2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

8800GT VS 9600GT

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Avagy járjunk már a végére, miért nem 50% a különbség.

1. Bevezető

A 9600GT megjelenésekor osztatlan sikert aratott teljesítményével – a műszaki adatok (elsősorban a 64 shader processzor) alapján senki sem gondolta előre, hogy milyen jól fog muzsikálni. És bár adott indokot nem kevés fejvakarásra, hogy hogyan tudja a nála ALU-teljesítményben több, mint kétszer gyorsabb HD3850-et megelőzni szinte minden játékban, a legnagyobb meglepetést talán az jelentette, hogy a 112 shader processzorral rendelkező 8800GT-től alig 10-20%-kal van lemaradva. Ennek az okát a mai napig nem sikerült hitelt érdemlően felderíteni – az nVidia pedig mélyen hallgat róla. Nem is ok nélkül – az, hogy a 60-65%-kal nagyobb shader- és textúrázó-kapacitás mindössze ennyi teljesítmény-többletet hoz, az arra utal, hogy a G92-es chipben valahol van egy olyan szűk keresztmetszet, amely komolyan visszafogja a 8800GT-k teljesítményét.
Ez a teszt a szokványostól némileg eltérő módon próbálja ráerőszakolni a két kártyát, hogy fedjék fel a titkukat.

Nyilvánvaló kérdés, hogy miért érdemes két ilyen „régi” kártyával foglalkozni. Nos, a téma aktualitását az adja, hogy a GTX280-as kártyák teljesítményéből valószínűsíthető, hogy ezt a szűk keresztmetszetet a GT200 chipben sem sikerült felszámolni – ezért ez az elemzés az új nVidia architektúra gyengéiről is el fog árulni egyet s mást.

2. Tesztmódszer

A 8800GT és a 9600GT összehasonlítása azért nagyon nehéz, mert komoly eltérések vannak a két kártya képességeinek arányaiban – míg shaderek és textúrázók terén a 8800GT-nek 60-65%-os előnye van, a memória-sávszélességek már egyformák, végül pedig a háromszögek feldolgozásában és a ROP-ok által végzett műveletekben (pixel fill, z-fill, AA-mintavételezés) a 9600GT gyorsabb 8%-kal. Ezért első ránézésre mindegyik teszteredményre adható valamilyen magyarázat – a bökkenő csak az, hogy ezek a magyarázatok nincsenek megfelelően kontrollált mérésekkel alátámasztva.
Ez a teszt úgy próbálja kideríteni a vártnál alacsonyabb különbség okát, hogy igyekszik a két kártya közötti egyensúly-különbséget minél inkább eltünteni. Ezért, élve a 3 órajel-domain adta lehetőségekkel, az alapbeállítások mellett nagyító alá kerül egy olyan beállítás, ahol a 8800GT a lehető legtöbb paraméterében 50%-kal gyorsabb, valamint egy olyan, ahol a két kártya minél több képessége megegyezik.

Íme a beállítások:

2.1 Default beállítások
Ezekkel a beállításokkal a két kártya között tapasztalati alapon 10-20% különbséget várunk.

2.2 Az 1.5 : 1 arány
Itt a 8800GT 50%-kal nagyobb számítási teljesítménnyel, textúraszűrési sebességgel és memóriasávszélességgel gazdálkodik. A háromszög-feldolgozás, a pixel fillrate, az AA mintavételezés és a Z-fillrate tekintetében a 9600GT gyorsabb 16%-kal, ezért ha a két kártya közötti sebesség-különbség nem fogja közelíteni az 50%-ot, akkor a magyarázat ezekben a tényezőkben keresendő.

2.3 Az 1 : 1 arány
A két kártya itt szinte egyenlő sebességű – egyedül textúraszűrésben gyorsabb a 8800GT, 75%-kal. Azaz ha a két kártya sebessége nem lesz kb. egyforma, akkor a textúrázóegységek környékén keresendő a szűk keresztmetszet.
Van azonban még egy komoly különbség a két kártya között, nevezetesen az, hogy a 8800GT számoló és textúrázó egységei 7, míg a 9600GT egységei 4 tömbbe tömörülnek. Amennyiben a nagyobb számú tömb vezérlése okozza az igazi nehézséget a G92-nek, akkor ezekben a tesztekben a 9600GT lesz a gyorsabb.

