Windows 7 RC (frissítve!)

Szerző: engusz | Dátum: 2009-05-13 10:39 | engusz oldala | Hozzászólások (36)

kulcsszavak:

» windows 7 » win7 » superbar

Tegnap elkezdtem ismerkedni a rendszerrel. Ami elsőre feltűnt, hogy iszonyat gyorsan települ. Közben (talán) semmit sem kérdez, csak a végén, amikor befejezi a munkát. Végre, ez kell a népnek!

Még csak néhány dolgot telepítettem, de legalább minden illesztőprogram a helyén van: a hardverek nagy része alapból kapott, amihez pedig nem volt a telepítéskor, oda a Windows Update segítségével töltött.

Csökkent a bootolással eltötött idő a Vistához képest, de ki nem sz*rja le? 2009-ben illik a gépet alvó módba tenni. Rendre el is megy aludni, de pár másodperc után még felkel. Biztos valamelyik driver csapja ki a biztosítékot. Az alaplap körül lesznek a gondok - úgy sejtem. Szerencsére az Asus már elérhetővé tette a Windows 7-hez készült telepítőit. (Néhány még béta állapotú, de ez benne van a pakliban.)

Az nVidia driver (ami a hivatalos oldalról jött le) dobott egy végzetes hibát, újra is indult (inicializálódott?), mikor a Virtual XP-t próbálgattam.

Amúgy veszett gyors a téma. És nem csak a "friss rendszeres" tempó van meg. Érezni, hogy sokat faragtak a rendszeren, hamarabb reagál, mint az elődje. A superbar pedig megdöbbentően jól hansználható, de ezt már kifejtettem egy korábbi írásban. :)

Ma este tovább nyúzom, felfedezem az újdonságokat, illetve elkezdtem általános feladatokra használni, majd dolgozni vele.

Konfiguráció: Asus P5Q-E, Core 2 Duo E8400 @ 4 GHz, 4GB DDR2-1066, WD Caviar Blue 640GB RAID0, GeForce GTX 260

2009-05-14

Az összes programot telepítettem, amit használni szoktam. Eddig egyikkel sincs gond. Minden úgy működik, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Telepítettem az Asus féle Windows 7 drivereket és programokat. Azok is rendben üzemelnek. Az alvó módot még nem tudtam kipróbálni, mert szinte folyamatosan telepítek. Hmmm, erről jut eszembe: a Vistában oly sokak által utált UAC tényleg nem kérdezősködik annyit. Ha mégis, akkor is olyan gyorsan ugrik elő, ami szinte lehetetlenszámba megy.

Valahol, valamikor olvastam valamit... :D Valami olyasmit, hogy a Windows 7 az arra alkalmas videokártyákból többet csikar ki 2D-ben. Illetve, hogy egyéb számolásokra is tudja használni a szunnyadó VGA-számítási teljesítményt. Ezügyben elég homályosak az információim, ezért fel kell frissítsem. (Tárgyhó 27-én pedig konferenciára vagyok hivatalos, ott Win7-et, meg 2008 R2-t fognak mutogatni.)

Windows 7 alatt, Word segítségével megírtam az soron következő Logoutos cikkem. Már csak az kell, hogy valaki kitegye a főoldalra.

2009-05-15

Tegnap este sikerült a Virtual XP-vel játszani. Telepítettem bele egy XAMPP komplett webszerver szolgáltatást, majd elkezdtem munkálkodni a Joomla-val és a Virtuemart-tal. Játékot még mindig nem volt lehetőségem kipróbálni, de ami késik, az nem múlik. Ma este dolgoznom kell (éljen, péntek van!), de közben tovább nyúzom az új rendszert.

Ja, az nVidia driver akkor áll le, amikor a Virtual XP-t elküldöm sleep (nem hibernálás és shut down) módba. Vajon mi közük lehet egymáshoz?!

navigáció

listázás
üzenetek  >|

hozzászólások a bejegyzéshez

(#1) Thunderzolee

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:13:09

Thunderzolee
(őstag)
(LOGOUT blog)

Lassan kezdem magam kényelmetlenül érezni.
Már minden ismerősöm 7-es windowst használ, csak én vagyok ilyen konzernatív XP-s.. És akkor egyre több a Logouton is a Win 7-es írás. :B

http://www.hackthat.net/df/ddos/3398/index.html

(#2) brownus válasza Thunderzolee (#1) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:16:22

brownus
(PH! addikt)
(LOGOUT blog)

olyan untrendi vagy :P :D

ॐ be water my friend ॐ

(#3) Mania válasza Thunderzolee (#1) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:17:48

Mania
(senior tag)

Az elsö publikus béták óta éles rendszerként használom,pont az XP-t váltottam vele.Vista kimaradt. Méltó utód. :)
Konfig: adatlapon

(#4) Narxis válasza Thunderzolee (#1) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:21:17

Narxis
(őstag)
(LOGOUT blog)

Szerintem ne érezd magad kényelmetlenül. Szüleim és tesom gépén is 32bites magyar XP figyel. Én csak karbantartom a gépüket, de néha kellemes érzés visszatérni az XP-hez, sok nekem már ez a csillogás a Win 7-ben és Vistaban is. :-)

Zone Alarm Extreme Security 2010

(#5) Mania válasza Narxis (#4) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:22:50

Mania
(senior tag)

Classic módban kell használni, szerintem úgy egyáltalán nem zavaró.

