2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Matrix újratöltve

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezető.

Szeretettel köszöntelek kedves olvasó :) Első irományomra készülök,mintha Neo lennék aki épp először jön ki a matrixból.Ebből adódóan (és abból hogy nem vagyok szakmabeli) néhol biztos lesznek hibák,pontatlanságok,ezt kéretik majd elnézni (hózzászólásokban persze jöhet a savazás😛)
Na de vágjunk is bele amiért itt összejöttünk.
A történetem ott kezdődik,hogy körülbelűl 5-6 évig nem használtam a gépem.Okos telefon jött,győzött.Nem is nagyon hiányzott a pc,megvoltam nélküle.De egy éve elkezdett bosszantani,hogy csak úgy a sarokban porosodik a gépecske.Első dolgom az volt hogy nosza xp-t 😨 telepítek.Nem kell meglepődni,a gépen az volt.Levoltam egy kicsit maradva na😁 Jó is volt működött is,de egy kicsit utána olvasva elhatároztam ,hogy legalább win7-re frissítek.Na itt jött ki rögtön,hogy ez a gép bizony elavult lett,fejleszteni kell.De vajon lehet?😮

Fejlesztés.

Elkezdtem olvasni a neten,hogy hogyan is mennek a dolgok,és rengeteg információra leltem.Először talán túl sokra is.De nem estem pánikba,a lényegre koncentrálva hamar kiderült mit is kéne cserélni.Esetemben azt jelentette,hogy rendelkezem egy 775-ös alaplappal,egy 1,8 ghz-es celeron processzorral,egy alaplapi videókártyával,és 1 gb ddr2 800 mhz rammal.De a lényeg az volt hogy a lapom fejleszthető volt mind memóriában(max 4 gb) mind processzorban(core2duo/core2quad),és videókártyában is !!
Az igazsághoz hozzátartozik,hogy ezt a platformot már nem ajánlották fejlesztésre,de nekem más alternatíva nem volt úgy hogy belevágtam az "anyagbeszerzésbe".

Elsőnek eladtam az 1 gb ramot(1500 ft) és beszereztem a 2×2 gb ramot(6000 ft). 4500 forint ráfordítással már ha nem is szágúldott a gép,de a win7 és a programok egy kicsit jobban fürgébben mentek.
Nem volt mese,nincs megállás jöhetett a processzor csere.A pénztárcám épp nem engedte meg,hogy sokat költsek,ezért a quad proci beszerzését jegeltem,és az E8400-ra esett a választásom.Gondoltam plussz 1 mag,és a 3ghz csak dob valamit a gépen.Beszereztem(hardverapró ismét) a procit kemény *háromezerháromszázért*😊
Háááát na itt kezdtem el érezni,hogy tud még ez az öreg vas.A régi teljesítményéhez képest fénysebességre kapcsoltam🙌,és mindezt 7800 forintból !!!
De itt sem volt megállás,hiszen az alaplapi videókártyával csak a 2000-es évek elejei játékok indultak el.Jöhetett a videókártya.
Nagy elvárásaim nem voltak,de azért lowon szerettem volna egy két újabb játékot is játszani.Amit beszereztem az egy nvidia gt430 1 gb ddr3-as videókártya lett.Nem egy erőgép,de az alaplapihoz viszonyítva fényévekkel jobb.Plusz 5 ezer elment megint,de kitárúlt a világ számomra.Most már volt egy olyan gépem (12800 forintból) amin elment példáúl egy Mortal Kombat Komplete Edition,ami nekem már azt jelentette hogy van egy gamer gépem 😊(na jó kis túlzással😙),de az biztos hogy a mindennapi használatra teljessen alkalmas kis masina született(vagy inkább támadt fel poraiból)
Ha még azt is nézem,hogy ezt az összeget 3-4 hónap alatt kellett csak kipengetnem akkor azért látható,hogy kis pénzből igaz apránként szegény ember is előrébb léphet.

Összegzés.

Mint a saját példám mutatja,egy kis szerencsével ha az alaplapunk támogatja a modernebb több magos processzorokat,és egy két plusz gb memóriát is,akkor hiába elavult technika pár fillér ráfordítással használható gép rakható össze.Főleg ha a kiindulási alapgépet nézzük.
A gépem még nincs kész,beszerzésre kerűl lassan egy xeon processzor ami ugyan csak nem egy drága dolog manapság.(a videókártya közben cserélve lett egy erősebb hd 6770-re ami plusz 5 ezer megint)A végén egy szuper gép lessz a jutalmam😀

Utószó

Ezt a kis írást csak azért szerettem volna megosztani veletek mert ha valaki hasonló cipőben jár mint amilyenben én voltam(kis pénz kis foci) annak egy kis lelkesítő jól jöhet.Lassan hónapról hónapra,de a végén sok sok boldogságal örömmel ajándékozhatjuk meg magunkat,még ha i5-re meg gtx 960 -ra nem is tellik.Természetessen nem csak 775-ös platform jöhet szóba,egy régi példáúl am2 ami támogat 2/4 magos procit is simán feljavítható.

