogy neki nincs maradása, ha Kati is bent van. Kati váratlanul megszólalt.

- Tanár úr, beszélhetnék önnel négyszemközt? - kérdezte.

A főnök rábólintott, s otthagyták Ferit. Vagy 20 perc elteltével jöttek vissza ismét, a lány zavartan igazgatta a ruháját. Ferinek nagyon gyanús volt a dolog, várta a folytatást.

- Öööö, nos az a helyzet, - kezdte a tanár - hogy volna itt egy másik állás, az Ön számára - mondta Ferinek.

Feri nem tudta elfogadhatja-e, tudta, hogy Kati ezért mit tehetett. Úgy döntött elfogadja, de belül dühös volt erre az egész helyzetre. Megköszönték az állást és elindultak a temetést intézni.

- Kata... - akarta mondani Feri, de a lány közbevágott.
- Ha végeztünk megbeszéljük, most a legfontosabb apu temetése - vágott közbe a lány.
- Rendben - gondolta Feri, de elgondolkozott a lányon. Éjjel meghalt az apja, most valószínűleg lefeküdt a tanárával, mire lehet még képes vajon?

Elintézték a temetést, egy vagyonba került, szerencsére Karcsi bácsinak volt megtakarítása. Pedig elég nagy szeszkazán volt az öreg, csoda hogy nem a mája vitte el.

- Kati - kezdte újra Feri - mi volt a volt tanároddal?

Kati kérette magát, aztán nehezen de elmondta, hogy évekkel ezelőtt mielőtt Németországba ment volna, volt kapcsolata a tanárral. Egy aktus fejében kapta Feri az állást. Valószínű, ha Kati nem jön vele, most az utcán lenne, azonban még mindig van egy olyan problémája, hogy itt áll egy fillér nélkül. Valahogy ki kell húznia a következő hónap elejéig. De valahonnan pénzt kell szereznie addig, de hirtelen eszébe jutott valami. Látott egy cetlit az egyik bolt ablakában, estére biciklisfutárt keresnek, Katinak pedig volt biciklije. Nem is tétovázott sokat, mondta Katinak, hogy mi a szitu, és már el is indult, annak ellenére, hogy a lány felajánlotta az anyagi segítséget. Nem akarta, hogy Kati segítsen neki, épp elég volt az, amit az állásáért tett. Bringára pattant, és már száguldott is vissza a bolthoz, ahol rajta kívül más nem is állt sorba a munka miatt. Szerencsére megkapta az állást, minden héten kap majd fizetést. Idős embereknek kell kivinnie a csomagokat, amiket a boltban rendelnek meg. Jól esett dolgoznia, tudta, hogy mit kell csinálnia.

Egyetlen probléma volt, nem ismerte a fővárost. Szerencséjére, a telefonja elég okos volt ahhoz, hogy mutassa majd az utat, viszont este az utcán, már nem tudja megvédeni a gazdáját. Az utolsó útján hazafelé elkapták, megverték, sikerült valahogy hazajutnia, a bicikli épen maradt. Még szerencse, hogy pénzt nem kap a csomagokért, mert az előre rendezve van. 11 óra körül hazaért, tele volt zúzódásokkal. Hosszasan csengetett, hiszen kulcsa nem volt a lakáshoz. Nagy sokára nyílt az ajtó. Egy nagydarab ember bámult értetlenül Ferire.

- Na mit akarsz öcsi? - kérdezte - Túl korán jöttél! - mondta, és becsapta Feri orra előtt az ajtót.

Feri leült a lépcsőre sajnálgatni magát, de kisvártatva újra nyílt az ajtó. Az ürge szó nélkül rohant el mellette, csak úgy visszhangzott a lépcsőház nehéz lépéseitől. Feri becipelte a biciklit és kérdőre vonta Katit.

- Jól van, na, valamiből élnem kellett! Drága az élet itt Pesten! - mondta.
- De ez így nem mehet tovább! Már van munkád, kérlek hagy abba!
- Aztán nehogymár bármit is számonkérj rajtam, ha nem tetszik, menj a fenébe! - Kati nagyon dühös volt.
- De, számon kérem, mit szólna Karcsi bácsi, ha ezt látná? - csattant fel a férfi.
- Én vagyok itthon, komolyan mondtam! - Kati már kiabálva adta ki mérgét.
- Rendben csináld ahogy akarod, amint lesz pénzem elköltözöm!

Feri ekkor vette észre a kis fehér zacskócskát a dohányzóasztalon.

- Ezek mik? - kérdezte Feri.
- Ja, semmi-semmi, ezeket csak itt hagyta valaki - mondta zavartan a lány.
- Nahát most már biztos nem hagylak itt! - eszébe jutottak a szellem Karcsi bácsi szavai.
- Feri kézbe kapta a zacskókat, és mire a lány egyet szólhatott volna bevágta a wc-be és lehúzta.

Kati teljesen kétségbeesett, elkezdett bőgni.

- Feri, te őrült, ezért engem ki fognak csinálni, még a saját apám temetését sem fogom megérni! - mondta zokogva.
- Nem érdekel, inkább valahogy megszerzem a pénzt és kiszállsz, de ezt nem hagyom!
- Hát nem érted? Ezeknek nem pénz kell, hanem az anyag - mondta a lány.
- És szerinted most mit csináljak? - vágott vissza Feri.
- Mittudom én, de holnap nyolcra jönnek az anyagért - válaszolt Kati elkeseredetten.
- Jó, akkor a legjobb amit tehetünk az, hogy nyolckor már nem leszünk itthon, a többit majd kitaláljuk később - mondta a fiú.

Kati beleegyezett, a fiú nyakába borult és úgy sírt tovább. Csak ekkor vette észre a sérüléseket a fiú arcán.

- Veled meg mi történt? - kérdezte aggódva, és megsimogatta a fiú arcát.
- Munkahelyi ártalom, semmi komoly- mondta a fiú. Jól esett neki a lány érintése.