(#6) Thunderzolee

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:42:22

Thunderzolee
(őstag)
(LOGOUT blog)

Nem a "csicsa" zavar, XP-t is Vista Inspirat 2-vel használom.
Játékoktól félek.
Össze-vissza játszok régi és új alkotásokkal, XP-n megy minden, Vistáról olvastam, h miket nem visz, Win 7-meg ki tudja... de hát puding próbája is az evés.
Vistát használtam már, több gépen is volt a környezetemben, de nem hatott meg a sok "csicsa".. ehhehh.. :N
Nekem meg megfelelt az XP is. Eddig.

http://www.hackthat.net/df/ddos/3398/index.html

(#7) Mania válasza Thunderzolee (#6) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:45:55

Mania
(senior tag)

Egy próbát megérne.Néhány régebbi alkalmazás nálam is kompatibilis módban fut,egyenlöre tökéletesen.Játékfronton nem tudok nyilatkozni.

(#8) Csabee. válasza Thunderzolee (#6) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 12:47:44

Csabee.
(PH! nagyúr)
(LOGOUT blog)

játékoknál a kompatibilitási mód megoldja legtöbbször a problémát :) ha meg nagyon régi a játék, akkor meg használsz egy virtuális xp-t :D

Üdv: Csabee. !

(#9) engusz válasza Thunderzolee (#1) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:07:38

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Nyugi, én is csak teszt jelleggel raktam fel. Viszont annyira jó (eddig), hogy marad a decemberi megjelenésig. Notebookon ugyanúgy XP van. Bár... ott is kellene csinálni valamit, mert kevesebb ideig bírja akkumulátorról, mint Vistával.

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#10) engusz válasza Mania (#7) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:09:30

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Tegnap egyetlen játékot próbáltam ki, az pedig a Pure volt. Sajnos a sok töltögetésen kívül semmit sem csinált. Még a menüig sem jutottam el. Olvastam róla, hogy kényes a driverekre, de az is lehet, hogy a Windows 7 nem tetszik neki. Próbáltam Vista és XP módban is futtatni, sőt, még rendszergazda jogosultságokat is adtam neki.

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#11) Csabee. válasza engusz (#9) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:11:14

Csabee.
(PH! nagyúr)
(LOGOUT blog)

az xp hogy hogy kevesebb ideig bírja mint a Vista?

Üdv: Csabee. !

(#12) engusz válasza Csabee. (#11) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:14:48

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Erre nem tudok megfelelő magyarázattal szolgálni. Pedig XP-n még fent van a Dell enerigatakarékoskodós programja, ami elég agresszívan kíméli az akkumulátort. Ha lesz egy kis feles időm, akkor megmérem az akkumulátor időket XP, Vista, 7 és Ubuntu alatt is. Mondjuk üresjárat és DivX játszás közben.

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#13) Crystalheart válasza Thunderzolee (#1) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:16:58

Crystalheart
(senior tag)
(LOGOUT blog)

Én kezdem magam kényelmetlenül érezni, hogy lassan mindenkinek W7-e lesz, nekem meg még lehetőségem sincs rá. Túl gagyi a gépem. :D

(#14) Csabee. válasza engusz (#12) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:19:48

Csabee.
(PH! nagyúr)
(LOGOUT blog)

éértem, hát sok sikert hozzá, nem kevés idő kell hozzá xD és figyelem, nehogy elaludj, miközben várod hogy lemerüljön az akksi :D

Üdv: Csabee. !

(#15) engusz válasza Csabee. (#14) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:20:47

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Ohh, magam mellé teszem a kicsikét, közben teszek-veszek. :)

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#16) Thrawn

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:34:04

Thrawn
(HÁZIGAZDA)
(LOGOUT blog)

Nincs Windows 7 RC1, csak simán RC van (mivel nem lesz több) :)

Don't feed the troll! -> http://href.hu/x/84bc ł ♠ reserved ♠ ł

(#17) engusz válasza Thrawn (#16) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:37:32

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Jogos. Elnézést, ha valakiben felkeltettem a vágyat egy esetleg RC2 iránt. :D

[ Szerkesztve ]

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#18) Thrawn válasza engusz (#17) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:39:04

Thrawn
(HÁZIGAZDA)
(LOGOUT blog)

Amilyen jól sikerült tényleg nem is lesz szükség RC2-re, Vista esetében még más volt a helyzet :)

Don't feed the troll! -> http://href.hu/x/84bc ł ♠ reserved ♠ ł

(#19) Csabee. válasza engusz (#15) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 13:59:41

Csabee.
(PH! nagyúr)
(LOGOUT blog)

okés :D hát lehet valami programod lezabálja az akksit xp alatt.. :D

Üdv: Csabee. !

