2011 VI. Dynamo-maraton Zalamegye, Gyenesdiás, Keszthelyi-hegység, Nagymező

Két év után újra megrendezésre került a verseny, mely immár a VI. alcímet viseli. A résztvevők 27 –és 56 km-es táv közül választhattak. Az előbbihez körülbelül 700 méter szint társult, míg az utóbbinál 1200 méter szinttel kellett megküzdeniük a versenyzőknek. A választás számomra egyértelmű volt, az 50km feletti tekerések már hosszú távnak számítanak nekem, amihez ha hozzáadjuk a terepet és a versenytempót, koránt sem lesz szimpatikus. Azt még az elején leszögezném, hogy semmiféle tapasztalatom nem volt. Ez volt az első verseny, amin indultam, tehát nem igazán tudtam, mire kell készülnöm „akció” közben. Jól is sejtettem, hogy nem lesz sétagalopp, de nagyon is alulbecsültem.

A nevezésnél hozzájutottam egy rajtszámhoz, 042-es számmal. A helyezésemhez viszonyítva túl optimista lett ugyan, de nem feltétlen kell tükröznie. A befizetés után kaptam még szuvenírként egy hűtőmágnest Dynamo-maraton és Gyenesdiás felirattal. A rajtig említésre való dolog nem történt, talán az égető napsugarakat említettem meg. Nos, a rajtnál tisztességtudóan kényelmesen helyet foglaltam a mezőny a végén. A kényelmes formám eddig számított annak, mert miután a felvezető motoros után elindult a mezőny senki sem babrált a fékével… Egy szép lejtős betonos úttal indult a verseny. A mezőny elejét nem igen csodálhattam meg, szerintem már kapásból egy kanyarnyira voltak előttem. Nem is igazán értettem, hogyan mehettem volna azon a részen gyorsabban. A lejtő felénél már kónuszon voltam. Hogy ne legyen annyira unalmas a 40-el száguldás, néhány nagyobb fekvőrendőr élénkíti a figyelmet. Autóval elég döcögősen lehetett rajtuk átmenni, bringával majdhogynem átrepültem ekkora sebességnél rajtuk. Nem volt időm megnézni a kilométerórát, de ez az aszfaltos rész kitarthatott 8-10 kilométerig. Ahogy haladtunk előre folyamatosan romlott az állapota. Ezt megelőzően azonban még túl kellett esnünk az első emelkedőn. Enyhén nyújtott volt, nem volt meredek, szépen fel lehetett rá pörgetni. Kicsit ekkor gondolkoztam rajta, hogy miért ezen a félig aszfaltos, félig lepusztult úton kellett haladunk, ahelyett, hogy valamilyen terepes ösvényen tettük volna magunkat próbára. A későbbiekben viszont határozottan jó ötletnek tartottam. A lejtőnél szerencsére lehetett találni egy nem túl rázós sávot az úton, a későbbiekben viszont az út melletti nem túl köves úton ajánlott volt menni. Az emelkedő közben próbáltam felmenni az előttem haladó csoportra (néhány ember foglalt magába), de inkább tartalékoltam az energiám, 700 m szint nem megy el magától. A maraton első terepes emelkedőjét már (még?) nem tudtam nyeregben leküzdeni. Az előttem haladó tolásra kényszerült, véleménye szerint talán a tegnapi nem túl könnyű étel miatt. Fent a csúcsponton volt az első itatópont. Kipróbáltam az izotóniás italocskát. Azt a tapasztalatot szűrtem le