Mindig nehezemre esett verset írni, amikor boldog voltam. Nem is gazán van ilyen, de most megpróbálkoztam vele mégis. Ez lett belőle.
Megírni, amit nem lehet
Mikor boldog vagyok, nem megy a verselés,
De ez jól is van így, hisz ilyenkor
Minden leírt, s kiejtett szó kevés.
Melankolikus verseim látja az utókor
És azt gondolja, sosem voltam vidám,
Pedig most is az vagyok, s nagyon!
A problémákat szívesen elmondanám,
De nincs mit elsírjak, nincsen bánatom!
A boldogságot nem leírni, megélni kell
És én most pontosan ezt is teszem.
Mikor kedvesem szorosan átölel,
A múlt baját is, mind elfeledem,
Pedig volt belőle éppen elég,
De ez ma már mind jelentéktelen,
Hisz a sors ekképp így sodort feléd,
S lényedet így jobban értékelem!
Tudom, hogy nem a legjobban sikerült, de - ahogy mondani szokás - a szándék a fontos és már jó ideje azon voltam, hogy megírjam egy versben azt, amit nem lehet: Boldog vagyok!