(#20) engusz válasza Csabee. (#19) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 14:01:58

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Szűz rendszer!

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#21) Csabee. válasza engusz (#20) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 14:40:38

Csabee.
(PH! nagyúr)
(LOGOUT blog)

akkor végképp nem tudom:D

Üdv: Csabee. !

(#22) engusz válasza Thrawn (#18) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 15:39:45

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Ahh, 2008-ból van R2...

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#23) brownus

Új Válasz Privát 2009-05-13 18:38:05

brownus
(PH! addikt)
(LOGOUT blog)

hi,

milyen netlimitert ajánlanátok w7 alá?

szerk: úgy tűnik a netlimiter xp comp-al megy... legalábbis az install...

[ Szerkesztve ]

ॐ be water my friend ॐ

(#24) brownus válasza brownus (#23) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 18:52:21

brownus
(PH! addikt)
(LOGOUT blog)

indítás után kékhalál...

ॐ be water my friend ॐ

(#25) engusz válasza brownus (#24) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-13 19:49:49

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Próbáld meg rendszergazda jogosultsággal és/vagy XP-Vista kompatibilis módban indítani.

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#26) Padisah

Új Válasz Privát 2009-05-14 20:06:02

Padisah
(kvázi-tag)

A windows 7 32 bites verziója is csak 4 GB memóriát tud megcímezni?

Az a baj a világgal, hogy az okosok kételkednek, míg a hülyék tökéletesen biztosak a dolgukban.

(#27) engusz válasza Padisah (#26) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-14 20:30:14

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

~3.2 GB-ot, ahogy az összes többi 32 bites rendszer.

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#28) brownus válasza engusz (#27) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-15 10:23:44

brownus
(PH! addikt)
(LOGOUT blog)

az mitől lehet, hogy egy total comm. elindulása ~2mp körülbelül? de ez van egy hd film elindításánál is, hogy elindul a kmplayer, vár ~ 2mp-et és bedobja az ablakot. egyébként minden gyors, pl. a seekelés is. mit csinál a háttérben a w7 az alkalmazások indításánál? mit kellene kikapcsolni vagy be?

az is tetszik, hogy codec pack nem kell neki! tökéletesen visz mindent. és két magra kiosztja automatikusan ha hd filmet nézek.

tetszik ez a w7, de van pár furcsaság amit meg kell szoknom.

ॐ be water my friend ॐ

(#29) xabolcs

Új Válasz Privát 2009-05-15 10:41:03

xabolcs
(fanatikus tag)
(LOGOUT blog)

a sleep-re megoldas lehet: [w7 tema]

es esetleg a hibernalasrol egy-ket szo: [szinten w7 tema].

aláírás1: csocsó-vesztes vagyok, főleg a Bog és Bocha páros ellen, aláírás2: van mobilarénáskulcstartóm! :D

(#30) engusz válasza brownus (#28) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-15 12:59:09

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Érdekes jelenség. Még nem tapasztaltam ilyet. A DivX és HD támogatás rendben van, bár a DivX-eknél, beletekerés után, mintha egy picit lassabban játszaná a filmet, de 1-2 mp múlva rendbejön.

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#31) engusz válasza xabolcs (#29) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-15 12:59:24

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Köszi, elolvasom őket!

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#32) xabolcs válasza engusz (#31) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-15 16:14:31

xabolcs
(fanatikus tag)
(LOGOUT blog)

remelem hasznal. :K

aláírás1: csocsó-vesztes vagyok, főleg a Bog és Bocha páros ellen, aláírás2: van mobilarénáskulcstartóm! :D

(#33) engusz válasza xabolcs (#32) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-16 12:54:19

engusz
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Igen, használt, köszönöm. :)

Rendszerüzenet: az Élet ismerősnek jelölt [Megszületek / Mégsem]

(#34) gabor85 válasza engusz (#30) üzenetére

Új Válasz Privát 2009-05-17 09:58:56

gabor85
(senior tag)
(LOGOUT blog)

Bár a több audió-sávos fájlokat úgy játssza le hogy egyszerre szól mindkettő :U
Szóval még azért kell rajta csiszolni, de ez legyen a legnagyobb baja :P

GTAIV nickname: taurus0421 ha a vonalkódot alapból nem googleba írod, nem vagy ide való - by eastsider

(#35) Balázs1975

Új Válasz Privát 2009-05-17 12:59:21

Balázs1975
(újonc)

Nekem nagyon bejön a win7 főleg mióta magyar nyelvű.Eddig minden játék hibátlanul ment,sőt az nfs-ek jobban mint xp-n.

balazs

(#36) Brucehun

Új Válasz Privát 2009-12-22 11:45:17

Brucehun
(kvázi-tag)

Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy a Windowsban hol tudom megnézni, hogy meddig használhatő az RC?

ASUS P5PE-VM, Intel Pentium Dual-core E2200 2.2 Ghz, 2GB-Ram, Shaphire Radeon X1650 Pro 512 MB DDR2

navigáció

listázás
üzenetek  >|