2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Jön az iPhone 5! De mégis miért jönne?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy nyáron-ősszel jön az iPhone 5. Az emberek már-már tényként kezelik, hogy a következő iPhone-t így fogják hívni. Na de miért hívnák iPhone 5-nek a 6. iPhone-t? Kérdem én, ki találta ki ezt a marhaságot? Senkinek nem tűnik fel, hogy semmi ráció nincs ebben az elnevezésben? Talán még az Apple-nek se? Na, próbáljuk meg kicsit áttekinteni a történelmet, és annak szemezgetéséből némi konzekvenciát leszűrni:

2007-ben megjelent az első iPhone, aminek nem más lett a neve, mint meglepő módon iPhone.

2008-ban megjelent az iPhone 3G. Mint tudjuk, iPodokon belül is van 2G, 3G, 4G, ami a készülékgenerációt jelöli, tehát azt, hogy hanyadik modell generációról beszélünk. Mint tudjuk, az iPhone 3G még véletlenül se jelöl semmi ilyet, a név a 3G mobilhálózat támogatást jelöli. Ez a név egyúttal nem hivatalosan ráragasztotta az első modellre a 2G nevet az egyértelmű megkülönböztetés céljából.

A következő készülék az iPhone 3GS volt, ami lényegében név szerint arra utalt, hogy a telefon gyorsabb lett, és az S a nevében egyértelműen a "speed" szóra utalt. Ez volt a 3. modell az iPhone történetében.

A következő telefon egyszerűen az iPhone 4 nevet kapta. Ez pedig egy új számítási módszert eredményezett. A készülék egyszerűen annyira utalt, hogy ez a 4. iPhone, tehát sorszámmegjelölést kapott, hisz korábban 3 készülék volt (iPhone, iPhone 3G, 3GS).

Nem, a 4 semmiben nem utal arra, hogy a korábbi modell nevében 3 volt. Miért utalna? A "3G", ami a sima 3G és a 3GS-ben is a mobilkommunikációs hálózati szabványra utal teljesen irreleváns az iPhone modellek kérdésében. Ha a HD támogatás miatt 720p nevet kapna egy telefon, akkor se lenne logikus, hogy a következő modell neve 721 legyen. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Tehát az iPhone 3G, 3GS és iPhone 4 elnevezésben csak a véletlen műve, hogy a hármas szám után jött egy 4-es. Két teljesen más dolgot jelölnek.

Őszintén szólva, fogalmam sincs, miért lett a legújabb modell neve 4S. Az iPhone 4-gyel áttértek egy sorszámmegjelölési "algoritmusra". Azzal, hogy a 4S nevet adták a legutóbbi modellnek, máris felrúgtak egy szisztémát, amit egyedül az iPhone 4 képviselt az iPhone-ok között. Ez a rendszertelen és inkonzekvens gondolkodásmód abszolút nem volt jellemző eddig az Apple-re. Sorszámmegjelölést kapnak az iPod-ok (2G, 3G, 4G), sorszámmegjelöléssel adják ki az iPadet is. (iPad 2-nél járunk, és senki nem számít iPad 2S-re, hisz mi a francért számítana bárki is ilyen megjelölésre, evidens, hogy iPad 3 lesz a neve.)

Tehát, azok után, hogy iPhone 5 helyett 4S lett az 5. telefon neve, miért jönne most már iPhone 5? Mi indokolná ezt? A 3G-3GS vs 4-4S logikából kár is kiindulni, hisz a két szám teljesen inkompatibilis egymással. Nem a 3G miatt jött be a 4-es szám az iPhone nevébe, hanem azért, mert az volt a 4. iPhone. A 3G-ből kiindulva (3-4-5) feltételezni az iPhone 5-öt annyira logikus, mintha 720p nevet kapott volna, és ezt kezdenénk el egyenként növelni (721,722). Akkor mégis miért? Mi a bánatért hívnák iPhone 5-nek a 6. iPhone-t? Nem kell iPhone 6-nak lennie, hisz nem ezt akarom bizonygatni. Legyen bármilyen kreatív fantázianeve, akármi, de ha az iPhone 4-nek azért lett az a neve, ami, akkor a 6. modellnek nem lehet ugyanilyen összetételben iPhone 5 a neve.

A számozásból kihagynánk valamelyiket, és így jönne ki az 5? Na de melyiket, és miért? Elismerné az Apple, hogy a 4S egy utolsó pillanatban "bedobott" vészmodell, és nem tudták megvalósítani a tervezett projektet? Más logikus indok ugyanis nem állhat amögött, hogy jöhessen az iPhone 5. Ugyanis ha abból is indulunk ki, hogy valamennyire egy ráncfelvarrt modellről beszélünk, ez ugyanígy igaz volt a 3GS-re is, és utána az iPhone 4 neve ugyanúgy magában foglalta, hogy 3 korábbi telefon volt. Persze vicces is lett volna, hogy a 3GS után iPhone 3 jön. :U

Na mind1, lényeg a lényeg, én is várom a következő iPhone-t, de nem az iPhone 5-öt várom. És hogy miért? Mert akárki akármit mond, ez a név az előzmények ismeretében átgondolatlanságot, iszonyatosan nagy következetlenséget és orbitális képzavart feltételez, amit nem engedhet meg magának semmilyen komolyabb cég, nem hogy egy akkora, mint az Apple.