belőle, hogy nem miatta fogom megnyerni a versenyt. Mindenesetre vízzel leöblítve kellemesen elnyomta a szomjúságom. (pedig ez még csak az első pont volt!) Egyébként jól felszereltek voltak a töltőpontok. Sok gyümölcs (banán, dinnye, citrom), valamiféle aprósütemények, szőlőcukor (az ízskála teljes felhozatalában) volt leterítve az egész asztalon. Újra elindulva (ennél a pontnál még nem időztem sokat) egy szép hosszú aszfaltos lejtő volt. Itt már igazán lehetett engedni neki. Egyetlenegy problémám volt: az előttem haladó két versenyző lassan kitért a látómezőmből. A 3/7 pedig itt is bevált sebességfokozat volt. A DH-s útszakasz végén néhány lelkes szurkoló jelezte az éles jobbra kanyart, akkor még nem láttam, hogy a legnagyobb emelkedőt is.( Ez volt az a pont, ahonnan már el lehetett feledni az aszfalton száguldást, következett a terep!) 1/1-ben sikerült egy darabig elbotorkálnom, de nagyon hiányzott egy kisebb áttétel. Az emelkedőn ügyeskedő versenyző jóval gyorsabban pörgetett, ugyanakkor szinte nem is haladt előre. Viszont elég sokáig tartotta magát. Ennél a résznél sokan bölcs ötletnek tartották a tolást. Itt szerintem kiizzadtam az eddig megitt folyadékot, hála a torkomban dobogó szívemnek és délelőtt –mint említettem nem túl kellemes – napsugaraknak. Csak a következő lépésre tudtam koncentrálni… Nem ez volt az első, sem az utolsó emelkedő. Néhány száz méterre követte egy rövid, de annál inkább meredekebb út. Összeszedve erőimet sikerült megoldanom lendültből, majd miután az elfogyott, izomból. A meredek és hosszú jelzőkkel ellátott utakkal nem igazán tudok mit kezdeni. Vagy legyen az egyik, vagy a másik, a kettő együtt nem megy. . Itt éreztem először azt, hogy kevés az orron át beszívandó levegő. A bőrlégzés technikáját pedig még nem volt alkalmam elsajítítani. Emelkedő után lejtőnek kell következnie, ez a mondás általában be is válik. A két csapattól elszakadva magányosan jártam az erdőt. A mögöttem lévőket elhagytam, az előttem haladókat meg képtelen voltam utolérni. Ugyan az itatópontnál láttam őket, de mivel ezt megelőzte egy elég keserves emelkedő, nem gondolkodtam rajta, hogy szélárnyékban fogom őket követni, mindenesetre a kirakott dinnyével kellemesen ellakmároztam, plusz egy kulacstöltés volt számomra, a következőben történtekre gondolva nagyon jó ötlet volt! A pontról egy szép, kevésbé rázós lejtő vezetett le, de ezt sem mondanám lankásnak. A DH nem az erényem és a bicajom sem éppen abban jeleskedik, felért rám két versenyző. Utólag belegondolva jó is, hogy így történt. Egy emelkedőn visszamásztam rájuk, ha már lefelé lassan (khm) megyek, felfelé legalább behozom az elvesztett idő egy részét. A széles út hirtelen szűkült be egy nyomsávosra, de még milyenre! Sosem gondoltam volna előre, hogy egy ilyen út lesz a kedvencem. Teljesen olyan érzésem volt, mintha egy csúszdában ültem volna. Előttem 1 méteren belül az előttem haladó