2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Kezd kicsit elegem lenni

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Jelenleg úgy állunk, hogy egy kísérleti gyógyszert fogok kapni, ami 50% eséllyel placebo lesz, ami persze nem jó, de ez van, most jobb nincs. 2 hete hétfőn volt a screening visit, ami azzal járt, hogy levettek 11 kémcső vért, meg bőrpontszám számolás, és egyéb nyalánkságok és légzésfunkció, szerdán pedig szívultrahangon voltam. Aminek látom az eredményét az vagy jó, vagy legalább nem romlott. Mindegy is.

Az egy dolog hogy lassan 2 hónapja nem szedek semmit a kezemre, és lassan a megőrülés határáig jutok az éjszakai fájdalmaktól, már csak azért is, mert nem tudok aludni, teljesítőképességem konvergál a nulla felé, de még bírom.

De amikor mindenhonnan azt hallom, hogy majd az Isten megsegít, meg túl fiatal vagy még ahhoz, hogy beteg legyél, és nem is értem, miért kell szenvedned stb, akkor azért pipa leszek.

A magam részéről azt gondolom, hogy egész sok mindennel figyelek magamra, hogy ne legyen nagyobb gáz, ha nem is gyógytornázom, de jógázom minden héten, igyekszem értelmes kajákat enni és főzni, és semmiképpen sem sajnálni magam, hogy szegény én. Ez van, majd lesz jobb, ha meg nem, akkor így jártam, de attól, hogy belém sujkolják, hogy szegény én nem lesz jobb.

Nah ebből van elegem :)

Hozzászólások

(#1) futo001


futo001
senior tag
LOGOUT blog

Ha ilyen írást találok, mindig belegondolok én hogyan viselném ha valami hasonló, krónikus vagy állandó betegséggel küzdenék. Folyamatosan arra jutok, hogy rosszabbul, mint akiknek az írásait olvasom.

Erőt és kitartást. :)

[ Szerkesztve ]

I'm a man with a plan... the plan is to booze as much as I can! ¯\_(ツ)_/¯

(#2) tope


tope
addikt

Kitartást Zöldike!
Remélem hamarosan kiderül miért van ez, bár sajnos rengeteg olyan dolog van, sőt egyre több a mai világban, hogy nem tudják az okát. Nyilván sok olyan étel, egyéb külső tényező van már most, ami régen nem volt, ezeknek lehet most jönnek elő a tünetei, de remélhetőleg neked nem ez van.

(#3) greenity válasza tope (#2) üzenetére


greenity
aktív tag

A betegség tisztázott, a kezeléssel szórakoznak :)

"Egy mosolynál jobb a több"

(#4) kemotox


kemotox
addikt

Baszki mi ez a "túl fiatal vagy ahhoz, hogy beteg legyél" szöveg? Mi erre a jó válasz? "Oké, igazad van, akkor abba is hagyom"?
Teli rüszttel kínálnám meg azt aki ilyen és ehhez hasonló "köszasemmit" közhelyekkel támadna be :D

Kitartást meg jobbulást meg mindent!

(#5) greenity válasza kemotox (#4) üzenetére


greenity
aktív tag

Azért a saját nagyanyámat csak nem rúghatom meg :D

"Egy mosolynál jobb a több"

(#6) Dluinet


Dluinet
nagyúr

Fájdalomcsillapításra kaptál már TENS (Transzkután Elektromos Neuron Stimuláció) kezelést?
Mondjuk kísérlet alatt nem érdemes, mert elviheti az eredményt.
Utána megpróbálhatod. Ebay-en kapsz USB-ről működőt olcsón. Itthon is, akár a teszkoban is kapsz, csak drágább és elemről működik, ami hamar lemerül.
Az orvosi készülék persze komolyabb (sokkal erősebb), de annak a kezelésnek (akár Pécsen is) a leszervezése nagyon nehézkes.

PS:
eszembe jutott, fizikoterápiás kezelésnek hívják

[ Szerkesztve ]

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#7) greenity válasza Dluinet (#6) üzenetére


greenity
aktív tag

Nem, ilyet nem kaptam, a kezelőorvosom általában elintézi ezt a fájdalmat azzal, hogy ez így szokott lenni, a háziorvos próbálkozik mindenfélével... de kilőttük a skálát.

Most van még egy kezelőorvosom az Immunon, ha megyek hozzá beszélek vele, hogy kezdjünk ezzel valamit, mert a munkám rovására megy...

Köszi a tippet :) a kísérlet amúgy 96 hét lesz :(

[ Szerkesztve ]

"Egy mosolynál jobb a több"

(#8) Dluinet válasza greenity (#7) üzenetére


Dluinet
nagyúr

pedig ezt a fizikoterápiás kezelést gyakran szokták alkalmazni

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#9) greenity válasza Dluinet (#8) üzenetére


greenity
aktív tag

Ez azért lehet, mert a fájdalmat csak velejárónak érzik, nagyobb gondnak érzik azt, hogy a süllyedésem mászik fel az egekbe és a gyógyszerek hatására sem megy a határérték kétszerese alá..

"Egy mosolynál jobb a több"

(#10) Dluinet válasza greenity (#9) üzenetére


Dluinet
nagyúr

attól még nem kell a fájdalomtól szenvedned
nyugodtan vegyél egy ilyen készüléket, 3000Ft-ot még akkor is megér ha kisebb lesz a fájdalmad

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.