Egyetlen egy esetet tudok elképzelni, hogy logikus legyen az iPhone 5 név: ha Tim Cook a Keynote-on bejelenti, hogy a 4S a (for Steve) Jobs iránti tiszteletet jelöli, a nehéz idők miatt kénytelenek voltak eltérni a tervezett iPhone 5-től és a 4S egyfelől Jobs emlékét, másfelől az előre tervezett fejlesztések csúszását jelöli. Ha a 4S nem egy "speciális edition" és egy váratlan fejlesztési "rükverc", akkor számomra az iPhone 5 elnevezés egy óriási amatőrizmus tanúságát jelölné. Nyilván, ez nem jelenti azt, hogy én iPhone 6-ot várok, hisz egyáltalán nem kötelesek semmilyen számítási elvet követni. (pl. iPhone LTE, iPhone HD, iPhone AI, vagy akármi) De ha már követnek, azt tegyék konzekvensen. Egy biztos: az iPhone 5 név a következő modellnek semmilyen interpretációban, koncepcióban nem állja meg a helyét.

Hozzászólások

(#1) D1Rect


D1Rect
félisten

"De mégis miért jönne?"
Mert be van járatva az elnevezés.

(#2) KYZRR


KYZRR
őstag

És akkor hol marad a iPhone 2G?

szerk:
Van iPhone 2G is, tudtommal, vagy az nem számít?
Mert nem ugy volt, hogy iPhone->iPhone 2G->iPhone 3G->iPhone 3GS-> iPhone 4-> iPhone 4S :F

[ Szerkesztve ]

You can only die once, make sure it is worth it...

(#3) manchester85 válasza D1Rect (#1) üzenetére


manchester85
addikt

Tehát az emberek nem hozzáértéséből adódóan adjanak egy képzavarra épülő nevet?

szerk:

Marco, nem értem a kérdésedet,

[ Szerkesztve ]

i6 Silver

(#4) Cathfaern


Cathfaern
nagyúr

5000 karakter arról, hogy 5 vagy 6 (vagy más) lesz a következő iPhone neve... azért tud valamit az Apple :)

(#5) D1Rect válasza manchester85 (#3) üzenetére


D1Rect
félisten

Egy elnevezést bevinni köztudatba rengeteg pénz.

(#4) Cathfaern: Jobs egy zseni volt.

(#6) Psychonaut válasza KYZRR (#2) üzenetére


Psychonaut
addikt

Nem. Az eredeti iPhone volt az "iPhone 2G" (bar hivatalosan nem volt ez a neve).

(#7) manchester85 válasza D1Rect (#5) üzenetére


manchester85
addikt

Nem, az elnevezés azért jött be a köztudatba, mert kijött az iPhone 4, és mindenki tudta, hogy mit jelöl a telefon neve: iPhone 4= 4. iPhone.

Ebből evidens, hogy a legtöbb ember arra következtetett, hogy a következő az iPhone 5 lesz. (Ekkor még én is, hisz ha valamikor logikus lett volna ez a név, akkor az a mostani 4S modell.) Ahogy a 3G és 3GS után is vártak 4G-t. Nem mellesleg ott az LTE miatt logikusak voltak a várakozások, a 4G utalt is volna valamire. Nem az lett, lett helyette iPhone 4, ami a készülékgenerációt jelölte. Aztán az 5. iPhone se lett iPhone 5, pedig azt is mindenki várta. Most már miért lenne az? Ha megjelenik még 4 modell, utána is mindenki az iPhone 5-öt fogja várni? Talán már az emberek maguk se tudják, milyen számítási rendszer szerint várjak, nem igaz? :)

[ Szerkesztve ]

i6 Silver

(#8) KYZRR válasza Psychonaut (#6) üzenetére


KYZRR
őstag

Ja, akkor okay, mostmár ezt is tudom :R
Elnézést :B

You can only die once, make sure it is worth it...

(#9) Mr X


Mr X
veterán

Mennyivel logikusabb az i4 és i4s után i6-ot kiadni?

Senkit nem érdekel, hanyadik telefon a sorban, az a lényeg, hogy 4s után egy laikusnak egyértelműbb az 5, mint a 6.

(#10) máyköl


máyköl
veterán

Köszi, ezt azért néha linkelni fogom, mikor elkezdenek velem vitatkozni, hogy de, iPhone 5 lesz a neve.

De D1rect -nek is valahol igaza van. Mikor az egész világ, mindenhol az I5 -ről beszél, talán tényleg kiadják inkább ezen a néven, feldöntve minden szabályt.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.