kereke, gyökerek, igazán meredek lejtő, kis letörések, bukkanókkal és kis kavicsokkal tarkítva. Folyamatos fékezés mindehhez hozzápárosítva és még így is elmarad a leírt élmény az átélthez. Az előttem haladó kacsázó fullys kerekét is érdekes dolog volt nézni. Szerencsére ki tudtam kerülni egy, az útban lévő sziklát, mely takarásban volt, nem lett volna kényelmes átnyargalni rajta… Azt hiszem, ezt már nyugodtan mondhatom technikás lejtőnek. Itt emelném ki, hogy a versenyzőkollégák teljesen barátságosan voltak. Egyszer egy szusszanásra megálltam, s meg is kérdezte, akadt-e valami problémám, szerencsére semmi technikai nem volt. A lejtő párja pedig ezután következett, csak felfele. Nem sokat adtam magamnak, amíg nem farolt ki a kerék, addig mentem. A lépcsőszerűen elhelyezkedő gyökereken nem igen tudtam volna felmenni úgysem. Megnéztem volna azért, hogy csinálják az elsők. A híres koponyával jelöl rész előtt még egy partnak néztem elébe. Amire nagyon büszke vagyok, hogy sikerült erre izomból feltekernem. A fényképezős bácsi is tudta, hol kell elhelyezkednie biztosan. Nagyon nyögve velősen ment, de meglett! Ugyan a fényképen nem igazán lehet őszinte a mosolyom, inkább leharcolt, vagy annál is inkább meglepődő, mert egy szakadék vezetett le a tetőről! Olvastam, hogy egy másik maratonon a koponyás részek nem mindenhol érdemelték meg a kitűzőt, itt ez jobb helyen nem is lehetett volna! Lassan nem igazán lehetett rajta közlekedni. Vízátmosások voltak rajta, szerencsére árok szerűen vájt magának utat a víz, így nem igazán okozott gondot az átkelés rajtuk. Hát a lejtő további részén a csuklóm majdnem elzsibbadt, a hátsó féket képtelen voltam kezelni, mivel a rázkódás teljesen megfájdította. A teleszkóp nagyobb bukkanóknál tökéletes, amúgy csak orrnehezéknek használható. Ez a terep nem kedvezett neki. Több munka jutott legalább az alkaromnak… Nem egyszerű kormányozni, fékezni és kézzel csillapítani egyszerre. Teljesen fellélegeztem, mikor újra emelkedő következett. Feltűnt, hogy a Keszthelyi-hegység nem az elnyújtott emelkedőiről híres. Itt sem vártam ilyet. A sík úton tudtam egy kicsit kezet lazítani, majd jött a várva várt végső felfelé menet! Amint megláttam rájöttem, hogy mégsem kellett volna annyira várni. Csak azért is feljutottam két keréken a feléig! Ugyan egy helyet visszahuppantam, a tetején lévő szusszanás kellett. Nem gondoltam volna azt, hogy a célhoz vezető út ennyire durva lesz. Felfelé még gyalog is izzasztó volt. A kiálló gyökereket még csak-csak ki tudtam kerülni, az ösvény teljes szélességét elfoglaló hupliknál már nem láttam hasonló megoldást. Ha már eddig nem történt probléma – gondoltam – itt már nem illik történnie! A célhoz vezető félkörön kényelmesen eltekertem, majd másodikként átlépve a 2 órás határt beértem! A célban még egy pohár víz (ezzel együtt már sokadiknál tartok), majd frissen a célba érkezve, megkíséreltem elfoglalni a WC-t.