A lány átölelte, majd elővette a jódot és lekezelte a fiú sebeit. Ekkor a a fiú leszorított szájjal nézett kétségbeesetten felfelé a falra, hogyan hazudhatott ismét, és miképpen számol el lelkiismeretével ezek után. Miután Kati végzett a sebekkel, odabújt a fiú mellé. A fiú eltolta magától Katit, érezte, hogy bajban van, Kati rá fog jönni a hazugságra, amikor hirtelen leesett a csillár és éktelen dörömbölés vette kezdetét az ajtón.

- Hol az anyag? - üvöltötték kint.

Miután a fiú összerezzent, Kati vihogva ránézett, elsétált és kikapcsolta a tv-t és a hangfalakat a másik szobában.

- Csak a tévé szólt, nyugi - nyugtatta a fiút.
- Kati, ne csinálj ilyet, mert nem adom vissza a távirányítót.

Mindketten odamentek az ajtóhoz és kinyitották. A házmester állt az ajtóban. A házmester már nem volt szomjas, és bűzlött a piaszagtól is, mindketten megnyugodtak. Karcsi bácsi ivócimborája volt, és úgy látszik, megszokásból jár ide.

- Még egyszer kérdezem, hol van az anyag?! - bömbölt a házmester.

Kati kilépett az ajtón rámutatott a házszámra, majd felkísérte az urat a negyedikre.

- Józsi bácsi, az anyag elfogyott, holnaptól másik címen kellene keresni. - Majd elővett egy cetlit, és ráírta ezt a címet: VII. kerület, Dankó utca 10. Kati még nem tudta, hogy miért a saját címét adta meg, valószínű hogy a zűrös események kavarták meg egy kicsit. A házmester elégedetten ment vissza az alkoholtól bűzölgő garzonjába.
Feri közben visszament a lakásba, elkezdte tanulmányozni a leesett csillárt. Kétszer körbejárta, majd határozottan ezt mondta:

- Hát ez úgy néz ki, fentről esett le - állapította meg.

Kati visszament Ferihez, azon tűnődtek, hogy lesz ebből csillár. Feri váratlanul elájult.Kati először nem tudta mit tegyen, teljesen lesokkolt. A sokk pont elég volt neki ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a saját címét adta meg a közös képviselőnek. Nem tudta mitévő legyen, egy biztos: Ferinek orvos kell. Aggódva kísérte figyelemmel Kati, ahogy távolodik el a mentőautó, az orvosok mint általában, most sem ígértek semmit, de azt tudták, nem egyszerű ájulás történt. Kati idegességében kiment a gangra, és rágyújtott. A fehér füst lassan keringett a sötét éjszakában.

Reggel első dolga volt bemenni Ferihez, nem várta meg a nyolc órás látogatókat. Szerencsére, a kórházban megnyugtató választ kapott a fiú állapotáról, ekkor csörrent meg a telefonja, ajjaj, a szám ismerős volt. Épp fel akarta venni, de mielőtt cselekedhetett volna, a hívás abbamaradt. Ettől még idegesebb lett. Jött egy sms: 1 órád van rá, hogy átadd az anyagot, ha nem kapjuk meg, véged!

Kati nem tudta mit tegyen, bement Ferihez megnézni, hogy mi van vele. Ferinek nyoma veszett. Rohant a nővérpulthoz, kideríteni mi történt. Ott persze nem tudtak semmit erről az eltűnésről, Kata előkapta a telefonját. Még mindig az előző sms volt rajta, megint eszébe jutott az egész. Megpróbálta Ferit hívni, mert úgy emlékezett, hogy a telefon nála volt, amikor a mentő elvitte. A telefon a kórteremben csörgött. A baj csak ott volt, hogy nem Ferinél, hiszen ellopták tőle. Kati hazarohant. A lakásba lépve dermesztő csend fogadta. Megmerevedett, aztán kihátrált a lakásból. Nem tudta feldolgozni: letépett tapéta, törött szekrények, kirúgott ajtók, széttört mosdó. Nem csoda, hogy elájult, sok volt neki mára a negatív élmény.

Mikor résnyire kinyitotta szemeit, azt látta, hogy többen körbeállják. Mikor rájött, hogy rendőrök, újból elájult. Magához térve; erős karok tartották és egy gyönyörű égszínkék szempár meredt rá, bíztattóan figyelve lassú éledését.

- Ezt csak álmodom - gondolta a lány. - Péter nem lehet, hiszen Ő meghalt Afganisztánban.

A rendőregyenruha zavarta össze egy pillanatra. A férfi hátrazselézett gesztenyeszínű haja meglepte a lányt: Péter is így hordta, igaz, ő szőke volt.

- Gondterheltnek látom, meghívhatom egy kávéra? - kérdezte.
- Meg, ha elárulja, ki tette ezt! - válaszolt Kati, de hirtelen eszébe jutott Feri.
- Egyelőre, míg folyik a nyomozás, senkinek sem nyilatkozhatok.
- Jó, akkor igyon egyedül kávét, nekem most el kell mennem, az utolsó majd zárja be az ajtót! - mondta még a lány, és kilépett a keretestől beszakított ajtón.

Visszament a kórházba megkeresni Ferit. Útban a kórház felé, a buszmegállóban, hirtelen egy férfi lépett a háta mögé, valamit a hátához nyomott.

- Maradj nyugton - dörmögte a férfi - ha megmondod, hol az anyag elengedlek mindkettőtöket.
- Nincs könnyű napom. - gondolta Kati. A lány összerezzent, de próbált magán uralkodni, ha segíteni akar Ferin is, akkor valamit ki kell találnia - Milyen mindkettőnket? - adta az ártatlant a lány.
- Hát a pasas a kórházból - dörmögött a férfi - no, ne remegj már hanem beszélj!
- Rendben, rendben! - mondta, és úgy döntött, beveti nőiességét. - Mi lenne, ha ezt megbeszélnénk egy kellemesebb helyen? - incselkedett, s közben megfordult és megsimogatta a férfi arcát.
- Na ne szórakozz kisanyám, ha meglesz az anyag, utána elszórakozhatunk! - mondta a tag az anyagra éhezve - Most pedig gyere velem!