A végére már csak egy kérdésem maradt.A kék pirulát választod,vagy a pirosat?Dönts el melyiket,de vigyáz nincs visszaút !!!
😎

UPDATE : Összeállt mind a kettő gép. Az otthoni gép : gigabyte g31 s2l ; 4 gb ddr2 800 mhz ;fsp 350 wattos 80 plusszos táp ;smd hiányos, de tökéletessen működő négymagos xeon E5450 (3 ghz) ; kis 3000 forintos toronyhűttő ; 2 db vinyó (160+250 Gb ) ; egy dvd író olvasó ; R7 250X 1 Gb 128 bit ddr5 ;alap atx baz. -Másik gép : alaplap gigabyte ep35 ds3 ; 8 gb ddr2 800 mhz ; xeon E5450 ( 2,8-3,6 Ghz ) ; videókártya hd 6770 1 Gb 128 bit ddr5 (ez még cserélve lesz) ;táp fsp 450/500 wattos 80 + ; 2 db vinyó (80 gb+160 gb,még egy legalább 200 gb-os beszerzésre kerűl) ; 3500 ft-os toronyhűttő.
Játékok : Minden játék normálissan megy amit idáig próbáltam.Gta 5 , Rise of tomb rider,Mortal kombat X,stb. Persze alacsony felbontáson,és beállításokon,de simán folyékonyan 😀 (A max felbontása a monitoromnak 1440×900) Erősebb videókártyával még jobb lenne a helyzet ;) Szóval kiráááály minden 😀😀😀

Hozzászólások

(#1) PrometheusX


PrometheusX
aktív tag

Nagyon jó kis cikk volt, köszönjük! :R

Ha esetleg még kicsit gyorsítani rajta, akkor tudom ajánlani egy SSD beszerzését. :) Viszonylag "olcsón" (persze kinek mi az olcsó), 13.000 forint környékén lehet már kapni 120GB-os SSD-t ami rendszermeghajtónak és programoknak (akár játékoknak is) tökéletes.

Én egy 10 éves gépet (szintén S775-ös alaplap, C2D E4500 processzor, 2GB RAM) újítottam fel vele, 14.000 forintból. És olyan szempontból, hogyha úgy döntesz, hogy felújítod a gépedet (új alaplap, több memória, videokártya, stb.), csinálsz a Windows 7-en egy OoBE (Out of the Box Experience) visszaállítást, amivel "lenullázza" magát bizonyos értelemben a rendszer (az alaplapi beállítások / driverek alaphelyzetbe állnak, költöztethetővé válik az operációs rendszer másik alaplapra/rendszerbe; ha minden igaz a felhasználói profilok / programok / játékok / telepített dolgok megmaradnak, régen én is csináltam ilyet), és máris tudod használni az új gépedben - ezáltal nem csak kidobott pénz lesz az az SSD a régi gépben. :)

Amúgy a xeonosítás jó ötlet, csak ugye alaplapfüggő a dolog. Én is most tervezgetem egy régebbi Xeon processzoron alapuló gép összerakását (csak ugye a szűk keresztmetszet a pénz, mert én meg telefont akarok venni, és a Nexus 5x-nek nem olcsó az ára :) ) a jövőben, mint mókolós-szerelgetős gépet.

:))

[ Szerkesztve ]

(#2) Pécsi gyerek válasza PrometheusX (#1) üzenetére


Pécsi gyerek
addikt

Én köszönöm :R Igen az ssd kimarad,az még dobna rajta :)

Gigabyte b360 hd3+i5 8400+4×4 gb ddr4 2400 mhz+fsp 460 80+Gtx 1060 6 Gb +zalman z1 neo

(#3) danzas007 válasza Pécsi gyerek (#2) üzenetére


danzas007
csendes tag

Jó kis cikk, öröm volt olvasni a lelkesedést egy újabb aprópénzes gép megépítéséről. :R Én is S775 motoros vagyok, noha már "kihalt" platform, de mai napig fel tud mutatni valamit. Ha az alaplapod jó chipsettel rendelkezik, akkor egy kis OC-t próbálj meg, sokat dobna az egészen. De mint olvastam, a HD6770 mellé szerintem még tökéletes a gyári órajel.

(#4) Pécsi gyerek


Pécsi gyerek
addikt

Igen a lelkesedés megvan :) Hála a forumos közösségnek ami itt van sokat tanúl az ember,és nekem úgy érzem szerencsém is van evvel a 775-ös platformal.Másnak halott nekem meg egy xeon-nal +normális videókártyával maga a gamergép :DDD Ráadásúl 2 van.Van egy g31 es ami max 4 gb memóriát támogat és nem anyira tuningbarát ahogy olvasom.Abba van a hd6770 az is marad benne csak kap egy xeon 5440 et(vagy hasonlót)Plusz van egy p35-ös ami már 8 gb rammal van szerelve (az is xeonosítás alatt :) )az kap egy jobb vidikártyát plusz lehet egy kis tuningot :K Párhuzamossan hónapról hónapra megy a fejlesztésük és már most nagy örömmel használja a család is meg én is a másikat a munkahelyemen :P .