2.4 Tesztkonfiguráció

Majd ebből is lesz kép, addig is:
E2180 @ 3.0GHz (9x333)
DDR2 800MHz (2.4x333), 4-4-4-12, trd: 6
Forceware 177.83

3. Tesztek

A tesztelt játékok közé mind modern, mind régebbi játékok bekerültek annak érdekében, hogy lehessen látni, az egyes következtetések mennyire általánosíthatóak. Természetesen csak olyan játék jöhetett szóba, ahol erős VGA-limit van, hogy a platform ne szóljon bele az eredmények alakulásába. A játékok:
F.E.A.R.
Rainbow Six: Vegas
Crysis
Bioshock
Oblivion – The Great Forest
World in Conflict (debris physics disabled)

Hozzászólások

(#1) gbors


gbors
nagyúr

Naszóval szeretnék egy ilyen tesztet összehozni - mindössze egy 8800GT hiányzik hozzá :DDD

Ha valaki rendelkezik olyan 8800GT-vel, amelyet üzemszerűen 1125MHz feletti memória-órajeleken hajt, E2180-as vagy E2160-as CPU-ja van DDR2-es memóriákkal, és van kedve egy rakás tesztet elvégezni annak érdekében, hogy ebből az elemzésből legyen valami, az pls jelezze vagy privát üzenetben, vagy ezen a fórumon!

Köszi előre is,
gbors

Spoken like a true emperor / Spoken like a true conqueror / Spoken like a true... terrorist

(#2) gbors válasza gbors (#1) üzenetére


gbors
nagyúr

A 8800GT-s topicban javasoltak alapján kicsit módosítok:
- E2160 vagy E2180 (esetleg E2140, és akkor 8x400-on menne a móka)
- DDR2-es RAM 800MHz / CL4-es képességgel
- 8800GT, aminek a memóriája üzemszerűen megy 1020MHz-et.

Spoken like a true emperor / Spoken like a true conqueror / Spoken like a true... terrorist

(#3) fagy53 válasza gbors (#2) üzenetére


fagy53
nagyúr

Nem lesz könnyű mint említettem volt a fogyatkozó 88GT mezőnyből valakit keríteni, most sajnálom igazán, de csak most, hogy nincs 88GT-m! ;]
Érthetetlen a számomra, hogy kiadták a 98GT-t, gyakorlatilag ugyanazzal a G92 maggal, ha jól tudom, és miért nem használták fel a G94-nél szerzett jó tapasztalatokat? A mai napig ez nem fér a fejembe, de sajnos csak kevesen vagyunk így ezzel. :O

(#4) gbors válasza fagy53 (#3) üzenetére


gbors
nagyúr

I'm trying, I'm trying :)

Nekem az a tippem, hogy azért nem használták fel, mert nem voltak jó tapasztalatok - vszleg valamelyik faktorra érzékeny az architektúra, amit nem tudnak könnyen upgrade-elni.

Spoken like a true emperor / Spoken like a true conqueror / Spoken like a true... terrorist

(#5) fagy53 válasza gbors (#4) üzenetére


fagy53
nagyúr

Hát, egy próbát valóban megér.. ;] Hátha..
Én nem hallottam olyan problémáról amely jellegzetesen különbözne a 88GT gondjaitól, egyet kivéve, a rejtélyes BlackSOD jelenséget, de az nem minden 96GT-n jelentkezik.
Ezt én inkább gyártótól függő gondnak tartom, mintsem a G94 bajának.

(#6) zolynet válasza gbors (#4) üzenetére


zolynet
addikt

Egy bajom van: az idő (ez a szűk keresztmetszetem)
Amúgy érdekelne a móka. Sőt a vasammal is lehetne tesztelni, sztem jobban ki is jönne a különbség, a proci miatt. Priviben írd meg merre laksz pesten, mert ha nem egy nagy tétel akkor egyik hétvégét bejátszhatnánk. Üzemszerűan a 88gt-m 700/1780/2100-on megy ha jól emlékszem, meg kell néznem, rég voltam már otthon. Jövő héten egyeztethetünk priviben. ;)

üdv
zolynet

Life is too short to stay stock!

(#7) fagy53


fagy53
nagyúr

Lesz a tesztből valami? Össze fog jönni? :)

(#8) gbors válasza fagy53 (#7) üzenetére


gbors
nagyúr

egyeztetünk :)

Spoken like a true emperor / Spoken like a true conqueror / Spoken like a true... terrorist

(#9) fagy53 válasza gbors (#8) üzenetére


fagy53
nagyúr

:C

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.