Elkezdte cibálni a lányt.
- Jól van már, eressz el, megyek! - mondta, mert tudta, mást nem tehet.

Elindultak egy sikátor felé. Ez így sehogy se lesz jó, gondolkodott a lány, hisz se anyag, se Feri, és vajon hova viszi most a férfi? Azon gondolkozott, hogy elkezd segítségért kiabálni, de féltette Ferit. Hisz nyilván nincs egyedül az ürge, de azért próbálkozott nála:

- Hova viszel? - kérdezte.
- Majd meglátod, ha odaértünk - dörmögte a férfi.
- Tudod, van egy új anyag... - blöffölt a lány - ...az éjszaka királynője.
- Mesélj róla! - szólította fel a férfi.

A lány megállt, és mélyen a férfi szemébe nézett. Amaz, ettől egy kicsit zavarba jött, mert bizony Katának gyönyörű, barna szemei voltak. A lány folytatta.

- Van egy orvosi por, Marton-féle III-as por, ha ezt fénnyel iszod, garantáltan beállsz.

A férfi, hogy miért, miért se, talán Kata szemei is közre játszottak, hirtelen olyan lett mint a kezesbárány. Kati folytatta.

- Ha adsz egy napot, szerzek neked belőle annyit, amennyi kiváltja az adagot, amivel lógok.

A férfi megpróbált keménynek látszani.

- Figyelj, ha megpróbálsz átverni, akkor a barátodnak annyi, holnap ilyenkor a nagy mosoda mögötti utcában várlak! Lódulj!

Kati elkezdett gondolkodni, kitalálta, hogy elmegy az orvosához, és irat 2 doboz port, nagyjából a Feri által kidobott mennyiségnek felelt meg. Kati elindult visszafele az úton, még nem tudta merre menjen először, hiszen az otthona romokban, az orvosa pedig délelőtt rendelt. Végül bement a kórházba, hátha mégis megtalálja Ferit. Egyenesen abba a szobába tartott, ahol Feri feküdt, de benyitva megállapította, hogy hiába jött vissza, a férfi sehol. Nem tudta mit tegyen, leült az üres ágyra és elkezdett sírni. Ekkor hirtelen eszébe jutott a kifőzde, már épp rohant volna ki a szobából, de ekkor ismerős férfi állta útját az ajtóban.

- Hova mész? - kérdezte az illető.

A lány átbújt mellette és csak szaladt tovább. Elfutott egészen a következő villamos megállóig, ahol sikerült elkapni egy járatot, szerencsére a kifőzde felé ment. Észre sem vette, hogy közben a férfi messziről követi. Odaért az étkezdéhez, a férfi hátulról megfogta a vállát.

- Örülök, hogy idevezetett, kit keresünk? - kérdezte a "nyomozó".
- Senkit, senkit - fogadkozott a lány, de hiába, a férfi megpofozta, majd kiabálva kérdezősködött.
- Mondjon már valamit!

A lány kissé felkapta a vizet, (egy nőt megütni) egy jól irányzott rúgás a micsodájára, és az állítólagos nyomozó fájdalmában térdre ereszkedett, ekkor kilépett a boltból a másik hölgy is, és ő is belerúgott egyet:

- Mit képzel ez magáról, hülye narkós?! - mondta a boltos lány indulatosan.

Kati Feriről érdeklődött a kifőzdés lánytól. A boltos elmondta, hogy nincs Feri nevű ismerőse, de ha este visszajön, akkor tud neki segíteni. Kati nem tudta mit csináljon, elindult az orvoshoz. Szerencséje volt, mert ugyan az orvos nem rendelt, de az asszisztensét, benn találta a rendelőben. Rendes volt a hölgy, írt neki 4 dobozzal, Kati nagyon örült. A lány jókedvűen lépett ki az utcára, de a kedv gyorsan tovaszállt, mikor eszébe jutott, hogy nincs hol aludnia. Azon gondolkozott, hogy mit csináljon estig. Aztán elhatározta, hogy körülnéz a nagy mosoda környékén, ahova holnap vinnie kell az anyagot. Nyugtalan volt, hogy mi lesz a továbbiakban. Elég elhagyatott helynek tűnt.

Egy hajléktalant látott az egyik kukában kotorászni, de amikor a lányt meglátta beszaladt az egyik épület fémajtaján. A lány körbenézett, ha szorulna a hurok merre tud majd menekülni. Ekkor zajt hallott az ajtó mögül, majd kicsapódott az ajtó, és egy ismerős férfi futott ki rajta, egyenesen felé. Feri volt az, kézen fogta a lányt és közölte, hogy most spuri.

- Haza nem mehetünk - mondta Kati futás közben - de van egy ötletem.

Futottak, ahogy csak bírtak, végül lekeveredtek a metróhoz. A metrón a végállomásig utaztak, majd felszálltak egy vonatra.

-Feri, hova megyünk?!
-Biztonságba!

Elindultak haza Feri szülőfalujába. A vonaton utazó, az idő múlását mutató szerkezetek közül csak egyetlen egy volt, amelyik visszafele számolta a perceket, mégpedig az egyik vagonban "felejtett" bőröndben lévő pokolgépé. Már sötétben száguldott a vonat, a véget nem érő vágányokon, amikor egy alak futott el a kabin előtt, és a folyosó végén lévő vészféket meghúzta, majd így kiáltott.

