A fordító előszava: a következő cikk fordítását időközben megtaláltam a szerző, Ignatio Ramonet, által alapított ATTAC mozgalom magyar honlapján is [link] . Ferwagner Péter Ákos, a másik verzió fordítója, nagyon találó magyar címet adott a cikknek, nem is tudom, én miért ragaszkodtam a Zmag-on megjelent címéhez, mit tehetnék, most, h elolvastam az övét, bármi más erőtlen koppintásnak hatna. Azért nem leszek túl szerény, vannak részek, amiket én jobban elcsíptem.


Koszovó

írta Ignacio Ramonet 2007. július 07.
Le Monde diplomatique

Koszovó rendezésének kérdése, amely már nyolc éve várat magára, újra a nemzetközi politika napirendi pontjainak élére került. George Bush több ország külügyminisztériumának felháborodását is kiváltotta, amikor valószínűleg a tiranai szenvedélyes, hősnek járó, június tizedikei fogadtatásának hatására kijelentette, hogy „ami sok, az sok, végre valahára ki kell kiáltani Koszovó függetlenségét.” És amikor Koszovó nemsokára egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét, Washington elsőnek siet majd elismerni azt, akár az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését megelőzően is, mondta az elnök(1).

Feltehetnénk a kérdést, hogy vajon miért nem volt elég 50 év létrehozni egy független Palesztinát, aminek tragikus következményeit már jól ismerjük, és miért kell ilyen hirtelen, késedelem nélkül megoldást találni Koszovó kérdésére?

A Balkánon a diplomáciai sietség gyakran torkollik katasztrófába. Emlékezzünk csak, hogy 1991-ben Németország és a Vatikán sietsége Horvátország elszakadásának elismerésében miként robbantotta ki a volt Jugoszlávia széthullását, valamint a szerb-horvát és a boszniai háborút! Anélkül, hogy lekicsinyelnénk Szlobodan Milosevics korábbi szerb elnök, „Nagy Szerbia” szélsőséges hívének sötét szerepét, el kell ismernünk, hogy az európai hatalmak is felelősséggel tartoznak a véres összecsapásokért, amelyeknél kegyetlenebbeket Európa csak a második világháborúban látott. A sietség az 1999-es koszovói háborúban is közrejátszott, amikor néhány európai állam és az USA megszakította az egyeztetéseket Belgráddal (2), figyelmen kívül hagyta a Biztonsági Tanács határozatát és az ENSZ felhatalmazása nélkül hónapokon át a Natoval bombáztatta Szerbiát, hogy a szerb csapatokat Koszovóból kikényszerítse.

Az offenzívának az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú határozata véget vetett 1999 júniusában. Koszovó az ENSZ és a Nato egységek - a 17.000 fős békefenntartó KFOR - igazgatása alá került, amelyek most közösen felelnek az ország védelméért. A 1244-es határozat kimondta, hogy Koszovó Szerbiához tartozik. Ez meghatározó szempont, ugyanis a balkáni háborúkban résztvevő országok számára elvi kérdés volt, hogy a korábbi, szocialista Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság határait tiszteletben tartsák. „Nagy-Horvátország” és „Nagy-Szerbia” létrehozásának gondolatát, ami Bosznia-Hercegovina feldarabolását jelentette volna, ugyanennek az elveknek a mentén utasították el. Most pedig az Oroszország támogatását élvező Szerbia ugyanebből kifolyólag utasítja el Martti Ahtisaari nemzetközi közvetítő javaslatát.

Koszovó számára a valószínűleg a függetlenség az egyetlen járható út, mivel Szerbia közigazgatási határain belül tartani túl nagy problémát jelentene. De egy ilyen lépést csak Belgráddal szorosan és hosszan együttműködve lehet fontolóra venni, amely féltve vigyáz a tartomány szerb kisebbségére.

Az azonnali függetlenség, amit Bush szeretne látni, a függetlenség, amit nem az ENSZ égisze alatt dolgoznak ki, rövidúton „Nagy-Albánia” megalakulásához vezethet, ami viszont újra felszítaná a szerb, horvát irredentizmust Bosznia kárára. Nem beszélve arról, hogy robbanásveszélyes nemzetközi precedenst jelentene olyan régiók viszonyaiban, mint Palesztina (Izrael), Nyugat-Szahara (Marokkó), Transnistria (Moldova), Kurdisztán (Törökország), Csecsenföld (Oroszország), Abkházia (Grúzia), Nagorny Karabakh (Azerbaijdzsán), Tajvan (Kína), sőt akár Európán belül Baszkföld és Katalónia (Spanyol- és Franciaország), hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Vajon készen áll-e Bush arra, hogy ezeket a függetlenségi követeléseket is ugyanúgy támogassa, ahogy azt Koszovó esetében teszi?

Láthattuk, hogy felelőtlen kezdeményezéseivel milyen rettenetes károkat okozott már ez az amerikai elnök a Közel-Keleten. Ügyetlen kapkodása egy olyan lőporos hordóval mint a Balkán, amely a világ legveszélyesebb területeinek egyike, megdöbbentő és baljóslatú.
________________________________________________________

(1) International Herald Tribune, 2007. június 11.

(2) Azzal az indokkal, hogy súlyosan elnyomó politikát folytat a lakosság nagyjából 90%-át kitevő koszovói albán muszlimok ellen.


Angolra fordította: Barbara Wilson

(fordította: finest)

A cikk angol eredetie itt:
[link] olvasható.