Januárban monitort szerettem volna nézni a Wii U-hoz, de volt egy égetőbb problémám is. Nemrég - különféle okokból - átszoktam a teljes kiőrlésű kenyerekre a fehér tésztásak helyett, csak mint kiderült, itt vidéken ez szinte egyet jelent a koplalással. Ugyanis nincs rendes kenyér a fehér kenyereken kívül. Pesten jártamban tudtam venni valóban jó, 100%-os rozskenyeret, bár arról letettem, mert túl tömör a szendvicsekhez. Meg nem is nagyon járok fel, csak talán havonta egyszer. Vidéken már bajban voltam. Teljes kiőrlésű dolgok nincsenek egyáltalán. Nem is hiányoztak annyira, de a kevert lisztes cuccokban is erősen a finomított búzaliszt dominál, én pedig ettől akartam szabadulni. Anyám hozott a munkahelyéről gyermelyi csomagolt rozsos kenyeret, az szódával elment, de csak hetente egyszer-kétszer sütnek. Ezzel nem voltam így kisegítve. Aztán kiderült egy véletlen találkozás folytán, hogy az egy szem pékségünkben is van csomagolt rozsos kenyér, csak az meg konkrétan szar. Olcsónak olcsó és legalább van, de bitang száraz a tésztája és tele van mindenféle állományjavító adalékkal, amik nem igazán hiányoznak egy normálisabb kenyérbe. Kicsit mentségükre legyen szólva, egyszer-kétszer azért eltalálták az arányt, akkor néhanap egész puha volt. Mindegy, mivel ez esett leginkább kézre, ebből csomagoltam, de nem volt egy kulináris élmény, hogy nagyon enyhén fogalmazzak. A tészta száraz volt, könnyen darabjaira is hullott, egy flaska víz nélkül esélytelen volt legyűrni. A kajaszünet meg nem tart örökké. Januárban már aztán nem bírtam tovább a fájdalmat, ahogy a fizut utalták, mentem is fel Pestre sovány malac vágtában, hogy megvegyem...ezt:

Már bújtam pár hete a fórumokat, mert láttam, hogy rendes kenyerem itt falun csak akkor lesz, ha magamnak csinálok, előbb nem. Házi malom, meg egyéb perverzió nem nagyon érdekelt, mert lisztet viszont lehet itt is kapni mindenfélét, inkább kenyérsütőt akartam csak. A fórumokról azt szűrtem le, hogy nagyjából egyetlen típus van, amiért pénzt érdemes kiadni, igaz az a legdrágább, amit csak találni a piacon. Na erre írták, hogy ebbe tényleg elég csak a cuccot beledobni és a kész kenyeret kivenni belőle, semmi hülyülés nem kell vele. Jelentem, nem túloztak, tényleg így van. Annyira hülyebiztos a gép, hogy gyakorlatilag egyetlen kenyeret nem tudtam elrontani annyira, hogy ne lehetett volna megenni. Sokan panaszkodtak, hogy az ő ilyen-olyan gépükben gumis lesz a tészta, meg nem sül meg a héja, meg mittudomén, na itt nincs semmi ilyen.

A kezdeti kenyereim nekem sem lettek túl fényesek, a tészta mindig túlkelt és összeesett. Kicsit utána mindig visszadagadt, de nem eléggé és így kis térfogatú, a kívántnál tömörebb kenyereim lettek. Rá is jöttem elég hamar, hol a hiba. Az ok röviden, hogy öreganyám jó öreg, megbízható konyhamérlege konkrétan egy fos. Egy hagyományos rátét-tálcás, súlyhúzogatós analóg mérlege van, ami tulajdonképpen annak függvényében mér, amerről épp meglökdösik. Kimatekoltam, hogy többet mutat a valós anyagmennyiségnél, így kevesebb lisztet mértem a kenyerekhez, mint amennyi kellett volna (nem is kevéssel). Hát de én ne mondjam, mert neki ez a mérleg mindig milyen jó volt. Én pedig érthetően, lassú tagoltsággal elmagyaráztam neki, hogy igen, mikor három kiló lisztből gyúr tésztát lekváros buktához, akkor nem is fogja észre venni, ha harminc-negyven dekát elcsal az a szutyok. De egy 500 grammos kenyérhez már esélytelen vele kimérni rendesen a hozzávalót. Úgyhogy megnyugtattam, ha meglesz a digitális mérleg, amit kinéztem, úgy hajítom ki ezt a húzogatós vackot, hogy koppanni sem fogja hallani.

Na de addig is kellett valami áthidaló megoldás. Találtam véletlenül a közeli tuskóban egy olyan lisztkeveréket, amiben minden benne van, csak vizet kell hozzáadni (még élesztő sem kell külön hozzá). Aranyárban volt, de végül is mindent ki szerettem volna próbálni. Rendes mérleg híján viszont ki kellett találnom, hogy fogok a kilós csomagból pont 500 gramm lisztet a gépbe szórni. Jobb nem jutott eszembe, lemértem a bontatlan csomag hosszát egy mérőszalaggal és középen bejelöltem tollal. Utána húztam egy szemre egyenes vonalat a zacskó közepén és ahogy szórtam ki a lisztet, közben gyakran a fény felé tartottam, mennyi híja van még a vonalig. Bejött a terv, mert ez a kenyér már egészen normális lett, viszont a kelleténél szárazabb lett a tésztája. A következő sütésnél kiöntöttem a maradék lisztet és ehhez már adtam két kanál étolajat és egy kiskanál cukrot is. Az eredmény egy olyan kenyérke lett, ami a nagykönyvben meg vagyon írva, még le is fotóztam, mint egy újszülöttet:

A héja ropogós, a tésztája szép homogén, annyira lyukacsos csak, amennyire kell és még a keverőlapát sem marad benne. Ez utóbbi azért van, mert a lapát nyílására rásül egy kis tészta, ami kvázi rászorítja a tengelyre. Az üst pedig nem tudom, milyen bevonatot kapott (a panasonic gyémántbevonatnak hívja), de annyira nem tapad meg rajta semmi, hogy egy sima száraz papírtörlővel tisztára lehet törölni. A kenyerek is ripszropsz kicsusszannak belőle. Az a legjobb a masinában, hogy időzíthető a sütése. Mivel nagyon korán kelek, este beszórom a hozzávalókat, és úgy időzítem a gépet, hogy felkelésre süsse meg a kenyeret. Ezt a konyhai sütővel nem lehet eljátszani, itt tényleg csak beleszórok mindent, és kiveszem a kész kenyeret. Ezt akartam mindig is, ezt is kaptam. A többi gyártó többi gépéről nem tudok nyilatkozni, de ez a modell nekem nagyon bejött. Még csak a felszínt kapargatom, de az már biztos, hogy a bolti kenyerekkel nem kínzom magam többet. Ha valakit hasonló cipő nyom, én is csak javasolni tudom, hogy nyúljon kicsit mélyebben a zsebébe, megbánni nagy valószínűséggel nem fogja, hogy minden reggel friss kenyere lesz, amiért még gyalogolnia sem kell. Mondhatnám, hogy itt a vége, fuss el véle, de ez a történet csak most kezdődik igazán, ha sikerül valami világrengetőt alkotnom vele, majd úgyis jelentkezem. A monitor meg majd ráér, úgysem lenne időm előtte ülni.