- Mindenki maradjon a helyén! - kiáltotta a férfi. - Azt hiszem valakit elütött a vonat! - mondta még, miközben sietve kiugrott az éppen megálló vonat ajtaján. Feri és Kati egymásba kapaszkodtak, próbáltak megbújni a tömegben. A hirtelen lassulás miatt a pokolgépet tartalmazó bőrönd leesett a poggyásztartóról, s a hozzá nem értő kezek által összeszerelt szerkezet hevenyészett rögzítései elengedtek, ártalmatlan alkatrészek halmazává redukálva a nemrég még katasztrófával fenyegető veszélyforrást.
- Talán jobb is így! - mondta Feri, miközben magával húzta a lányt, és leszálltak a vonatról, belelépve a vaksötét éjszakába.

Egy kis falu közelében állt meg a vonat, az iskola tornacsarnokában kaptak menedéket. Igaz, nem hivatalosan, mert kulcsot nem adtak a teremhez, de az egyik ablak meglehetősen alacsonyan volt, és be tudtak rajta mászni mindketten. Elaludtak összebújva, Ferinek jólesett a lány közelsége. Feri valami zajra ébredt fel, de lehet hogy csak álmodta, Kata eltűnt mellőle. Halkan szólongatni kezdte a lányt:
- Itt vagyok - válaszolt a lány - De gyere ide, mert nem fogod elhinni mit találtam.

Feri felállt, odament a lányhoz, aki egy csomag kábítószer mellett állt.

- Hagyd ott, és ne nyúlj hozzá, gyere, el kell tűnnünk innen!! - mondta Feri, mert már nagyon elege volt az egészből. A lány persze úgy gondolta, hogyha elviszi az anyagot, azzal megszüntetheti ezt a káoszt, így titokban elrakta a zsebébe végső megoldásként. Feri, persze mindezt nem vette észre, csak fogta a lány kezét, és elindult a "bejárati ablak" felé, amin egy lendülettel már kinn is voltak. Egy fenyegető felirat keltette fel a figyelmüket: "Megtalállak, bárhol is vagy!" A festék még friss volt, enyhén tapadt. Feri értetlenül nézte a feliratot.

- Az nem lehet, hogy ezt nekünk írták! - mondta nyugtalanul.

Kissé parázva, de az állomás felé vették útjukat. Fáradtak voltak nagyon, ezért az állomás melletti sínen, egy elhagyottnak tűnő vasúti kocsiba mentek be. Meglepetésükre egy pár hajléktalanra bukkantak bent. Nem maradtak ott, mert bűzlött minden az alkoholtól, így az állomás egyik fedett félreeső részében részében pihentek le, és egymás karjaiban aludtak el, egészen reggelig.

Másnap hajnalban Kati úgy döntött, hogy elmegy, és átadja az anyagot egyedül, mivel Feri úgy sem egyezne bele. Azt mondta Ferinek, hogy keres egy mosdót, hamarosan visszajön. Mire Feri rájött mire készül Kati, már útban volt Budapest felé: lestoppolt egy autóst. Az autós elvitte Pestig, bár undorodott Feri koszos ruhájától. A sofõr jelezte Ferinek, hogy jobb, ha lefürdik valahol, különben meggyűlhet a baja másokkal. Kitette Ferit a Délinél és indult tovább.

Éppen indult volna a hajléktalan szállóba, hogy lefürödjön, amikor egy hang szólította hátulról: "Milyen kicsi a világ!" - Kiss Tamás volt az, a rendõrségtõl. Tamás, Feri egyik gyerekkori barátja volt, együtt gyerekeskedtek, és az általános iskolát is együtt végezték el. Ferit nem érintette túl jól, hogy így látja a volt iskolatársa.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte Tamás. - Látom nem vagy túl jó passzban.
- El kéne jutnom a város másik végébe, de nincs pénzem.
- Jajj, ne szórakozz már, gyere elviszlek kocsival! - mondta, de Ferit egy kicsit noszogatni kellett, hogy elinduljon.

Jól esett a baráti szívesség, út közben Feri elmesélte a történetet, így visszaindultak Katiért, nem tudván, hogy a "zacskó" még nála van. Feri megmondta a címet Tamásnak, méghozzá azt, ahol a lány lakott, ugyanis remélte, hogy a lányt majd ott találják. Mikor odaértek a házhoz, Feri látott három férfit kirohanni, akik elhajtottak egy meglehetősen drága kocsival. Tamás is meglepődött egy pillanatra, és meg is kérdezte Feritől, hogy "biztos, hogy jó címre jöttünk?". Mikor bementek a házba, meglátták Katit egy sarokban aki éppen zokogott.

- Jól vagy? - kérdezte Feri.
- Nem, nem vagyok jól, bántottak - zokogott tovább a lány.

Átölelte a lányt, és próbálta nyugtatni, nem értette ezt az egészet. Tamáshoz fordult:

- Megtennéd hogy beviszel minket a kórházba?
- Ne! Csak oda ne! - kiáltott a lány... Ott fognak keresni engem először, mivel.... várják.... a... drog kétszeres mennyiségét.

Tamás tátott szájjal hallgatja a párbeszédet, mint rendőr nem tudja mit tegyen.

- Öhmm... Feri mi folyik itt? Ezt... jelentenem kellene... -mondta Tamás.
- Az unokatesóm belekeveredett valamibe, próbálunk kimászni belőle, kérlek ne jelentsd.
- Ezt nem intézheted el csak így! Bár, ha belegondolok, megtalálhatom a bandát, aki akarja a drogot, és csak utána csukom le a dealert, Katit.
- Akkor viszont menjünk be a kórházba - szólt Feri.
- Én meg majd segítem lerendezni ezeket gengsztereket - mondta Tamás határozottan.
- Hát... köszönöm - mondta Feri, majd odafordult Katihoz. - Vigyázok rád... Édesem.

