2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Passatszelek fújdogálnak

Írta: | Kulcsszavak: blag . autó . vw

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

- jogsi
- kocsi

- hitel
- ház

Kitűzött életcéljaim Nagy Négyesének második pontja teljesült ma, mert megvettem az első autómat :)

Emlékszem, nagyon sokáig egyáltalán nem akartam személyautót, egyszerűen semmi szükségem nem volt rá (városon belül most se nagyon), inkább a közösségi közlekedést részesítettem előnyben, ma már inkább csak a közlekedési eszközöket. Emberek nélkül. Jobb úgy.

Az első autó, amiről úgy gondoltam, hogy nekem jó lesz, az a Škoda Octavia volt, az első generációs. Akkor még csak annyi volt, hogy tetszett, abszolút nem értettem hozzá, igazából most se :D
Mostanság néztem utána, a döntő többség pozitívan nyilatkozik a Škodákról, és az áruk kifejezetten magas a használtpiacon a mezőnyén belül, azt hiszem ez is elmond egyet s' mást.

Pár év nyugalom után, a jogosítvánnyal párhuzamosan kezdtem autók után is nézelődni, akkor valahogy ártól függetlenül gyorsan kimaradt a Škoda, cserébe nagyon megtetszett a gen1-es Volvo S40. A mai napig nagyon szépnek tartom a formáját, kicsit sportos, kicsit családi, nagyon Volvo, nagyon svéd.
Hogy mi vele a baj? Hogy csak annyira svéd, mint én vagyok és talán a Volvóhoz sincs sokkal kevesebb közöm, mint az S40-nek. Egy Hollandiában, japán platformra épített autó, francia alkatrészekkel? Hmm... hát jó... De sajnos a különböző felhasználói vélemények szerint nem ez a Volvo(?) legjobban sikerült kocsija, így továbbléptem.

Sok kanyar után jutottam el odáig, hogy megtetszettek a német autók.
A sok fiatal életében eljön a pillanat, amikor BMW-t akar. Nálam is eljött, aztán elmúlt. Persze az E36 még mindig szép, jól húz, hátul kapar, stb, de nem biztos, hogy nekem való.
Mi van még?
Mercedes-Benz. Szép-szép, amikor gazdag nyugdíjas leszek, E Mercivel fogok vonulni az utakon, de ebben a mondatban egyelőre nagyon sok a be nem teljesült együttható :)
Volkswagen. Köszönöm, én kicsit kintebb szeretnék lógni a Volkból.
Audi. Ja. Audi. A4. Utánanézés / utánakérdezősködés. Jó ez, a magyar utakon szét fogod verni a felfüggesztését, de jó gép, TDI-vel a világból kimegy.
Akkor A4.
Jó sokat megnéztem, jó sokat kihúztam, mert egy bontószökevény volt és még többet, mert a világ végén volt, én meg autó híján kevésbé vagyok mobilis.

Éreztem én, hogy kell a B terv, ezért visszább húzódtam a Volkba, és ráböktem az A4-el nagyban közös Passatra, és elkezdtem mindkettőre vadászni.

Ez lett az eredmény

Aztán ebből a nagy halomból a poén kedvéért szinte a legközelebbi nyert :D

Alig félórára Szegedtől, a többihez képest makulátlan állapotban, hihető kilométeróra-állással, és még sherlocki képességekkel rendelkező autószerelő sógorom is áldást adta rá, nem is vadásztam tovább.

Ma délelőtt elmentem érte, elhoztam, kiszállni alig akartam belőle :N
Alig várom, hogy menni kelljen valahová :D

Hozzászólások

(#1) Jhonny06


Jhonny06
veterán

Grat hozzá! :R Havat ide is :O

(#2) Lenry válasza Jhonny06 (#1) üzenetére


Lenry
félisten

innen vihetsz nyugodtan, olcsón megszámítom :)

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#3) Bjørgersson


Bjørgersson
félisten

Balesetmentest! :)

As if all this was something more than another footnote on a postcard from nowhere, another chapter in the handbook for exercises in futility...

(#4) vans?


vans?
őstag

Aposnak is ilyen van, sok oromet hozza! :) Nekem is VW-m lesz.

hábm bábm

(#5) Fáraó


Fáraó
őstag

Grat hozzá! Sok balesetmentes km-t!

Szvsz először lakást érdemes venni, mert a kocsi csak viszi a pénzt, amit eltehetnél lakásra. Persze ez nem igaz, ha az autó munkaeszköz és "hozza" a pénzt.

VIGYORRRGAZMUS.....

(#6) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

mintha egy nő írta volna ezt a posztot:P megtudtuk, hogy az autó kék. slussz. :P

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#7) Lenry válasza bambano (#6) üzenetére


Lenry
félisten

ehh :P
jóvanna. :DDD

'97-es Passat, 1.9TDI, az erősebbik változatból, óvatosan chiptuningolt, így 110 helyett százhuszonnéhány lovas, VW szervizben vezetett szervizkönyvvel.
szépen felszerelt, automata digitklíma, CD tár, 4 elektromos ablak, kávégép, maláj k*rvák, stb.
a bal első ajtó behúzója kopott, a jobb hátsó el.ablak nem működik (a motor próbálkozik, de az üveg nem mozdul), ezt leszámítva semmi sem kopott és minden működik.
tavaly a teljes kuplungszett ZMS-sel együtt cserélve lett, így remélhetőleg egy darabig ezzel nem lesz probléma.

kicsit "traktorosabb", mint az eddig általam vezetett dízelautók, de hangyányit öregebb is azoknál, szóval túlélem.
jól húz, szép hangja van, hidegben is könnyen indul.
kivittem az M43-ra, 130-nál (2800 rpm) 4.8-at írt a pillanatnyi fogy.mérő, úgyhogy ennek is örülök.

bruttó 20 órányi ismeretség után ennyit tudok elmondani :)

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#8) Dany007


Dany007
veterán

Az szép! Grat! :R Látom nem sikerült lebeszélni a dízelről az autós topikban. :D hát reméljük minden fasza lesz később is.

Főleg, hogy nekem is a dízel menetteljesítménye / nyomatéka tetszik legjobban a lehetőségek közül. De én mondjuk fosnék tőle, mert hasonlóan rövid távokat megyek csak.

De azért no, egy yarist vagy swiftet én se vettem volna csak azért, hogy olcsó legyen az alkatrész meg a fogyasztás. :D

Egyébként szépek is ezek a Passatok. Mondjuk a belseje nekem nem nagyon jött be. Bár ez minden második autóra elmondható nálam... De azért kérünk majd belső képeket is! :)

[ Szerkesztve ]

(#9) deja vu válasza Lenry (#7) üzenetére


deja vu
addikt

Hány kilométer van benne, 250-300 ezer?
Amúgy grat hozzá, szép autó. :R

Iphone 7 Plus | Sony A7R+Zeiss FE 35mm F2.8+Zeiss FE 55mm F1.8 | Eizo CX271+Eizo CS270+Eizo SX2262W+Eizo S2233W | Z170 Ext4+I7-6700K+Noctua U14S | GTX1070 Gaming | 16gb 3600MHz | 850PRO 768GB | Seasonic Platinum | Define R5+3xNoctua | Razer Taipan

(#10) Lenry válasza deja vu (#9) üzenetére


Lenry
félisten

330

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.