Gigabyte b360 hd3+i5 8400+4×4 gb ddr4 2400 mhz+fsp 460 80+Gtx 1060 6 Gb +zalman z1 neo

(#5) --HARDCORE--


--HARDCORE--
senior tag

:) Át tudom érezni. E8500+P5Q Deluxe+ 2-3GB DDR2-1066 cserélve lett X58Pro, E5530 és 8GB DDR3-1333-ra. Dettó "fénysebesség"! :) Picit ugyan drágább, pláne hogy egy gyorsabb X6-os proci, és vízhűtés is tervbe van a melegedő chipsetre.. :)

Csatlakozz a ReVoluthoz, ne fizess a semmiért a magyar bankoknak! ___Üdv.: Zsolt___

(#6) --HARDCORE-- válasza danzas007 (#3) üzenetére


--HARDCORE--
senior tag

Amúgy már nem elég semmilyen proci sem 775-be játékokhoz.
Ugyanaz a kártyám van (5770), és eszméletlenül gyorsabb lett minden játék az 1366-os platformmal.
És ebben a gépben még SSD sincs... csak épphogy kicseréltem a lap proc ramot. Még a windows is ugyanaz maradt. Nagyon sokat jelent a minimum FPS-eknél az erősebb proci.

Csatlakozz a ReVoluthoz, ne fizess a semmiért a magyar bankoknak! ___Üdv.: Zsolt___

(#7) Chaser


Chaser
titán

ha már valami írást eszközölsz, írásjelek után egy szóközt erősen illik hagyni
emiatt csak első sorokig olvastam, illetve az utolsót
ha megszólítasz valakit akkor nagy bötű: olvasó*Olvasó
a végén pedig....vigyáz*vigyázz
tudom, nyelvtanilag én sem helyesen írok most
de ez nem is cikk/bejegyzés/bármi csak fórum-chat
:)

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#8) Pécsi gyerek


Pécsi gyerek
addikt

Sajnos a helyesírással hadilábon állok :B Személy szerint meg úgy vagyok vele,ha érdekes dolgokat olvasok akkor nem a helyesírással foglalkozok hanem az adott témát szívom magamba :P A kritika persze jogos :R

Gigabyte b360 hd3+i5 8400+4×4 gb ddr4 2400 mhz+fsp 460 80+Gtx 1060 6 Gb +zalman z1 neo

(#9) Pécsi gyerek válasza --HARDCORE-- (#6) üzenetére


Pécsi gyerek
addikt

Nem tudom hogy a legújabb /nagy gépigényű játékok hogy mennek egy xeon/quad prockon, de számomra ez lényegtelen.Mivel legutoljára még nfs hot pursuit 2 mafia 1és hasonló játékokal játszottam, ezért nekem egy 4 magos xeon olyan játékokat hoz el amivel elleszek egy darabig ;) Ami meg nem megy el az nem megy el.Mint az írka firkámban kifejtettem nekem ez az 1 magos celeron után térugrás :D

Gigabyte b360 hd3+i5 8400+4×4 gb ddr4 2400 mhz+fsp 460 80+Gtx 1060 6 Gb +zalman z1 neo

(#10) elfelejtette válasza Pécsi gyerek (#9) üzenetére


elfelejtette
veterán

Isten hozott a kis pénzből fejlesztgetők világában. Bizony, mi is létezünk, nem csak a potenciális GTX980TI vásárlók... :(((
Én is hasonlóan, kis lépésekkel haladok előre. Nálam az alap egy AM2+ rendszer volt 2 magos procival, amit kollégától vettem át, amikor is ő Intel konfigra állt át. A gépben volt egy 2 magos proci 4GB DDR2-vel. Ebbe a gépbe szereztem egy 9600GT-t, hogy a régi nagy kedvencemet, a NFS MW-et újra tudjam játszani. Meglepődve vettem tudomásul, hogy még a folytatások is remekül mennek még az általam használt 1280x maximális felbontásban is. NFS Carbon fullon, Pro Street fullon, Undercover árnyékok nélkül fullon, Shift élsimítás nélkül fullon. :C
A fejlesztés következő fázisában a procit kis ráfizetéssel lecseréltem egy X3-ra, ami négymagosítható, így az alaplapot is le kellett cserélnem, mivel nem tudja ezt a trükköt. De ha már cserélek, akkor már DDR3-as lapot néztem ki, ezért a ramokat is elpasszoltam, így a 4x1GB helyett lett 1x4GB. Plusz most már 4 magos a proci. Következő lépésnek a 9600GT-t szeretném lecserélni valami frissebbre, vagy HD5770 lesz, vagy GT730, ez utóbbi a fogyasztás miatt.

"Nagyon jó dolog fontosnak lenni, de még fontosabb dolog jónak lenni."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.