Kati hozzábújt a fiúhoz, majd elindultak a kórház felé. Az autóban ülõk mit sem sejtették, hogy folyamatosan, de távolságtartóan valaki követte őket. Megérkeztek a kórházhoz, Kati nem akart bemenni, de Feri rávette. Eközben Tamáshoz odament a strici, aki követte őket és megfenyegette, hogy legközelebb fizessen a lánynak, mert nincs ingyen-menet senkinek. Tamás elképedt, nem tudta hova tenni a dolgot, bement Feriék után. Miközben kereste őket, elgondolkodott, hogy hová süllyedett az az okos gyerek , aki egyszer még a barátja volt, és ráeszmélt, hogy õ most pont olyan, mint Feri. Megtalálta Ferit, kint várt Katira a folyosón, elmesélte neki a történteket.

- Ugyan, ne foglalkozz vele, én is láttam már furcsa dolgokat, mióta Katit ismerem. - mondta Feri, Tamásnak. - Igazából én benne sem voltam ebben az egészben - folytatta Feri - csak állásinterjúra jöttem!

Tamás nem tudott mit mondani, csendben megvárták, míg Kati végez. Kilépett az orvos, csóválta a fejét.
- Mióta nem evett rendesen ez a lány? - kérdezte - most infúziót kap egy pár napig, aztán hazamehet - tette még hozzá az orvos.

Feri örült.

- Nem bántalmazták szexuálisan? - érdeklődött tovább.
- Nem, viszont van néhány kisebb zúzódása, és pihenésre van szüksége - mondta az orvos.

Feri megnyugodott, örült, hogy Kati helyre fog jönni. Tamás igazi barátként viselkedett, megígérte, hogy rá fog nézni Katára, akár éjjel is marad ha kell. Feri megköszönte Tamásnak a segítséget, keresett egy helyet, hogy lefürödhessen. Bement egy helyre, ahol talált zuhanyzót, lefürdött, majd felvett valami ruhát ami egy picit hülyén állt rajta, éppen úgy mintha orvos lett volna, de legalább tiszta volt. Visszatért Tamáshoz a folyosóra.

- Szia Doktor Úr! - mondta Tamás viccesen.

Feri nem nevetett vele. Tamás adott neki pénzt még az autóban, és most eszébe jutott, hogy lemegy a büfébe kaját venni, mert már nagyon éhes volt.

- Hozzak Neked is valamit? - kérdezte.
- Aha, egy szendvicset hozhatnál. - mondta Ferinek, és Feri, mint "orvos" elindult lefele a lépcsőn.

Elindult ennivalóért, vett Katinak is meg Tamásnak is egy egy szendvicset. Éppen visszafelé tartott, amikor egy nővér formájú hölgy belé karolt.

- Doktor úr, velem kell jönnie, komplikációk vannak az egyik betegnél, útközben egye meg a szendvicseit. - Feri elképedt, nem bírta megértetni a nővérrel, hogy ő nem orvos. Nem tudott mit tenni, és már bent is voltak a műtőteremben, ami egy szülőszoba volt valójában, a hölgy éppen nagyokat nyomott, szóval elkelt a segítség. Nem is volt már sok idő, az első tágulási szak meg is kezdődött: a méhszáj kinyílt, a méhnyak kitágult, kialakult a szülőcsatorna.

Feri mozdulni sem tudott az első pillanatban, de aztán, hogy tovább tudjon menni, elhatározta, hogy segít. A magzat elkezdett fokozatosan kijönni a szülõcsatornán keresztül: Feri nyugtatgatta a nőt. Elkezdett beszélgetni a kismamával. Sajnos a kismama egy 16 éves lány volt, akit annyira megviselt a szülés, hogy még beszélni se tudott, viszont a baba világra jött: semmi gond nem volt.

Feri, mint aki jól végezte dolgát visszament Tamásékhoz, közben Kati kicsit jobban is lett.

- Miért vagy ilyen dzsuvás? - kérdezték.
- Nem fogjátok elhinni, ha elmesélem - kezdte Feri - Szülést vezettem le egy 16 éves lánynál... öh... asszem hányni fogok... hol a mosdó...?

Mindketten mutattak jobbra, Feri futni kezdett. Nem jutott túl messzire, mert már a mosdó előtt kijött belőle az, amit még meg sem evett. Újabb mosakodás következett, de már csak felülről.

Jó volna már egyet pihenni - gondolta Feri - a munkám elúszott, nincs hol laknom, a nagybátyám halott, kábítószer üzérkedés, szülés levezetés, mindez két nap alatt: ez Budapest?

Aztán eszébe jutott Kati, vigyáznia kell rá, visszament hozzá és átölelte. Tamás is ott volt, és boldogan konstatálta, hogy minden jól alakul. Megették a három, még a szüléslevezetés előtt megvett szendvicset. Tamás ott maradt Katival, Feri pedig elindult megkeresni a kifőzdés lányt (mondjuk orvosnak öltözve furán mutatott). Katinak rosszul esett, hogy Feri elment. Feri után, még soha nem fordultak annyian meg, mint azon a délutánon, ahogy végigment a nagykörúton, a kifőzde fele. Amikor beért pont szembetalálkozott a lánnyal, végül nem tudott megszólalni. Azért sikerült kinyögnie egy "Köhm.. izé... szia... ööö..."-t.

- Szia, miért nyögdécselsz? A te barátnőd az a kungfus csaj, aki leterítette a múltkor azt a 100 kilós barmot? - kérdezte, miközben az üzleten keresztül, a hátsó raktárba húzta a férfit.

Feri még mindig nem tudott beszélni, közben eszébe jutott Kati. Feri álmélkodott, mik történnek itt, de rászedte magát, hogy válaszoljon:

- Nem... tudom.
- Szerintem téged keresett, amikor berontott az a mamlasz - válaszolta a lány.

Feri erõt vett magán.

