2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Félreértés

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A félreértés egy fura dolog. Senki sem akar megbántani senkit, csak nem értjük a másik gondolkodásmódját és ebből adódik a probléma.
Hogy miért írok erről a marhaságról? Azért, mert ez egy gyakori probléma és itt a fórumon is sokszor előfordul. Velem pont most esett meg.
Ez egy olyan szituáció, amire többféle megoldás létezik. Az egyik, hogy a felek megbeszélik egymással a dolgot és onnantól nincs harag. A másik, hogy nem tudják megbeszélni a dolgot, mert annyira más a felfogásuk, de ettől még lehet udvariasan és kulturáltan viselkedni. Velem most ez a változat esett meg. Nincs ezzel semmi gond. A gond akkor van, ha egymás ócsárolásába megy át a vita. Ez az, amit minden jóérzésű ember el akar kerülni.
Én azt szeretem ,ha megbeszéljük a dolgokat, még akkor is, ha ehhez egy kis idő kell. Utána nem kell feltétlenül szeretni egymást, de legalább a tüske nagy részét kihúzzuk.
Jelen esetben a fórumtárs elutasította (udvariasan) a megbeszélést, amit én nem értek, de elfogadom. Különbözőek vagyunk és ő máshogyan áll ehhez a dologhoz.
Ami nagyon fontos, az a tolerancia. Tudom, hogy baromi okos vagyok, de az az igazság, hogy nekem sem mindig sikerül. Emberből vagyok. És mások is emberből vannak. Én is hibázok és ők is hibázhatnak.
Hogyha ezt szem előtt tartjuk, akkor könnyebb lesz mindenkinek! :K

Hozzászólások

(#1) Geri Bátyó


Geri Bátyó
őstag

Csak okoskodás, de talán 1-2 ember elgondolkodik rajta és ha így lesz, az már eredmény!

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#2) moonlight115 válasza Geri Bátyó (#1) üzenetére


moonlight115
tag

Én elgondolkodtam. :K
Nem vagyok baromi okos, mint te :DDD , csak baromi toleráns. Ez szakmai "ártalom". Remélem, itt még nem bántottam meg senkit. :D

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

(#3) Geri Bátyó válasza moonlight115 (#2) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

"Remélem, itt még nem bántottam meg senkit."
Amennyire az itteni munkásságod alapján meg tudlak ítélni, szerintem máshol sem! :N

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#4) moonlight115 válasza Geri Bátyó (#3) üzenetére


moonlight115
tag

Köszi.
Egy volt kolléganőmet biztosan. A közelmúltban történt, és a mai napig bosszant, hogy még alkalmat sem adott a megbeszélésre, sose derült ki, hogy mi baja velem...Pedig próbálkoztam, de mindig falba ütköztem. "Veled nem beszélek!" - Ez volt az utolsó mondata. Onnantól kezdve elkönyveltem sértődős libának, és annyiban hagytam a dolgot. Aztán 1-2 hónap múlva elment tőlünk, aminek nagyon örültem. Vannak ilyen emberek, nincs mit tenni.

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

(#5) Geri Bátyó válasza moonlight115 (#4) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

Ez az a verzió, amikor nem tudod megbeszélni a problémát. Valószínűleg esetedben is csak egy félreértés volt.

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#6) moonlight115 válasza Geri Bátyó (#5) üzenetére


moonlight115
tag

Biztos, hogy nem szándékos volt. De magával tolt ki, mert onnantól kezdve nem küldtem neki vendéget. :N

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

(#7) Krystal_s


Krystal_s
addikt

Sajnos nagyon gyakori eset és leginkább az, amikor nem lehet tisztázni, mert a másik fél annyira makacs, nemtörődöm típus. Szerintem ez intelligenciafüggő is. Egy értelmes, lelkiismeretes ember ritkán képes arra, hogy ne tisztázzon valamit és megbántva hagyja ok nélkül a másikat. Én pl nagyon rosszul érezném magam, ha ezt nem tehetem meg, de ahhoz a másik személyre is szükség van. Egy apró félreértésen hatalmas dolgok múlhatnak.
Személyesen még könnyebb tisztázni, megbeszélni a félreértéseket, de akik ritkábban, vagy nem is találkoznak, leginkább neten, telefonon beszélnek, ott sokkal gyakoribb a félreértés.
Nekem is volt pár ilyen esetem és nagyon kellemetlen, rossz érzés tud lenni. Nagyon sok rosszindulatú ember van. :U

(#8) Geri Bátyó válasza Krystal_s (#7) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

Sajnos én is gyakran félreérthető vagyok. Többször is előfordult, hogy viccnek szántam valamit, amiből sértődés lett. Nehéz ilyenkor korrigálni, mert sokszor magyarázkodásnak tűnik.
A szándékos tulokságot sokkal könnyebb megmagyarázni, mint azt, amit szándékolatlanul követtünk el! :K

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.