... amelyben főhőseink elhatározzák, hogy házat vesznek
Úgy kezdődött, hogy nagyon régóta járunk, de ő otthon dolgozik a családi gazdaságban, ezért kényelmes neki otthon lakni, én meg 30 km-rel arrébb, Szegeden élek és dolgozom, így az összeköltözés mindeddig elmaradt.
Ő nem szívesen hagyná ott a falut, a munkába járás is sokkal nehezebb lenne neki, nekem meg egyrészt szimpatikus ez a falu, nyugis hely, nem lepukkant, a többség mezőgazdaságból él (nem is feltétlenül rosszul), másrészt autóval könnyen és gyorsan át tudok járni Szegedre, szóval részemről is oké volt, hogy akkor itt keressünk házat.
Könnyű dolog, gondolhatná, aki nem ismeri a környéket. Falu, kiürül, a fiatalok elköltöznek, az öregek lassan kihalnak, egymást érik a bagóért elvihető házak. Nos kérem, mi kifogtuk az Alföld kb egyetlen települését, ami nem így áll...
Volt egy szimpi családi ház, nem is vészes összegért, fejreállt piros Alfasud Sprinttel a hátsókertben (nem hiszem, hogy valaha autórestaurátor leszek és az olasz autók távol is állnak tőlem, de ha már ott van... 
), válás miatt árulták, a férj maradt a házban, látszólag nem törte magát, hogy eladja, inkább csak árulgatta, mert muszáj volt. Apósom alkudott volna, én utolsó cigánykodásnak tartom ezt, de nem is akart engedni, szóval ráhagytuk. Biztos van még eladó ház...
Két fontos közös kritériumunk volt a házakkal szemben: ne legyünk apósékhoz túl közel (nem egészséges) és ne legyen kockaház (klikk, aki még sosem járt a Nagykörúton kívül)
Főleg az utóbbival az eladó házak tetemes részét zártuk ki, volt, aki nem is értette, de hagy én döntsem már el, hogy milyen házban akarom eltölteni az életem hátralevő részét.
Szerencsére a nyolcvanas években viszonylag sok, emeletes, soknégyzetméteres családi ház is épült (lásd: A 80-as évek kalákás házai bekezdés), ezek viszont... hagytak kívánnivalót maguk után. Aki látott már ilyet, vagy elolvasta a fél mondattal ezelőtt linkelt cikket, az tudja miről beszélek: sehol egy derékszög, józan kőműves sosem látta belülről, haverok dobták össze, az emelet egyikben sincs megcsinálva (komolyan, nem egyben jártuk, soha nem kész), hiába nagy, valahogy mégis apró lyukak összessége, hajmeresztő megoldások (volt egy ház, ahol a fatüzelésű kazán a bejárati ajtótól egy méterre, a központi folyosón volt, merthogy "milyen jól befűti így a házat", aha, kösz, gyerek odaég, füsttől megfulladok, de biztos jó maguknak így).
Ráadásul ezekért már akkora tizensokmilliós összegeket kértek, hogy a hajam égnek állt, pedig már a kockaházak árához is nyolc számjegy kell ebben a faluban, de itt már előjött, hogy "ez a ház rendesen megvan csinálva, mert a Sanyi meg a Pista, azok nagyon rendszerető emberek voltak, nem sajnálták az anyagot, a fiaikkal csináltak mindent" - kár, hogy Sanyi paprikát termesztett egész életében, Pista traktorszerelő, a fiaik meg jó eséllyel középiskolások voltak az építkezések alatt, szóval pont annyira értettek a házépítéshez, mint én...
És persze ha nem lettek volna elég drágák a házak magukban is, akkor jött a falusi jollyjoker: a melléképület: igen, hát nem olcsó, de nézzék meg, 3 disznóól, meg tyúkok, meg traktorbeálló és pince (~60cm-es belmagassággal), meg nyári konyha meg disznóvágós helység, ezek azért nagyon sokat érnek. Persze, csak nem nekem, akinek ezek közül egyikre sincs szüksége vagy igénye.
Ekkora nagyjából az összes házat megnéztük a faluban, mindent ami tetszett, meg azt is ami nem, ... hátha. Egyik sem nyert.
Végül azt hiszem apósomban vetődött fel a nagy ötlet: ha már úgyis tizensokmillióért nézünk házat, ennyiért nem lehetne építeni is?
_________________________________________________________________________________________
DISCLAIMER
Ez egy már erősen előrehaladott állapotban lévő sztori, aminek részleteit hetente tervezem megjelentetni, de már nagyon rég nem itt tartunk, szóval nem tegnap találtam ki, hogy mennyiből mit csinálok, ezért köszönöm a jóakaratot, de nincs szükségem jótanácsra / lebeszélésre / rábeszélésre, stb.