- Engem? Az lehetetlen, Kati a dealer - gondolta.
- Igen téged, a mamlasz meg üldözte, a lány leterítette és elrohant - válaszolt.
- Nem tudod a lány nevét? - kérdezte Feri.
- Nem mondta a nevét - válaszolta a kifőzdés lány.
- És... a te neved? - kérdezte Feri.
- Mira vagyok - válaszolt félmosollyal a száján a lány.
- Gyere, menjünk be, igyunk meg valamit, közben megbeszéljük a dolgot. - folytatta Mira.

Ferinek megint eszébe jutott Kati, de Mira nagyon érdekelte, nem tudta, hogyan kéne ezt a helyzetet megoldani. Tulajdonképpen furcsa lenne, ha Katival jönne össze, mivel a nagybátyjának a lánya, igaz a nevelt lánya - mindenesetre nem lesz semmi baja, ha ráhajt Mirára.

- Oké, akkor beszélgessünk - válaszolta Feri.
- Kérdezhetek valamit? - kérdezte Mira.
- Persze.
- Miért van rajtad orvosi ruha?
- Hát tudod... állásinterjúra jöttem vidékről... - és elmesélte az egészet.

Mira végighallgatta a történetet, majd kérdezett:

- És most Kati?
- Tamással van valahol... - válaszolta Feri. - Bár merem feltételezni, hogy ezt a verekedősdit itt ő csinálta.
- Akkor jól elbánhattak vele - válaszolta a lány.
- Ha csak nem ő bánt el velük - reménykedett Feri. Közben egyre jobban hiányolta maga mellől Katit. Kati egy drog dealer, vele nem élhetek együtt! - gondolta, így hát Mirával elmentek az éjszakába...

Elmentek sétálni, majd betértek egy szórakozóhelyre. Éppen Feri kedvenc száma szólt. Elhívta Mirát táncolni, aki készséggel igent mondott. Nem szólt hangosan a zene, pont annyira, hogy kellemes legyen, szorosan összebújtak. Feri nagyon jól érezte magát (milyen meglepő - Picike8). Mira szintén. Egyre közelebb kerültek egymáshoz. Feri megcsókolta Mirát. Mira szégyenlősen elrántotta a fejét, aztán mégis szenvedélyesen Feri szájára tapadt. Teljesen belemerültek a csókba, már nem is az a dal ment, amit Feri annyira szeret. (Ezek ketten összejöttek csóri Kati meg össze van verve?! - Tálydi)

- Odébb húznál innen? - vasmarok szorult váratlanul Feri vállára.

Egy nagy darab pasas arrébb taszigálta Ferit, majd Mirához fordult. A kérdő mondat befejeztével a hőn áhított nő felhevülten le is tekert egyet a tolakodó tahónak, aki meglepő módon el is terült.

Feri meglepődött. "Ezek szerint nem csak Kati tud verekedni."

- Menjünk innen - mondta Mira, és hangjában nem volt félelem.

Feri egy kicsit megrémült, vajon minden budapesti lány ilyen lehet?

- Mit bámulsz, menjünk már! - Mira hangja parancsolóan csattant.

Feri hallgatott a parancsra és nekiindult Mira után. Az utcára érve vaktában elindultak valamerre, és egy kis csönd után Mira feltett egy kérdést.

- Te mindig ilyen mulya vagy?
- Nem vagyok hozzászokva, hogy csak úgy belém kötnek, nálunk ez nem volt szokás - magyarázta Feri.
- Na jó, mindegy, gyere és keressük meg az unokahúgodat - mondta Mira, és magával húzta a fiút.

Elindultak a kórházba. Útközben megbeszélték, hogy Feri odaköltözik Mira albérletébe. Feri már csak azt nem tudta, hogy Kati hol fog lakni. Vagy valamit csinálni kell nagybátyja lakásával. Odaértek a kórházhoz, Kati is és Tamás is aludt. Feri nem akarta felébreszteni őket, egy papírra néhány sort írt, amit Kati zsebébe csúsztatott, a papíron ez állt:

Holnap meglátogatlak, elköltözöm egy barátomhoz.
Feri

Mira nagyot nyelt, egy kicsit már bánta, hogy túl hamar kínált otthont a fiúnak, akit szinte nem is ismert.

- Menjünk - szólalt meg Feri.

- Te, ne haragudj... át kéne még gondolnom a dolgot - mondta Mira lehajtott fejjel, vörös fülekkel.
- Szóval ma nem alhatok nálad? - kérdezte Feri.
- Értsd meg... én... én - nem folytatta Mira, egyszerűen elszaladt.

Feri teljesen kétségbe esett, visszament Katihoz, kivette a levelet a zsebéből, odahúzott egy széket az ágyhoz. Leült, könyökét a térdére, állát a kezeibe támasztva töprengett, miközben a szeme lassacskán párásodott. Elaludt, reggel Tamás keltette kávéval, megkérdezte merre járt.

- Mirával elmentünk, megmutatta a várost, aztán Ő haza ment, én pedig ide jöttem hozzátok - mondta Feri.
- Ki az a Mira? - kérdezte Tamás.
- Egy dolgozó a kifõzdében.
- Értem, látjuk még? - kérdezte Tamás érdeklődően.
- Nagyon remélem... Áhh, teljesen belebolondultam...
- Azt hittem tetszik Kati - a lány még mindig aludt.
- Figyelj, lehet, hogy tetszett, viszont vele azért nem élhetem le életem hátralevő részét: drogdealer!
- Tegnap még kérleltél, hogy ne tegyek semmit, nem értelek.
- Azért azt meg nem aka... Tudod mit? Vidd be!
- Már nincs miért, nincs mit bizonyítanom, de akkor is, döntsd el mit akarsz, mert ha Te nem, majd én...
- Tanácstalan vagyok... Gondolkodj most helyettem inkább - mondta Feri.
- Komolyan, gondold át, Kati jó nő, és ahogy mesélte képes lett volna feláldozni magát érted, de ha Te nem...
- Lehet, hogy igazad van... Mira úgyis elfutott elõlem...