Szösszenetek a versenyhez kapcsolódóan

Nem sokkal előztem meg a hosszútáv első helyezettjét, ami azért megint nem kis teljesítmény, no nem az én részemről. Pályaleírásnak ugyan nem teljesen megfelelő ez a cikk, de minden erőmmel azon voltam, hogy egy világos élményleírást adjak az egész versenyről. Amely részeket nem említettem meg, azok kényelmesen (ezen azt kell érteni, hogy nem teljes erővel, de jóval túratempó felett) tekerhetőek voltak: és leginkább azért szerettem ezt a versenyt! Jólesett néhány meredek emelkedőt is leküzdeni, de nem tagadom, a kevésbé embert próbáló részek tetszettek. A kezdéskor eléggé meglépődtem, mekkora tempóval kellett indítani. Mire beértünk az első földútra, csak a mezőny hátsórészét láttam, azok is több száz méterre jártak előttem. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy szinte végig „nyélen” mentem, még sem igazán sikerült az előttem harcoló csapatokra feljutnom. A lejtőn sprintelve (!) folyamatosan eltávolodtak tőlem a résztvevők. Nem véletlenül olvastam kiemelve, hogy az XC versenyzőknek kirobbanó formájuknak kell lenniük.

Mindezeken túl meg kell említenem, hogy folyamatosan folyt rólam a víz, gyakorlatilag már az első 20 percben muszáj volt innom. Nem értem, hogy bírták ki azok, akik kulacs nélkül indultak el. Nem egyszer adtam hálát a víznek, amiből ittam, egy-egy emelkedő után. Az egész az általános iskolai futóversenyekre emlékeztetett, ott voltak hasonló élményeim, mintha folyamatosan locsolnának felülről. Nem tudjátok, mennyire tudok izzadni. A bicaj épségben megúszta, a fékpofákról már nem mondanám ugyanezt, de megvallom őszintén nem vagyok maradéktalanul elégedett a mostani Kellys fékpofákkal. Esőben ugyan frankón fognak (és gyorsan kopnak), de mégsem hozza azt a lassítást, mint az előbbi. Láncleeséssel sem kellett bajlódnom. A tüdőkapacitás lehetett volna nagyobb, végig teljes tüdőbedobással mentem…

A helyszínnek otthont adó Nagymező nagyon szép környék! Rengeteg pad, asztal található rajta. A fák árnyékot adnak. Nagy, szabad terület a rajtnak, nézőknek és a hozzátartozóknak. Az autóknak szintén nagy terület áll parkolásra. A sátrak is kényelmesen elfértek. Ha valaki nem lakott volna jól a kapott tésztával, bevásárolhatott a büfében is. A verseny végéig a várakozók megnézhették a badacsonyi/balatoni tájat a közelben lévő kilátóról. Masszív építmény megvallom, de tériszonyosak ne másszanak fel a tetejéig.

A nagyok versenyével párhuzamosan gyermekversenyt is rendeztek Nagymezőn. Gyakorlatilag a célterülten mentek két kört a kicsik. Képek készültek, nem a saját kezemmel, akkor még valahol küzdöttem a tereppel. A kicsi győztes egy tortát kapott trófeaként, nem tartom valószínűleg, hogy a verseny végét megérte, de nem is tartós emlékként adták.

Első versenynek jobbat nem is kívánhatnék! Való igaz a készülésem sem volt célirányozott, révén sokkal erősebben kellett menni, mint gondoltam volna. Az eredményhirdetést a végén megvártuk. Ugyan a népesség jelentősen megfogyatkozott rá, a versenyzők érdemei nem változtak. Kiderült mi is az a honlapon közölt értékes nyeremény. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden lesz egy nagy Intersport táskában! Egy szépen összehajtogatott frizbi foglalt helyet benne.

A többség ugyan versenybringával indult, akadtak elvétve alapbiciklik is. Előttem ért célba egy össztelós Neuzerrel indult versenyző, jó volt látni, hogy nem kaptam tőle sokat. Azt viszont nem láttam, hol is jár a pályán éppen. Volt versenyző, aki egy sebességes bicajjal indult, alighanem hosszútávon ráadásképp!

Összesítés

Folyadékpótlás 2 0.7 L-es kulacs (víz) 1 0.2 L-es pohár (víz) 1 0.5 L-es pohár (víz) 1 0.2 L-es izo ital ___________________________________________________________________________ Össz: ~2.3 L folyadék két óra alatt, ami azt hiszem egyéni csúcs is egyben!
(P:L)Táplálkozás 1 falat banán 1 kisebb darabka dinnye A verseny előtt 2 szendvics, majd rajt előtt még egy joghurtos JóReggelt! szendvics. Levezetésképp pedig a célban a szervezők által biztosított mácsik szolgált betevő falatként. ___________________________________________________________________________ Össz: Nem én fosztottam ki az itatópontokat.(/P)

A Hivatalos eredményem a következő

Rajtszám Név Születési év Egyesület Lakhely Kategória Táv Idő
042 Farkas Péter 1994 nincs Zalaegerszeg Hobby Junior Fiú 27 2:01:39
Helyezést nem tudok közölni, amíg a honlapon fent nem lesz a végleges eredménylista.

További információk, képek (esetleg videók?), eredmények az idő folyamán a versenyről, a hivatalos oldalon: http://www.dynamo-maraton.atw.hu/ Ha lehet hinni a szervezőknek (és miért ne lehetne?) jövőre is meg lesz tartva a verseny!

Köszönöm a figyelmet!

További képek a rajtról és a helyszínről:

Ui: 10. szerkesztésre összeállt a kép. A képlinkelésben rendesen össze lehet zavarodni... Remélem megérte! A hibákat – mert kétlem hogy hibátlan lenne – közölhetitek a kommentekben!