2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Gilles De Rais - Őrült báró

Írta: | Kulcsszavak: Sorozatgyilkosok

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

!!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!! !!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!

!!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!! !!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!

Nehéz kampóval szétfejtettem a hasát, a belsőségek kifordultak és én élvezettem nyúlkáltam benne, ezután még egyszer megerőszakoltam. Éreztem, hogy új életenergia áramlik szét bennem" - Tesz vallomást a báró, míg a közönség soraiból két hölgy is elájult, a fekete öltönyös férfiak zsebkendőt fognak a szájuk elé, hogy legyőzzék az undort.

A báró állítólag 200 gyereket ölt meg

A francia Gilles de Rais báró (1400-as évek) pere meglehetősen gyors. A vádtól pszichésen is összeomlik és mindent bevall. Az ítélőbíróság felháborodott. Nem ám annyira a Raid várban rendezett orgiákon, vagy a fiatal fiúk vére kivégzésén, amit már képtelenek megemészteni az az, követője és gyakorlója. Az eredmény világos, de Raist ki kell végezni.

Míg pestisjárvány pusztít, addig nyugat franciaországi várban Champtocéban 1404 őszén méglátja napvilágot Gilles De Rais. Szülei gazdag francia Guye de Montmorency Lavala fejedelem, és Marie de Craon. A szülei társaságának azonban nem sokáig örvendhet, mikor 11 éves, apját vadászat közben megtépi egy vaddisznő, és sérülései olyan súlyosak, hogy fejedelem nemsokára meghal. Hamarosan a felesége is követi a túlvilágra. Az árva Gilles így egyik napról a másikra báróvá válik. Míg nem lesz nagykorú, anyai nagyapja, Jean de Craon segít neki a birtok gondozásában. Ő egy olyanfajta férfi aki jártas a minapilációban és csalás egyik jelez művésze

Gilles serdülőkora nyugodt, de a fejében nagy a káosz, mert nem tudja mit akar a jövőjével kezdeni. A terv szerint 16 éves korában feleségül veszi saját unokahúgát, Katalin de Thouarst. Ez az előnyös frigy vagyont hoz neki, valamint a lányát Marie-t. A társadalmi életben is sikeres, 1427-ben VII: Károly király francia hadseregének parancsnoka lesz. Ennek köszönhetően nemcsak harcolhat Jeanne d'Arc a későbbi Szent Johanna oldalán Orleans ostroma alatt, hanem részt vehet a királyi koronázási ünnepségen is Reimsben. Károly szemében de Rais megbízható barát és éppen ezért sokáig nem tudja elhinni a perverz hajlamairól szóló híreket.

A 15. század 30-as éveiben azonban de Rais szerencsekártyája megfordul. 1431 május 30-án máglyán elégetik pártfogoltját, Jean de Craont is. Csak most érzékeli Rais, milyen erős és védelmező volt a nevelője. A vagyon amellyel addig de Rais rendelkezett, lassan de biztosan fogyóban van. A pénzzel a hatalom is csökken, és a francia báró egyre mélyebb depressziókba zuhan. A magas életszínvonalat már megszokta, és azt semmiképpen nem cserélné fel a szegénységgel.

Egy aprócska meggyörtört fiúcska kopog a sovány kezével a nyugat franciaországi Machecoul vár kapuján, hogy alamizsnáért könyörögjön. Anyja és öt testvére már több napja nem ettek semmit. A bajszos őr alabárddal a kezében a társára kacsint. "Ez pontosan az amit keresünk". Felkapják a fiút és a kapu mögé viszik. "A mi gazdánk jó, biztosan tud adni valamit." - Hazudják az alig 12 éves vakarcsnak, aki nem is sejti, hogy élete utolsó percei kezdenek peregni.

A homályos helyiségben néhány jól öltözött férfi van, mindegyik kezében boros pohár, miközben szenvedélyesen beszélgetnek. A ponyva mögött valami mozog. Egyszer csak egy borzalmas gyemerkkiáltás hallatszik. A helyiségbe belép a vendéglátó Gilles de Rais és lerántja a leplet. A magas színpadon egy rozsdás horgon Jean Jeudon lóg. Az inge vörösre festődött, de még lélegzik. A báró körülbelül egy órával ezelőtt szexuális játékaira már felhasználta őt, amit most meg akar ismételni. A fiatal horogra akasztott Jeant ott mindenki előtt erőszakolta meg, miközben a fiú jajgatása még jobban felizgatja.

Az egész szörnyű látvány alatt a helyiség sarkában áll Francesco, akinek minden gyermeksikoly után csak úgy szikrázik a szeme. "A barron nevű démonnak muszáj gyermeket áldoznod, mert csak így szered vissza a vagyonodat és elvesztett hatalmadat" - idézi fel Prelati az alkimista és varázsló a De Rais és közte zajló beszélgetését. Az a vén flótás mindent elhitt neki és még meg is fizetett érte.
Másnap reggel a várkéményből keskeny füstoszlop száll fel keserű mandulára emlékeztető illat kíséretében. A fiú el nem égett csontjait a kertben ássák el.

