2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Mára nem a Közlekedési Hatóság a kedvenc állami szervem

Írta: | Kulcsszavak: blag . jogsi . jogosítvány

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Merthogy a jóég áldja meg azt a 3ig nyitva lévő közalkalmazotti anyját annak aki szerint már baromira nem természetes az, ha az állampolgár esetleg fél 4kor akarna valamit elintézni, mert miért is ne vegyek ki még egy szabadnapot, csak hogy egy retkes sóhivatal ide méltóztassa adni a vizsgaigazolásomat, hogy aztán egy boldog másik fél napot sorba állhassak az okmányirodában.
Mégis milyen bolt vagy bármi zár be háromkor? Nehogy véletlen el tudjon intézni valamit az akitől a fizetésüket kapják. :W
Különben is a 21. században miért kell nekem mindenféle sajtpapírokkal rohangálnom, mikor egyértelmű, hogy az állampolgár a forgalmivizsga-igazolásával az Okmányirodába fog menni (mert mégis mi a francot csinálna vele?), tehát akár oda is emailezhették volna, mert erre csak kb. 30 éve van lehetősége bárkinek. Vagy mivel egyébként is egy céghez tartoznak, akkor akár lehetne is egy közös elektronikus dokumentumtáruk, ahová az egyik szerv feltölti a papírt, a másik meg le, és a tisztelt ügyfél meg boldog, hogy nem neki kellett postakeselyűt bérelnie ehhez.

Az sem teljesen tiszta, hogy említett igazolást miért nem lehet rögtön a vizsga után rögtön kiállítani, pedig nem hiszem, hogy elképesztő munka lenne összehozni egy egyszerű programot, ami az előre felvitt adatokból nagyjából 3 ms alatt kiköp egy formadokumentumot, kinyomtatja, lepecsételi, áldozati kecskevért csöpögtet rá, aztán az ügyintéző 32-es mosollyal ideadja, nekem meg nem kell csak emiatt 30 munkanapon belül kimennem a világ végén lévő NKH irodába.

Tegnap jöttem haza Görögországból, és már sikerült is összekuszálniuk szépen kisimult idegrendszeremet. Pedig ma már lehetett volna ideiglenes jogsim. [moderálva]

Hozzászólások

(#1) Kolondrum


Kolondrum
félisten

Hasonló nekem is megvolt. Nekem az igazolólap elhozása nem okozott gondot mert meló alatt elugrottam. Max 3ig voltak, oda se értem volna normál esetben. Az o.iroda meg... Időpont lefoglalva,megyek nagy hévvel, hogy én majd hamar végzek (ide is elengedtek mert 1re mentem). Erre kiderül, hogy más a rendszer,jó beállok a tömegbe,kapuk nyílnak,megyek az én ablakomhoz,mondom mi a helyzet. Közli a fazon, hogy húzzak sorszámot. Na itt ment ki a bizti,mert mire ezt elmondta,azonnal elsőböl az utolsó lettem. Ergo: felesleges időpontot foglalni,mert nincs. Csak látszólag. A lényeg: 1óra 10perc volt így elintézni és kérdésemre, hogy mikor lesz meg, hány hét? A csaj azt mondta: hét? - hónap! Anyád az hónap! Alapból 2hetet basztam el, még vártam az időpontra,meg mire megjön. Azaz maga a kiadás 3x addig tart mint maga a tanfi tartott.

[ Szerkesztve ]

(#2) Apollyon


Apollyon
Korrektor

Ez érdekes, amikor már megvolt az összes vizsgám, ahhoz nekem csak egy szabadságot kellett kivennem, kb 2-3 helyre elmenni, és utána volt az utolsó fázis, az okmányiroda. Nekem Budapesten egyszerűbb dolgom volt, mert tudtam olyat is nézni, ami nyitva van este 6-ig. Fénykép, aláírás (amik rákerülnek a jogsira) és két hét múlva már ki is postázták.

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#3) greenity


greenity
aktív tag

Annak idején én is be tudtam ezt sűríteni egy napba, már csak azért, mert az okmányiroda aznap 6-ig volt nyitva és viszonylag közel volt egymáshoz a két hely.
Annyi, hogy nekünk asszem csak 1-2 nap volt a héten, amikor át lehetett venni a papírt.
A másik mák, hogy gimis voltam és délután 2:20-kor akkor is szabadultam, ha hét órám volt.

"Egy mosolynál jobb a több"

(#4) Lenry válasza Apollyon (#2) üzenetére


Lenry
félisten

a szegedi okmányiroda is nyitva van állítólag 8ig is, csak az NKH-sok szeretnek a gyerek elé menni az oviba

(#1) SymbianOS akkor neked is vidám volt, bár te legalább el tudtad intézni, én gyakorlatilag semmivel nem vagyok előrébb, mint a nap reggelén, cserébe eggyel kevesebb szabadnapom van :(((

(#3) greenity légvonalban itt sincsenek messze egymástól, csak köztük van egy erdő, egy árvízvédelmi és vasúti töltés, a Volán autóbusztelepe, meg néhány utca :D
a másik nyűgöm, hogy hozzám (illetve a munkahelyemhez) képest viszont a város másik végén vannak.

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#5) HuMarc válasza Lenry (#4) üzenetére


HuMarc
addikt

Erdőőő? :Y A töltések és a Mars tér megvan, na de az erdő?

(#6) Mr X


Mr X
veterán

Ha most vizsgáztál, ugye tudod, hogy ideiglenes jogsival nem vezethetsz, csak a véglegessel?

(#7) Samus


Samus
addikt

Most erre mit mondjak...Welcome Home...

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#8) Lenry válasza Mr X (#6) üzenetére


Lenry
félisten

erre én nem találtam infót, csak arra, hogy belföldön érvényes. mi értelme lenne az ideiglenes jogsinak, ha úgyse lehet vele vezetni?

(#5) HuMarc Mars tér? Volán telep = Bakay Nándor utca.

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#9) Mr X válasza Lenry (#8) üzenetére


Mr X
veterán

Első jogsinál semmire, majd anno, mikor lejár és újat kell csináltatnod, akkor majd vezethetsz az ideiglenessel.

(#10) Lenry válasza Mr X (#9) üzenetére


Lenry
félisten

ááh, értem, köszönöm :R

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.