2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

A "nem mindegy" egy újabb esete

Írta: | Kulcsszavak: USB . Kingston . garancia

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hogy ez a bejegyzés már megint minek..? Csak mellbevágott a különbség, ki kellett írnom magamból. Bizony, pont nem ér rá senki egy pofa sörre, hogy megdumálhassuk. :P

Mióta jelenlegi munkahelyemen - ami egyébként az első is - dolgozom, egyre inkább azt veszem észre, hogy szinte elkerülhetetlen a dolgozók munkakörének kiszélesedése. Történik mindez úgy, hogy az illető észre sem veszi, vagy ha mégis, akkor sem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, hiszen szerencsére a fogadj Isten sem marad el. Ennek fényében nem csak szoftverfejelsztek, hanem karbantartok is. Ez magában foglalja mind a szoftveres, mind a hardveres karbantartást a társaság dolgozóinak biztosított gépparkra vonatkozóan és a dolgozók saját gépeire vonatkozóan is. Utóbbit természetesen fusiban.

Így eshetett meg, hogy bár volt egy bőséges készlet USB kulcsokból, de mind kiadásra került. Ettől még nem áll meg az élet, az OS-t, programokat ettől még telepíteni kell valamiről, ha nincs optikai meghajtó vagy szabad hálózati aljzat. Ilyenkor jobbára a sajátjainkat használjuk a feladatra, amivel nincs is baj, míg nem kell mindent lementeni a 64 gigás pendrive-ról, majd fel egy lemezképet és vissza. Persze ezt hetente többször.

A legkissebb pendrive-om is 32 giga kapacitású, USB 2.0, szóval nem túl kényelmes esetenként teljes tartalmát mozgatni ide-oda. Most jutottam el oda, hogy veszek egy csak telepítésre szánt darabot, de iziben. Kingston DT 101 G2 8GB USB 2.0 - Mert van már egy G2, a fent említett 32GB-s és mert passzol hozzá. Meg persze azért is, hogy ne legyen nyavalygás, hogy nem tud bootolni, mer' USB 3.0.
Tudtam, hogy filléres kiadás lesz, emiatt nem aggódtam. Az elsődleges szempont az volt, hogy minél hamarabb át tudjam venni és ne kelljen órákat utaznom érte. Az első boltban csak 1900 pénz és van raktáron, de fél óra utazás papíron, bruttósítva legalább 45 perc. Nekem erre nincs időm!
A második üzletláncnak van boltja tőlem egy nagyobb köpésre is, 300 forint felárral és 2 nap szállítási idővel kínálják. Már majdnem be is zártam a lapot, de akkor észrevettem, hogy utóbbi boltban 5 év garanciát adnak, ellenben az első bolt 2 évével. :Y

Szóval plusz 3 év garancia 300 pénzegységért és szinte helyben...nem volt kérdés honnan rendelem, túlélem azt a két napot. Egyáltalán nem értem miért nem adnak rá mindenhol 5 év garit, ha egyszer van olyan bolt ami képes rá jelentéktelen felárért cserébe. :))
Mindazonáltal hero vagyok, mert remek üzletet csináltam :DDD

Te mikor voltál utoljára hero/superhero hasonló oknál fogva?

Hozzászólások

(#1) Petyyyyy


Petyyyyy
addikt

Nyittassék.

[ Szerkesztve ]

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#2) Pr3ciSioN válasza Petyyyyy (#1) üzenetére


Pr3ciSioN
aktív tag

Ha meghívsz egy sörre én meg Téged egy Tequila-ra és reggelig beszélgethetünk :DDD
A címről ez jutott eszembe : lehet ismered hallgasd meg :D tényleg jó nagy bizniszt csináltál ezzel 100 FT/év garanciával :D

\HTC ONE M8 ----> Más nem is kell\ A Reszkessetek Betörők a gyerekek Die Hardja

(#3) Petyyyyy válasza Pr3ciSioN (#2) üzenetére


Petyyyyy
addikt

Micsoda visszautasíthatatlan ajánlat. Nem baj, ha később döntök? :D ;]
A nótát nem ismertem, de örülök, hogy valaki meglátta a lényeget a mondandómban. :DD

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#4) kmisi99


kmisi99
addikt

Nekem jó az ebay is ennyiért dupla akkorát kapok élettartam garival. :C

(#5) Petyyyyy válasza kmisi99 (#4) üzenetére


Petyyyyy
addikt

Naés hány napon belül?
Ha kettő, akkor superhero lehetsz. :D

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#6) Mr X


Mr X
veterán

Látod, neked is csak haszon kérdése, mennyire nincs időd. :)

(#7) Petyyyyy válasza Mr X (#6) üzenetére


Petyyyyy
addikt

Igen, így van. Ha olyan ajánlatot találok, biztos kibírtam volna egy hetet is. :K

Nem mintha túlzottan nagy szükségem lenne rá, de egy jó kis 64 vagy 128GB-s HyperX modellt szeretnék begyűjteni egyszer. Arra már hajlandó volnék várni.

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#8) Mr X válasza Petyyyyy (#7) üzenetére


Mr X
veterán

Én nem vagyok finnyás ilyen téren, de ritkán is használok pendrive-ot. Neked megértem, hogy komolyabb igénybevételhez minőségibb darabot keresel. :)

(#9) kmisi99 válasza Petyyyyy (#5) üzenetére


kmisi99
addikt

Na igen ez a másik nekem nem gond ha 1-2 hetet várnom kell.

(#10) Kolondrum


Kolondrum
félisten

Én is fel akartam tenni egy össznépi kérdést, miszerint szereted e a munkádat. A szereted szó magyarázatra szorul, mert vannak fokozatai. Undorral megy e be az ember miegymás. Elgondolkodva ezen azt kell mondjam van része amit akkor is csinálnék ha nem vagyok bent, mert összefutok vele a mindennapokban is. Nem perverzió ez, csak egy dolog amihez nem utálattal állok hozzá.
Sok embert tudok aki utálja a munkáját, mert nincs más és megy a vérszívás. Lehet szívni a vért a törvény szabta határokig. No de ehhez olyan helyen kell lenni, ahol több mint jobban figyelnek a törvényi részére. Mondok kiugró példát, nekem az volt. Bekerültem ide, első napokban kaptam egy szép feladatot. Én neki is álltam, nem volt kellemes, de csináltam, mert előtte az volt amit mondtak legyen nekem akármilyen rossz és kész. Erre odajön a főnök, hogy X külső hőfoknál amikor a nap 45.6 fokban néz a bal szemem sarkába akkor neked 12 percenként védőitalt kell innod, úgyhogy fejezd be. Nagyon jó, hogy van ami határt szab bizonyos dolgokban.
Sőt mondok még jobbat. Minél többet foglalkozhat azzal az ember, hogy mit egyen a melóba, annál jobb az a meló. Én néha pizzát sütök saját tésztából. ;)

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.