Kati ébredezett, a két férfi egyszerre ugrott hozzá.

- ...tudod, igazad van. Mira már a múlté. - mondta Feri halkan Tamásnak.

- Szia, jó reggelt... Kérsz valamit? Jól vagy? - kérdezték egyszerre.
- Egy kis víz jólesne - válaszolt a lány.
- Tessék - már adta is Feri.
- Köszi, de Tamástól jobban esett volna a víz! - mondta, és csábosan nézett Tamásra.
- Elmegyek veszek valami harapnivalót - mondta Tamás - mit kérsz Kati?
- Öömm, Tamás... azt hiszem elfogyott a pénzünk...
- Hát, adok még, de ez az utolsó. Miért nem dolgozol Feri?
- Már két napja dolgoznom kellene - mondta Feri. - Csak nincs normális ruhám, amiben mehetnék munkába. És a kalandjaink miatt egyikünk se tudott bemenni, pedig együtt dolgoztunk volna Katival. Katinak is jönni kellene.

- Tényleg - mondta Kati - fel kéne hívnom a tanár urat, hátha ad még egy esélyt, legalább Neked.
- Nélküled nem megyek sehova, főleg nem a tanár úr segítségével - Feri bepipult, dühében majdnem otthagyta a lányt. - Kati, nagyon kérlek ne csináld ezt többé!
- Rendben - mondta Kati, közben Tamás magukra hagyta őket.
- Kati... Én... Azt akarom mondani... Nem akarlak elveszíteni... és... szükségem van RÁD és azt hiszem talán Neked is rám. Szóval... arra gondoltam...
- Csss... - elcsitította a lány, azután hosszan megcsókolta. - Feri, akárhogy is lesz, azt tudnod kell, hogy... - ekkor Feri megcsókolta. - ...terhes vagyok.

Feri kérdőn nézett a lányra.

- Ki az apa?
- Hát az egy régi történet, még Németországból egy férfi - mondta Kati, de látszott rajta, hogy nem szívesen beszél róla.
- Ezt később megbeszéljük, akkor is vigyázok rád!

Kati hálás szemekkel nézett Ferire. Megölelte a fiút, épp ekkor lépett be Tamás.

- Lemaradtam valamirõl? -kérdezte.

Kati, és Feri összenéztek, a fiú bólintott, jelezve, hogy Katira bízza elmondja-e Tamásnak a hírt.

- A helyzet az, hogy elég érdekes helyzetbe keveredtem - válaszolt a lány.
- Az a helyzet - folytatta Feri - hogy rendbe akarjuk hozni Kati lakását, mert nincs addig hol laknunk.
- Ha erről van szó, akkor amíg ez nem sikerül lakhattok nálam - válaszolt Tamás.

Kati nagyon megörült ennek, örömében Tamáshoz lépett, és átkarolt, hálája jeléül, ebben a pillanatban lépett be az ajtón Mira.

- Sziasztok - köszönt a lány.
- Feri - folytatta Mira - meggondoltam magam, és ne haragudj rám, kérlek, tudod annyira jó volt a tegnap este, hogy egy kissé össze voltam zavarodva! - mondta, és könnyes szemekkel Feri nyakába borult.

Kati odafordult Ferihez.

- Ki ez a lány?
- Őő... hát Mira, aki a kifőzdében dolgozik.
- Én legalább dolgozom - mondta Mira kissé provokatívan, miközben levált Feriről, és könnyeit törölgette.
- Hát... Õõõ... Gyere ülj le - Mondta Feri.
- Kati azt hiszem már találkoztatok, ő dolgozik abban a kifőzdében tudod.. tegnap este elmentem hozzá - magyarázkodott Feri.
- Igen, hát persze, Ő az aki azt a tahót lerúgta, hogyne emlékeznék.
- Nana, te se voltál semmi - vágta rá Mira.

Ezzel megtört a jég a társaságban, Kata, és Mira elvonultak beszélgetni, Tamásék ketten maradtak.

- Mit fogsz most csinálni? - kérdezte Tamás.
- Kata mellett maradok mindenképp - mondta határozottan Feri.
- Várd ki a végét, mit hoznak ki a lányok - figyelmeztette Tamás.
- Már eldöntöttem, bármi történik Kata mellett maradok! - makacskodott Feri.

A lányok visszaértek.
- Feri, ha lehet, beszélnék veled - kezdte Kata - Mira felajánlotta, hogy költözzek hozzá, amíg a lakást rendbeteszik - mondta a lány.
- És velem mi lesz? - érdeklődött Feri.
- Arra kérlek, hogy addig költözz az apám lakásába - mondta Kati, Feri legnagyobb bánatára.
- Nem akarlak egyedül hagyni! - válaszolta Feri.
- Tudom Feri, de amíg nincs rend a lakásban, addig nem akarok visszamenni - mondta Kati.
- Rendben - vette tudomásul Feri a döntést.
- Akkor majd... Elleszek... Rendet rakok... - mondta Feri - de majd szólok ha kész van, és jössz hozzám, rendben?
- Rendben megígérem. Addig is pénzt kéne keresnünk. Felhívtam a tanár urat, elmondtam, hogy apu meghalt, és bajok voltak, holnap kezdhetsz, holnaputántól én is megyek - mosolygott Kati.
- Rendben, akkor majd még találkozunk -búcsúzott Feri.
- Várj, légy szíves kísérj el Mirához, esetleg munka után felnézhetnél hozzánk.
- Hát jó - ezzel elindultak.

Amikor felértek Mira lakásába Katinak és Ferinek tátva maradt a szája, nagyon szépen volt berendezve az a hatalmas lakás.

- Mira, ugye Te nem minimálbéres vagy? - próbálkozott Feri viccesen, közben azon tűnődött, vajon honnan van a lánynak ennyi pénze.