A furcsa szagot Jean anyja is érzi, mikor a várhoz közeledik, nem tanúsít neki különösebb jeletőséget. Megkérdezni jött hogy mi történt a fiával. Tegnap jött ide alamizsnáért, de még nem érkezett haza a nagyhatalmú úrtól. "A fiadat egy másik birtokra küldte, ott kitanítják valamilyen mesterségre, mikor visszaér a fiad, rá sem fogsz ismerni" - a nő fellélegzett. Legszívesebben a többi gyermekét is a báróhoz küldené, de ki segítene akkor a koldulással? De Raid első áldozata fellelkesíti a bárót - hisz milyen könnyű ölni!
Prelati tanácsára még aznap elküldi a faluba két szolgáját. "Hozzátok ide az összes gyereket aki az utatokba kerül"

A machecoul várbörtön kezd megtelni fiatalkorú gyermekekkel, főleg fiúkkal. Szerencsétlenek senki sem keresi, de ha mégis érdeklődne felőlük valaki, az őröknek mindig ugyan az a válaszuk. A várból a csípős füst minden nap felszáll. A báró meghívja legközelebbi barátait a várba. A tökrészeg nemesek a levágott fejekből kiválasztják a legszebbet. "A kiválasztott fejjel az uram néhány napig játszadozott, míg el nem kezdett bűzleni. Néha közösült a fejetlen holttestekkel is" - meséli később a bírósági tárgyaláson a a báró egyik szolgája, Etiene Corillant.

De Rais báró szentül hiszi, hogy a hasonló fajtalanságok visszahozzák neki az elveszett vagyonát. Ezért a fiúk kínzásának könyörtelen gyilkolásának és a fekete mágiáknak nincsen határa. Annak ellenére hogy elaadja a lelkét az ismeretlen démonnak, aranyat sosem fog látni. Tovább adogatja el a családi vagyonát, hogy fedezni tudja fajtalan orgiáit. Egy nap meg kell válnia a nyugat franciaországi Sainte Étienne de Mer Morte faluban lévő várától.

1440 márciusában Gilles de Rais 70 ember élén elindul a Sainte Étienne falucskába, ahol beront a helyi templomba, túszul ejti Jean Ferront és elfoglalja a várat. Még ha de Rais VII. Károly kedvence is, ekkora bűntényt már nem úszhat meg. A Nantes-i püspök, Jean De Malestroit azonnal az incidens, a templom megszentségtelenítésének vizsgálatába kezd.

De Rais báró pere 1440 őszén kezdődik, és október 21.-én be is vall mindent. A legborzasztóbb fajtalankodásnak az utolsó hét évben hódolt. Kezei alatt rengeteg fiú ment át, de egyik sem élte túl a gyetlen orgiákat. De Rais annyira pontosan ecseteli a szexuális és gyilkos orgiákat, hogy néhány rész nem is kerülhet bele a jegyzőkönyvbe. A tárgyalóteremben minden pillanatban vaggy elájul valaki, vagy távozik. Csak nehezen hihetők a borzalmak, amelyikeet a báró elkövetett. 37 fiú halálát tárgyalja a bíróság, a csontjaikat a bírósági segédek ásták ki, de Rais birtokain. A báró vallomása szerint azonban sokkal többet ölt meg, számuk akár 200 fő is lehet.

De Rais azzal mentegetőzik, hogy a gyilkosságokra az okkultizmussal való foglalkozása késztette, és éppen ez az, ami kitöri a báró nyakát. A bíróságnak elég két nap de Rais belépése óta ahhoz, hogy elítélhesse. A fiatal fiúk kínzása és meggyilkolása a bíróságot annyira nem zavarja, a királlyal való barátsága miatt talán szabadon is engednék, de az eretnekséget nem lehet megbocsátani! A bárót kiközösíti az egyház. 1440. október 26.-án reggel kilenckor felakasztják, majd a testét elégetik.

Hozzászólások

(#1) zack


zack
nagyúr

Beteg egy f@sz volt...

Samsung Galaxy Z Flip5 256GB Platinum Silver (online exkluzív) <<>> Vsonic GR07 + Sony Hi-Res WI-H700 + Sony Hi-Res WI-1000X <<>> Spotify Premium<<>> LG 65" C31LA + LG S80QR 5.1.3

(#2) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Két jelenleg futó japán produktumban (egy manga és egy anime) is szerepel a karakter, ahogy látom. Ja, hát a japók lecsapnak az ilyen sztorikra. Egyelőre hentait nem készítettek belőle... :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.