- Vicces vagy - vágta rá Mira - Kati gyere megmutatom hol tudsz aludni.

Feri, csak nézte a két lányt, őszinte csodálattal.

- Hogy megértik egymást. - gondolta.

Elköszönt, visszament a lakásba, rossz volt neki egyedül. Visszaérve Kati lakásához, az ajtót már megcsináltatta a házmester, Feri tőle kérte el a kulcsot. A lakásba lépve keserű mosollyal állapította meg magában, hogy lelkének ziláltságát csak a lakásban uralkodó káosz múlja felül, majd sóhajtva nekiállt rendet rakni. Lassan összepakolt annyira, hogy le tudjon feküdni aludni és holnap munkába indulni. Olyan mélyen aludt, hogy reggel alig hallotta meg az óra csörgését, de végül gyorsan elkészült, és időben beért a munkahelyére.

A "tanár úr" nem fogadta olyan széles mosollyal, mint amikor Katival volt, de azért elindult a nap. Megmutatták az irodáját, és minden iratot ami az induláshoz kell, végül is gazdasági vezető lett belőle. Nekiállt dolgozni, egész nap Katin járt az agya, alig várta, hogy lássa. Ebédszünetben fel is hívta őt. Mira vette fel a telefont, elmondta, hogy Kati elment vásárolni. Feri megkérdezte mégis miből, hiszen pénzük nincs.

- Ne aggódj, megoldottuk. Ráértek majd visszafizetni. - mondta Mira.

Feri gondolatban a fejét fogta, hogyan fog mindent rendezni. Persze azon is gondolkodott, honnan szerzik a pénzt. Még egy hónap, mire fizetést kap, illetve kapnak, a másodállásának meg annyi. Elhatározta, hogy beszél Mirával, hátha tud valami másodállást szerezni. Lassan véget ért a munkaidő, szinte szaladt a lányokhoz.

- Na milyen volt a napotok? - kérdezte Feri.
- Nagyon jó volt - válaszolt mosolyogva Kati. - Elmegyünk egy klubba? Olyan rég buliztam.
- Te Kati, nincs pénzünk! - figyelmeztette Feri - Ráadásul holnap már dolgozol.
- Dehogynem van -mondta Kati. - Megtakarításaimból simán el tudunk menni!
- Eddig arról volt szó, hogy nincs pénzünk... de rendben, menjünk, csak ne maradjunk sokáig, jó? - válaszolta megadóan Feri.
- De én szívesebben maradnék veled, valami csendes cigifüst mentes helyen, mert terhes vagy, és vigyáznod kellene magadra - folytatta a férfi.
- Szórakozni akarok még utoljára, kérlek - kérlelte a lány.
- De azért vigyázz magadra - mondta Feri - Jobban örülnék, ha mehetnék én is. Ismersz valami normális helyet?
- 1001? - javasolta Mira.
- Oké, menjünk, de ne sokáig! - egyezett bele Feri.

Végül elmentek, jól érezték magukat, kissé szolidan szórakoztak. Feri hazakísérte a lányokat, majd hazaindult. Vidáman lépdelt az úton, amikor eszébe jutott, hogy a lakáskulcsot Miránál hagyta, ezért visszafordult. Mire visszaért a lányok már bezárták az ajtót. Kopogott az ajtón, de semmi válasz nem jött. Felhívta Katit, hátha még nem alszik és felveszi a telefont. A telefon sokáig kicsengett, de Kati nem vette fel.

Benézett a hátsó ablakon, és széttört üvegek voltak mindenfelé. Megpróbálta újra a telefont, hallotta, ahogy az még bent csörög a lakásban. Úgy döntött, hogy betör a házba, és megnézi, mi folyik itt (Gyöngyösön - Picike8). Miközben befelé mászott az ablakon, a szomszéd épületből egy viharlámpával rávilágított a mindenről mindent tudni akaró szomszédasszony, aki torka szakadtából ordibált:

- Betörő, betörő...hívjanak rendőrt! Meg is erőszakolta szegény lányt, pár perce sikoltozás hallatszott a lakásból!

Feri gyorsan bemászott, és ott találta Mirát. Mira bódultan feküdt a földön, épp csak érezni lehetett a pulzusát.

- Kati drogdealer. Nem lehet, hogy a szer miatt fogadta be Mira ilyen hirtelen?

Elővette a telefonját, felhívta a mentőket és nagy nehezen kitámogatta a lányt a lakásból. Betörés, túladagolás, vagy valakik követték őket Mira lakásáig? - Ezen kattogott az amúgy is zaklatott agya, miközben a 112-es segélyhívó vonal kapcsolására várt. - Távolban a szomszéd asszony jajgatása nyomán, szirénázó rendőrautók hangja hallatszott, melyek egyre hangosabban törték meg a csendet. Úgy látszik már valaki hívhatta a mentőket, mert már közelről hallatszott a sziréna hangja.

Mire odaértek Mira ébredezni kezdett. A férfi alig várta, hogy feltehesse a legfontosabb kérdést.

- Mi történt Katival? - kérdezte.
- Az a szemét volt, aki múltkor megpofozta Katit! - mondta Mira fájdalmas hangon, miközben sajgó fejét fogta.
- Elvitte magával? - kérdezte Feri aggódóan.
- Arra már nem emlékszem - válaszolt a lány, miközben a mentősök már oda is léptek hozzájuk.
- Mi történt kérem? - kérdezte a magasabbik.

A lány a fejét mutatta, hogy fáj, valószínű valaki leüthette. Azonnal kezelésbe vették a lányt, a rendőrök pedig Ferihez fordultak.

- Tisztáznia kell magát - mondták neki - be kell jönnie a kapitányságra.
- Kérem, ne most, később mindent megmagyarázok, de most feltétlenül meg kell találnom a barátnőmet! -válaszolta Feri, és elrohant.
- Nem lehet, velünk kell jönnie! - közölte a rendőr.